Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-06-09 / 23. szám

7 izenötöciik évfolyam Ára 5000 kor. Budapest, 1926 junius 9. 23. szám. m Előfizetési árak: Egész évre 20 pengő = 250.000 kor. Fél­évre 10 pengő = 125.000 kor. ÁLLANDÓ MELLÉKLET: GAZDASÁGI HÍRLAP VÁROSI, POLITIKAI ES I<OZ<3AZDASA<3I HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÖ EMIL Megjelenik minden szerdán Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz Postatak. csekk-számla: 40.42 Telefon: 137—15 szám Kanászkalapot és fokost viselt egyidőben a pesti ficsur és azt hitte, hogy ezzel már meg is van a nagy magyar nemzeti renaissance. A színházban, ahol németül játszottak, árvalányhajas kanászkalapban, fokoso- san vonult fel az ifjúság, a hölgyek pedig százráncti szoknyát viseltek. Ennek a groteszk hazafiságnak nincs helye és mi csak ettől akarunk óvni, amikor a főváros egyes bizottságaiban jószándéku, de az osztályérdektől nem egészen mentes felszólalásokat hallunk. Mi tiszteletben tartjuk és örömmel üdvö­zöljük, ha bármely oldalról bármilyen kicsiny öt­lettel is hozájárulnak a magyar nemzeti renaissance megvalósításához, de óvunk mindenkit a kanász- kaiaptól, amelynek tudajdonosa a zengerájba vo­nult német kornyikálást hallgatni, ahelyett, hogy a színpadon is a magyar szót követelte volna. Nagyon jól tudjuk, hogy csak alig múlt el egy korszak, amikor a nemzeti és keresztény jelszava­kat nemcsak rosszul alkalmazták, de vissza is éltek velük. Ezeknek a gondolatoknak és eszméknek fenséges póza nem engedheti meg, hogy még- egyszer ugyanezekbe a hibákba, vagy ezekhez ha­sonlókba essünk bele. De nem szabad a hibáknak olyanoknak sem lenniök, amelyek azt mutatnák, hogy egyes pártok, vagy egyes néprétegek kép­viselői a maguk osztálya szempontjából nézzék csak a nagy magyar renaissance-ot, amelynek igenis el kell következnie. A főváros pénzügyi bizottságában Peyer Ká­roly, a szocialista párt tekintélyes vezetője, azt kí­vánta, hogy fűtésre a főváros csak magyar szenet használjon, hogy ezáltal a magyar bányaipart is támogassák és az amúgy is nélkülöző magyar munkásokat juttassák nagyobb darab kenyérhez. Felállott azután Wolff Károly is és hozzájárult Peyernek ehhez az indítványához, amelyet az egész bizottság egyhangúlag magáévá tett. Peyer kétség­kívül a munkásság érdekében beszélt és indítvá­nyozott, de egyben nagy nemzeti célt is szolgált. Egy másik szocialista szónok, Biró Dezső, azt tette szóvá, hogy amikor a bérkocsisok áttérnek az autótaxira, a magyar ipart mellőzik olyan szak­mákban, ahol az nyugodtan felveheti a versenyt a külfölddel. Ez a felszólalás is a munkásság érde­keit szolgálta, amelyet ennek a városnak a polgár­sága igazán tiszteletben tart, de szeretné, ha a szocialista városatyák az egész város lakossága képviselőinek tartanák magukat. A harmadik szocialista felszólalás egy másik bi­zottsági ülésen azt a kívánságot fejezte ki, hogy villa­moskalauz csak pesti ember lehessen, mert itt nagy a munkanélküliség és a vidékről beszármazó kalauzok a pesti munkás elől veszik el a kenyeret. Ez a felszólalás már sokkal nyíltabban mutatja meg a szocialista mentalitást, mint a másik kettő. A villamosvasutak igazgatói ugyanis nem győzik hangoztatni, hogy villamoskalauzok számára a leg­kitűnőbb talaj a pestvidéki falvakban van. Ezek a falusi legények a legkitűnőbben szolgálják a válla­lat érdekeit és a legjobban kinevelhetők udvarias, jómodoru személyzetté. Ugyanakkor pedig nem tud­juk megérteni egészen, hogyha már a munkanélküli szakmunkás villamoskalauzságra szánja el magát, ugyanezzel az erővel miért ne végezhetné el a falusi legény munkáját, aki beállott pesti kalauz­nak. Tulajdonképpen ezzel csak a munka szabad­ságát támadják meg azok, akik a munkaszabadság híveinek