Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-06-10 / 23. szám
Budapest, 1925 junius 10. 3 TŐZSDEI HÍRADÓ A Fővárosi Hírlap állandó melléklete Külön előfizetés nincs Megbénítják a teherautófuvarozást A Máv. harca a versenyvállalatok ellen A Máv. múlt évi deficitje az egész állami deficit 40 százaléka volt. Mogy ebből K e 1 e t y Dénes mennyit dolgozott le az idei költségvetési évben, még nem tudjuk, de a polgárságra és a vállalatokra kivetett adókból megállapítható, hogy az adófizetők még mindig erősen kénytelenek adózni és még mindig arcuk verejtékével kell megszenvedni Kelety Dénes szerencsétlen politikáját. Ez a politika megnyomorítja kereskedelmünket, idegenforgalmunkat, megdrágítja közélelmezésünket s a maga egészében inkább ke- í ékkötője, semmint fellendítője közgazdaságunknak. Ami fejlődés Magyarországon észlelhető, arról elmondható, hogy a Máv. dacára és nem a Máv. segítségével kapott erőre. A tehetetlenség láttára, amellyel a Mávot igazgatják, feleszmélt a vállalkozó szellem és segítségére sietett a kereskedelemnek és forgalomnak. T e h er- fuvarozásra autóvállalatok alakul- t a k, amelyek immár nemcsak budapesti, de vidéki fuvarozásra is vállalkoznak. Az üzlet szerencsésnek bizonyult. Kiderült, hogy észszerű munkával a teherautófuvarozás olcsóbbá és gyorsabbá tehető, mint a vasúton való szállítás. Es mihelyt a fuvaroztatók erről meggyőződtek, csak természetes, hogy nem a vasutat, de az autófuvarozást vették igénybe. Ezt a Máv. teheráruforgalma hamarosan megérezte és Kelety Dénes iszonyattal gondolt a veszedelemre, amely az autófuvarozás terjeszkedésével az államvasutakot fenyegeti. Minden más országban a vasutak igazgatói összeülnek ilyen esetben, megvizsgálják az üzem szervezetét és keresik az okát, hogy miért szállíthat olcsóbban egy magánfuvarozási vállalat, mint a vasút. Hogy valami bajnak kell lenni a vasúti politikában, az any- nyira szembeötlő még a laikusok előtt is, hogy lehetetlen másra, mint végzetes hibákra gondolni. K e- 1 e t y Dénes azonban nem akar gondolkozni, nem akar hibák után kutatni. Ennél sokkal egyszerűbb, ha a konkurrens vállalatra rászabadítja az államot és arra bírja, hogy állítson oly akadályokat a teherautófuvarozás elé, amelyek lehetetlenné tegyék, hogy sikerrel versenyezzen a vasutakkal. Nem egyszer tapasztaltuk, hogy olyan közlekedési vonalakon, amelyeken a hajózás versenyre kél a vasúttal, a vasút a hajózási tarifához igazodik s ha a hajó olcsóbban szállít, a vasút is csökkenti a fuvarozási dijakat. Ez a természetes verseny, igy látjuk azt a gazdasági élet minden pontján. A versenyből alakulnak ki az árak s ott, ahol a gazdasági élet egészségesen fejlődik, mindenütt a verseny érezteti áralakító hatását. Kelety Dénes nem akarja magát alávetni ezeknek a gazdasági törvényeknek, hanem állami segítség után kiabál és állami beavatkozással szeretné elérni, hogy versenytársa ne szállíthasson olcsóbban, mint a vasút. Mesterséges eszközökkel akarja megdrágítani az íiutófuvarozást és e mesterséges eszközöket a kormánytól kéri. Egyelőre csak annyit kér, hogy vessenek ki magas útadót a fuvarozó teherautókra s ha ezzel az adóval nem sikerülne elérni azt, hogy az autófuvarozóvállalat oly tarifát szabjon, amely megszüntesse az autófuvarozás előnyeit a vasúti szállítással szemben, akkor a benzinmonopólium behozatalát sürgeti, hogy a benzin árának önkényes megállapításával tegyék lehetetlenné a teherautón való olcsó fuvarozást. Magyarán szólva, minden modern forgalmi eszközt meg kell nyomorítani, hogy a Máv. feltarthassa drága tarifáit. Minden technikai eszközt le kell süllyeszteni arra az alacsony nívóra, amelyen a Mávi tengődik, hogy a kereskedelem kényszerítve legyen a vasutat igénybe venni. És a legközelebbi követelés talán már az lesz, hogy hozzáértő embert nem szabad az ilyen fuvarozó vállalatoknál alkalmazni, mert hiszen a Mávnak sincs hozzáértő vezére, igazgatója. Ha ad abszurdum akarnánk kifigurázni azt az önvédelmi rendszert, amelyet Kelety Dénes akar meghonosítani, hogy örökéletüvé tegye a Mávnál a dilettantizmust, úgy igen könnyű lenne még néhány groteszk védelmi eszközt felsorolni. De nem tesszük, mert attól tartunk, hogy Kelety Dénes komolyan veszi a legkomikusabb ötletünket is és megvalósítja, f*ERESIT * vízhatlan szigetelő anyagot, fával égetett darabos fehér meszet és egyéb építő anyagot szállít bárhová kartell áron alul BART A VILMOS ftiTÄ «-ÍTli még mielőtt veszedelmes voltára figyelmeztethetnők őt. De kérdjük: hogyan akarnak itt ipart és kereskedelmet teremteni, hogyan akarják az országot gazdaságilag talpra állítani, ha a Mávot teszik meg annak a határnak, amelyen