Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-06-16 / 24. szám

Budapest, 1926 junius 16. Magyar Kereskedelmi Bank pénztáránál. A kölcsön magyar pénzben kifejezve körülbelül 143 milíiárdot tesz ki. Erinek első 45 milliárdos részlete most ese­dékes. Újabb 45 milíiárdot julius 15-én, a hátralékot pedig augusztus 15-én veszi igénybe a főváros. Ennek a részletekben való felvételnek az a célja, hogy min­dig rendelkezésre álljon az az összeg, amelyet a folyamatban lévő beruházások megkövetelnek, egy­ben pedig a kamatterheket a kölcsönnek minél távo­labb eső felvételével lehetőleg csökkentsék. A 143 milliárd után ugyanis a fővárosnak havonként kerek 100 milliót kell majd fizetnie. Fővárosi laKásépit sí y&r&mén y~K öles öl /i KötvényeK Kibocsátásából 130 milliárd íolyiK b&, amely össszegböl 565 aj fralzás termelhető A főváros lakásügyi bizottsága, mint ismeretes, az elmúlt szombaton megalakult. A bizottság első értekezletének napirendjén szerepelt az az előterjesz­tés, amely a lakásépítési akció folytatását, lakásépí­tési nyereménykölcsön kibocsátásával akarja elő­mozdítani. Az előterjesztést azonban levették a szom­bati ülés napirendjéről, mert a tervezet nem v.olt kellőképpen előkészítve. A tervezetet dr. Gallina Frigyes főjegyző, Liber Endre tanácsnok, a szociálpolitikai ügyosztály veze­tőjének helyettese egy fővárosi matematikai tanár­ral készítette olyan alapossággal és minden eshető­ségre kiterjedő' részletezéssel, hogy annak sikere és nagy szociális eredménye az építési és pénzügyi szakértők előzetesen kikért véleménye szerint biz­tosra vehető. Az előterjesztés bőven fejtegeti azokat az indo­kokat, amelyek ezen szokatlan utat és módot paran- csolóan követelik a lakásínség megszüntetésére. A legfrissebb statisztikai adatok szerint ugyanis a székesfőváros területén 3500 a száma azoknak a lakásoknak, amelyek közegészségügyi és közbizton­sági szempontból kifogásolhatók, vagy zsúfoltság miatt aggályosak. Ezzel szemben a megindított fő­városi építési akció során az ez évben beköltözhető lakások száma 900. Ezen lakásokra a szociálpoliti­kai ügyosztályhoz beérkezett körülbelül 8000 kér­vény. Ha e számadatokat egybevetjük, akkor a főváros momentán lakásszükséglete ÍO.öOö lakásra tehető. Az előterjesztés megállapítja, hogy a lakásínség idején elméletileg az államnak kellene építeni, viszont gyakorlatilag az állam drágán ápit. A magántevé­kenység a kötött gazdálkodás miatt meg nem indul­hat és ha az állam a szanálással kapcsolatos nehéz­ségek dacára tett is kísérletet a lakásépítő-tevékeny­ség előmozdítására, ezek az intézkedések sem hoz­ták meg a kívánt eredményt. Vissza kell tehát tér­nünk a székesfővárosra, az állam után ieghiátalmasabb közületre és módozatokat kell találni nemcsak a lakásínség enyhítésére, hanem olyan megoldásokra is, amelyek lehetővé teszik a lakások terén a keres­letnek és kínálatnak minél rövidebb időn belül helyes arányba való terelését, mert nem maradhat tovább a gazdasági életnek ezen ága a háború által követelt megkötöttségében. A főváros igyekezett is eleget tenni az építés, különösen a kislakásépités terén kötelességeinek és valóban pénzügyi erejét meghaladó költséggel ren­delte el a most folyamatban levő kisiakásos bérházak építési munkálatait, amelyek a folyó év befejezése