mondják magukat. Ám ismerjük el, hogy a szocialista városatyá­kat mindezeknek az indítványoknak a megtevésé- nél becsületes jószándékok vezették, mert hiszen a munkásság, amelynek védelmét, sajnos, teljes ki­zárólagossággal vállalják, igen fontos tényezője a magyar nemzetnek. Amikor tehát a szocialisták a magyar munkásságot védik, a magyar munkásság számára akarnak megélhetési lehetőséget, akkor védik egyben a magyar nemzetet is. Ezt a törekvést Budapest polgársága is teljességgel honorálja, de azért mégis nagyon szeretné hallani, ha a szociálista város­atyák néhe-néha a magyarság egyetemes nagy érde­keit is szolgálnák és ennek szolgálatában is hallanánk a szájukból szívhez szóló szónoklatokat. Szeretnénk A pénzügyi bizottság vitája széles mederben folyik és a nagyközönség nem túlságos kimerítően értesül arról, hogy tulajdonképpen mik az eredmé­nyei ennek a vitának. A városatya urakat talán nem bántja a hiúság, ha a közönség nem ismeri meg részletesen felszólalásaik tartalmát. A közönség ér­deke azonban az, hogy mégis tudjon egyet-mást arról, hogy milyen eredményeket érnek el kül­döttei a város parlamentjében. Bevalljuk, hogyha be akarnánk számolni az eredményekről, sajnos, in­kább negatívumokkal kellene szolgálni. így első­sorban meg kell emlékezni arról, hogy a pénzügyi bizottságban igen éles támadások hangzottak el a forgalmiadó ellen. Az eredmény az, hogy maga a pol­gármester is elismerte, hogy a forgalmi adó tényleg nem igen ideális adónem. Eredménynek meglehetősen sovány és pedig annál soványabb, mert hiszen ezt Búd János, a pénzügyminiszter is elismeri. Sőt többet mondunk, Hegedűs Lóránt maga is jelentke­zett a héten és diszkréten a közönség fülébe súgta, hogy hiszen a forgalmi adónak ő az édesapja. Ö maga is nagyon jól tudta azt, hogy a gyerek majd szégyent fog hozni az apjára. De szükség volt erre az adóra, megcsinálta tehát. Amikor pedig látta, hogy a főváros is bajban van, kénytelen volt fel­emelni az adó kulcsát, hogy a fővárosnak is jusson egy kis adószedési jutalék. A város urai tehát nyu­godtan ráhárithatják a felelősséget Hegedűs Lo- ■rántra, ami azonban még mindig nem jelenti azt, hogy ezt a polgármester által is nem ideális adó­nemnek nevezett adót még sokáig melengessük a keblünkön. Eredményt azonban a pénzügyi bizott­ság harca, amelyet a forgalmi adó ellen vívott, nem hozott. Sipöcz polgármester ugyan kijelentette, hogy meg kell reformálni az adót és mintaképpen hozta fel, hogy az egyfázisos rendszer Ausztriá­ban jól bevált. Vigasztalót azonban mondani ő sem tudott többet, minthogy a pénzügyi kormány meg­ígérte, hogy megindítja a tárgyalásokat az adó­kulcs leszállítására. ♦ Többen sürgették a fogyasztási adó csökkenté­sét, illetve eltörlését is. Az eredmény itt is negativ. A tanács ugylátszik, szívesen belemenne a fogyasztási adó törlésébe, vagy csökkentésébe, ha helyette más jövedelmet tudna biztosítani. A polgármester ki­jelentette, hogy ebben a költségvetési évben már erre nem kerülhet sor. Nem lehet felemelni a köz­ségi pótadót, nem lehet az idén bevezetni a telek- értékadót, sem pedig a költségelőirányzatból nem lehet semmit törölni, mert ami benne van a költség- vetésben, az minden húsz rostán ment keresztül és minden múlhatatlanul szükséges. Ebből a felvilá­gosításból a szegény pesti polgár csak két dolgot állapíthat meg. Az egyik az, hogy az idén nem lehet eltörölni a fogyasztási adót, a másik pedig az, hogy jövőre esetleg felemelik a községi pótadót. Ez meglehetősen sovány vigasztalás és nem túlsá­gosan enyhíti ezt az sem, hogy a tanács foglalko­zik a telekértékadó visszaállításával. Kétségtelen, hogy Pikier J. Gyulának ez az adója annakidején hallani, hogy mikor a porosz szén és a magyar szén harcáról van szó, szólanának