Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1925-12-16 / 50. szám

4 Budapest, 1925 december 16. Aktuálissá vált u főváros uj kerületi beosztású Öt uj elöljáróság- lesz Budapesten — A Krisztinavárosból, a Lágymányos­ból, a Tripoliszból, Zuglóból és Angyalföldből alakítanak uj kerületeket Már akkor, amikor a belügyminiszternek az iigyosztályotk összevonásáról szóló leirata megérke­zett a városházára, tervbe vették azt is, hogy a kerületek és igy az elöljáróságoknak számát is sza­porítani fogják. Rakovszky Iván belügyminisz­ter ugylátszik a budapesti közigazgatás decentrali­zálásának .elvét -tűzte maga elé. Ennek az elvnek megvannak a maga határozott előnyei. Mindenek- íölött a lakosság kényelmét szolgálja az, ha <a. köz- igazgatási hatóságok fizikailag, de egyszersmind lel­kileg is közelebb kerülnek a lakossághoz. Sok el­pocsékolt időt lehet megmenteni és sok tévedést lehet kiküszöbölni ezen >a réven. A másik igen fontos előnye a kerületek uj beosztá­sának az. hogy az eddigi aránytalanságokat sikerülni fog majd kiküszöbölni. Egyszersmind megvan a valószínűsége annak is, hogy ezzel megszüntetik a kétféle kerületi beosz­tást, amely eddig fennállott. Amig ugyanis Buda­pest közigazgatásilag tiz kerületből állott, addig huszonkét kerület alakult a választások céljaira. Most a kerületek uj beosztásával eliminálni lehet ezt a kétféleséget is, ami ismét lényegesen meg- egyszerüsiti Budapest adminisztrációját. Öt uj közigazgatási kerület A nemzetgyűlésen a belügyi tárca tárgyalásánál Petrovácz Qyula képviselő tette szóvá a kerü­letek aránytalan beosztását. Rakovszky Iván belügyminiszter röviden ekkor is a reform mellett nyilatkozott, azóta azonban már Ripka Ferenc főpolgármesternek is tudomására hozta, hogy amennyiben a közgyűlés a kerületek széiiőztásá- ról határozna, a kormány is szívesen adná ehhez hozzájárulását. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint öt uj kerület alkotásáról van szó. Szétosztanák a VI., VII. és VIII. kerületeket, egyben pedig két budai kerületet alakítanának. A mai kerületi beosztást jellemző statisztikai szám­adatok mutatják, hogy ezek a szétosztások feltét­lenül kívánatosak. Hiszen van ma olyan kerület is, amelynek lakossága meghaladja a 170.000 főt, mig más kerületek alig 30—40.000 lakost számolnak. A legnagyobb kerület ma az Erzsébetváros, amely­ben 176.000 ember lakik. A Terézváros lakosainak száma 160.000. a Józsefvárosé pedig 145.000. A többi összes kerület lakosainak szánm a 100.000 alatt van. A legkisebb kerület a Belváros, amely mindössze 28.000 lakost számlál. A legkisebb kerü­letek közé tartozik még a Víziváros, amelynek la­kosainak száma alig múlja felül a 48.000-ret és Óbuda, amely 54.000 emberből áll. A területi aránytalanságok A lakosság nagy számára való tekinteten kívül figyelembe kell venni a területi viszonyok körül fennálló aránytalanságokat is. A helyzeten ezen a téren is javítani kell. Hogy milyen nagyok ezek a területi aránytalanságok, azt két számmal Lehet bi­zonyítani. Amig ugyanis Kelenföld területe 5864 hektár, addig a Belváros egész területe 95 hektár. Aránytalanul nagy területen fekszik még Kőbánya 4051 hektár és Óbuda 3645 hektár területtel. Köze­pes területet foglalnak el a Víziváros, a Terézváros, az Erzsébetváros és a Ferencváros, amelyek 900-tól 