előtt 900 darab lakás termelését eredményezik. En­nek az építési akciónak a további folytatása azonban már szorosan kapcsolatos a főváros uj beruházó prog- rammjával, amely a felveendő 20 millió dolláros köl­csönből fog fedezetet nyerni. A beruházó Programm tárgyalásánál ugyanis olyan elvi kijelentések történ­jek, amelyek a lakásépítési akcióra súlyos kihatással lehetnek és azt egészében meg is akadályozhatják. Ezen elvi álláspont szerint ugyanis feltétlen követel­ménynek kell odaállítani, hogy a kölcsönből eszközölt beruházások csak olyanok lehetnek, amelyek rentá­bilisak, legalább is olyan százalék erejéig, mint ami­lyen százalék felvétetik a kölcsön kamatai és az annuitások tekintetében. Minthogy ez az álláspont minden valószínűség szerint érvényesülni fog a beruházóprogramm rész­leteinél, tehát a lakásépítésnél is. Minthogy pedig az építkezés megindítása sem az államtól, sem a magán- vállalkozástól belátható időn belül nem várható, en­nélfogva a szociálpolitikai ügyosztály a lakásépítés nagy gazdasági jelentőségére, továbbá az építőipar és az azzal kapcsolatos iparágak foglalkoztatásának fontosságára utalva, hangsúlyozottan kéri előterjesz­tésében, hogy minden eszmét, amely csak segíthetne, vagy parányit is lendíthetne a súlyos helyzeten, fel kell karolni és megvalósulását a legnagyobb gyorsa­sággal elő keli segíteni. Az iigyosztáy az adott körülmények között a lakásépítési akció folytatását a székesfővá­ros által, vagy a székesfőváros védelme alatt kibocsátandó nyeremény-kölcsön utján akarja biztosítani. A kibocsátandó kamatszelvény nélküli nyereménykötvények darabja 400.000 korona lenne, amely nyereménykötvények havi 40.000 koronás részletekben volnának vásárolhatók. Az egész kibocsátás alapeive az, hogy nem mint az osztálysorsjátéknál minden második, vagy mint a most divatos tárgysorsoíásoknál minden 6—7000-ik sors­jegy nyer, harem minden egyes sorsjegy visszaváltsuk vagy nyereményházzal, vagy nyereménylakással, illetve nyereményösszeg­gel. A nyereménykölcsön kibocsátásából 130 milliárd korona állna rendelkezésre és ebből felépíthető volna a főváros által adott telkeken 6 darab 75 lakásos, továbbá 3 darab 25 lakásos bérház és 40 darab csa­ládi ház. Az első kibocsátás tehát 565 uj lakás terme­lését eredményezné. !lyrnódcn az első huzási ciklus alatt kisorsolásra kerülhetne: 2 darab 25 lakásos, egyenkint 5 milliárd értékű bér ház, 25 darab öröklakás, 40 darab családi ház és 450 darab lakás egyévi bérmontességgcl és ötévi szerződéssel, összesen tehát 517 darab nyeremény­kötvényt lehetne az első kibocsátásnál a bérházak felépítése után kisorsolás utján azonnal visszaváltani. A megmaradt kötvények kisorsolása a ki nem sorsolt 6 darab fővárosi bérház lakbérhozadékából történnék évenkint 1 és fél milliárd korona összegű nyereményekkel és igy a legpesszimisztikusabban számított kamatoztatási viszonyok mellett is a köt­vények teljes visszaváltása 25 év alatt teljes befeje­zést nyerne. SZÓRAKOZÁS Hansi Niese Budapesten. A Városi Színház abba a szerencsés helyzetbe jutott, hogy ezidei szezon­ját a jókedv, a humor, a vidámság jegyében fejez­heti be. Ezt a szerencsés befejezést egy sikerben gazdag évadnak, a kitűnő Hansi Niesenek köszön­heti, a 'bécsi humor utolérhetetlen megtestesítőjé­nek, aki Bécsmek azt