Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-11-25 / 47. szám
é Ára 3000 kor. Tizennegyedik évfolyam Budapest, 1925 november 25. 47. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 200.000 korona. Félévre 100 000 K. Állandó melléklet; GAZDASÁGI HÍRLAP VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP fXLELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon: 137—15. szám Jenő napján nagy tömeg gyűlt egybe a városháza udvarán és ez a nagy tömeg illető lelkesedéssel ünnepelte Sipőcz Jenő polgármestert, névnapja alkalmából. Szép volt az ünnepség és csak egyetlen kifogásolni valónk van: az, hegy Wolff Károly, az ünnepi szónok ez- uttal otthon felejtette azt ,a szónoki lendületet, amellyel egykor olyan hatásosan tudott bánni. W.dff Károly jelenleg túlságosaim nyugodt, ünnepélyes és hivatalos volt, szónoki talentumának azzal a gyönyörű skálájával, amelyet annyiszor élveztünk, ezúttal nem gyönyörködtetett bennünket. Mi őszintén csodáljuk, hogy Wolff Károly érzései nem lángoltak fel ezen az estén, mert ha van valaki ennek a városnak lakói között, aki elismeréssel tartozik Sipőcz Jenőnek, akkor az legelsősorban a kereszténypárt vezére lehet. Hiába mondta Wolff Károly ezen az estén, hogy Sipőcz Jenő nem pártpolgármester, hiába rótta fel ezt érdemül neki, az a közönség, amely a polgármester ünneplésére összesereg'lett, nem ezt várta tőle. Ez a közönség a maga, csak a maga polgármesterének ismeri és akarja ismerni Sipőcz Jenőt. Mi a névnap alkalmával, igenis, azt tartjuk Sipőcz Jenő legfőbb érdemének, hogy azt a pártot, amely a polgármesteri székbe emelte őt, kitünően szolgálta. Nem hisszük azonban, hogy éppen ilyen kitűnő polgármester lenne, ha most a változott idők, változott körülményei között azt ambicionálná, hogy megmaradjon egész Budapest polgármesterének. Egész Budapest polgármesterei szinte mind egy szálig kivételesen jelentős férfiak voltak. Sipőcz Jenőről sokmindent elismerünk, d<> nem hisz- sziik mégsem, hogy az egész Budapest régi polgár- mestereinek nyomdokaiba tudna lépni. Mi elismerjük Sipőcz Jenőről még azt is, hogy a kurzus alatt tőle tehetően és az őt kezükben tartó erők ellenére is, sokszor hősi módon megőrizte objektivitását. Csöndes, szerény és becsületes ember volt a polgármesteri székben. Talán ez volt az oka annak, hogy Wolff Károly is csak annyit tudott róla mondani, hogy „mindig megtette a kötelességét.“ Ez nem túlságosan nagy ajánlólevél arra, hogy valaki egész Budapest polgármestere legyen. Wolff Károlyt kivaió szónoknak ismerjük és ha nagy véleménnyel lenne Sipőcz Jenőről, ha komolyan azt akarná, hogy necsak a kurzisták, az ébredők, a szittyák, a darvak és a villamoskalauzok szeressék, hanem az egész város polgársága, akkor ennek a nagy szónoknak nem lett volna nehéz előkeresnie gazdag' arzenáljából a legszebb szóvirágokat, a legékesebb jelzőiket. Nagyon nagy feladatok előtt állunk. A polgármesteri székben olyan emberre van szükségünk, aki kimagaslik valamennyiünk közül, tehetségben és Budapest szeietetőben. Wolff Károly ünnepi beszéde után, amelynek lanyhasága és rideg hivatalossága megdöbbentett bennünket, nem Sipőcz Jenőben látjuk ezt az embert. Ha az a férfiú, akinek legtöbb része van abban, hogy Sipőcz Jenő polgármester lett, csak annyit tud róla mondani, hogy mindig megtette a kötelességét, akkor nem ajánlotta eléggé melegen arra, hogy tovább is Budapest polgármestere maradjon. Mi