Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-13 / 2. szám
6 Budapest, 1926 január 13. Az újév első közgyűlése. A székesfőváros törvényhatósági bizottsága, értesülésünk szerint, január 20-án tartja meg első közgyűlését. A közgyűlés tárgy- sorozatán nagyobbára kisjelentőségii ügyek szerepelnek és egyelőre interpellációt és indítványt sem jegyeztek be. Ez a közgyűlés lesz azonban hivatott, a tanács előterjesztésére, megszavazni a békésmegyei árvízkárosultak segélyét. A tanács javaslata arról szól, hogy a főváros 500 milliót szavazzon meg az árvízkárosultak számára. Az előterjesztés megokolá- saként elmondja a tanács, hogy amikor erre a célra aránylag ilyen nagy összeg engedélyezését javasolja, az a remény vezeti, hogy a fővárosnak ez az áldozat- készsége példaként fog szolgálni az egész magyar társadalomra, amely kétségkívül ki fogja venni a részét azoknak a szerencsétleneknek a segélyezésében, akik az árvizveszedelem miatt vesztették el hajlékukat. Taíits Árpád dr., a belügyminisztérium városi osztályának élén. A belügyminisztériumban a szaná- | lás és a statusrendelet nagy változásokat idézett elő, amelyek közül egyik-másik a fővárost is érdekli. Mindenekelőtt Terstyánsz'ky Kálmán államtitkár, akinek harmincötévi szolgálata letelt, nyugdíjaztatását kérte és újévkor már nyugalomba is vonult. Terstyánszky Kálmán hónapokig volt Budapest székesfőváros kormánybiztosa és mint ilyen, súlyos időkben, nehéz politikai és világnézeti harcok. lezajlása után sikerrel őrizte meg objektivitását és tiszteletreméltó munkakészségével egyedül a város érdekeinek állott szolgálatában. A városi osztályban is jelentős változás történt, amennyiben Frits Kálmán miniszteri tanácsos, osztályvezető a közjogi osztályba került és helyébe Tat its Árpád-dr. helyettes államtitkárt állította a belügyminiszter a városi osztály élére. A Polgár uj szerkesztője. A Nemzeti Demokrata Párt hivatalos lapjának, A Polgárnak szerkesztését a héten dr. Csergő Hugó újságíró kollégánk vette át. Csergő Hugó újságírói kvalitásai és politikai informáltsága kétségtelenné teszik, hogy a demokraták lapja kiválóan avatott kezekbe került. Jubileum. Wurmb Elemér, a főváros árvaszékének elnökhelyettese, most töltötte be fővárosi szolgálatának harmincadik esztendejét. Ebből az alkalomból tisztviselőtársai meleg ünneplésben részesítették, annál is inkább, mert Wurmb Elemér, mint a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének elnöke, a tisztviselői karban nagyon népszerű. A kartársak ünneplésén kívül a FANSz. igazgatótanácsa is ünnepi ülést tartott, amelyen az elnökség művészi kivitelű díszoklevelet nyújtott át a jubilánsnak. Egy kis meleget és kissé több udvariasságot! (Levél a szerkesztőhöz.) Sebestyén Géza, a Városi Színház bérlője, maga is sokáig állt valamikor az utcán, mig végre bejutott a színházba. Tudnia kellene tehát, hogy mily kellemetlen, ha valamely anyának, apának, vagy testvérnek az utcán kell bevárni az előadás végét, hogy aztán haza- kisérhesse hozzátartozóját. Minden más színház a várakozók rendelkezésére bocsátja az előcsarnokot és nem kényszeríti az embereket arra, hogy 10—15 fok hidegben az utcán lessék az előadás végét. Az igazgató ur elhiheti, hogy az emberek nem azért kívánkoznak be az előcsarnokba, hogy néhány akkordot ingyen hallhassanak. Fáznak, mert odakint hideg van, de még inkább fáznak attól, hogy végig=§ Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzeme ü IHI HARMATVIZi = MUiW I — ü a Hungária-gyógyforrás szénsavval