Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1925-10-14 / 41. szám

Budapest 1925 október 14. Édes Endre tanácsnok Pro dcmo. Mai számunktól! kezdve közös kiadásban bocsátjuk olvasóink rendelkezésére a Gazdasági ti i r 1 a p-ot, amelynek szer­kesztője, dr. Kosa Miklós kollégánk egyszer­smind a Fővárosi Hírlap társszerkesz­tője fett. Felavatták az Uj Szent János kórház tüdöpavil- fonját. Szombaton délben ünnepélyes keretek között adták át a használatnak az Uj Szent János kórház három tiidőpavillonját, amelynek építését még: Bár- c z y István polgármester­sége alatt, ezelőtt tizenkét esztendővel kezdték meg. A felavatáson megjelentek Vass József népjóléti mi­niszter, R i p k a Ferenc fő­polgármester, S i p ő c z Jenő polgármester, Édes Endre, a közegészségügyi osztály tanácsnoka, valamint a köz­egészségügyi ügyosztály tag­jai. A nagyteremben Édes Endre tanácsnok ismertette a három pavilion viszontag­ságos épülésének történetét és elmondotta, hogy mint akadályozta meg a háború és a gazdasági lezüllés en­nek a nagyíontosságu intéz­ménynek a befejezését. Édes tanácsnok előadása szerint a három pavilion közel ötmillió aranykoro­nába került, amely költségeknek felét az állam vi­seli. S i p ő c z polgármester rövid beszédben vette át a főváros közönsége nevében az uj intézményt, amelyet azután az orvosok vezetésével megtekin­titek. A három pavillonban tett séta után Vass József népjóléti miniszter elismerését fejezte ki a fővárosnak az uj intézmény megalkotásáért. Annak a reményének adott végül kifejezést, hogy ez az uj intézmény kiindulópontja lesz a tüdővészellenes országos küzdelemnek. Most kövessék Bécset! Budapestnek sokáig Bécs voit a tanitómestene. Mindig Bécsre hivatkoztunk, ha valami rosszat aíkartunk elfogadhatóvá tenni, mindig Bécset állítottuk iskolapéldául, ha valamely reformnak vagy intézkedésnek erkölcsi felelősségét nem mertük egymagunk váltani. Bécset követtük, amikor bevezettük a szállodai id’egenadót. a szín­házi viga!írni adót. Bécs terímelte a gondolatokat és Remete íanácsjegyző ur eltanulta és a pesti ta­lajba1 átültette ezeket a gondolatokat. Rendben van és mi ezúttal nem teszünk szemrehányást se Remete urníak. se a többi illetékesnek az adófajták áttelepí­tése miatt. Csak a figyelműiket akarjuk fe’hivni arra, hogy a tanítómester megint cselekedett valamit, ne rösteljék hát most is követni a mestert és ha utá­nozni tudták őt a rosszban, kövessék most a jóban. Bécs város tanácsa ugyanis azzal a javaslattal fog­lalkozik, hogy leszállítja a szállók ide­genadóját és csökkenti a színházak, mulatóhe­lyek és mozik vigalmi adóját is. A gondolát még nem valósult tetté, de a pesti városháza, amely nem egyszer előbb valósította meg Bécs gondolatát, mint maga Bécs, most is siethetne és legalább a gondola­tot tenné már magáévá. Ez annál szükségesebb, mert a gazdasági v i s z O' mi y o !kl nálunk épp oly rosszak, mint Bécsben és a színházaik! és mo­zik ugyanolyan válsággal küzdenek, mint az egykori császár városban. Kétségtelen, hogy. Bécs város ta­nácsa belátta, hogy rossz politika a színházi szóra­kozást megdrágítani és a közönséget a megdrágítás­sal a szimlháztól elriasztani. A számítás igen egy­szerű. Ha a színházi jegy olcsó, több lesz a láto­gató. És több látogató alacsony vigalmi adó mellett többet adóz, mint kevés látogató magasabb adó mellett. Ezt a pesti városházán is tudni kellene és ennek az egyszerű számításnak le kellene vonni a konzekvenciáit. Mert mi okozta a pesti színházak krízisét? Az, hogy a gazdasági viszonyok leromlat- talkl és a közönség merni fizethette a drága Iblei’iépődi- jakat, amelyeket magas vigalmi adókkal terheltek meg. Minthogy azonban a gazdasági viszonyok nem javulnak, a közönséget úgy kell visszacsalogatni a színházba, hogy a. vigalmi adók csökkentésével o 1- csóbbá teszik a belépődíjakat. A város semmit sem vészit, sőt nyer általa, mert sok kicsi többre megy. mint a sok, amelyik kevés. De nem­csak a színházakra, de a mozikra is szó' ez, amelyek látogatottságának épp úgy ártott a magas vigalmi adó, mint ahogyan válságba sodorta a pesti színhá­zak legtöbbjét. Legfőbb ideje, hogv revízió alá ve­gyék ezeket az adónemeket. Nemcsak a színházak és mozik, de a főváros gazdasági órdelkie1 is ezt kö­veteli. Tönkretett színház, válságba sodort mozi nem lehet jövedelmi forrás. Ha azonban kímélettel keze­lik