Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-20 / 3. szám

Budapest, 1926 január 20. 5 Tömeges kölcsönajánlatokkal árasztják el a fővárost Ripka Ferenc főpolgármesterhez két amerikai pénzajániat már beérkezett, a harmadik belga*»ajánlat útban van — Mit keresett Mr. Binder Budapesten ? a valóságnak, mert ebben az ügyben a Hitelbank, mint értesülünk, teljesen érdektelen. Az ajánlatok teljes mértékben respektálják az osztendei egyezményt, viszont tekintettel vannak arra is, hogy a régi hitelezők részéről semmiféle jogos kifogás az.aj ajánlattal szemben fel ne merül­hessen. A két ajánlat hosszulejáratn kölcsönre szól, kedvező kamat és törlesztési feltételekkel és általá­ban a legutóbb nyújtott külföldi kölcsönöknél kedve­zőbb obligókat foglal magában. Meg kell említenünk, hogy ezen a két precíz formáiba öntött előterjesztésen kiviil egy harmadik, belga ajánlat is útban van, amely szintén közel jár a Morgan-csoportéhoz és rövidesen a főpolgármester kezei közt lesz. Ez a tény is amellett szól, hogy a frankhamisítás egyáltalán nem ingatta meg az ország iránt való bizalmat, sőt a külföldi tőke egyre intenzivebben jelentkezik a végiből, hogy az ország és a főváros gazdasági vérkeringésébe bekapcsolódjék. A két konkrét ajánlatot Ripka főpolgármester átadta Sipőcz polgármesternek és ma már- a pénzügyminisztérium is értesült róluk, rövidesen tehát hivatalos formában is foglalkoznak a két javaslat­tal. A Fővárosi Hírlap legutóbb foglalkozott Budapest nagy építkezési programmjával s általában a beruházási tervekkel, amelyek külföldi nagytőke nélkül nem valósíthatók meg. Épp ezért a külföldi pénzajánlatokat kellő figyelemre fogjuk méltatni és legközelebbi számunkban részletesen és hite­lesen fogjuk közönségünkkel ismertetni. FolHzy és Buzdtti alpolgármestereknek leiárt n harmincöt éves szolgálati Idejük Ex év végén bekövetkező általános tisztuptásig előreláthatólag hivatalukban maradnak — Hírek Márkus Jenő alpoIgármesterségérőS — A nyugalomba vonuló Orczy tanácsnok helyére ICapdebo Gyulát felölik A szanálási törvény értelmében nyugdíjba kell küldeni minden tisztviselőt, életkorára való tekintet nélkül, aki harmincötödik szolgálati évét betöltötte. Ezt az intézkedést a kormányzat nagyon szigorúan szokta venni. Most, hogy a múlt hét utolsó napján Ripka Ferenc főpolgármester vezetésével a fővá­ros küldöttei a kormánnyal végleg letárgyalták a státusrendezést, a kormány részéről újból nyomaté­kosan hangoztatták, hogy a szanálási törvény eme kívánságának a városházán, a státusrendezés alkal­mából, érvényt kell szerezni. Nem akarunk konkrét példákra hivatkozni, de elvben is hangoztatni lehet, hogy ennek az intézkedésnek kivétel nélkül való végrehajtása egy olyan városi adminisztráció éle­tében, mint amilyen Budapesté, nagy zavarokat okoz­hat. Megeshetnék például, hogy a városigazgatás te­rén nélkülözhetetlen kapacitásoknak kellene nyuga­lomba vonulniok. A közgyűlésnek egyedül aligha lesz hatalmában, hogy egyes fötisztviselőket, akiket a városi adminisztráció érdekében nélkülözh etet­Erős közvélemény nélkül nincs eredményes városi politika. A Fővárosi Hírlap a szervezett közvélemény orgánuma. hogy a két alpolgármester is a nyugdijazan- dók sorába tartozik. Buzáth