jelenti, amit valamikor Blaháné Budapestnek jelentett, azt, hogy ő is. mint Blaháné, a nép kedélyének, dalos jókedvéinek és mókás ter­mészetének zseniális kifejezője. Tiz estén fogja Hansi Niese a budapesti közönséget mulattatni, aki előtt neve époly ismeretes, népszerű és kedvelt, miint saját szülővárosában. Szerdám, junius 16-án kezdi meg Hansi Niese vendégjátékát a bécsi Lust­spieltheater személyzetének élén. Az első és má­sodik estén „Der Autowildling“ cimü énekes pohó- zaíban lép fel, hogy vendégjátéka elején megismer­tesse a közönséget egyik legjobb, legmulatságosiabb szerepével. A két bevezető este után megérkezik a művésznő 36 tagból álló nagy bohózati revütársu- lata, amellyel idei legnagyobb sikert elért, a saját nevéről elnevezett 10 képből álló darabjában lép fel amelynek címe: ,.Utazás Hans: Niese körül“ „Rund um die Niess“. Eszerint a vendégjátékok első felének műsora igy alakul: Szerda, junius 16-án: „Der Autowildling“. Csütörtök, junius 17-én: „Der Auto­wildling“. Péntek, junius 18-án: „Rund um die Niese“. Szombat, junius 19-én: „Rund um die Niese“. Ezekre az előadásaidra jegyek már válthatók a Városi Színház pénztárában és a városi jegyirodák­ban. Eleiyárak: 12-töl 98 ezerig. A Vígszínház e hete hozza meg a Seybold első jubileumát. Lengyel Menyhért nagyszerű vigjátékát Fedák Sárival a címszerepben, hétfőn adták 25-ödször. Azonkívül még szerdán, csütörtökön, pénteken, vasár­nap, valamint hétfőn is játsszák a Seyboldot. Szom­baton Az alvó férj, Szenes Béla végtelenül mulatsá­gos budapesti vigjátéka szórakoztatja a közönséget. Vígszínház: Szerda, csütörtök, péntek, vasárnap: Seybold. Szombat: Az alvó férj. Magyar Színház: Szerda: Párisi kirakat. Csütör­tök: Csuda Mihály szerencséje. Péntek: Párisi kira­kat. Szombat: Csibi (uj betanulással, először). Vasár­nap: Csibi. Városi Színház: Szerda, csütörtök: Der Autowild- ling. Péntek, szombat, vasárnap: Rund um die Niese. Bádog osmunkák. Vízvezeték FiEEis izom Budapest, Vili., Nap-utca 10. Telefon: József 36—51. Falkárpit, linkruszta, linoleum és stukolin menyezetek raktára. Nagy választék modern finom kárpitokban SÜDFELD SÁMUEL UTÓDA SyDFELD GYŰ LÄ, BUDAPEST Telefon 139-64. V., Mária Vaíéria utca IO. JENŐ MÉRNÖK közpon'i fűtési, szelüőztetési, vízvezetéki és csatornázási berendezések vállalata BUDAPEST, Vili., GÓLYA-UTCA 22. Telefon: J. 131-72. Vulkán Gumijavító Rt. Budapest legnagyobb és legmodernebbül be­rendezett gumijavító műhelye. Szavatosság mellett végez autóköpeny és tömlőjavítást. Budapest, VI., Rózsa-u. SO. — T. 71-75. ||5523S22; BUDAPESTI ECSET-, MESZELŐ- ÉS KEFEG9ÍR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, VIII., Mária-u 46. Telefon: J. 106-97. ip-y/. izi SÉSSzeJl D STEINER és SZIMPER ísz-, templom-, szobafestők és mázolók Budapest, IX. Üllői-ul 57. — Tel.: József 6-29 OBENDORFER JÓZSEF ÉS FIAI építési vállalkozók okleveles mérnök, kövezőmesterek —a»— Út- és vasút­építés, csatornázás, vasbeton-építkezés, kövezőmunkák Vili., Ludoviceum-uica 18. Telefon: József 84-65 Széchenyi Gyógyfürdő (a Városligetben) Thermálfürdők, külön szénsavas, iszap, fényfürdők és egyéb gyógy tényezők. CONTINENTAL PNEU GERGELY KÁROLY Budapest, V, Személynök-utca 25. Telefon 12-69 Vulkanizáló készülékek Gummijavitás

Next

/
Oldalképek
Tartalom