Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-07-14 / 28. szám

Budapest, 1926 július 14. 5 Idxsmzoa/JtiijzMp Honolulu . . . Tour-retour Essentől Budapestig és vissza Most, hogy a köztisztasági kongresszus részt­vevői eltávoztak Budapestről, nem árt némi tanul­ságot levonni arra vonatkozólag, hogy hogyan kell Magyarországon, helyesebben Budapesten idegenfor­galmat csinálni. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a legnagyobb nehézség az idegent idecsalogatni. Mondhatnánk, ez az egyetlen nehézség. Mert hiszen, ha már itt van és ha látja ezt a csodálatos várost, ha megismeri az embereket, többé nem tud a varázs­lattól menekülni. így volt ez a bécsi hotelportások­tól kezdve, föl egészen Köln város tiszteletreméltó polgármesteréig, akik valamennyien megesküdtek arra. hogy nemcsak visszajönnek Budapestre, de mindenütt, ahol tehetik, propagandát csinálnak ennek a városnak. Azok okulására, akik Budapest idegenforgalmá­nak emelésén eredményesen akarnak dolgozni, egy kis epizódot mondunk el. amely szomorúan kezdő­dött és vidám, mindenkit kielégítő véget ért. Tavaly Essenben tartották meg a köztisztasági kongresszust, amely minden évben vándorolt, de sohasem lépte át Németország határait. Az essen! kongresszus utolsó napján azonban elhatározták, hogy jövőre, már mint az idén, Budapestre jönnek kongresszust tartani. Amikor pedig véget ért a kon­gresszus munkája, a résztvevők megszemlélték a Krupp-gyárat, ahol kedélyes sörözés közben el­kezdtek beszélgetni a budapesti kirándulásról. Nem voltak valami nagy véleménnyel Budapestről. Kü­lönösen az egyik rajnamenti nagyváros polgármes­tere nyilatkozott túlságosan lekicsinylőén. Valóság­gal orrfintorítva jegyezte meg:^ — Na, jövőre elmegyünk hát valahova... Hono­luluba ... Mit szépítsük a dolgot, a legtöbben jól mulattak ezen a nem túlságosan szellemes megjegyzésen. Meghallotta azonban az epés kiszólást az egyik magyar delegátus, egy fővárosi főjegyző és heves szemrehányást tett a rajnavidéki polgármesternek. Az affér símán intéződött el. mert az epés megjegy­zésért a rajnavidéki polgármester udvarias szavak­ban elégtételt szolgáltatott Budapestnek. A fullánk azonban megmaradt. Azt többé nem lehetett eltávolítani, mert a németek egy álló esz­tendeig bizalmatlanul gondoltak arra, hogy Buda­pestre kell jönniök. Honolulu mindig ott kísértett, ahol a jövőévi kongresszusról beszéltek. Ott kísér­tett egészen addig, amíg a pompás Sas-gőzös partra nem tette a német vendégeket a Hungária előtt és amíg másnap ragyogó napsütésben meg nem pillan­tották a budapesti Dunapárt páratlan panorámáját. Bámultak és elragadtatásuk csak fokozódott, amikor a főváros festői egyenruhába öltözött hajdúinak sor­fala között beléptek a Vigadóba. Azután minden óra. minden változó kép, minden frissen terített asz­tal, minden tájék és minden utca új és új nagyszerű impressziókat hozott számukra. Honolulut, amely pedig egy esztendőn át élt lelkűkben és riasztotta őket Budapesttől, tökéletesen elfelejtették. Egy nagyszerű, kulturált, igazi nyu­gati várost találtak, igazi nyugati kulturemberekkel és — keleti magyar vendégszeretettel. Honolulut csak így lehet megölni és Budapestnek