Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-02-18 / 7. szám
2 Budapest, 1925 február 18. bosszút ; éppen ideje lenne már. ha a megsértett nyolc kitűnő pedagógus megkapná az elégtételt. Azí hisszük, hogy cinnek már el is érkezett az kleije. A Cseirni-itélet rávilágított arra. hogy mikén* keletkeztek és kik csinálták a városháza tanügyi „jusztlcmordjait“, ameliynek tanulságait kulituszkormánymak le kell vonnia. A főváros lakossága követeli, hogy ne maradjon egyetlen i Céléit, egyetlen elbocsátás, vagy B-listára heilyezés se megvizs- gálatlanul. Revízió alá kel! venni mindent, amihez akár Z i 1 a h i-K i s s, akár Schöberl, akár Cserni József hozzányúlhatott. Rengeteg pénzbe fog kerülni a fővárosnak Wolffék eme szórakozásai; de) a letűnt rezsim már amúgy is olyan mérhetetlen összegeket dobált ki politikai bosszúvágyának kielégítésére, hogy iaz> igazság helyreállítására' is áldoznunk kell. Hiszen itt talán igen sok esetiben már nem is az anyagi kérdés a fontos ; de fontos az. hogy makulátlan tisztességü embereknek adják vissza nyilvánosan a becsületüket. Tudomásunk szerint harmincöt igazgatót és több mint háromszáz tanítót helyeztek politikai okokból B-listára. Ezek is teljes joggal várják, hogy hivatalos hejlyről, nyíltan elégtételt kapjanak. De ma már nem tartanak ott ezek a meghurcolt és kitaszított emberek, hogy meg,elégedjenek a saját rehabilitál tatásukkal. Általános a vélemény. hogy elérkezett az idő, amikor bünhődniök kel'l az inkvizitoroknak és igy ma már az a< követelés merült fel, hogy az igazságtalan ítéletek hozói az ártatlanul Abban a nagyarányú akcióban, amelyet a főváros az idegenforgalom emelésére indított, ismét egy újabb és figyelemreméltó mozzanatot jegyezhetünk fel. E hónap 13-án értekezlet volt a városházán dr. Pürébl Győző tanácsnok, a közgazd. ügyosztály vezetőjének elnöklésével, aki az értcktetziteteit azért hívta össze, hogy előkészítse azt az ankétot, amely március második felében lesz a fővárosban az idegenforgalom emelése érdekében. Minden jel arra mutat, hogy a főváros felismerte ennek a problémának nemcsak erkölcsi, de gazdasági' jelentőségét is, legalább erre vall az a körülmény, hogy az akció vezetésével a főváros gazdasági ügyosztályát bizták meg. Ez a kérdés vallóban elsőrendű gazdasági jelentőséggel bir s csak azután a hiúság és önérzet kérdése. A háború előtti években ,a nemzeti hiúság fűtötte azokat a mozgalmakat, amelyeket, az idegenforgalom emelésére kezdeményeztek s céljuk nem terjedt túl aizton a kicsinyességen, hogy a külföld ismerje meg kultúránkat és annak haladásához mérten értékeljen bennünket. A gazdasági bajok kiábrándítottak ebből a hiúságból s most már tisztán mint gazdasági kérdést fogták fel ezt aiz idegenforgalom emelésére hivatott fényezők. Ismételten/ hangoztatjuk, hogy az akció lendületben van és a sorozatos konferenciák garantálják, hogy a problémát sikerül a megoldás útjára átsegíteni. A pénteki értekezleten az elnöklő tanácsnokom kívül résizitvlettelki Gálos Kálmán, kormányfőtanácsos, a Menet jegyiroda vezérigazgatója, Fel bér Lipót, a Balneológiái Egyesület ásványvizszakértője. Z i 1 a h y Dezső, a főváros idegenforgalmi hivatalának igazgatója, Bánlaky Géza, a Gellént-fiirdő igazgatója és Hamv assy István városi főjegyző. Az értekezlet megállapította márciusi programmját és megáll® podott abban, hogy erre az ankétre kiket hívnak meg. A meghivattak közt vau valamennyi minisztérium, a képviselőház, a főváros érdekelt ügyosztályai, a MÁV., a szállodások, kávésok és vendéglősök ipantársulatai, a TÉBE, a GyOSz. az OMKE, a turista és sportegyes illetek, a színházak, a zene-, valamint az összes kultúrintézmények. Megbeszélték a szállodai, vám-, vizűm- és utlevélügyeketí, kimondották továbbá, hogy művészi plakátokat készítenek, amelyek Budapest szépségeit mutatják be és a plakátokat a kiilszenvedett emberek meghurcolásáért fegyelmi eljárásban részesüljenek. Meg kell enmlek lennie, ment a Cserni-pörben bebizonyosodott, hogy