Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-06-09 / 23. szám
Budapest, 1926 junius 9. „ jy.., Vass József népjóléti miniszter gondoskodik a munkanélküliség enyhítéséről Készül a munkahiány esetéi4© szóló kötelező biztosítási törvény újabb bárházakat és többszáz szükség-lakást épít Az állam A főváros szociálpolitikai bizottságában több alkalommal került szó a munkanélküliségről és az azzal kapcsolatos problémákról. A bizottság számos javaslatot fogadott el ennek a nehéz szociális kérdésnek a megoldása tekintetében és egyuttall felirattal fordult a népjóléti miniszterhez, hogy a munkanélküliség enyhítése érdekében a szükséges kormány- intézkedéseket szintén mielőbb tegye meg és addig is az állami építkezések 'megindításával enyhítsen a munkanélküliek nyomorán. Vas>s József népjóléti miniszter a felterjesztésre most leiratban válaszolt a főváros tanácsának és abban közli, hogy a főváros kívánságait a legteljesebb mértékben honorálni kívánja és folyamatba tette mindazokat az intézkedéseket, amelyek a munkanélküliség megszüntetését célozzák. így a munkahiány esetére szóló kötelező biztosítási törvényt rövid időn belül a törvény- hozás elé terjeszti és reméli, hogy az rövidesen életbe is lép. Ami a munkanélküliek statisztikai összeírását illeti, arra vonatkozóan a miniszter kijelentette, hogy az összeírást csak a munkanélküli biztosítási törvény életbelépése utánra kívánja halasztani, miután addig megbízható adatok a munkanélküliek számát illetően nem állnak rendelkezésre. • Az állami építkezési akcióra vonatkozóan megemlíti a népjóléti miniszter, hogy az állam tevékeny részt vesz a lakásépítkezésben és már eddig a Pan- nonia-utcában 2 háromemeletes, a Visegrádi-utcában pedig 1 háromemeletes bérpalota építéséhez fogott hozzá. Tervbe vett a kormány még további három nagyobb bérházépitést, azonkívül több száz szükséglakást is fog létesíteni, amelyek céljaira a szükséges telkek már ki is vannak jelölve. Végül megemlíti a leirat, hogy a ma- gánépitkezés előmozdítása érdekében is sokat tett a kormány, amennyiben eddig a budapesti magánépítők részére 30 miiliárdot folyósított kölcsönképpen. A kölcsönök segítségével a fővárosban 28, vidéken pedig 26 bérház építése kezdődött meg. Pénz á@§ a házhoz Egyszerű váltófedezefre a főváros kétmillió dollár függő-kölcsönt vesz föl szólni a nagy magyar bankok ajánlatáról is, amelyek szintén azt bizonyítják, hogy a bankok a fővárosnak nyújtandó függőkölcsönt nem tekintették rideg üzletnek, hanem önzetlenül siettek a fővárosnak anyagi eszközöket nyújtani az újjáépítés nagy munkájához. A városházán örömmel állapítják meg, hogy a főváros hi tele tökéletesen helyreállott. Ezt bizonyítja az, hogy Speyerék semmi néven nevezendő biztosítékot nem kívántak. Emellett élénk a reménykedés abban a tekintetben is, hogy az ősszel felveendő 20 millió dollárig terjedhető külföldi kölcsönt még kedvezőbb feltételek inellett lehet majd nyélbeütni. Ezt a reménységet arra alapítják, bogy a kétmillió dolláros függőkölcsön már kedvezőbb feltételek mellett jöhetett létre, mint amilyen a magyar állam népszövetségi' kölcsöne volt. A főváros 67/« százalékos kölcsönt kap akkor, amikor a mezőgazdasági hitel után 14 százalékos kamatot számítanak, a városok kölcsöne után pedig 11.72 százalék kamatot fizetnek. A pénzvilágnak a főváros fiiggőkölcsöne körül kifejtett vetélkedése elsősorban Magyarország gazdasági helyzetének javulását mutatja, másodsorban pedig eklatáns bizonyítéka annak, hogy a fővárossal szemben a legteljesebb mértékben helyreállott a pénzpiac bizalma. A kétmillió dolláros