ezeket az intézményeket, igen könnyen bekövet­kezik a föllendülés: az adóalany megerősödik és bu­sásain meghozza annak jutalmát, hogy okosan és célszerűen bánítak el vele. Tessék megpróbálni és tessék önérzetesen arra hivatkozni most is. hogy nem a maguk, de Bécs gondolatát követik. Háronunilliárd korona készpénz. Az uj 15. m. kir. osztálysorsjáték legnagyobb nyereménye óriási összeg = 3 milliárd, korona. A jutatom 2 milliárd, a főnyeremény 1 milliárd, összesen 29.000 nyeremény, közel 28 milliárd összegben ikerül kisorsolásra és fizettetik ki készpénzben. A nagy érdeklődésre való tekintette, a megrendeléseket nem tanácsos halász­tam. Mindenki anyagi viszonyaihoz mérten vehet részt a játékban, mert egész sorsjegyen kivid — mely 120.000 koronába kerül — fél. 60.000 koronáért, egynegyed 30.000 koronáért, nyolcad 15.000 koroná­ért az összes főelárusitoknál kapható. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Társszerkesztő: dr. Kosa Miklós. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. Révai-Nyomda, Budapest, V., Ügynök-utca 8. szám. (Nyomdaigazgató: Sziklai Pál.) Szopogasson köhögés ellen Szent István gyógymaláta­CUKORKÁT mert e tiszt i Szent István ma­látaki vonatból készült kiváló nyálkaoldószer enyhiti a lég­zőszervek lobos bántalmait. Hirmann Ferenc FÉMŐNTŐDE és RÉZÁRUGYÁR BUDAPEST, VII., Csányi-u. 7-9. Telefon; J. 138-03 és 138-04. Gyártmányaim : v'z-- gőz- és légszesz-szerelvények. ——— - ■ Fürdő- és egészségügyi felszerelések. KARTSCHOCKE J. és FIA ecsetgyár Iroda és raktár: BUDAPEST IV., DEÁK-TÉR 4. Gyár és raktár: VI.. RÓZSA-U. 72. Telefon: 60-43. — Alapíttatott 1849. ULRICH B. J. BUDAPEST, VI., VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. NAGY RAKTÁRT TART mindennemű csövekben és pedig-: önr.-vas-, kovácsoltvas-, agyag-, angol lefolyó-, Drainage ólomcsövekben. Horgany­lemez, víz-, gőz-es gáz-armaturák, borg, vas­lemez, egészségügyi berendezések FISCHER ÉS HARTMANN! MÁZOLÓMESTEREK ÉS FESTÉKKERESKEDÓK I TELEFON: József 101-36BUDAPEST IV., KÉPIRÓ-U. 3. | Kiváló minőségben Kröntest KIM! a Wörner J. és Társa Gépgyár R.-T. vasöntödéje Budapest, V., Váci-ut 48. llo £ t Práter-níca 12 szám. — Telefon : József 23-18. Központi fűtések, szellőzések, szárítók. Vízvezetéki, csatornázási fürdő- és városi vízművek Csatornázások, derítők, szivattyú­telepek. Füstgázok és fáradtgőz hasznosítása. Kezfertötlenitésre nélküíö? heteden a Központi füles, vízvezeték, c-afor­mázás, iürdőberenúezés, gépmunkák Budapest, ' IS!., Beze édy-uíca 8. sz. Telefon : József 82-93. HUN SÁNDOR BUDAPEST, IV., FERENC JÓZSEF- RAKPART FESTÉK, KENCE, ZSIRADÉK, KÁTRÁNY ÉS VEQY1TERMÉKEK GYÁRI RAKTÁRA TELEFON: JÓZSEF 61—23. GIPSZET ÁRUSÍTÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, V., Erzsébet-íér 15. Az egeresi és tordai gipszgyárak képviselete. Telefon : 70-48. Telefon: 70-48. LATINAK JENŐ GÉP- ÉS SZERSZÁMGYÁR X., MONORI-U. 2-4. KISS ERNŐ és TÁR/A BUDAPEST, VII KÉR., Háztartási cikkek, zománcedények ERZSÉBET-KÖRUT 13. legelőnyösebb beszerzési forrása JAHODA KÁROLY JE“ JR Újpest, Baross u. 84-86. Telefonszámok: D5-82, 203-38. PETZ TESTVEREK ^ HERCEGPRIMASI VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR. MŰSZAKI CIKKEK. IV., VÁROSHÁZ-U 8. /CHUCK-NICHOL/ON GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR RÉ5ZV.-TÁRSASÁG Gyár és Irodák: Budapest, VI., Váczl-út 45-47. szám. Gyártmányai: Diesel-molorok, szivógázmotorok ■ gőzgépek, gőzkazánok, hűlő- jéggyári és vágóhíd berendezések, turbina és körforgószivafíyuk, hidak és tetőszerkezetek, emelőgépek és daruk, vasul! kocsik (waggonok), gazdasági gépek. DAN ADRIAN BUDAPEST, VIII. KISSTÁ Cl Ó- UTCA 5. TELEFON: JÓZSEF 12—59. Szabadalmazott FhSTÉKŐRi.ŐGÉPFK, ECSETEK, FESlÉK, LAKK, KENn E Legolcsóbb forrása. — Amateur- készülékek dijtaian kipróbálása. — KARL TESTVEREK elektrotechnikai anyagok gyári raktára. Budaoesf, IX , Ferenc-körul 44. — telefon: József 9-34 RUFF MIKSA FASZÉNNAGYKERESKEDŐ Iroda és raktár: X., Józsefvárosi pályaudvar, Kőbányai-uti oldal, VI. és v II kapuszám. Retoría-és erdei boksa bükkfaszenet min eiafon: József 11-28. denkor a legolcsóbb napiárban szálút. z SOLDOS MAGANTAN FOLYAM Budapest, VII., Dohány-utca 84. Telefon: József 124-47. Előkészít polgári és középiskolai magánvizsgákra, érettségire __________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom