Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-07-22 / 29. szám
Budapest, 1925 julius 22. 5 3oW&SJJÍ/í!Íitf’ Gombamódra szaporodnak a játékkaszinók az országban A sok milliárdos játékforgalomból semmi haszna az államnak • • • Beck úr a rendőrség foglya, s talán már át is kísérlek az ügyészségre. City-Beck ur típus volt a maga nemében, olyan, amilyet bőségesen vetett lel a konjunktúra, ám öt magát nem tartjuk túlságosan érdekes alaknak. Vétett a törvény ellen és most büntetését szenvedi, ez magábanvéve sem érdekes, sem nem megható. A közszereplés színteréről való letűnése azonban valószínűleg halálát jelenti „alkotásainakH is. A régi jó Budapest, az a bizonyos háboruelötti, az a bizonyos Ferenc József-korabeli megelégedett a füstös kávéházzal, a puritán pikolófekeiével. Az uj, háború utáni, a konjunktúra Budapestnek tébolyodon luxusa, papír pénzdobáló mániája parádés lokálokat követelt, cukrászdát, bárt, valami egészen uj műfajokat a pénz dobáló' könnyelműség számára. A kornak eme szavát értette meg City-Beck ur is, aki igyekezett kihasználni az emberi könnyelműséget, butaságot és az inflációs napok minden perverz nagyratörését. City-Beck urnák ehhez joga volt, de most, hogy n. börtönajtó záródik le mögötte, valahogy úgy érezzük, hogy egyszer már végének kell lenni ennek a beteges láznak. Ha a gazdasági válságnak semmi más eredménye nem lett, minthogy kiirtja az emberből, az urhatnámságot, ha a bárok helyére visszatérnek az öreg, szolid kávéházak: akkor Budapest boldogabb lesz, és visszatér nyugodt álma. Lehet már alkudni mondják a háziasszonyok és gyakorolják is ezt az erényt a boltban és piacon egyarájú. Nem uj vívmány ez, hiszen valaha a békében a háziasszonynak egészségéhez tartozott, hogy lealkudjon valamit a portéka árából. Ám a kereskedő sem esett a fejelágyára és már a béke idején kitalálták, hogy a portéka nyers árához a házbéren, adón és polgári hasznon kívül bizonyos percentet hozzá kell még csapni azon a címen is, hogy a budapesti háziasszonyok szenvedélyes al- kudozók. Jött aztán a háború, amely rekvi- rált és maximált árát szabta meg mindennek és a csizmát éppen olyan fix áron kellett megvenni, mint amilyen fix ára volt az ötkrajcáros bélyegnek. Ma hálist ennek már gyümölcskrachról és zöldséginflációról lehet a piacon beszélni, lehet alkudni és veszekedni, ismét hallatszanak a zamatos kofakiszólások és Budapest asszonyai — tessék meglátni — rövidesen ismét boldogok lesznek és ha pénzük nem lesz is, de legalább meglehet a személyes szabadságuk ahhoz,, hogy ezer koronát lealkudjanak az eljövendő paradicsom árából. Az idegenforgalomról ismét komoly és tiszteletreméltó tanácskozások folynak. Idegenforgalmat a kormányzótól kezdve a főpolgármesteren át, mindenki követel Budapesten. Úgy látszik, soha ilyen komolyan még nem foglalkoztak a magyar fővárosban ezzel a problémával, amely minden fáradságot és figyelmet megérdemel. Reméljük, hogy a beható munkának, a komoly tervezéseknek és lendületes akcióknak meg is lesz az eredménye. Ugyanakkor azonban mindig kifelejtenek egy igen szomorú körülményt. Elfelejtik azt a fájdalmas tényt, hogy a magyar nem világnyelv. Nem számolnak azzal, hogy az idegen, aki külföldre megy, tökéletesen biztos abban, hogyha angolul, németül, vagy