csak így le­het idegenforgalmat biztosítani. Hivatalos elismerés a Laurin-KSement ps óbaautóbusz kifogástalan teljesítményéről Ismeretes, hogy a főváros vezetősége még az elmúlt év végén elhatározta, hogy autóbusz-üzemét a közlekedés megjavítása érdekében nagyarányűan kifejleszteni fogja. Ez okból célirányosnak találta, hogy a megfelelő autótípusok kipróbálása céljából próbaautókat fog járatni. Az első próbaautó­buszt a Laurin és Klement cég állította be a forgalomba. A Laurin-Klement próba kocsi meg­indulása után a Fővárosi Hírlap több cikkben kifogásolta a kocsi elsőrendűségét, ellenezte, hogy a főváros a próbakocsit megvegye és követelte, hogy a főváros autóbusz-parkjának kibővítésénél az új kocsik beszerzésére nemzetközi versenytárgyalást hirdessen. A Fővárosi Hirla p-ot cikkeinek megírásánál a közérdek vezette, mert hisz a közle­kedésügy évtizedekre szóló megreformálásáról volt szó, amely a főváros sok-sok milliárdos befekteté­sét igényelte volna. A Laurin-Klement kocsi ellen emelt ki­fogásaink azonban, mint arról utólag meggyőződ­tünk, tévedésen alapultak. Meggyőződtünk erről az autóbusz üzemvezetőségének itt közölt hivatalos nyilatkozata alapján is: „960/1926. Budapest, 1926 március 26. T. Laurin és Klement R.-T. tekintetes Igazgatóságának, Budapest. F. hó 11-én kelt megkeresésére van szerencsénk értesíteni, hogy az 1925 évi október 3-a óta nálunk pró baüzemben lévő Marti n-r e n d- szerü Laurin és Klement, hatke- rekü autóbusz az alábbi felsorolásban foglalt időszakokban végzett rendszeres köz­lekedést: 1925. évi okt. 3-án hivatalos vo­nalbejárás; okt. 4-tól okt. 22-ig megszakítás nélkül forgalomban volt; okt. 23-tól okt. 27-ig forgalmon kívül állt, mert további próbahasz­nálatra vonatkozó tárgyalások folytak; 1925. évi dec. 5-től a mai napig állandóan, meg­szakítás nélkül forgalomban van. A kocsi fentiekben részletezett szolgálati ideje alatt ezideig (pontosan 1926. évi márc. 24-ig bezá­rólag) 26.127.2 km-t futott be és a tel­jes idő és út alatt sohasem for­dultak elő olyan szünetek, ame­lyeket javítások, vagy fellépő üzemzavarok okoztak volna. A kocsi úgy szerkezetileg, mint üzemi szempontból kifogástala­nul megfelelt. Annakidején történt át­vételkor alapos vizsgálattal győződtünk meg arról, hegy az teljesen új és hibátlan. Tisz- lettel: Székesfővárosi Autóbusz- üzem. Till s. k. ügyv.-igazgató.“ Fenti levél alapján és a magunk meggyőződése szerint is, most már készségesen kijelentjük, hogy cikkeinket téves információ alapján írtuk meg és azoknak lapunkban való közlése miatt sajnálatunkat fejezzük ki. I numerus klauzusnál is fontosabb, hogy mit eszünk Az Egységes Községi Polgári Párt a Terézvárosban is megalakult Pártelnök: Wild József, nemzetgyűlési képviselő A Terézvárosi XI—XII. választókerületi Egységes Községi Polgári Párt pénteken délután a városligeti „Fővárosi Pavillon“ külön termében rendkívül népes szervezőgyülést tartott, amelyen a nagyszámban összesereglett polgárság egyhangúan Wild József nemzetgyűlési képviselőt választotta meg a helyi párt- szervezet elnökévé. Beckói Biró Henrik ideiglenes elnök nyitotta meg a gyűlést, ismertette a májusi aiakulógyülés óta vég­zett