Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-22 / 16. szám
Budapest, 1925 április 22. tt 5 A főráros három nagy üzemének gazdaságosabbá tételével évi 10 mifiié aranykoronát lehel megtakarítani nA polgárságot terhelő egyik legsúlyosabb adónemet azonnal el tudjuk torolni“ Ripka Ferenc kormányb z^os az üzemeket ellenőrző bizottság munkájáról A Wolíf-párt részéről állandóan gyanúsításokkal illetik az üzemeket ellenőrző bizottságot, sőt a liberális sajtó egy része is állandóan beugrik annak a híresztelésnek hogy ennek a bizottságnak a mimikája sokkal többe kerül, mint amennyit 'ér. R i p k a Feirenc kormánybiztos a napokban a Terézvárosban nagy beszédet mondott, amelyben röviden kitért ezekre a híresztelésekre és rövid pár mondattal s i! k e- r ii 11 az összeis elhangzott rágalmakat. lehetetlenné tenni. Sőt olyan szenzációs kijelentéseket tett, amelyek egyenesen azt mutatják, hogy ennek a bizottságnak a munkája rendkívül eredményes és áldásos, annyira, hogy Budapest polgárságát óriási terhektől fogja megszabadítani az a jó tanács, amelyet ez a bizottság ad és amelynek végrehaj'.ásával egy órát sem szabad késni. A kormánybiztos rendkívüli jelentőségű nyilatkozata egyébként szószerint itt következik: —■ Az elmúlt héten — mondotta — az egyik választó gyűlésen Petrovácz Gyula azt mondta, hegy a kormánybiztost azért sem szabad támogatni, mert a főváros üzemeinek megvizsgálására nagy szakbizottságot szervezett, amelyre a főváros eddig 400 millió koronát költött, de a bizottság még semmit sem produkált. Erre a kortesizü megjegyzésre az a válaszom, dncgy ez a bizottság a legnagyobb önfeláldozással végzi a maga nagy munkáját és idáig a bizottság összes kiadástai nem haladták meg a háromezer aranykoronát. Ez a bizottság óriási munkát végez, többet, mint amennyit Petrovácz Gyula tőle vár. (Fölkiáltások: Ez fáj neki!). Hogy csak néhány kérdést jelezzek azokból, amiket ez a bizottság már elintézett, kijelentem, hogy néhány nagy üzemre vonatkozóan elkészült már a bizottság jelentése. Ezeket áttanulmányoztam és ezekből néhány rendkívül jelen'.ös, gondolkozásra késztető számot^ fogok mondani. Megállapította a bizottság, hogy ha a főváros három nagy üzemében és pedig az Elektromos-áramszolgáltaíó telepben, a Vízmüvekben és a Közúti Vasutak között bizonyos gazdaságos kooperációt végzünk, akkor évente több. mint száz milliárd koronát tudunk megtakarítani. ami annyit tesz, hogy a nap minden órájában lP/s millió az ami megmaradhat a főváros pénztárában és amit mai feleslegesein adunk ki. Azonban ez a megtakarítás még lényegesen emelkedik akkor, ha gazdasági viszonyaink a maiakhoz képest javulnak. A hqlyzet az, hogy a háború előtti úgynevezett munkaequivalens Magyar- országon, Budapestet is beleszámítva, 260 kilowattóra volt. Svájcban ez fejen,kint évi átlagban 1000 kilowatt. Ha mi a háború előtti nívót vagyis a 260 kilowatt munkaequivalenst elérjük, akkor az előbb említett megtakarítás ötven százalékkal emelkedik, úgy hogy 150 milliárdos megtakarítást érünk el. , Ezek azok a kérdések, amelyek a fővárost a legközelebbről érdeklik, mert mindnyájunk busába vágnak; Ha eizt a 10 millió aranykoronát már három üzem gazdaságosabbá tételével meg tudjuk takarítani, akkor ez annyit tesz, hogy a polgárságot terhelő egyik legsúlyosabb adónemet azonnal el tudjuk törölni. Ebben a vonatkozásban kell megfogni a főváros gazdálkodását és nem abban, hogy elbocsátunk néhány száz munkást és kistisztviselőt, hanem takarékoskodunk másnak kára nélkül és anélkül hogy elvegyük a kenyerét ezeknek a kis exisztenciáknak. Ripka Ferenc a zsidókérdésről „Az az igaz keresztény, aki dolgozik, az a jó zsidó, aki dolgozik és az a legnagyobb fajvédő ebben az országban, aki a legtöbbet dolgozik“ Ripka Ferenc kormánybiztos terézvárosi nagy beszédében, amelyben a községi politika összes nagy kérdéseit felölelte, megemlékezett a zsidókérdésről is, amelyről egyébként már többször nyilatkozott. Ez a minap történt újabb megnyilatkozása azonban olyan kristályosán tiszta és annyira igaz keresztényi felfogásra vall, hogy azt külön kiemelve is figyelmébe ajánljuk a Fővárosi Hírlap olvasóinak. A kormánybiztos beszédének eme nagybecsű passzusa itt következik: — Kitérek egy kérdésre és ez a felekezeti, vagy mondjuk zsidókérdés. Mindig kijelentettem, hogy a keresztény gondolat alapján állok és ezen szervezem meg pártomat. Én azonban a keresztény gondolatban nem ismerek gyűlöletet, hanem a tiszta keresztényi szeretetet. Ez a keresztény politika nem szétrobbantó, hanem nagy összefoglaló politika. Én nem ismerek különbségét ember és ember között csak egy vonatkozásban: a becsületes és nem becsületes ember között. Ebben a vonatkozásban klasszikus példára hivatkozom. Huszonöt év előtt történt velem, amikor a Ganz-gyár szerény tisztviselője voltam, amely gyár akkor is közeli összeköttetésben állt a Hitelbankkal. Én már akkor exponált, katholikus mozgalmakban szereplő •ember voltam. Akkoriban csodálkoztam, hogy a Hitelbank elnöke Zichy Nándor gróf, a nagy katholikus vezérférfiu volt és ugyanannak a Hitelbanknak vezérigazgatója Kornfeld Zsigmond volt, a zsidóság' klasszikus exponense, a zsidóság mecénása. És ez a két férfin a legbámulatosabb harmóniában vezette ezt a nagy intézetet. Egyszer meg is kérdeztem a Hitelbank egyik főbb tisztviselőjét, hogy lehet az, hogy az exponált nagy katholikus és az exponált zsidó ilyen abszolút harmóniában képes egymással dolgozni. Erre azt felelte nekem az a tisztviselő, hogy ennek nagyon egyszerű a magyarázata : Zichy Nándor is és Kornfeld Zsigmond is istenfélő ember és mindketten alkotó munkával szolgálják hazájukat. Nagyon, jól megfér abszolút harmóniában a magyar katholikus és a jó magyar zsidó, ha istenfélő és hasznos munkása hazájának. ■— Én azt mondom, az az igaz keresztény, aki dolgozik, az a jó zsidó, aki dolgozik és az a legnagyobb fajvédő, aki a legtöbbet dolgozik ebben az országban. (Hosszantartó éljenzés és taps.) — Még egy politikai megjegyzésre kivánok kiférni, amely a napokban hangzott el Vázsonyi Vilmos ajkáról, aki azt találta mondani, hogy a jóra- való zsidóság az ő táborában van és csak a szemét az, amelyik a kormány táborához húz. Én erre csak ennyit válaszolok: ha összemérnök az erkölcsi értékét annak a zsidóságnak, amely ebben a mi táborunkban van, azzal, amely az övében helyezkedett el, akkor semmi kétség sem fér hozzá, hogy súlyban egészen mást mutat a pártunkban lévő zsidóság, mint az, amely az ö táborában van. A zsidóság elitje abban a táborban van, amely velünk együtt szereti hazáját és fővárosát és egyformán aggódik hazájáért és fővárosáért, amikor látja azt a szerencsétlen eltévelyedést, amelynek tanúi vagyunk. • • • • Tízezer koronás ebédek. A budapesti ember igen jól ismeri Parist, Rómát Berlint, de nem ismeri Budapestet. Egész bizonyos, hogy több p'stí ember fordul meg a párisi mint a budapesti Szépművészeti múzeumban és az is bizonyos, a pestiek jobban ismerik a római, mint a lipótvárosi bazilikát. Talán alig van valaki Pesten, aki ne nézte volna meg Berlinben jártában az ottani állatkertit, de igen sokan vagyunk pestiek, akik nem