Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-04-28 / 17. szám
Tizenötödik évfolyam 17. szám. Ara 5000 kor. Budapest, 1926 április 28 Előfizetési árak: Esrész évre 20 pengő = 250.000 kor. Félévre 10 pengő ^ 125.000 kor. ÁLLANDÓ MELLÉKLET: GAZDASÁGI HÍRLAP VÁROSI, POLITIKAI £S KÖ HETILAP mnAx SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Postatak. csekk-számla: 40.424 Telefon: 137—15 szóm Elátkozott város, az öngyilkosok városa lett Budapestből, ahol ma naponta kétszer annyi ember dobja el magától a megutált életet, mint amennyien a Budapestnél négy- szerte nagyobb Berlinben a legkritikusabb gazdasági válság idején öngyilkosok lettek. Fájdalmas jelenség ez, tanácstalanul áll vele szemben mindenki, azok is. akik cselekedni lennének kötelesek. A nagy vállalatok összeroppanása, a csődök és kényszeregyezségek végeszakadlan sora ime most a kis egyéni tragédiák tömegével folytatódik. Ki felelős mindezért? Mindenki. Csak azok nem, akik a gyógyítás munkáját végzik. Pedig akik most elhullanak, a gyógyulási folyamat szánalmas halottal. De mit tehettünk? Hagytuk volna elpusztulni az országot, a várost? A betegséget gyógyítani kell, még akkor is, ha ennek a gyógyulásnak áldozatai is vannak. Cselekedni pedig csak egyet lehet: meggyorsítani a gyógyulás, a gyógyítás tempóiái. Ebben pedig Budapesten legnagyobb szerepének a városházának kell lennie. Nem olyan napök ezek. amelyeket ma élünk és amelyektől naponta tizenhetével válnak meg szemrebbenés nélkül az emberek, hogy arról lehetne elmélkedni: történtek-e mulasztások? Ne emlegessük többé, hogy volt egy korszak, amikor aranyat lehetett volna csinálni a papirból. De nem szabad most már sokáig időzni .annál a vádnál sem, hogy a főváros tanácsa és közgyűlése eg.y egész esztendőt elmulasztott az orvosság beadásával. A dolgok nem mentek éppen galopban, de a vád sem teljesen jogos és igazságos. Nagy politikai zivatarok után előbb le kellett vezetni a kiöntött vizeket, rendbe kellett hozni a megszakgatott gátakat, vízmosásos utakat. Azután idő kellett ahhoz is, hogy a mindinkább távolodó fergeteg nyomában kisüssön a béke napja és beívelje az alkotások horizontját a szivárvány is. Sőt a romokat is el kellett takarítani: a pénzügyi romokat, amelyek a gazdasági fejlődés útjában feküdtek, Ne legyünk ma a skatulyázó tudósok utánzói, akik órára és percre akarják kiszámítani, nem szenvedett-e késedelmet a főváros gyógyító munkája, amely hivatva lesz az öngyilkosok kezéből kiragadni a revolvert, vagy a méregpoharat. Hinni kell benne, hogyha a tizenkettedik órában is, de végre elérkeztünk az időponthoz, amikor megkezdődik Budapesten a munka és a munka nyomán elviselhetőbbé .válik az élet. Akkor jutottunk el ide, amikor napi tizenhét öngyilkosban kulminál a szörnyű válság. Ez azonban lehet rettenetesen fájdalmas minden melegen dobogó szív számára, de nem ad jogot arra, hogy a kétségbeesés által lesújt ottan uj okot találjunk a fájdalomszülte tétlenségre. A napi tizenhét öngyilkos borzalmas vád, de parancsoló figyelmeztetés is, hogy villámgyorsan kell cselekedni. A városháza megtalálta már a nyomorúság, a katasztrofális gazdasági válság biztos áfiumát. Munkát, keresetet, jövedelmet kell biztosítani Budapest minden rendű és rangú lakosának. Munkásnak és polgárnak egyaránt. A munka a legjótékonyabb injekció, .amelyet a beteg test bármely részén alkalmaznak, a város egész testét átjárja, mindenütt enyhíti a fájdalmat és mindenütt gyógyítja a betegséget. A főváros eltökélte, hogy ezt az áldásos -injekciót alkalmazni fogja, ne vitatkozzanak tehát sokat a részietekről. Igaz, hogy úgy lerongyolódott, úgy tönkrement, úgy leárvult ez a város, hogy nehéz