telitett vize m M Kapható mindenütt! —- Telefon: József 112-59. f| FESTŐ és MÁZOLÓ ZAFOUREK FERENC Budapest, il., Margit>körut 73. sz. Alapítva • 1860. szenvedjék a színház szolgáinak durvaságait, akik a I e g b r u t á 1 i s a b b hangon adj<ák a közönség értésére, hogy az előcsarnok nem váróterem. Érthetetlen ez az intézkedés azért is, mert a Városi Színház előadásai mostanában nem oly rosszak, hogy az Igazgató urnák attól kellene tartani, hogy elriasztja a színháztól azokat, akik az előcsarnokban elkapnak egy-egy hangot, amely a színpadról kihal- latszik. Lehetséges, hogy az igazgató ur nem ér rá ily apróságokkal törődni, mert folyton Budapest és Miskolc között rója az utat. Épp ezért tisztelettel felhívom erre a furcsa bánásmódra Liber Endre fővárosi tanácsnok ur figyelmét, akinek hatáskörébe tartozik a Városi Színház. Ennek a színháznak pompás előcsarnoka van, bocsássák hát be ide a várakozókat s ne szorítsák őket a hideg utcára3 _vagy a szűk pénztári szobácskába. Gondoljanak arra, hogy odakiinn hideg van és a pénztárosi szobában sincs sokkal melegebb, nem is szólva arról, hogy ez a kis szoba alig pár ember befogadására alkalmas. És végül oktassák ki a szolgákat egy kis jómodorra, hadd lássa a közönség, hogy a Városi Színháznál még a szolgák is jó nevelést kaptak. Milyennek keil lennie a városatyáknak. Nekünk is megvolt bizonyos kialakult véleményünk arról, hogy milyennek kell lenni a városatyáknak, ha az egész Budapestért szivvel-lélekkel dolgozni akar és hasznára akar lenni a főváros minden polgárának. Nem tudtuk volna azonban megcselekedni azt. hogy rámutassunk egy bizonyos városatyára; ime, ez az, itt van az ideális városatya. Igazán nem akarjuk kétségbe vonni és szívesen elismerjük, hogy városatyáink között sokan akadnak, akik közel vannak ahhoz, hogy az eszményi városatya mértékét megüssék. Most azonban természetben, élő nagyságban jelentkezett ö maga-, az ideális városatya. Az Újság ujesztendei számában körkérdést intézett a főváros törvényhatósági bizottságának tagjaihoz, hogy mit kívánnak Budapestnek az ui esztendőben. Szorgalmasan válaszoltak is a bizottsági tag urak. mindenkinek volt valami jókívánsága, a legszerényebb választ azonban kétségkívül Biró Dezső szociáldemokrata városatya adta, aki szerénységében elpirulva ezt a sort irta le: „Sok olyan városatyát k i v á n o k, mint én vagyok.“ Diró Dezső szerénysége feltétlenül meghat bennünket, de legalább most már tudjuk, hogy milyen az ideális városatya. Olyan, mint Biró Dezső. Hiszen értjük mi nagyon jól, hogy mit akart ezzel mondani. Tudjuk, hogy mint ifjú szociálista, sok-sok szociáldemokrata városatyát kivánt Budapestnek. Ha igy gondolta is azonban, most már tessék állani a kimondott szót, olyan értelemben is, ahogyan azt mi gondoljuk. Ha már ideális városatyának jelentette ki magát Biró Dezső, legyen is az akkor minden tekintetben. Elhisz- sziik. hogy őszinte szeretettel igyekszik a város ügyeit istápolni, de amikor majd indulatai elragadni készülnek a közgyűlési teremben, akkor is csapjon a homlokára: Hopp, hiszen nekem csöndben kell maradnom, mert én vagyok az ideális városatya. Plakátpályázat. A székesfőváros idegenforgalmi hivatala pályázatot hirdetett a fővárosi idegenforgalom emelését a külföldön szolgáló művészi plakátra. A pályázat nem hozott olyan müvet, mely a feltételeknek mindenben megfelelt volna, igy a megbízás helyett 2—2 milliós tiszteletdijat ítélt a jury 5 pályatervnek A kitüntetett művészek: Zádor István, H a r a n g h