1400 hektárig való területen feküsznek. A területi aránytalanság miatt legelsősorban az I. közigazgatási kerület szétosztása válik szükségessé, hiszen ez a kerület magában foglalja Kelenföldet, Lágymányost, az egész hegyvidéket, a Tabánt és a Krisztinavárost, a Várat, a Hüvösvölgyet és a Zugligetet. Ilyen óriási terület mellett teljes kép­telenség, hogy egy elöljáróság lássa el ennek az 5000 hektárnál nagyobb területen fekvő közigazga­tási kerületnek ügyes-bajos dolgait. Az uj beosztás Ezeknek az adatoknak alapján az eddigi ter­vek szerint az uj kerületi beosztás a következő- képen alakul: Az uj I. kerület a Vár lesz. Uj kerület alakul azonban egy a Krisztinavárosból és egy a Lágy­mányosból. A pesti oldalon az uj kerületek azon a résben alakulnak, amely a Rottenbiller-utca vona­lától, továbbá a Felsöerdösor és a Wahrmann-utca vonalától kijjebb feküsznek. Szóval uj kerületet alkotna a Tripolisz, a Zugló és az Angyalföld. Minden u| kerület kap uj elöljáróságot és természetesen megkapják az ehhez kapcso­latos berendezkedéseket is. Az uj előljárósági hivatalok kérdése még nem dőlt el. Általános elvként állítják azonban fel azt, hogy ahol lehet, az uj elöljáróságokat a meglévő városi épületekben helyezik el. de ha kell, ha a szükség azt kívánja, akkor uj épületeket is emelnek. Az adminisztráció ellátására természetszerűen nem szabad uj tisztviselőket alkalmazni. Az uj elöljáró­ságok tisztviselőkara részben a régi elöljáróságok létszámának csökkentése révén áll majd elő, ameny­nyiben azonban szüksége mutatkozik, a B-listások közül fognak tisztviselőket reaktiválni. A mai tiz kerületnek tizenötre való felemelé­séről és az öt uj elöljáróság megszervezéséről ha­marosan el fog készülni a tanácsi előterjesztés, amely a bizottságok után a közgyűlés elé kerül. Valószínű, hogy az előterjesztés elfogadása elé a közgyűlésen nem hárulnak majd akadályok. Ha a közgyűlés akceptálja a terveket,, értesülésünk sze­rint. az uj kerületi beosztás már a jövő évben életbe lép. Vendéglő a kabátzsebben A hatósági élelmiszerüzem hús- és fozelákkonzervek árusitásár rendez­kedett be - Karácsonyi élelmiszerakció A Fővárosi Élelmiszerárusit ó-ü z e m uj irányban fejlesztette ki működésének terré­numát. Ez az uj irány valóban szociális jelentősé­gűnek ígérkezik, mert egyrészt mérséklő hatással lesz a közélelmezési cikkek áralakulására, másrészt igen jelentős kedvezményeket biztosit a munkás- és polgárig csaladok háztartásának. Arról van szó, hogy az Élelmiszerüzem főzelék- és húskonzervek forgalomba- hozására rendezkedett be és e gyártmányok elárusitását az üzem elárusító­helyein e hó 15-én, kedden megkezdték. Reich Samu, az Élelmiszerüzem széleslátókörii vezérigaz­gatója nagyszerű, üdvös és igazán szociális munkát végzett, amidőn felismerte azt a kedvezőtlen hely­zetet, amelybe a főváros munkás- és polgári csa- ládai a mi sajátos viszonyainknál fogva jutottak. E különös viszonyokat a drágaság, a rossz gazda­sági helyzet, a cselédmizériák idézték elő. Az Élel­miszerüzem konzervakciója ezeket a mizériákat akarja kiküszöbölni a háztartásokból. Közismert dolog, hogy az . ipari munkások leg­nagyobb része nincs abban a helyzetben, hogy ebéd­jét otthonában fogyassza el. Ennek egyszerű oka, hogy a gyár, vagy a műhely messze esik otthoná­tól és az egyórai ebédidő