meghatározni, mire van legelsősorban szüksége, hova kell a legelső foltot vetni. De nem fér kétség ahhoz sem, hogy legelsősorban a lakosság által legkevésbé nélkülözhető szükségleteit kielégítő és egyben jövedelmet hajtó üzemeket kell rendbehozni. A szükséges összeg nagyságán sem szabad sokáig töprengeni, mert lassan a nap minden órájára esik már egy-egy elvesző élet, amelynek részt kellene vennie az újjáépítés munkájában. Nem szeretjük a túlzásokat, de ma ki kell mondanunk a súlyos szót, hogy a veszedelem kétségbe- ejtöen nagy. A munka, amelynek gyorsan el kell jönnie, biztos és tökéletes gyógyszere a ma betegségének. Az a hitünk azonban, hogy addig is, amig a gyógyító orvosság hatni fog, a rettenetes szenvedésnek fájdalomcsillapító szerekre is szüksége van. Napok és órák állanak csak rendelkezésre, hogy a tanács és a törvényhatósági bizottság megtalálja .azt Olyan nagy volt az attak, hogy a leghuszárosabb huszárok is megirigyelhették volna. Rettenetes elszánt haraggal támadtak neki a városházának, hogy ott nem történik a világon semmi. Persze a támadók között voltak városatyák is, akik ilyenformán a hangos önvád terére léptek. Be kell vallani, hogy — mi, a közönség — nem voltunk valami nagyon elragadtatva ettől a kórusban megnyilatkozó önelégületlenségtől: amelyet egyesek különös sza- dizmussal teregettek ki a város piacán. Elmondották cikkekben, vezércikkekben, szónoklatokban és interjúkban, hogy válságba jutott a közgyűlés, nem dolgozik semmit, nincs jövője az egész rezsimnek. A marcangoló önvád furcsa katzenjammerének hangjai voltak ezek, amelyek azonban egy csapásra szivár- ványosan oszlottak szét, amikor megjelent a láthatáron a beruházási Programm, meg a külföldi kölcsön. Egyszerre más hangok kezdtek hallatszani, különösen a baloldalról, ahol a legsúlyosabb volt az önvád és ahol legékesebben nyilatkozott meg még az imént is az elégedetlenség. Egyszerre átérezték, hogy ok volt a késedelemre és hogy mégis tud alkotni a közgyűlés, ha akar. Akadt például egy napilap, amely szombat reggel megjelent számában a vezércikkben kimondta a halálos ítéletet a közgyűlésre, amely az önmagával való tehetetlenség szomorú betegségében lett volna kimúlandó. A vasárnap reggeli számban megjelent a tanács beruházó programmjának ismertetése és a kedd reggeli számban újabb vezércikk, amely már mindent megbocsátott és megbékélt, szelíd hangon beszélt a reményteljes jövendőről. Mindenki meg volt elégedve az eseménnyel. Leginkább azok, akik legjobban el voltak keseredve a tehetetlenség miatt és legkevésbbé azok, akik sohasem kételkedtek a közgyűlés munkaképességében. Megfordult a helyzet és mi nem is kesergünk ezen, mert a történtekben nem látunk egyebet, mint azt a vigasztaló jelenséget, hogy azokba is visszatéri: az önbizalom, akik már hitüket kezdték veszíteni. * A közgyűlés tehát ismételten eldicsekedhetik vele, hogy munkaképes. És a Tanács? Sajnos, itt már sokkal pcsszimisztikusabbnak kell lennünk. Kétségtelen, hogy vannak'a tanácsnak egyes tagjai, akik nemcsak a- városatyák, de a város közönségének megbecsülését is jogosan tudják magukénak; de maga a tanács összessége nem rendelkezhetik a szükséges bizalommal. így, ahogy ma van a tanács, — ez minden pártnak megállapítása — hosszú jövendőre neffi igen tarthat számot. Az összjáték, amelyet produkál, meglehetősen szánalmas. Valahogy a toldott-foldottság képét mutatja. De meg valami megengedhetetlen, szomorú kényelem-szeretet vonult be a Tanács munkásságába. Hiányzik belőle az iniciativ erő, bátortalan és dadogó minden akciójában. Egyik oka ennek az összhang hiánya, a másik pedig az5> hogy mindent a köza fájdalomcsillapító szert, amelyre talán soha olyan