a főváros pedagógusai fölött olyanok ítélkeztek, akikkel szemben tényleg jogosult tett volna a fegycümi eljárás. Megtörténhetett az, hogy a bűnösök bírói talárba burkolózva menekülitek mbg, miközben baráti (szívességeket tették, egyéni és politikai bosszút gyakoroltak. A mefcindult mozgalomnak, amelynek rövidesen meg kell hoznia a revíziót, rendkívül érdekes megállapításai lesznek. Mindenekelőtt ki fogják mutatni, hogv pénzben mibe ketriilt a fővárosnak Wolffék politikai inkvizíciója. Természetesen fény derül arra, hogy kik voltak a bírák, kik voltak ia tanuk és kik az elítéltek. Elképzelhető, hogy rengeteg leleplezést kapunk majd ; de legpikánsabb leleplezések ott várhatók, hogy kiket ültettek be az elbocsátottak helyére. A közvélemény rendkívüli érdeklődéssel várja ezeknek a dolgoknak a napfényrekeriilését. A kitaszított és megbélyegzett) tanerők soraiban két párt van. Az egyik párt kártérítést követel. A másik párt m,gelégszik az. erkölcsi elégtétellel. Az első párt tehát bíróság elé akar menni, a másik párt nem akarja a fővárost súlyos milliárdok fizetésére kötelezni, ezek tehát meg akarják várni az uj törvényhatósági bizottságot, amely elégtételt fog szolgáltatni. A leghelyesebb megoldás azonban az lenne, ha minden várakozás és minden halogatás helyett azonnal elégtételt kapnának, mert ez késhetik, de el nem maradhat. földi nagyobb városokban kifüggesztik. Propagandáiéi zer.e két nyomatnak és magyobbsaabásuvá teszik az idei Szent István-ümnepeket. Kérni fogják a fővárost, hogy azt a 40.000 aranykoronát, amelyet! az idegenforgalom fejlesztésére szánk emelje fel 150.000 aranykoronáira. Ezekből az előzetes megállapodásokból is kitűnik, hogy a; márciusi ankét döntő jelentőségűnek Ígérkezik, az idegenforgalom szempontjából!. Erre vallanak azok a nyilatkozatok is, amelyek az idevágó kérdések egész komplexumával elhangzottak. Ripka Ferenc kormánybiztos a következőket mondotta munkatársunknak : — Elérkezettnek látom az idejét annak, hogy az idegenforgalmi kérdések felkaroltassanak és az ügy maga messzemenő támogatásban részesüljön, mivel az idegenforgalom előmozdítását politikai és gazdasági szempontból igen fontos kérdésnek tartom. Szívesen vállalkozom a kezdeményező lépésekre s hogy a felmerülő tervek nyilvánosain lletárgyal hassanak, szükségét látom egy ankét összehívásának. A kormány egyik. tagjával történt megbeszélés után. előre is biztosítva látom az indítványok sorsát. Zilahy Dezső az Idegenforgalmi Hivatal igazgatója a következőket mondotta: — Az a nagyszabású megmozdulás, amely ebben az; esztendőben a Szent Év alkalmából Európaszeníe készül, kiéli hogy sorompóba állítson bennünket; is, akiknek feladata, hogy a székest óváros idegenforgalmának fejlesztése érdekében cselekedjünk. Mindenekelőtt tekintsünk körül és szigorú tárgyilagossággá! bíráljuk feliül, hogy az idegen utas ellátása tekintetében itthon miilyen intézkedéseket kell íogániatosita- nunk arra nézve, hogy a külföldi utas tiszta utcáju, jól világított metropolisunkban jutányos, elsőrangú szállást, jó ételt találjon, jó közlekedési eszközök, bérkocsik, helyi hajók vigyék látni érdemes kultur-helyeink, szórakozásaink, hegyvidéki környékünk, fürdőink felé. Pirogrammot készítünk a kultúránk, sportunlki. gazdaságunk tényezőivel egyetértőén a várható idegem- járás idejére. Mindezt széleskörű propagandával hozhatjuk több külföldi nyelven >a nemzetek tudtára. Propagandánk eszközei: a plakát, a prospektus,, díszes kiállítású illusztrált album, feltűnő rajíziu röpcédulák, szép térképek; hirdetésiek, cikkek a külföld jóhirii. nagy publicistásu sajtójában. A mindenféle propagandaeszköz előállításának költségeit közösen viseli a főváros Idegenforgalmi hivatala az állam anyagi támogatásával ós az érdekelt idegenforgalmi Ipari vállalatok. Mindazt, ami a magyarországi útlevél Láttamozási, megérkezés, elutazás, vámvizsgálat terén megakadályozza az idegenforgalom kifejlődését. észszerűen meg kell reformálni. A vasúti ^ kedvezmények