azt vártuk volna, hogy Wolff Károly páratlan szónoki lendületével, amely csodálatosképen csak most, az egyetlen egyszer hagyta el őt, odaálljon és „belekiáltsa a budapesti éjbe“, hogy ez a Sipőcz Jenő Budapest legtehetségesebb, legzseniálisabb férfia, aki ötéves polgármestersége alatt halhatatlanná tette a nevét. Kérdezzük mi, akik az ellenkező oldalon állunk, hogy ha Wolff Károly nem mondta ezt, miért mondjuk éppen mi. Ha Wolff Károly mondta volna, talán mi is elhinnénk, igy azonban megnyugszunk Wolff Károly világos látásában, közismert objektivitásában és tisztelettel tudomásul vesszük, hogy Sipőcz Jenő ötéves polgármestersége alatt — megtette kötelességét. Semmi többet. Pont. Az ünnepi alkalomból maliciózusak sem akarunk lenni. Fel sem tételeznénk Woilff Károlyról, hogy amikor Sipőcz Jenőről azt mondja, hogy megtette kötelességét, ama bizonyos mórra gondolt volna, akit a példabeszéd emleget. Wolff Károly valósj-iniüleg őszintén és makacsul ragaszkodik Sipőcz Jenő további polgármesterségéhez, de mindenesetre lesz annyira reálpolitikus, hogy a város nagy érdekeinek védelmében személyekhez éppen úgy nem fog ragaszkodni, aminthogy nem fog ragaszkodni a baloldali tábor sem. Nem vagyunk iinneprontók, sőt hajlandók vagyunk Sipőcz Jenőről talán még több jót mondani, mint amilyen keveset Wolff Károly mondott. Hogy pártpolgármesterré kellett lennie, arról ő nem tehet. Hogy a nehéz időkben az óriási feladat, amely Pénteken történt a pénzügyi bizottság ülése alatt. A bizottsági tagok és njságirók egyszerre csak va- lamenyien kémlelő szemmel az egyik ,ablakmélye- dés felé fordultak. Két ur állott ott az ablakmélyedésben. mindegyik enyhén kövérkés, jól táplált és igen komolyan beszélgettek. Ahányan csak a iteremben voltak, valamennyien feszült figyelemmel, izgalmas érdeklődéssel nézték a két urat. Amikor az arcuk elkomolyodott. a bizottsági tagok is. meg az újságírók is elborult arccal néztek rájuk. De egyszerre mindenkinek felderiiit! az arca: a két ur jóiziien mosolygott. A szemlélők valósággal felépítették önmagukban az egész beszélgetést. A fantáziák annyira izgatottak voltak, hogy szinte mindenki tudtai hogy most miről beszél a két ur. Mindenki érezte, hogy most csevegnek, hogy mosit beszélgetnek, most komoly téma kerül elő, most tanácskoznak, most vitatkoznak, most elleniéit van közöttük... Nem, nem, már rendben van. Már megint egyetértenek. No, nincs semmi baj, igen baráitságosan. mosolyogva válnak meg egymástól. így, ilyen közvetlenül látta mindenki a dolgokat. És mindenki meg volt elégedve, mert a két ur, aki az ablakmélyedésben tanácskozott, senki más nem volt. mint Vázsonyi Vilmos és V/ o 1 f f Károly. * * * Az egész terem valósággal megnémult a nagy izgalomban, amig a két pártvezér csevegett és tanácskozott. A szónok megakadt, az elnök elfelejtette a csengőt rázni, de azután a szónok megint csak rákezdett, hogy hallgatásával ne zavarja a beszélgetőket és ne zavarja a hallgatóságot, amelynek ugyan most eszeágában sem volt őrá figyelni. Áldozia.tot hozott azért, hogy a többiek zavartalanul gyönyörködjenek a ritka jelenségben. Majd elmondják azok neki is később, hogy mit tapasztaltak. Az ülés után azután az egyik városatya megszólítja a másikat. — Láttad, milyen barátságosan tárgyalt Vázsonyi és Wolff? — Hogyne láttam volna, — feleli a másik — de ez nekem már nem újság, ón már olvastam ezt a Fővárosi Hirlap-ban. És