franciául beszél, mindenhol megértik. Fájdalom, Budapesten nem értik meg. Ide valósággal tolmácsot kellene az idegennek magával hoznia, vagy tolmácsot kellene itt fogadnia. Ez pedig költséges mulatság, sokkal költségesebb, mintha más világvárost keres fel. Számolni kellene ezzel a körülménnyel és az idegenforgalom megteremtését valahol ott kellene kezdeni, hogy az idegen számára biztosítsuk azt a minimális kényelmet, hogy módjában legyen magát valahogyan, de minden esetre ingyen megértetni. Tilos a játékkaszinó, tilos a hazárdjáték s mégis mindenütt játékkaszinókat alakítanak és hazárdiir-oz- nak. Nincs nap. hogy a rendőrség rajta ne ütne valamilyen zugjátékkaszinó kártyásaira és nincs hét, hogy a bíróság we foglalkoznék e szerencsejátékosok dolgaival. Az ilyen tárgyalások legtöbbször a vádlottak felmentésével végződnek, mert a razziázó detektívek csak a legritkább esetben tudják rábizonyítani a vádlottakra, hogy résztvettelk a szerencsejátékban. Rendőrség és biintetőbiróság hiábavaló munkát végeznek tehát, mert a hazárdjáték a razziák és más büntetőperek ellenére is to'vábbfolyik a játékkaszinók zárt ajtói és lefüggönyözött ablakai mögött. Úgy látszik, hogy a játékszenvedély, amely üldözött vádiként menekül az egyik helyiségből a másikba, már a vidéken is menedéket keresett és tar Iáit is. A balatonvidéki fürdőhelyeket ellepték a Játékszenvedélyek hiénái s nincs az a kis balatoni nyaralótelep, ahol élelmes vállalkozók még ne szervezték volna meg a maguk kis játékkaszinóját. Milliárdok cserélnek gazdát órák alatt a zöld asztaloknál, exisztemciák pusztulnak el, egész családok sodródnak a romlás ösvényébe anélkül, hogy az államnak módjában állna a szenvedélyek megfékezése, a romlás megállítása. Szinte ko- mikumsizámba megy, hogy mialatt ezer és ezer helyein vígan folyik a hazárdjáték, akad egy város, mely a 'kormánytól törvényes alapot kér e.gy ilyen játékkaszinó létesítésére. Sopron városa hónapok óta minden követ megmozgat, hogy idegen- forgalmának emelésére engedélyt kapjon .a kormánytól játékkaszinó felépítésére. Most is deputációba jöttek fel a soproniak, hogy kérésüket (megismételjék a kormány előtt, de idáig még azt sem érték el, hogy az illetékes miniszter elé bocsátották volna őket Akialdlt tehát e.gy város, mely a hatóság felügyelete alá akarja helyezni a játékot, de a hatóság erre azt feleli, hogy szó sem lehet olyan intézkedésről, mely türelmi bárcát adjon a játékszenvedélynek. S mialatt az erkölcsös Sopron nem tudta elérni azt, hogy a játékszenvedély hatósági engedéllyel közcélokra kamatoztassák, azalatt erkölcstelen vállalkozók miniden hatósági engedély nélkül szervezik és egyéni céljaikra kihasználják a játékszenvedélyt. A helyzet abszurd volta oly szembeötlő, hogy szinte érthetetlen az a hatósági csökönyösség, Az idefenek igazoltatása és a Kis cseléd Szomorú pesti történet A „Fővárosi Hírlap“ többizben megemlékezett arról, hogy az idegenek igazoltatása, amely most folyik a rendőrségen, sok vegzatuirával jár. Ez a kérdés legutóbb a közigazgatási bizottság ülésén is szó- bakerült, különösen abban a vonatkozásban, hogy a munkásosztály is szenved ezen a réven. Peyer Károly nemzetgyűlési képviselő, fővárosi bizottsági tag erről a kérdésről a következőket mondta el