szervezkedést, majd ajánlotta, hogy a mai gyű­lésen a pártszervezet egyhangúan válassza meg Wild József nemzetgyűlési képviselőt elnöknek. Wild József személye garancia lesz arra, hegy a párt minden irányban érvényesíteni tudja azokat a célokat, ame­lyeket lobogójára írt. A Községi Polgári Párt Ripka Eerencct követi, mert az ö politikája hozhatja csak meg a mérsékelt polgárság boldogulását. Ezután a szervezkedés fontosságát és szükségességét ismer­tette, amire a közelgő választásokra való tekintettel van különösen szükség. A gyűlés közfelkiáltással egyhangúan elnökké választotta meg Wild Józsefet, akit küldöttség hívott meg az értekezletre. Lelkes éljenzéssel fogadták a választók az új elnököt, akit Bíró Henrik üdvözölt a párt nevében. Wild József megköszönte a polgárság bizalmának spontán megnyilatkozását, majd a következőket mon­dotta: — Látva az önök lelkesedését és bizalmát, el­fogadom az elnökséget, de egy kikötéssel. Van ennek a kerületnek egy érdemes, tiszteletben, munkában megöregedett polgára, sokáig képviselője, ma is ve­zére, aki fölé én a fiatal, nem emelkedhetek. Elfoga­dom az elnökséget akkor, ha előbb Radocza Jánost díszelnökünkké választjuk. Én melléje állok, mint zászlótartó, hogy keményen tartsam a lobogó rúdját, amely azjj agg, gyenge, reszketeg kezében már nem áll olyan szilárdan, mint szeretnénk. A gyűlés egyhangú közfelkiáltással díszelnökké választotta Radocza Jánost és táviratban közölte vele a kitüntetést. Wild ezután a szervezkedés fontosságát fejtegette, amit a polgárság sokáig egyáltalán nem értett meg és még ma sem méltányol eléggé. A kisgazdák poli­tikai példáját kell követni — mondotta — a polgár­ságnak. Elszántságot és kitartást kell tanulni tőlük, hogy ne történhessen ebben a városban, ebben az or­szágban semmi az önök akarata nélkül, az önök elle­nére. Nem választási heccekről, hanem komoly polgári szervezkedésről van szó, ami eddig nem volt. A. pol­gárság tömege nem tudott és nem akart szervezkedni, egyedül a kispolgárok szervezését kezdték meg a demokraták. A józanabbik rész azonban ebből a poli­tikából már kiábrándult. Valaki itt közbekiáltott: — Mi lesz a numerus klauzussal? A numerus klauzus kérdése is — mondotta Wild — sorra kerül, de ma itt fontosabb dologról van szó: arról, hogy mit eszünk! (Ügy van! Éljenzés!) A gaz­dasági kérdéseket kell előbb megoldanunk, önöknek pedig ebben a táborban meg kell erősödniük, hogy az­után önök dönthessék el, legyen-e, vagy sem numerus klauzus! A szervezkedés kenyérkérdés; a család és a jövő kérdése. Meg kell szervezni azt az erőt, amely a polgárság akaratának kifejezője, érvényesítője lesz úgy lefelé, mint felfelé, ha kell harc árán is. Nem egy bizonyos rétegről, hanem a polgárság összes rétegei­ről van szó a legkisebbtől a legnagyobbig. Ha nem ezt tesszük, akkor a legalsó réteget, a kispolgárságot belekergetjük a szélsőségek karjaiba, fni pedig nem ezt akarjuk, hanem azokat is hozzánk hívjuk, akik odatévedtek. Ezután Bethlen István és Ripka Ferenc méltatá­sára tért át az új elnök, majd a szervezkedés techni­kai részéről beszélt. Indítványozza, hogy minden választókerületre válasszanak meg egy-egy elnököt: a X. választókerület