elmondja a Fővárosi Hírlap multheti körsétájának egész tartalmát, amely egyelőre még elé állították, meghaladta erőit, szintén nem az ő bűne. De mégis elismerést érdemel mint ember, aki a maga nyugodt temperamentumával sok vihart, villámcsapást és romboló átkot tudott levezetni. Akik őt erre a posztra állították, többé nem tudják ott megtartani, de különben is, el kell jönnie Budapest ama polgármesterének, aki feliiláll a párt®k harcain. Aki a politika rossz szellemét el tudja űzni és aki egész Budapest szeretetében utolérhetetlen. El kell jönnie annak a férfiúnak, aki a ma óriási feladataival meg tud birkózni. Ma már tiszta dolog, hogy a pártok kénytelenek lemondani arról, hogy hatalmi törekvéseik a polgármester személyében jussanak kifejezésre. A személy adva vám Az idő eljutott odáig, hogy a megoldás lehetővé vált. A Jenő-napi ünnep pedig beigazolta, hogy a változásnak többé semmi sem áll az útjában. Sipőcz Jenő a párttól, amely a polgármesteri székbe emelte, megérdemelte ezt a szép búcsúztatót. A másik oldaltól pedig megérdemli, hogyha majd elmegy, ne emlegessék őt a Zilahi Kissek sorában, hanem gondoljanak rá úgy, mint egy jógzándéku, csöndes emberre, aki „mindig megtette kötelességét“. csak Vázsonyinak és Wolffnak titkos találkozóját emlegette. de amelyből már kiérzett, hogy a két pártvezér igen szépen meg fogja érteni egymást. Úgy látszik, elérkeztünk a napokhoz, amikor ezt már nem is tartják titokban. Nagyon sokat pertraktálták Vázsonyi és Wolff ablakmélyedésbeii hosszú beszélgetését és mindenki úgy találta1, hogy a pártok között erősen közeledik a megértés. Egyben azonban mindenki konstatálta azt is, hogy ez egyedül és kizárólag R i p k a Ferenc érdeme, aki a pártközi konferenciákon nagyszerű diplomáciai érzékkel tudta kezeim a szembenálló feleket és közöttük olyan közeledést sikerült neki létrehoznia. hogy ma már nemcsak a zöldasztalnál való rideg tanácskozásokról lehet szó, hanem a társadalmi érintkezés módját is megtalálták. A városi politikában ma is vannak még ellenfelek, de nincsenek többé ellenségek. * * A pletykának, a kombinációnak nincs szüksége sok biztatásra. £gészen apró jelenségekből nagytőkét kovácsol. A pletykának csak meg kellett (tudnia; hogy Vázsonyi és Wolf milyen „jóba“ vannak. Megindult a kombinációk áradata. Mindenekelőtt tudni vélik, hogy Vázsonyi elejtette Bárczyt. mert itudja, hogy ennek a lehetőségnek útját vágja a politika. Wolff elejtette Sipőczöt, mert ő is van olyan éleslátó, minit Vázsonyi és ő is tudja, amit Vázsonyi tud. Pénteken, Sipőcz Jenő nevenapjának délelőttjén történt az ,ab- lakmélyedésbeli eszmecsere és ma mindenki iaat kérdi, vájjon nem ennek az eszmecserének a hatása érzett-e meg Wolff Károly esti, lampionos beszédjén. Mert ez a beszéd túlságosan hivatalos volt és Sipőcz Jenőnek a beszéde viszont csodálatosan szentimentális. Valahogy mindenki azt érezte a polgármester beszéde alatt, hogy búcsúzik. És másnapra, harmadnapra már kész volt a kombináció már egészen kiépítette az eljövendő helyzetet: a polgármesteri székben Ripkai Ferenc ül. Sipőcz Jenő közigazgtási biró lesz, Bárczy István a BSzKRT elnöke. Folkusházy? Buzáth? Márkus Jenő? Ezek már csak részletkérdések. A fontos az, hogy Vázsonyi és Wolff már jóban vannak. Körséta a városházán Vázsonyi v n, nos és Wo!if Károly az ablakmélyedésben — Ellenfelek, de nem ellenségek — A folyosón már elintézték a polgármester-kérdést