szükség nem volt, mint ma. A munka az igazi orvosság, amely megélhetést ad, de amig ez elkövetkezik, gondoskodni kell az élet megkönnyítéséről. Alig tévedünk, ha azt hisszük, hogy az újabban ismét erősen feltornyosodott drágaság ellen kell sürgősen irtó háborút indítani. A tanács és a közgyűlés ezen a téren tehetne valamit és amikor erről beszélünk, az a hitünk, hogy aránylag kis áldozatokkal, de nagy eréllyel sokat lehetne cselekedni. A drágaság megszüntetése érdekében Ripka Ferenc kormánybiztosi sikeres akciója óta nem történt semmi. Pedig drágaság — a békebeli állapotokhoz és a kereseti lehetőségekhez viszonyítva — ma is van és a drágaságot soha nehezebben nem viseltük, mint ma. Ha addig is, amig a megváltó munka megérkezik, itt igyekeznek enyhíteni a bajokon, talán még lehet segíteni ezen az elátkozott városon. gyűléstől várnak. Furcsa jelenség a közgyűlésre való támaszkodás akkor, amikor a közgyűlésen és a bizottságokban meg minduntalan azon panaszkodnak, hogy a tanácsban túlteng a dac, az ellenszegülés, nem akarja tudomásul venni, hogy a törvényhatósági bizottság szolgálatában áll és köteles annak utasításait ellenvetés nélkül végrehajtani. Kezdeményezni, ötletekkel lépni fel, gazdag munkaterületet művelni a közgyűlés magvetői számára azonban elsőrendű kötelessége lenne. És itt nem találkozunk a tanács kezenyomával. Egysze- tüen azt mondja a tekintetes tanács, hogy ott van a tizenkettes kigondoló-bizoítság. Majd az gondolkozik és cselekszik helyettünk is. Ez a tizenkettes bizottság íurt-iaragott hónapokon át a költségvetésen, ez hozta rendbe a főváros háztartását. Ez adta meg az iniciativát az üzemek nagyarányú és nagyjelentőségű hozzájárulására. Ez esztergályozta ki végső formájára a státuszrendezést. Ez szorgalmazta a lakásépítést, a beruházások megkezdését, a külföldi kölcsön felvételét. És a Tanács? A tanács összeállította a beruházó-programmot, amely legalább is problematikus értékű azok után a súlyos kritikák után, amelyek vele szemben elhangzottak. Most pedig a programúinak arról a részéről van szó, amelyet a húszmillió dollárig terjedhető kölcsönből kell majd fedezni. A programúinak ezt a részét most dolgozza át, korrigálja a — tizenkettes bizottság. Becitálja az egyes üzemigazgatókat és velük tárgyalja le a nagy kérdést. Hetenkint öt ülést tart és dolgozik becsületesen, kiadósán. De vájjon miért nem a tanács végzi mindezt a munkát? A közvélemény csodálkozni fog azon, hogy a tizenkettes bizottság nemcsak kritikát mond, nemcsak a generális uralkodó elveket szabja meg. hanem részletekbe menő módon a tanács munkáját is végzi. Ezen csodálkozni fog a közvélemény, de még inkább kiváncsivá lesz abban a tekintetben, hogy mit csinál akkor a tanács? Végeredményben tehát bebizonyosodik, hogy nem a közgyűlés, hanem u tanács jutott válságba. * A tizenkettes bizottság működése tehát minden elismerést megérdemel. A közönség valószínűleg a tanács impotenciájában fogja a hibát keresni és megtalálni. Akadnak azonban olyan kritikusok, mint például a kitűnő és jószándéku Bródy Ernő, aki bűnbaknak a kinevezett bizottsági tagokat és a polgármesternek néni személyét, hanem helyzetét állítja oda. Valahogy úgy szól a Bródy-féle okfejtés, hogy a kormány a baloldali blokkot a „tömeges kinevezésekkel“ megfosztotta a tényleges többségtől és annak a lehetőségétől, hogy a blokk „vezethessen“. Valóban hiba volt-e ez? Hitünk és meggyőződésünk, amely hitünket és meggyőződésüneket osztani fogja Budapest pártpolitikán felülemelkedni tudó lakossága Körséta a városházán Akikbe visszatért az önbizalom — A tizenkettes bizottság dicsérete — A tanács válsága A kinevezett városatyák és a polgármester helyzete
