Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-09-16 / 37. szám
Budapest, 1925 szeptember 16. 5 • • • A fanács ellen ,újabb vád emelkedik és pedig ezúttal is a baloldal részéről. Azt mondják, hogy a tanács egyes tagjai — és itt igen magas személyiségeket is megjelölnek — amerikáz- nak. A baloldal javaslatai eddig körülbelül minden bizottsági ülésen akadálytalanul és zavartalanul keresztülmentek. A középső pártok bölcs mérsékletiéi szokták lenyesegetni a bizottsági üléseken a baloldali javaslatokat, ha azok túlzásba tévednek. De ami okos és üdvös, annak pártjára állanak és igy a baloldali javaslatoknak rendszerint — ha kissé megkorrigálva is — megvan a többségük. A baloldal kétségkívül nagyon szorgalmas, el kell ismerni, sokat törődik a polgárság és a munkásság sorsával. Wolff ék azután ilyenkor mindig kényszerhelyzetbe jutnak. Nincs azonban más cselekednivalájuk, mint jó arcot vágni a csúf játékhoz. Ahelyett, hogy folytatnák a régi, reakciós politikájukat, mosolygó képpel, a boldogságot színlelve szavazzák meg a baloldali liberális és demokratikus javaslatokat. Mintha azt mondanák: hiszen mi is mindig ezt akartuk. A boldog mosolynak azonban más értelme is van. A baloldal legalább -/igy látja, hogy amilyen vígan siklik javaslataik hajója végig a bizottságok csendes vizein, éppen olyan gyorsan szenved hajótörést, mihelyt a tekintetes tanács zátonyára kerül. Egyszóval a baloldalon ugy vélik és nem tudjuk, nincs-e egy kis igazság a dologban, hogy a tanács szívesen amerikázik, hogy a régi rezsim szellemének megfelelően ne történjék semmi a városházán. De ha ez így van, akkor mégis csak fog valami történni és ez az amerikázó tanácstagok sürgős kicserélése lesz. Rajtaütéssel titkos terepszemlét tartott Friedrich István a főváros egyik üzemében. Azt a hírt hallotta ugyanis, hogy a községi javítóműhelyben állandóan emelik a munkások létszámát és az üzem folytonosan terjeszkedik, mindig nagyobb és nagyobb tevékenységi kört foglal le magának. A rajtaütés azonban nem sikerült, mert amikor Friedrich István megjelenti, nagy hivatalos fogadtatásban Volt része és éppen csak a diadalkapu meg a fehérruhás leányok hiányoztak. Csalódottan távozott tehát Friedrich István a községi javítóműhelyből, de engedje meg, hogy ezekben a sorokban megvigasztaljuk öt. Friedrich Istvánnak tudomásul kell vennie, hogy a községi javítóüzemnek, meg egynéhány hasonlónak, mint pl. a műszerüzem, nincsen szüksége se rajtaütésre, se razziára, se ünnepélyes fogadtatással elegy városatyai látogatásokra. Ezek azok az üzemek, amelyek — a mi szerény véleményünk szerint — kihallgatás nélkül hálákaitélendők. Sohasem mondtuk, hogy ezekben az üzemekben visszaélések volnának, de mindig hangoztattuk, hogy a kisiparnak a kenyerét veszik el anélkül, hogy a fővárosnak lényeges hasznot hajtanának. A városnak pedig adófizető polgárait nem szabad üönkretennie azért, hogy néhány főtisztviselő előkelő igazgatói székben üljön. Nem kell tehát razzia, nem kelt rajtaütés, nem kell Friedrich István, de a kisipart megölő üzemeket meg kell szüntetni. Hova lett Bortha Béla negyvenezer aranykoronája, amelyet tüdőszanatórium céljaira adott a fővárosnak? A balatonliüredi orvoskongresszusom több jelentős felszólalás ’között előadást tartott dir. O r s z á g h Oszkár budapesti szanatóriumi igazgató-főorvos is, aki a tüdővész pusztításairól beszélt. Beszéde során röviden említést tett arról, hogy évekkel ezelőtt egy lelkes emberbarát a főváros közegészségügyi ügyosztályának jelentős összeget adott át azzal a céllal, hogy abból fedetlen tüdőbeteg-csarnokot létesítsenek. A pénzt mindezideig nem használták fel és az a főváros közegészségügyi ügyosztályánál van elhelyezve. 0 r s z á g h főorvos fejtegetése nagy feltűnést keltett é,s igen erős hangulatot váltott ki, mert azt is elmondta, hogy ezzeil az összeggel, amelyet békebeli koronában tettek le. a tüdőbetegek százait, vagy ezreit lehetett volna megmenteni. A nagy feltűnést keltett kijelentés után mindenesetre) tisztázni kell azt, hogy mi történt az emberr baráti alapítvánnyal,. Elsősorban dr. O rszágh Oszkár főorvoshoz fordultunk, aki balatonfüredi kijelentését a következőkben magyarázta meg: — Még 1917-ben javaslatot tettem egy szabadtéri tüdőbeteg-csarnok létesítésére. Ez az első ilyen intézmény lett volna Magyarországon. Miután pénzünk nem volt, Bartha Béla olajgyároshoz (fordultam, hogy finanszírozza a dolgot. Kéréseimre Bartha 49.000 koronát adományozott a célra. A terveket Morbitzer Nándor építőművész már el is készítette. Hogy telket könnyebben kaphassunk, a főváros közegészségügyi osztályához fordultam, ahol a pénzt átvették és a tüdőbetelg-csarnok helyéül a Gyön- gyösi-ut környékén jelöltek ki egy telket. A közbejött zavaros idők miatt azonban az üdülőtelepet máig sem építették fel. Valósággal szerencsétlenség ez, mert a budapesti tüdőbetegek most a főváros sétaterein tartózkodnak és az ott játszó gyermekeket fertőzik mefe. O r s z á g h Oszkár igazgató-főorvosnak ezt a nyilatkozatát kiegészíti Bartha Béla gyáros nyilatkozata aki kijelentette, hogy egyizben 3(k000. közvetlen ezután kétszer 5000 koronát tett le az alapítvány céljaira a városháza illetékes ügyosztályán. Röviddel ezután meghívták a .kijelölt telek körülkerítésére is. Az építkezést azonban folyton halasztották. végül is Bartha végzést kapott a városházáról, amelyben arról értesítették, hogy amig az üdülőtelep céljaira adomány nem érkezik, a 40.000 K-át g y ü- mölcsöztetni fogják,. Azóta nem hallott hirt a pénzéről, de arról sincs tudomása, hogy az építkezés érdekében bármiféle lépést tetteik, volna. Bartha Béla eltűnt negyvenezer koronája után nyomozni próbáltunk a közegészségügyi ügyosztályban is. de ott azt a választ kaptuk, hogy az ügyosztály egyáltalában nem tud erről az alapítványról. Édes Endre tanácsnok a balatonfüredi beszéd ejit- haingzása után azonnal érdeklődött a jótékony adomány sorsa iránt, de olyan tisztviselő sem tudott felvilágosítást adni. aki már 15 éve dolgozik az ügyosztályban. Egyelőre tehát a 40.000 aranykorona bujdosik. Rövidesen ki kell deríteni rejtekhelyét, vagy ki ke® deríteni azt, hogy a zavaros idők alatt hogyan tűnt el. Mindenesetre reméilini kell. hogy csak adminisztrációs hiba történt és a pénz a szegény tüdőbetegek javára tényleg gyümölcsözik. A kereseti lehetőségek romlása egyre fokozódik az egész országban, aminek szembeötlő jelensége, hogy az egész középosztály a szerencsejáték karmai közé vetette magát és csekély befektetés- sei szeretne nagy haszonhoz jutni, még pedig hetek, sőt napok alatt. A kis lutri fénykorában tobzódott annyira a játékszenvedély, mint most, de akkor az állam értékesítette, vagy Hasznosította valamilyen formában ezt a játékszenvedélyt: megadóztatta a nyereségeket és. az adókat közhasznú célokra fordította. Ma a nyomorúságból kisarjadzott szerencsejátékot a magánbankárok és magánbankházak értékesítik. Ezek állanak az egyre jobban elszaporodott sorsjáték mögött, ezek rakják zsebre a rengeteg hasznot, amiből alig jut valami azoknak az egyesületeknek, jótékonysági és emberbaráti intézményeknek, amelyeknek neve alatt a sorsolási akció megindult. Elszomorító, hogy a gazdasági lerongyolódott- ság közepette a szegényebb osztályok az ilyen sorsjegynyereményektől várják a megváltást. De. a helyzetet még szomorúbbá teszi, hogy a szegénységnek akadnak hiénái, akik nemcsak a nyomort kamatoztatják, de még azokat is éhen hagyják, akiknek javára