számára Bayer Antalt, a XI. választókerület számára pedig beckói Biró Henriket. Indítványozza továbbá, hogy főtitkárrá dr. Faragó Sámuelt válasszák meg, azonkívül delegáljanak egy később intézőbizottsággá átalakuló választmányt is. A gyűlés így alakította meg a választmányt: Elnök: Wild József. Alelnökök: Biró Henrik és Bayer Antal. Társelnök: Chorin Ferenc. Tagok: Ungár Miklós dr., Pauncz Sándor, Pullai Miksa, Nagy Pál, dr. Barta Jenő, Schaffer Vilmos, Gálos Lajos, dr. Mészöly Imre, Kajáry László, Benes Imre, Szilberer Béla, dr. Stark Andor, Veres Henrik és Weinberger Lajos. A választás után Pallai Miksa és Földi József a IX. és XII. választókerületek bevonásáról beszélt; utána Faragó Sámuel főtitkár jelentette ki, hogy a fúzió természetes, hiszen a polgárok egyesítése a párt célja. Dr. Bakonyi Pál ugyancsak a IX. kerület szervezésé­ről beszélt, majd Wild József válasza után Biró Hen­rik indítványára a közgyűlés kimondotta, hogy julius 15-én a pártszervezet testületileg vesz részt a Kdllay Tibor ny. miniszter vezérlete alatt tartandó nagy pol­gári szervezőgyűlésen. Dr. Somogyi, Pallai Miksa, Morvay Zsigmond .ny. főispán, Bayer Antal és mások felszólalása után a gyűlés az elnök zárószavaival, Bethlen István miniszterelnök és Ripka Ferenc élteté­sével ért véget. „SPECK! 3A ft Jenna Ferenc, BUDAPEST Vitt, Főherceg Sándor-u. 52. (Vas-u. sarok)- Telefon : József 103—14. Teher autóját áfisssEsreSem óriási Continen­tal nagy teherbírású levegögummskra. Ezáltal 90% moiorjaviíásí, 25% üzemanyagot, 100% időt takarít meg. Kerekesei átalakítok Autóköppeny és tömlőket gyári eljárás szerint javítok. jBrabek Ferenc gépésztaMK gépműlielíe! * Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint « S automobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gép- ♦ * alkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, * S dugattyugyürük, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- és | t csigakerekek készítése. ♦ | Budapest, Vili., Gólya-utca 8. sz. — Telelőn: József 88-82. | TAPÉTÁK angol és francia minták TeSoíon : 78—66. gyönyörű választékban WESGHNER JÓZSEF ARAIMYKÉZ-UTCA 4. 3 HfTOP SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ; LI“ * wH lEHLRU Budapest, fill., Józseí-köruí 77-79. Tel. J. 49-83!-------- Készít m;n«Sen e szakmába vágó mwnkákaf. i ST UMPF TESTVÉREK toiSVBM Teherautó- karosszéria- gyártás - üovátsmtíbely. Lopatkolda. Tel. : j. Ő8-65. Alapittaíoít: 1871. évben. Budapest, !X„ tfágúhiü-uka 4. E SERE MÁTÉ ” fel vonója vitó és {ókarbantartó vállalata » Budapest, V. kerület, Váci-ut 28. szám “ Telefon : Lipát 9Í6-23 oäpIst viiiT* I JÓZScF-UTCA i7. SZ. TELEFON : JÓZSEF 141-51. I Épület- és diszműbádogos, légszesz- és vízvezeték-berendező. Autogeiser javításokban specialista. Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzeme = HARMATVIZl §f a Hungária-gyógyforrás szénsavval íeliíeíí vize H Kapható mindenütl! Telefon: József 112—59. liänBaBBan NASH ADVANCED SIX és AJAX AMERIKAI AUTOMOBIL KERESKEDELMI R.-T., V. KÉR., LEGÚJABB AMERIKAI MODELLEK I HAT HENGER NÉGY KERÉKFÉK BALLONKEREKEK \ OOROTTYA-UTCA 3. SZ. :: TELEFON: LIPÓT 961-43 | six

Next

/
Oldalképek
Tartalom