függőkölcsön lebonyolítása most már rendkívül rövid idő alatt megtörténik. Szükség is van erre, mert hiszen a kislakásépitö akció, amely a függőkölcsön felvételét elsősorban tette szükségessé, már régen folyamatban van és a fővárosnak szüksége van arra, hogy kiadásait fedezhesse. A székesfőváros közgyűlése tudvalevőleg elhatározta, hogy a legszükségesebb beruházások teljesítésére és a leromlott közművek újjáépítésére 20 millió dollárig terjedhető kölcsönt vesz fel. A közgyűlésnek ezt a határozatát széles és magas nívójú vita előzte meg, úgy magában a közgyűlésen, mint különösen a pénzügyi bizottságban. A közgyűlés kimagasló egyéniségei fejtették ki a nézetüket és mindenki elmondta minden aggodalmát. Végeredményben azután mégis csak utasítást adtak a polgármesternek, hogy a nagy kölcsönre vonatkozó tárgyalásokat kezdje meg és perfektuálja. Azóta azonban hónapok múltak el és bár kétségen kívül voltak jelentős és figyelemreméltó kölcsönajánlatok, a nagykölcsön kérdésében a főváros vezetősége nem tette meg a döntő lépést. Hogy a nagy kölcsön felvétele most már az ősz előtt nem történik meg, annak kétségtelen bizonyítéka, hogy egy függőkölcsön felvételét határozták el. Mielőtt ez megtörtént volna, különösen a baloldal, amely a 20 millió dollárig terjedhető kölcsön révén a gazdasági fellendülést és a munkanélküliség enyhülését reméli, erősen sürgette a nagy pénzügyi művelet megvalósítását. Különösen emlékezetes dr. Bródy Ernőnek a pénzügyi bizottságban tartott felszólalása, amelyben megmagyarázhatatlannak minősítette a kölcsön körül való késedelmeskedést. Ezenkívül, értesülésünk szerint, a kölcsön elhalasztásának ügye szóba került a Ripka Ferenc főpolgármester elnöklésével tartani szokott pártközi konferencián is. A baloldal megbízottai továbbá kérdést intéztek Csupor József dr. pénzügyi tanácsnokhoz is, aki a nála eljárt bizottsági tagoknak azt a tanácsot adta, hogy érdeklődjenek egyik legkimagaslóbb pénzügyi kapacitánsunknál. Egy demokrata és egy szociáldemokrata városatya fel is kereste az előkelő bankvezért, aki azt a felvilágosítást adta, hogy most már a főváros elkésett a kölcsöntár- gyalásokkal, mert junius közepe után a nagy amerikai és más világcégek vezető egyéniségei pihenőre térnek és nem foglalkoznak üzletkötésekkel. Ilyen körülmények között a fővárosnak nem igen lehet módjában más, minthogy a 20 millió dollárig terjedhető külföldi köcsönt majd csak az ősszel, amikor a nagy finánckapacitások ismét munkához látnak, bonyolítsák le. Mint ezekből kiderül, egészen légbőlkapott mindaz a pletyka, amelyet arról kolportáltak, hogy a kölcsön felvétele csak akkor történhetik meg, ha majd az ősszel végbement a tisztujitás és a főváros vezetése az uj tanács kezébe kerül. Ezzel szemben bizonyos körök azt hangoztatják, hogy a kölcsön körül mégis csak történt bizonyos tudatos halogatás és ezt a halogatást egy olyan kiváló egyéniségnek tulajdonítják, akinek a főváros pénzügyi irányításában az utolsó esztendőkben mindig erőteljes szerepe volt. A főváros egyetlen lépést sem tett pénzügyi kérdésben addig, amig ezt a nagy pénzügyi szakembert meg nem kérdezte, az ő tanácsait mindig megfogadták és kétségkívül a régi külföldi kölcsönök ügyében létrejött megegyezés körül is igen nagy szerepe volt neki. Mint a baloldalon mondják, ez a kimagasló egyéniség az uj kölcsön felvételével szemben aggodalmakat táplál és az ő aggályoskodása az egyik oka annak, hogy a főváros és maga a polgármester nem sietett élni a közgyűlés által ráruházott felhatalmazással. A tanács által előterjesztett beruházó-programm- ban azonban, — mint