nem elegendő arra, hogy az utat oda és vissza megtegye és még meg is ebé­deljen. A munkások legnagyobb része éppen ezért hidegen fogyasztja el a magával hozott ételt. És ez még a jobbik eset, mert a legtöbb munkás és segédmunkás hentesüzletekben szerzi be az ebéd­jét és azt azonképen el is fogyasztja. Az orvosi tudomány megállapította, hogy ezeknek az ételek­nek hideg állapotban való elfogyasztása káros ha­tással van a szervezetre és megfelelő táperő hiá­nyában erősen csökkenti a munkaerőt is. Ezeknek a bajoknak akar véget vetni az Élelmiszerüzem konzervakciója. Forradalmi jelentőségű hatást fog kiváltani a konzerv-élelmiszerek használata oly kisebb háztar­tásokban, ahol úgy a férj, mint az asszony kenyér­kereső munkát végeznek. Megszűnnek a főzés .gond­jai a háztartásokban, ahol cselédet, vagy szakács­nőt nem tartanak. A viz felforralásához elég néhány perc és további néhány perc alatt fölmeíegszik a legizletesebb leves, szárnyas, vagy főzelékes hús­étel. És ha ezekhez az előnyökhöz még hozzászá­mítjuk, hogy a konzervek csupa elsőrangú élelmiszerből készülnek és hogy ízletesség tekintetében a legkényesebb ízlésű gurmandok igényét is kielégítik, talán eléggé rávilágítottunk a konzervaikció jelentő­ségére. De igazi hivatását csak akkor értékeljük eléggé, ha felemlítjük, hogy egy-egy doboz konzerv ára jóval alacsonyabb a vendéglői adag-áraknál, tehát még anyagi előnyöket is nyújt azonfelül, hogy minőség dolgában elsőrangú és még kényelem tekin­tetében is szokatlan könnyítéseket biztosit. A konzervek kétféle adagolásban kerülnek for­galomba: negyed- és félkilós dobozokban. A ne­gyedkilós dobozban marhahús zöldséggel, babfőzelék füstölt hússal, vagy marhagulyás, 8.500 korona. Ugyancsak negyedkilós dobozban: csirkepörkölt, sertésborda babbal, töltött káposzta, vagy székely- gulyás, 9.000 korona. Félkilós dobozban: erőleves, amely 3—4 személynek is elég, 12.500 korona, bab­főzelék füstölt hússal, székelygulyás, íirüpörkölt, ri- zses libaaprólék, községi debreceni lencsével, marha­gulyás, marhaszegyfő paradicsomos káposztával, 15.000 korona. Az adagok, mint a súly is mutatja, elég nagyok és a normális fogyasztókénességüek- nél két személynek is csillapítja az éhségét. Remél­hető, hogy a konzervek hamarosan közkedveltség­nek fognak örvendeni és a nagy tömegekben való gyártás majd lehetővé teszi, hogy az Élelmiszer­üzem mérsékelje a ma is jutányos árakat. Itt említjük meg, hogy a héten megkezdődik az Élelmiszerüzem szokásos karácsonyi akciója is, amelynek keretén belül a következő élelmicikkek kerülnek forgalomba: 1 kg. dió 13.500 korona, mák 22.000 korona, hizlalt vágott csirke 35.000 korona (kilogrammja), vágott pulyka 26.000 korona, vágott hízott liba 28.000 korona, vágott hizott kacsa 28.000 korona, nyúl 20.000 korona kilogrammja. Nem tudjuk, hogy a főváros munkás- és közép- osztályának anyagi viszonyai milyen javulást mu­tatnak a karácsonyi ünnepekig, de abban bizonyo­sak vagyunk, hogy igen sok polgári család di­csérni és áldani fogja Reich Samu vezérigazgató szociális közélelmezési politikáját, mely olcsó, ízle­tes falatokat varázsolt a családok asztalára. SZÓRAKOZÁS Jushnij és a Kék madár a Fővárosi Operettszin- házban. Szerdán, e hó 16-án hét estére terjedő ven­dégszereplést kezd meg a világhírű Kék madár ka­baré a Föyärosi