a nagyipari ér­dekeltségek, a szén nélkül didergő középosztály ér­dekében is. Ha ezt fogják cselekedni, akkor ők is szolgálatában állanak a nagy magyar nemzeti re- naissance-nak, melyre olyan nagy szükség van Tri­anon után, melynek átkait nemcsak a munkásság, de a polgárság és a gazdasági élet is véresen meg­szenvedi. Ha ezt nem cselekednék, akkor, fájdalom, de a nemzeti renaissance-ot a kanászkalapos zen­gerájba járó ifjak mintájára képzelnék ők is el. Egy pillanatig sem tételezzük fel róluk azt, hogy ami­kor a munkásság érdekében szólnak, a polgárság ellen szólanának. Nem tételezzük fel, de szeretnénk, ha ezt a bizalmunkat szóval és cselekedettel is igazolnák. kitünően bevált. Feltétlenül szociális adó volt, amely igen szép jövedelmet biztosított a főváros­nak és egyben pedig csak a vagyonosabb osztályt terhelte meg. Valószínű, hogy a közgyűlés, amely demokratikusnak vallja magát, ha ez az adóterv újra eléje kerül, meg fogja szavazni. Hiszen már Wolffék is megbánták, hogy eltörölték. Meg fogják sza­vazni azzal a módosítással, amelyet most tervez a tanács. Ez a módosítás pedig az lenne, hogy a kis­emberek kezében levő telkeket mentesítsék az adó alól. Igazán senki sem akarja külön adóval sújtani azokat a nadrágszijszéles földecskéket, amelyek a kisemberek kezében vannak. De vájjon hol lesz a határ. Mert a pesti adóerkölcsöket ismerve, nem igen lehet bízni abban, hogy majd mindenki maga fogja meghatározni, hogy ő kisember-e, vagy nagy­tőkés. Vázsohyi Vilmos koporsóján még meg sem szá­radtak a hantok, máris idézik szellemét. Valamelyik, bizonyára nagyon tiszteletreméltó ipari érdekelt­ségnek volt vasárnap gyűlése. Mellékes, hogy kik voltak azok, a fontos az, hogy megint csak szóba- kerültek a főváros üzemei, amelyeket eddig még mindenki, aki nem igen szereti a konkurrenciát, halálraítélt. Ezúttal is ilyesmi történt. A tiszteletre­méltó érdekeltség kimondta, hogy meg kell szün­tetni azt az üzemet, amely történetesen ugyanazzal a szakmával foglalkozik, mint ők. Kíméletlenül ha- lálraitélték, mert tisztességtelen konkurrenciának tartják azt, hogy valaki olcsóbban ad árut, mint ők. Ennél természetesebb dolgot igazán nehéz lenne ki­találni. Szuverén módon meghozták a halálos Ítéle­tet, de nem felejtettek el a maguk igaza mellé te­kintélyes, igazmondó, mindenki előtt magas piedesz- tálon álló tanút felvonultatni. Ez a tanú pedig a ha­lott Vázsonyi Vilmos. Dörgedelmes szónoklatban őrá hivatkoztak, hogy majd adna a nagy Vázsonyi Vilmos a fővárosnak, amiért olyan üzemet tart fenn, amely az ő kis köreiket zavarja. Hiszen, — mondották, — ez az üzem merőben ellenkezik azzal a városgazdaságpolitikai gondolattal, amely­nek szellemében annakidején Vázsonyi Vilmos fel­építette a maga községesitési politikáját, ök a ha­lott Vázsonyit idézik. Mi hivatkozhatunk az élő Vd- zsonyira. Igenis, Vázsonyi Vilmos volt a főváros községesitő politikájának lelke. Ott volt az összes fővárosi üzemek megalapításánál. Tudtával, bele­egyezésével, akaratával csinálták meg az összes nagy üzemeket. Sohase bánta meg, mindig élete egyik legnagyobb munkájának tekintette, hogy ezek az üzemek ma Budapest lakosságának rendelkezé­sére állanak. De hivatkozunk az élő Vázsonyira abban a tekintetben is, hogy most, amikor újból egy esztendő óta a főváros minden időben hallatta véleményét, sohasem mondotta azt, hogy azokat a nagyüzemeket, amelyek a városi monopóliumokat szolgálják és amelyek a főváros lakosságának élelmezését megkönnyítik és olcsóbbá teszik, le kell bontani. Körséta a városházán A forgalmiadó apja is elitéli a forgalmiadót — A fogyasztási adó is rossz, de nem lehet nélkülözni. — Életében nem merték, most halála után hivatkoznak Vázsonyi tanuságtéte/ére

Next

/
Oldalképek
Tartalom