János dr. alpolgármester 1891. január 19-én lépett a főváros szolgálatába és igy kedden betelt harmincötödik szolgálati éve. Folkus- házy Lajos alpolgármesternek március 6-án jár le az ideje. A tanácsnak azonban csak egyetlen tagja van olyan, akinek a státusrendezési törvény értelmében nyugalomba kell vonulnia és ez Orczy Gyula tanácsnok, akinek szolgálati ideje február 1-én .telik be. Valószínű, hogy semmi akadálya nem lesz a három főtisztviselő szolgálati idejének az általános tisztujitásig való meghosszab­bításának. Az év végével azonban kétségkívül mind a hárman nyugalomba mennek. Megindult azonban már a gondoskodás arról, hogy úgy Buzáth János, mint Folkusházy Lajos fia­talos energiáját, tapasztalatait, tudását ne nélkü­lözze végleg a főváros. Szó van arról, hogy mind a kettő számára fővárosi üzemek vezetőhelyein gon­doskodnak múltjukhoz iméltó munkaterületről. kedés megindul, kompromisszumnak kell létrejönnie a polgármesteri szék és a két alpolgármesteri állás betöltése körül. Egyelőre a városházán elterjedt hí­rek szerint, az egyik alpolgármesteri állásra Márkus Jenő volt tanácsnokot kombinálják és számítanak arra, hogy a másik alpolgármesteri állást a mai tanács egyik tagja nyeri cl, akit már többször emlegettek az alpolgármesteri székkel vo­natkozásban. A megüresedő tanácsnoki állásra ter­mészetesen műszaki képzettségű fötisztviselöt vá­lasztanak és igy aligha lehet benne kétség, hogy erre a helyre legnagyobb joggal és legtöbb eséllyel az a K a p d e bo Gyula műszaki főtanácsos pályáz­hat, aki az utolsó tizenöt esztendőben Budapest min­den komoly és nagyszabású építkezési tervét ké­szítette. Vannak ugyan nála rangidősebb műszaki főtanácsosok, akiknek minden érdemét el kell is­merni, de viszont a közgyűlés összes pártjainak meg kell érezni, hogy Kapdebo Gyulát nagyszabású munkássága egyenesen predesztinálja a köz- épitési ügyosztály vezetésére. A többi állások betöltésére vonatkozó kombinációk­ról igazán nagyon korai volna ma még beszélni, de nehéz is lenne, hiszen a főváros tanácsiegyzői kará­ban számos kiváló érdemeket szerzett főjegyző van, akik minden joggal pályázhatnak arra, hogy végre bekerüljenek a tekintetes tanácsba. ilj aulólbus^oíkka! kísérletezik a főváros A megfelelő kocsitipust aztán veíseraytárgyalás üíiáa szerzik be A F ő v á r o s i H i r I a p jelentette már, hogy Budapest közlekedési viszonyainak megjavítására fejleszteni fogják az Autóbusz-üzem kocsiparkját. Közlekedési rendszerünknek ily irányú reformálására azért kellett rátérni, mert a villamosvasutak hálózata Budapest sajátos helyzeténél fogva, alig fejleszthető tovább. A párhuzamos vágányok bevezetését szinte kizárják a szűk, zeg-zugos utcák. S mert a már meg­lévő vonalakon lehetetlen a forgalmat-lebonyolítani, olyan kisegitö eszközökről kellett gondoskodni, ame­lyek aránylag csekélyebb befektetés melletti sóikkal célszerűbben alkalmazhatók a személyi forgalom le­bonyolítására. mint a megrögzitett útvonalhoz kötött villamoskocsik. Egyébként az autóbusz még ott is diadalmasan állja meg a helyét, ahol a terepviszo­nyok más közlekedési eszközökre nézve kedvezőtle­nek. És ha a világ nagy városai újabban már csak az autóbuszközlekedést fejlesztik, ez nyilván amellett