a sorsjátékot rendezték. Már a múlt számunkban kimutattuk, hogy a sorsjáték jövedelméből alig néhány százalék jut azoknak, akik nevüket odaadták egy-egy magánbankháznak és kisbankárnak a sorsjáték céljaira. Ugyanakkor rámutattunk arra, hogy az elöljáróságok nem ellenőrzik a sorsjátékot azzal a szigorral, amelyet a beígért cél okvetlenül megkövetel. Csak a lanyha ellenőrzés teszi lehetővé, hogy a sorsolásból befolyt összegek más zsebekbe vándoroljanak, mint amelyekbe vándorolniok kellene, ha szigorúan betartanák azokat a nagyhangú Ígéreteket, amelyekkel a sorsjegyek kibocsátásakor elszéditik a közönséget. Nem tudjuk, változtattak-e az elöljáróságok az ellenőrzés eddigi módszerén és a körmeire néznek azoknak, akik a humanizmus örve alatt csak önmagukat boldogítják. Kétségtelen, hogy a mai rendszer nem tartható fenn tovább és útját kell vágni annak az erkölcstelenségnek, hogy a magánérdek a közjótékonyság álarca alatt gazdagodjék. Hagy a helyzetet drasztikus példával illusztráljuk, a sorsolások mai módszere mellé odaállítjuk azt' a koldus gyereket, akit kosztba vett valamely élelmes vénasszony, hogy helyette álljon ki az utcára és szenvedő arcával lágyítsa meg a járókelők szivét. Az összekoldult pénzt a vénasszony vágja zsebre, jól él belőle, de a fiúnak, aki szomorú arcával kicsiklandozta az emberek zsebéből a pénzt, csak az ételhulladékokat juttatja. A koldus gyerek: a jótékonysági intézmény, a vénasszony pedig, aki lesben áll, hogy mennyit kapott a gyerek, a magánbankház és a kisbankár. A koldulás ebben a formában ne legyen tovább űzhető. Ha ez a rendszer meggyökeresedik, m i n- den magánbankház és kisbankár alapit magának valamilyen hangzatos nevű jótékonysági egyesületet, vagy emberbaráti intézményt, hogy annak cégére alatt állandósítsa a maga gyanús sorsolási mókáit s hovatovább odáig fajulnak az állapotok, hogy az efajta bankházak nem a banküzletre, hanem a maguk alapította vagy bérbevett jótékonysági intézetre alapítják üzleteiket. Az elöljáróságoknak nem szabad tovább tűrni ezeket az üzelmeket. Sürgős szükség, hogy az elöljáróságok éljenek az ellenőrzés jogával és tereljék a maga rendes medrébe a sorsjátékot, hogy megfeleljen a maga rendeltetésének és ne aljasodjék le közönséges üzelmek hangzatos cégéréül. Nem hisszük, hogy a hatóságokat különös érdek fűzné ahhoz, hogy a sorsjáték a magánbankházak és kisbankárok monopóliumává legyen és éppen ezért érthetetlen előttünk, hogy miért tűrik ezeket az üzelmeket, amelyekből sem az államnak, de még magának a jótékonysági intézetnek is alig van számottevő haszna. Ripka Ferenccel uj szellem vonult be a főváros igazgatásába. Hisszük, hogy a főpolgármester rászorítja az elöljáróságokat az ellenőrzés szigorú végrehajtására és kideritteti, hogy az egyes intézmények és egyesületek csak megközelítően is jutottak-e annyi jövedelemhez a sorsjátékokból, mint amennyi hasznot a jótékonyság üzérkedői zsebrevágtak. A veszedelmes lutrijátéknak tehát véget kell vetni. Teljesítsék hivatalos kötelességüket az_ elöljáróságok, foganatosítsák a legszigorúbb ellenőrzést és követeljék, hogy ^ a sorsjátékok reklámozásánál a ' sorsolási tervezeteket is nyilvánosságra hozzák. Nem szabad tovább tűrni, hogy a tárgysorsjáték- rendezők, amikor sorsjegyeiket rásózzák a nubli- kumra, tulajdonképen „zsákban macskát áruljanak“. réz>, vasbuSor-, sodronyágybetéí- és gyermekkocsi-gyára. Budapest, VII. (Telelőn: József 124—12.) S zálloda-, kórház- és penzió- teljes berendezések. Réz- és vasbuíorok valamint gyermekkocsik szakszerű javítása, tényezőse és csiszolása. MINTHRHKTÄR: VIS-, Dofoásiy-u. 6Teleíon: József 61—97. Veszedelmes lutrijítéR sorsolási tervezet nélkül Követe Jük a legszigorúbb hatósági ellenőrzést