ismeretes, — a már megkezdett kislakásépitö akció költségei is igen nagyrészben benne foglaltatnak. Pénzre volt tehát szükség azonnal és így nem lehetett megvárni, amig az ősszel majd lebonyolítják a nagy dollárkölcsönt. Ez volt az oka annak, hogy a kölcsönügyi bizottság hozzájárulásával a főváros vezetősége kisebb függőkölcsön felvételét határozta el. A függőkölcsön ügyében a kölcsönügyi bizottság szombaton tartott ülésében döntött. Már előbb határozatba ment, hogy a kölcsön kétmillió dollárt fog kitenni, amire feltétlenül sürgős szükség van. A függőkölcsönre négy ajánlat érkezett be, amelyek a következők voltak: 1. a Pesti Magyar kereskedelmi Bank által közvetített Speyer-féle ajánlat 6.7I$ százalékos kamattal, 2. az Angol-Magyar Bank 7.5 százalékos kamattal, 3. a Hitelbank és a Pesti Hazai együtes ajánlata 7.5 százalékos kamattal, 4. a Magyar-Olasz Bank 7.B/s%-os kamattal. A főváros kölcsönügyi bizottsága a Kereskedelmi Bank által közvetített Speyer- féle ajánlatot fogadta el, amely kétségkívül rendkívül előnyös. A Speyer-bank- ház ugylátszik ambicionálja, hogy a magyar rekonstrukció bankárja legyen és most az állami és városi kölcsönök után Budapest székesfővárossal is üzleti összeköttetésbe kerül. A Kereskedelmi Bank, illetve Speyerék egyszerű váltókra, minden külön biztosíték nélkül 6.7/s százalékos kamat ellenében ajánlották fel a kétmillió dolláros függőkölcsönt. A főváros váltója 1926. december 31-én jár le, de a főváros kívánságára változatlan feltételekkel 1927 május 31-ig meghosz- szabbitható. A bank a kikötött kamaton kívül nem számit fel semmiféle költséget, vagy jutalékot és semmiféle biztosíték kikötését nem kívánja. Feltétlenül megnyugtató és kecsegtető jelenség az, hogy a főváros minden garancia nélkül és kedvező feltételek mellett kaphat kölcsönt. Határozottan mutatja ezt az, hogy úgy a külföldi, mint a belföldi pénzpiacon Budapestet ma ujr-' kitűnő adósnak tartják és elismerik, hogy a főváros régi adósságainak visszafizetése körül korrekt eljárást tanúsított és háztartását is minden tekintetben, minden igyekezettel a legjobban rendezte. A Kereskedelmi Bank által közvetített amerikai ajánlat mellett elismeréssel kell .SPEGI0SA“ Jemne Ferenc, BUDAPEST Vili , Főherceg Sándor-u. 52. (Vas-u. sarok)- Telefon: József 105—14. eheraulóját átszerelem óriási Continental nagy teherbírású levegőgummikra. Ezáltal 90°/o motorjavitást, 25°/0 üzemanyagot, 100% időt takarít meg. Kerekesei átalakítok Autóköppeny és tömlőket gyári eljárás szerint javítok. r ERDÉLYI udvari fényképész M ŰINTÉZE TE IV., SEMMEL WEIS-UTCA 2. Falkárpit, linkruszta, linoleum és stukolin menyezetek raktára. Nagy választék modern finom kárpitokban SÜDFELD SÁMUEL UTÓDA SÜDFELD ^¥ÖLA? BUDAPEST TsSefon 139-54. V., Mária Valéria utca iO. Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás, bádogos-munkák SPIEGLET SAMU Budapest, VII., Damjanich-utca 47. szám. Telefon : József 49-37. GASSNER DÁVID FIAI Budapest, VI., Vilmos császár-ut 15. Telefon: T. 27-75, T. 109-49. Szőnyeg-. Bútorszövet. Kárpitos kellékek. Lumpéi Ödön Épüief-, mű- és szerkezet lakatos BUDAPEST, V., Bálvány-utca 14. Telefon ; 133—15. ÜTZENKIRCHEN WALTER TECHNIKUS, MŰSZAKI VÁLLALKOZÓ Egészségügyi központi fűtés, gáz- és villanyberendezés Budapest, V., Nagykorona-utca 21. szám 3SE23W Telefonhívás 38—46 ERŐS, TISZTA, A HELYI ADÓÁLLOMÁSTÓL NEM ZAVART, EGÉSZ EURÓPÁRA TERJEDŐ SELEKTIV TÉTELT ÉRHET EL :P P © S3 cő A ft sí P *Ö ft 8. ft B B* a © p st ft TUNGSRAM-WESTERN 3 csöves rádiókészülékkel. Gyártja: Egyesült Izzólámpa és villamossági r.t., Újpest