terén példát kell venni Olaszországtól. A külföld elő bt bizonyára vonzóörejü tesz a Jókai-cemitannárium;, amelynek bizottságával érintkezésbe lépünk s programmjuknak oly módon való kiegészítését kérjük, hogy ez szintén! alkalmas tegyen az idegenek idecsábitására. Dr. Dalmady Zoltán: Szükséges, hogy most a Szemtév alkalmából propaganda szervei if k különös súlyt helyezzenek Magyarország egyháztörténeti és egyházmü- vészeti nevezetességeinek ismertetésére. Hazánk ily tárgyú nevezetességei, tudomásom szerint eddig még nem használtattak ki az idegenforgalom emelésére. Javaslom, hogy a főváros lépjen érintkezésbe a kultuszminisztériummal, és eszközölje ki, hogy kulturális oktató intézményeink idege»-miyjelven tartott előadás-sorosa,tokát rendezzenieiki. amelyek a szakszerű továbbképzés szolgálatában állanának. Gálos Kálmán: — Arra klelli törekednünk, hogy országunkat az idegenforgalomra alkalmassá tegyük. Az utaink rosszak, az élelmezés drága, szállodáink részben drágák, részben rosszak. A vezetésem alatt álló szeryezet a világszövieteségben levő külföldi utazóirodákkal állandó összeköttetésbe^ van és a siker a szövetség kezébe van letéve. Rómában külön utazási irodát fogunk felállítani a Szent- év alkalmából s annak helyiségében kiilömi propaganda-irodát állítunk fel Magyarország és Budapest részére. Az utazási irodláfc európaii szövetsége az idén, Budapesteii fogja megtartani értekezletét s igy a sikert biztosítva látjai Bánó Dezső: — Az idegenforgalom emelése terén kevés történt eddig, de tervszerű és állandó munkával mégis célt érhetünk. Szükséges, hogy a vasúti díjszabásból 50— 100 százalékos kedvezményt kapjanak azok, akik a római Szentév alkalmából Budapesten átutaznak. mert ez a szállodai és e;gyéb adókból bőven megtérül. Felber Lipót: — Szükség van idegenforgalomra. Fejleszteni kell az embeirsportot s nemzetközi futballlversenyt kell rendezni. A főváros építsen uszócsarnokot versenyek tartására. Bánlaky Géza: — Szükségesnek /tartom, hogy a nagy amikét minél előbb hivassék össze és az albizottságok alakíttassanak meg. Ez albizottságok között nagy fontossága van a propaganda, művészi, sport és vasúti biizo11ságok megalakításának. Dr. Purébl Gyózó: — A székesfőváros tanácsának közgazdasági ügyosztálya a maga hatáskörében igyekezett a rendelkezésre álló anyagi eszközök mértéke szerint) az idegenforgalom ügyének elegiet tenni. Támogatta azt a nagy munkát, amelyet a hivatal igazgatója hozzáértésével kifejtett. Minden körülmények között pénzre van szükség. hogy a hivatta! megkezdett összeköttetéseit nagys/za- básuan kifejtse. A főváros a magai anyagi1 viszonyaihoz mérten szívesen hoz áldozatot, de mások is, különösen az érdekeltek szintén kapcsolódjanak bele a hivatal propagandamunkájába, még pedig áldozatkészséggel. Glück Frigyes a szállodások és vendéglősök ipantiársulatánaik díszei nők e: — Az idegenforgalom emelése azon múlik. hogy olcsóbbá tudjuk-e. tenni Budapesten <az idegenek ittartózkodását. Erre a kérdésre a városházán, tudnának megfelelni, tnjert a városházától függ. hogy redukálja-e a szállodai adókat, amelyek annyira megdrágítják a szállodát, hogy Budapestre ma már alig jön idegen. Ki kell jelentenem, hogy a magyar szállodásipar válságos helyzetbe, jutott és ha a helyzet nem változik, számolni kell azzal, hogy a legjobb szállodák beszüntetik üzemüket. Aki a város idegenforgalmát emelni akarja, az nem zár- kózha/tik el a kérdés elöl, hogy a szállodai adók csökkentésével megköny- nyitse az idegeneknek a Budapesten való tartózkodást. A szállodások köszönettel vennék, ha az idegenforgalmi ankét ezen a téren erled.ményt érme el. PRALINÉ BUDAPEST, X., DREH EH-TELEP. :: TELEFON: József 56-40. KAKAÓ MAGYARORSZÁGI VEZÉRÜGYNÖKSÉG: CSOKOLÁDÉ LÖWIM.éS KW KERESKEDELMI Rt, BUDAPEST, Vili., MÁTYÁS-TÉR 15 sZAM TELEFONSZÁM: JÓZSEF 25—21 Márciusbon megtartják az idegenforgalmi ankétot Értekezlet a városházán egy ankét előkészítésére Nyilatkozatok az idegenforgalmi akció előrelátható sikeréről