Operettszinházban. A nagyszerű orosz művésztársulat utolérhetetlen konferansziéjá- val, Jushnij igazgatóval érkezik, hogy bemutassa, mindazokat a szebbnél-szebb és hatásosnál-hatáso- sabb számokat, dalokat énekeket, szinészprodukció- kat. néprajzi mutatványokat, amelyekkel amugyis gazdag műsoruk, amióta utoljára jártak nálunk, idő­közben gyarapodott. Szinrekeriilnek: I. Leánykérés. II. A törpék. III. Husvét Oroszországban. IV. Diván- pletyka. V. Katenka. VI. Előléptetés. VII. Az örök kérdés. VIII. Delfti porcellán. IX. Pique Dame. X. Kisoroszorsgágban. A régi műsorból elhozzák legna­gyobb sikerüket, a Time is money (Az idő pénz) cí­mű operettet, amely az apró operett-tréfák terén va­lósággal uj korszakot nyitott meg. A moszkvai míi- vésztársujat leghíresebb és legnépszerűbb tagjai vesznek részt a Kék madár budapesjti vendégszerep­lésében. Valamennyi előadás jegyeit rendes hely­árak mellett árusítják. Az Andrássy-uti Színház uj műsorának szenzá­ciója Török Rezső: Szárasság cimü ragyogó falusi története, melyben Dajbukát Ilona és Bársony Ist­ván nyújtanak klasszikus alakítást. Kívülük Fekete Pál és Sándor Böske aratnak nagy sikert. KAMARA December 17-tő! december 23-ig AZ ÖRÖKLÖTT BŰN Főszereplők : Viola Dana A SZÉP FiU Főszereplők : Sandra Milovanoff és Charles VaneL Előadások mindennap >/25, 1/47, 8 és 10 órakor. Marika 25-ször. Az állandóan telt házakat vonzó bűbájos Zágon-vigjáték hétfőn érkezett el leg­első jubileumához. A Renaissance-Szinház ragyogó vigjátékelő-aidása szóbeszéd tárgya a fővárosban. A Marika sikerének főosztályosai: a szinház bájos ven­dégművésznője, Gaál Franciska, Somiay, az iró ki­tűnő megszemélyesítője, továbbá Gőzön, Papp Jo­lán, Makláry, Hoykó, Szeghő, Tapolczai, Nagy Gyula, Sugár, Zala Emmi, Monostory Margit. Babochay Er­zsi. Kerékgyártó Olga, Sármássy, László, Hajdú. A Marika természetesen a hét minden napján is színre kerül. A Vigszinház e hetét is az Arcok és álarcok, Iieltai Jenő nagyszerű vigjátékciklusai dominálja. Csütörtökön és szombaton az Uriemberek-et adják, a többi este Heltai Jenő vigjátékcikkisa (I. Menazsé- ria, II. Az orvos és a halál III. Karácsonyi vers) kerül szinre. Vasárnap délután a Csirkefogót adják. CORVIN Sz INHÁZ December 17-től december 23-ig, FEHÉR MAJOM Főszereplő: Barbara La Marr AKI ELADTA MAGÁT Főszereplők : Vivian Gibbson, Ólai Fjord Előadások a csütörtöki premiemapon i/27, 9, héik. V46, V*8, lU'0, vasár- és ünnepnap 4, \ s, 10, órakor. Nemzeti Színház. Szerda: Az ember tragédiája. Csütörtök: A hid. Péntek: Zenebohócok (először). Szombat: Zenebohócok. Vasárnap délután: A hid; este: Zenebohócok. Vigszinház. Szerda, péntek és vasárnap este: Arcok és álarcok. Csütörtök, szombat: Úriemberek. Vasárnap délután: A csirkefogó. Városi Szinház. Szerda: Pillangókisasszony (Lip- kovszka mint vendég). Csütörtök: Horti Sándor ju­bileuma. I. Huszonöt év. Irta: Farkas Imre. Szavalja: Kiss Ferenc. II. Nagy Izabella. III. Hejehuja báró. Péntek: Karsavina és Wladimirow táncestje. Szom­bat: A nagy nő. Vasárnap délután: Marica gróinö; este: Hejehuja báró. Renaissance-Szinház. Egész héten minden este: Marika. Fővárosi Operettszinház, Szerda, csütörtök, pén­tek, szombat, vasárnap este: Az orosz Kék madár- kabaré vendégjátéka. Vasárnap délután: Az Orlov.

Next

/
Oldalképek
Tartalom