a „Fővárosi Hírlap“ számára: —Sajnálattal látom, hogy a fővárosban is, de főképpen a vidéken azokat a (munkásokat, akik huszonöt—harminc év óta laknak Magyarországon és itt dolgozták mindig, csak a mostani gazdasági válság folytán vannak muinkalnélkül, mint gyanús elemeket kezelik és tolonceljárás alá is vonják. A legtöbbjük mint kisfiú került ide az atyjával külföldről, amint hogy az ipari munkásságunk nagyrésze igy jött be. Nem méltó tehát, hogy velük igy bánjanak, nem szabad őket munkakerülő gyainuis elemiekként kezelni. — Két év előtt egy munkás ellen kiuitasitási eljárást tetteik folyamatba. Több gyermeke közül az egyik 14 éves kislánya cselédszolgálatban volt Budapesten és hárem héttel ezelőtt előállították a szeirb- utcai kapitányságra és azon a címen, hogy az édesapja ki vami tiltva Magyarországról, szerencsére nem toloncházibia vitték kéteserkölcsü nők közé, hanem a rákospalotai gyenmeknevelőmtézeltbe. Amikor tudomásommá jutott a dolog, nyomban eljártam, de mégis lehetetlen, hogy olyan esetben, amikor semmiféle bűntény nincsen és az apa elleni eljárást is közbenjárásomra hatályonkiviil helyezték, ilyen kisleánynak kelljen megszenvedni a rendőrség helytelen eljárását. Ez roppant káros dolog, hiszen az illető cseléd gazdája gyanúsnak találja, hogy a leány a rendőrséggel került összeütközésbe, elbocsátja és igy egész jövőjére és lelkűidére kihajt az ilyen rendőri eljárás. A rendőrségen azt mondják, hogy ilyen' esetek csak elszórva fordulhatnak elő, de ha az ilyen tévedés kiderül a rendőrség azonnal eljár és reparálja a hibát. ‘ ' '• Ennek a csökönyösségnek az lehet a következménye. hogy Sopron éis vele együtt még néhány város megunják a deputációzást és módot találnak valaho- gyan arra hogy a törvény megkerülésével érjék el céljukat. Es tekintettel arra, hogy Soproni város egyenesen létkérdésnek mondja a játékkaszinó felállítását, a közvélemény még csak szemrehányást somi tehet ai városnak, amiért saját megmentése érdekében meg nem engedett eszközöket vett igénybe. A józan ész követeli, hogy a játékkaszinók engedélyezése dolgában a belügyminisztérium föladja azt az álláspontot, amelyre idáig helyezkedett. Mai állásfoglalásával wem használ a morálnak, nőim használ a polgárságnak, de legkevésbbé használ az állam bevételi forrásainak. A játékkaszinók engeldié- lyezése azt jelentené, hogy az állam a maga felügyelete alá helyezi ezeket az intézményeket, ellenőrzi 'üzemüket és adó alá fogia jövedelmeiket. Ha elgondoljuk, hogy ezek a játékkaszinók milliards kát forgalmaznak, könnyen kiszámíthatjuk, hogy megfelelő megadóztatás mellett mekkora jövedelmet hoznának az államnak, mig igy, kellő felügyelet és ellenőrzés nélkül, a játék épp úgy folyik, mintha engedélyezve lenne, de jövedelmet mégsem hajt az államnak, hacsak a jövedelmek közé nem számítjuk azt a pár millió koronát, amit a detektívek egy-egy razzia alkalmával elkoboznak a játékosoktól. Tudjuk, hogy minden állam nehezen szánja rá magát erkölcsi elvek feladására, vagy akár csa'ki az elvek revíziójára is. Tudjuk azt is, hogy a kö'zerköl- csökre nincs kedvező kihatással, ha máról holnapra letöröljük az erkölcstelenség bélyegét arról, amit tegnap még üldözendő cselekménynek tartottunk. De ezzel szemben igaz az, hogy az állam akár