szól. hogy ennek a közlekedési eszköznek felbecsül­hetetlen előnyei vannak minden más alkalmatosság­gal szemben. Kétségtelen, hogy ezek a tapasztalatok is siettették a főváros közlekedési bizottságának ab­beli elhatározását, hogy közlekedési politikájának egyik tengelyéül megteszi az autóbuszt és ott, ahol a villamosközlekedés elé akár természeti, akár műszaki akadályok gördülnek, a forgalmat' autóbuszjáratokkal fogja tehermentesíteni. A iőváros autóbuszüzemének oarkia idáig tizenkét autóbuszból állott, ami Buda­pest forgalmában nem komoly közlekedési tényező. A tanács elhatározta, hogy megnagyobbítja az auíóbuszparkoí és e határozat alapján már meg is indultak a legelő­kelőbb autógyárakkal a tárgyalások aziránt, hogy bocsássanak próbakocsikat Budapest rendelkezésére. Az első kocsi, amely a gaggenheimi Benz-gyárban készült, a napokban, már megérkezik Budapestre és rövidesen megkezdi próbautjait. A Benz-Gaggen- heim-gyár elsőrendű világmárka. Gyártmányait Euró- pa-szerte ismerik és igen nagyra értékelik. Hogy jó hírét meg is érdemli, erről hamarosan meggyőződik Budapest közönsége is, amely bizonyára örömmel látja maid a 40 személyre berendezett és minden ké­nyelemmel, sőt fényűzéssel felszerelt autóbusz megje­lenését az utcákon. De jelentkeznek a közeli napokban még több más cég gyártmányai is. E próbajáratos autóbuszoknál szerzett tapasztalatok figyelembevéte­lével aztán a főváros 25—30 autóbusz beszerzésére nemzetközi versenytárgyalást fog hirdetni. A ver­senytárgyalásnál tekintette] lesznek arra, hogy a szállításokban a magyar autóipar is részesedjék, még pedig oiyformában. hogy a szállítással megbízott cég a szállítandó autóbuszok bizonyos hányadát m a- g y a r gyárakban készíttesse el. Arról, hogy ezek a közszállitások versenytárgyalás nélkül bonvolitassanak le, szó sem lehet, mert a közlekedési bizottság határozata úgy szól, hogy a szükségletek beszerzéséről nyílt versenytárgyalás utján kell gon­doskodni. A Laurin-Klement-féle próbajáratos autó­busszal való kísérletezés volt az utolsó olyan eset. amikor a tanács a versenytárgyalás mellőzésé­vel eszközölt beruházásokat. Ennek a próbajáratos autóbusznak egyébként március 31-én jár le a pró­baideje. Értesülésünk szerint a főváros megvásárolja ezt az autóbuszt, de a vételnél az a szempont volt döntő, hogy az autóbusz kölcsöndijának kifizetésével a vételár tekintélyes része ki lesz egyenlítve s igy voltaképpen a főváros jobban jár anyagilag, ha meg­veszi, mintha visszaadja a gvár pesti képviselőjének a próbajáratos kocsit. Ismételjük, ez volt az utolsó eset, hogy a fővárosra igy rá leheteti oktrojálni va­lamit. amit a közszáliiíási szabályok értelmében csak versenytárgyalás utján le.tt volna szabad besze­reznie. lennek tart, állásukban a harmincöt évi szolgálati idő leteltével visszatartson. Ugylátszik azonban en­nek is meg lehet találni a módját, abban az esetben, ha a minisztertanács egyesek visszatartásához szin­tén hozzájárul. Valószínű azonban, hogy a miniszter- tanács is csak rövidebb ideig való visszatartáshoz I fog hozzájárulni. Az év végén azonban úgyis tisztujitás lesz, ilyenformán aligha volna értelme annak, hogy a kor­mány ne tágítson attól, hogy egyes főtisztviselők­nek 35 éves szolgálatuk