tudjuk, hogy természeti ritkaságokban mily gazdag a városligeti állatkát. És azt is jól tudja minden pes'i ember hogy ‘melyek azok a párisi helyek, ahol olcsón lehet ebédelni, de igein kevésnek van sejtelme arról hogv vannak Budapesten főié ti étkez te tők, ahol tizezer koronáért pompás ebédet lehet kapni. Mindenki tudja de seinki sem ismeri Budapestet, amiben kétségkívül nemcsak a közönség, hanem az a hivatal is hibás, amelynek feladata lenne! hogy Budapestet megismertesse necsak a külföldiekkel. hanem a budapestiekkel is. A fővárosban immár kilenc polgári étkeztet ő-h e I y i s é g e t létesített a népióléti kormány és Budapest főváros tanácsa. Ez a kilenc étkeztető alkalmas arra, hogy olcsó ebéddel lássa el a középosztály tagjait, az állam és város tisztviselőit, de azért mégis mindenki arról panaszkodik, hogv Budapest a világ legdrágább városa, ahol 30—40.000 koronán alul nem lehet jóllakni. Ez a vád alaptalan. Abban a kilenc polgári étkeztetőben. amelveket a főváros hozzájárulásával a népjóléti minisztérium tart fenn. tizezer koronáért igazán nagyszerű nétndoeásos ebédet kaohat bárki. Előttünk fekszik az étkeztetők heti étlapja s nvueodt lélekkel ál'ithatjuk. bogy ezekhez az étkeztetőkhöz hasonló jóléti intézménye talán a világ egyetlen városának sincsen. Az étkeztetés nívójára és rendiére egy háromtagú bizottság iisrvel fel. amelynek tagiai dr. Lengyel Zsolt helyettes államtitkár. Liber Endre székesfővárosi tanácsnok és Mautner István miniszteri osztáManácsos, kormánvfőtanácsos. Nem kenyerünk a dicséret és magasztalás. de az étkeztetők megtekintése után alig találunk szavakat annak az emberbaráti intézménynek a méltatására, amelv azokról kivan gondoskodni, akikről a sors valahogyan megfeledkezett. És látván ezt a gondoskodást. csak azt mondhatjuk, hogy Budanest még mindig szive, még pedig j ó szive az országnak. A Budapesti Közhivatalok Tájékoztatója. Nincs ember, aki árvának, elhagyottnak ne érezte vo%a magát, amikor valamikor hivatalos dolga miatt belesodródott abba a nagy útvesztőbe, amelyet adminisztrációnak neveznek. Embereik akik könnyű szerrel. minden fennakadás nélkül bejárták a világot, tehetetlenül állanak meg az állami vagv főváros5 hivatalok kapui előtt s félve, tapogatózva botorkálnak c(Iöre a végeláthatatlan folyosókon. De már az is valamelyes eredmény, ha eljutottak a keresett hivatal kapujáig. Ennél sokkal több5 gonddal jár kiokoskodni, hogy melvik ügy milyen fórum elé tartozik. Ezeken a súlyos, mindennapi bajokon átsegít bennünket a ..Budanesti Közhivatalok Tájékoztatója“ amelyet az állami és városi szakreferepsek által összegyűjtött adatok a’anián Szentmik- 1 ó s s y József, a „Fővárosi Közlöny“ szerkesztője állított össze. E pompásan megszerkesztett könyv valóságos Baedoelcere az állami és városi hivataloknak és aki használja, időben és fáradságban százszor annyit takarít meg, mint amennyibe az igazán hasznos könyv kerül. _______ G UM MIKABÁT OOA FISCHER PÉTER és TSA RT. 1 i d k j o i b a n ezer K tói Rákóczl-ut 78ésIV , Vámhá*-Vörut8 Különféle SPORTCIKKEK, tennis cipők különf le minőségbeli KŐN SÁNDOR BUDAPEST, IV., FERENC JÓZSEF- RAKPART FESTÉK, KENCE, ZSIRADÉK, KÄTRÄNY ÉS VEGYITEMÉKEK GYÁRI RAKTÄRA TELEFON: JÓZSEF 61—23. vasáru-, épület és butorvasalás, szerszám-, g|jjg VríV a &_ hízi- és konyhaberendezé-i Mrevak r.-.ktára TEIEFON: BUDAPí ST, Vili , RÁKÓCZI-UT 49. József 125-06. Metropol szálló átéli nében. TELEFON: ‘4-22. éUS KOMÉDIA VI.. RÉVAI-U. 18Minden este POTT és STEINHARD- felléptével az uj áprilisi műsor. Kezdete fél 9 órakor.