e viszonyok, akár a fejlődés köiriilményeinek kényszere alatt egy napról a másikra oly intézkedéseket tett, amelyek homlokegyenest ellenkeztek régebbi intézkedéseivel. Volt idő. amikor büntetendő cselekmény számba ment 400.000 koronát kérni egy pár cipőért. Ma már nem: bünteti ezt a törvény éis nem plalkati- rozza ki azt, aki 20 K-át kér egy kiló zöld paprikáért. Volt idő, amikor az állam uzsorának minősítette a 8 százaléknál nagyobb kaamatrészesedést. Ma már maga az állam is 12, sőt 20 százalékos kamatot szed a kölcsönök és késedelmes adóbefizetések után. Mindebből látnivaló, hogy az állami morál sem merev, hanem alkalmazkodó és nyulékony, ha ezt a közvélemény nyomása vagy saját érdeke úgy kívánja. Búcsúzik a főpolgármester * Budapest történetében és fejlődésében komoly jelentőségű eseménynek számit az a nap, amelyen R i p k a Ferenc átvette a gázgyár igazgatását. És ugyanilyen jelentősége van annak a napnak is, amelyen elbúcsúzott munkatársaitól, akikikel 15 éven át igazgatta Budapest egyik legnagyobb üzemét. A 15 év előtti bevonulással ennek az üzemnek uj korszaka kezdődött, a megválással pedig egész Budapest történetének egy ui fejezete kezdődik, mert hiszen a gázgyártól való bucsuzás egybeesik azzal a nagy horidlerejii eseménnyel hogy a búcsúzó vezérigazgató bevonul Budapest főpolgármesteri hivatalába. E helyütt nem bocsátkozunk e kiét esemény méltatásába s nem akarunk rávilágítani annak a vezér- egyéniségnek kvalitásaira, aki ezt a szédítő karriert kikiizdötte magának. Csak az embert akarjuk méltatni a nagy és melegszívű embert, aki karrierje de- lelöjén sem téveszti szem elöl azokat, akikkel együtt küzdött, együtt dolgozott a főváros boldogulásért. És ezeknek az emberi kvalitásoknak méltatására alig találhatunk jobb alkalmat, mint azt a kedves,, családi jellegű jelenetet, amely őt, a bucsuzko- dót tisztviselői közt mutatja. Rózsa Károly igazgató vezetése mellett 500 tisztviselő, alkalmazott és munkás jelenik meg a volt vezérigazgató előtt. Meghatódott arcok, könnybelábadt szemek merednek a búcsúzéra, akiben ma sem látnák mást. mint az ödá- adó, megértő főnököt, a hűséges bajtársat, a velük érző és mindent megosztó felebarátot. S amikor elhangzanak a kölcsönös szeretet szavai és a főpolgármester előtt, elvonulnak a gyár alkalmazottai: a főpolgármester megszorít minden kezet, s a kérgeset épp úgy megrázza, mint a finoman ápoltat, az ezer gonddal gondozottat. Aiki látja, annak az az érzése, hogy ezekben a kézszoritásokban egy túláradó szív ontja magából az emberi élet java kincsét: a halhatatlan szeretetet. Szeretetet azok iránt, akikkel együtt dolgozott, s akiknek ezen a szeretetem kívül nem adhat mást azért a munkáért, amellyel küzdelmeiben támogatták. Valami amerikai nagystiliiségnek a benyomását kelti a nézőben a szeretetnek ez a. ritmikusan megismétlődő és hangtalanul megnyilatkozó jelenete. Az Egyesült-Államok nemzeti ünnepén szokásos, hogy az elnök kezet fog midenkivel, aki e napon üdvözli, legyen az munkás, vagy államtitkár, cselédleány vagy milliárdos asszony. Ez a nap a demokrácia napja az Egyesült-Államokban, nálunk a szeretet napja volt, amikor a főpolgármester szive melegét mely az erkölcsöt akarván szolgálni, az erkölcstelenség karjaiba kergeti az embereket.