lejártának pillanatában kell­jen nyugalomba vonulni. A baloldalnak a főváros tisztviselői közül néhány ellen kifogása van. Mégis azt kell hinni, hogy az általános tisztujitásig a köz­gyűlés nem gördit akadályokat egyes főtisztviselők visszatartása elé. Körülbelül negyvenre te­hető azoknak a fővárosi tisztviselők­nek a száma, akiknek harmincöt éves szolgálati ideje most jár le és igy ezek­nek nyugdíjba vonulása esedékessé vált. Többen vannak közöttük az elöljárók közül, de van néhány főjegyző is, A városi adminisztrációt legjobban érinti, fiirek vannak arról, hogy Buzáth János dr. lesz a Gázgyár elnöke. Ez azonban nem érinti legkisebb mértékben sem Rózsa Károly helyettes vezérigazgató helyzetét, akinek nagyszerű munkáját a városháza összes párt­jai teljesen méltányolják. Az ö nagystílű vezetésére tovább is szüksége van a Gázgyárnak és hatásköré­nek csorbításáról szó sem lehet. Sőt még inkább azt v.ették tervbe, hogy hatáskörét megnövelik és ugyan­akkor, amikor Buzáth a Gázgyár elnöke lesz, Rózsa Károly tényleges vezérigazgatóvá lép elő. Folkusházy Lajos számára még nem talál­tak megfelelő pozíciót az üzemeknél. Ez annál nehe­zebb, mert a baloldali pártok Folkusházyt nem lát­ják semmiféle pozícióban szívesen. Ez a körülmény valósziniileg meghiúsítja valamely üzemnek az élére való állítását, ezzel szemben beszélnek arról, hogy Folkusházy lesz a ve­zetője a tervbe vett Városok Bankjának. Két alpolgármesteri és egy tanácsnoki állás üre­sedik meg azonban a tisztujitásra. Ezeknek betöltése természetesen erősen összefüggésbe kerül majd a polgármesteri szék betöltésével és valószínű, hogy amikor a pártok között ebben a kérdésben az egyez­A közelmúlt napokban Londonból Budapestre érkezett Mr. Binde r, a legnagyobb angol revizori iroda főnöke, aki tudvalevőleg a főváros hitelezői­nek megbízásából revideálta a főváros státuszát. Binder hírneves cégének itt Budapesten az Anglo- Austrian Bank helyiségeiben állandó irodája van, különféle angol pénzcsoportok és érdekeltek revíziós megbízásainak lebonyolítása céljából. Binder legutóbbi budapesti útja — a Fővárosi Hírlap információja szerint — olyan jelentős tervekkel állt összefüggésben, amelyek a főváros régi hitelezőit közelről érdeklik és amelyek tekintetében illetékes tényezőkkel Bindernek is alkalma volt megbeszélé­seket folytatnia. Értesülésünk szerint ugyanis a napokban két konkrét ajánlat érkezett Ripka Ferenc dr. főpolgármesterhez, egyfelől a newyorki Speyer és társai, másfelől a Morgan és társai bankház, illetve a mö­göttük álló pénzcsoportok részéről. Mindkét ajánlat beruházási kölcsÖH-tervezetet foglal magában, hir szerint a S p e y e r-bankház részéről 10 millió dollárnyi összegben, mig a Mór g a n-csoport propo- ziciója közel jár a 25 millió dollárhoz. A Speyer- bank ajánlatát annak londoni képviselője, Northon [ kapitány nyújtotta át, aki a Kereskedelmi Bank elnöke, Weiss Fülöp kíséretében jelent meg a fő­polgármesternél. Mint ismeretes, a Spey e r-b a n k h á z legutóbb 15 millió dollárt folyósított a vidéki -városoknak és ezzel a kölcsönműveletével nexust teremtett a ma­gyar kommunitásokkal. Az a hir, hogy a Morgan­('«nnnrint n Hitplhan'k kénvi.spiné. nem felel mesr

Next

/
Oldalképek
Tartalom