y J enő, Matskássy Gyula, T a r y Lajos és Nagy Kálmán. A Meinl cég 25 éves jubileuma. A közgazdasági tevékenység terén kitermelt értékekben nem vagyunk annyira gazdagok, hogy egyszerű kézlegyintéssel napirendre szabadna térnünk egy hatalmassá és népszerűségében páratlanná fejlődött cég 25 éves jubileumán. E hónajiiban negyedszázada lesz, hogy a Meinl Gyula cég megnyitotta a Ferenciek Székházában első budapesti üzletét. Finom kávéillat hívta föl a közönség figyelmét a fényesen berendezett bolthelyiségre, amely hamarosan nagy látogatottságra tett szert. A kávét vásárló publikum hamarosan meggyőződött hogy a házipörkölés már idejét múlta, mert a Meinl-féle pörkölt kávé versenyen fölül áll. A Eerenciek-terén megnyílt üzlet rövidesen szűknek bizonyult és a cég még jóval a háború előtt áttette székhelyét a Kossuth Lajos-utca 14—16. számú ház tágas helyiségébe, központi helyiségét pedig a IX., Dandár-utca 15. számú házban nyitotta meg. Itt rendezte be nagyszabású kávépörköldéjét, laboratóriumát és csomagoláhelyiségeit. Azonkívül kifejlesztette árusítóhelyeinek hálózatát, úgyhogy a cégnek ma már Budapesten húsz és a vidéken tiz fióküzlete van. Saját gyárában készíti kitűnő kakaó, rnaltin- kakao, pralinéé, főző- és csemegecsokoládé gyártmányait, úgyszintén gyümölcsizeit, konzerveit, tésztaáruit, pótkávéját. Pincéiben saját töltésű finom étolajat tárol. És a különféle szeszesitalokat, amelyeket a cég a legjobb és legmegbízhatóbb forrásból szerez be, szintén saját pincéjéban nagy gonddal és szakértelemmel válogatja és adjusztálja. A vállalat több mint száz családapának ad kenyeret, alkalmazottainak száma pedig kb. háromszázötvenre tehető. Megszámlálhatatlan azonkívül azoknak a száma, akiket a cég palackok, dobozok, nyomtatványok, stb. előállításánál foglalkoztat. A Meinl cég huszonötéves jubileuma egyszersmind a puritán polgárságnak jubileumát jelenti, amely tisztességes és fáradhatatlan munkából meríti erejét. Reméljük, hogy ez az erő állandó és eleven marad a jövőben is. Tiszteletreméltó a cégnek az az elhatározása is, hogy a bankettel egybekötött jubiláris ünnepségről lemond és az igy megtakarított költségeket, ötmillió koronát az árvízkárosultaknak ajánlotta föl. Royal Apolló Telefon: József 118—94. DOUGLAS FAIRBANKS legnagyobb alakitása a ROBIN HOOD Csütörtökig látható Pénteken uj műsor Előadások : hétk, 5, 7, 9, vasár- és Ünnepnap 4, 6, 8, 10. Szopogasson köhögés Szent István gyógy- maiéiacuk oTk~át^ mert e tiszta Szent István malátakivonatból készült kiváló nyálkaoldószer enyhiti a lég- zöszervek lobos bántalmait. D STEINER és SZIMPER isz-, templom-, szobafestők és mázolok Budapest, IX. Üllői-ut 57. — Tel.: József 6-29 Vulkán Gumijavííó Rí. Budapest legnagyobb és legmodernebbül berendezett gumijavító műhelye. Szavatosság mellett végez autóköpeny és tömlőjavífásí. Budapest, VI., Rózsa-u. 90. — T. 71—75. HALMOS ISTVÁN és FIA kövező- és útépítő vállalkozók -— Budapest, X., Halom-utca 25. Alapittatott 1890. Tel.: József 39-52. Útépítő és kövezőmunkák | Költség/etés díjtalan I beton-, aszfaltburkolás- és föld- Budapest székesfővárosnak, a munkák. I Máv-nak és az Államépitészeti Vasuténi'ési munkák 1 hivataloknak állandó szállítói. Kézfertötlenitésre nélkülözhetetlen a Budapest székesfőváros Szent Gellert szállója a gyógyfürdővel közvetlen kapcsolatban. Elsőrangú családi szálló. A szálló vendégei a gyógytényezők használatánál 25 százalék engedményben részesülnek Díjtalan autóközlekedés a szálló és az Apponyi-tér közölt.