túl nem mehet a fejlődés ? Szabad, korlátlan verseny nélkül nincs haladás, nincs fejlődés. Minthogy pedig a haladás, fejlődés, gazdasági újjáéledés mégis csak fontosabb tényezők, mint Kelety Dénes, nem kételkedünk abban, hogy a szabad verseny útjába nem gördítenek akadályokat. A vasút csak a forgalom fellendítője lehet s nem a kerékkötője. Volt már kereskedelmi miniszterünk a kereskedelem ellen, de még ennél is furcsább lenne, ha volna egy vasutunk — a forgalom! ellen. Állami támogatással élesztgetik o Közalkalmazottak Gazdasági Szövetkezetét A háborúban és a rákövetkező években mind magasabbra tornyosultak a közellátás akadályai. A termelésnek minden ága a hadsereg szolgálatában állott s amikor véget ért a háború, a termelésben beállott pangás a legsúlyosabb problémák elé állították a közellátást. A krízis nagy súllyal nehezedett a fixfizetésü közalkalmazottakra és ez a válságos helyzet vezette néhány szélesebb látókörű, vállalkozó szellemű férfit arra a gondolatra, hogy oly szervet létesítsen, amely áthidalja a közellátás akadályait. így született meg a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezetének gondolata. A gondolat megvalósításához a kormány is segédkezet nyújtott olyanformán, hogy több milliárdos hitelt nyújtott a szövetkezetnek, amely a közalkalmazottak természetbeli ellátását bonyolította le. A szövetkezet ilymódon szinte állami szervvé alakult ki, amely realizálta azokat a kötelezettségeket, amelyeket a Kormány e mostoha időkben a köztisztviselőknek tett. És valljuk be, hogy a szövetkezet derekasan megfelelt annak a súlyos feladatnak, amely elé a termelés válsága állította. A gépezet nagyszerűen funkcionált, minden köztisztviselő idejében megkapta azt, ami őt megillette. Természetes, hogy ennek az óriási, nagyarányú forgalomnak megvoltak a maga kedvező anyagi következményei. Schnetzer altábornagy nagyszerű szervező képessége meghozta a maga gyümölcsét, a vállalat virágzott és hasznot biztosított mindazoknak, kik a vállalatba anyagi és szellemi tőkéjüket befektették. Budapesten ma már alig van forgalmasabb hely, ahol a szövetkezetnek üzlete ne volna s noha közszükségleti cikkek már mindenütt bőségesen kaphatók, a szövetkezet még ma is nagy vonzóerővel bir, amit világosan bizonyít, hogy a közönség szívesen keresi fel a szövetkezet üzlethelyiségeit. Vagyoni gyarapodásában utóbb a szövetkezet már odáig jutott, hogy visszafizette az államtól kapott kölcsönt s ezzel teljesen függetlenítette magát minden felsőbb beavatkozástól. De Magyarországon senkinek sem lehet büntetlenül jó és egészséges eszméje és Magyarországon senki sem élvezheti nyugodtan munkájának gyümölcsét. Szól ez a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezetéről is, amelynek sikereit megirigyelték s hogy a szövetkezet fái ne nőjjenek az egekig, konkurrens vállalatot alapítottak, melyet Közalkalmazottak Gazdasági Szövetkezete névre kereszteltek el. Megalapították a vállalatot azok, akiknek közreműködését a Magyar Köztisztviselők Szövetkezete nélkülözni tudta. Úgy látszik, az itt szerzett tapasztalatokat és összeköttetéseket akarták ezek az urak értékesíteni és akaratuknak már van is valamelyes sikere, mert összeköttetéseik révén sikerült arra birni az államot, hogy egy többmilliárdos hitellel járuljon hozzá az uj szövetkezet megalakításához. Megvalljuk, hogy az uj szövetkezetnek gazdasági jelentőségét és célját egyáltalában nem tudjuk felismerni, s igy nein is világos előttünk, hogy milyen motívumok vezették az államot, amikor ebbe a szövetkezetbe belekapcsolódott. Ma már nem állami érdek egy régi szövetkezetét versenyre kényszeríteni egy uj szövetkezettel. Nem állami érdek azért, mert hiszen az álla m beszüntette már a köz1, tisztviselők természetben való ellátását s igy nem kell azon töprengenie, hogy a közalkalmazottakat megillető szükségleteket hogyan lehetne olcsóbban beszerezni. Az ilyen szövetkezetek már is elvesztették közalkalmazotti jellegüket s ma már legfeljebb arról lehet szó hogy a közalkalmazottak önként be- álljanak a szövetkezet vásárlói közé, abból a célból, hogy szükségleti cikkeiket olcsóbban beszerezzék. Kérdés azonban, hogy biztositható-e egy ilyen nagyobbszabásu szövetkezet prosperitása, ha az állam nem áll mögötte megrendelőként s nem ad megbízásokat a tömegcikkek beszerzésére és forgalomba hozására. Minthogy erről a természetbeni ellátás megszüntetése után szó sem lehet, az uj szövetkezet előtt az a keserves feladat áll, hogy a magánfogyasztókból tartsa fenn magát, ami igen súlyos probléma, mert hiszen köztudomású, hogy a magyar közönség vásárló “ereje a minimumra csökkent, aminek folytán a magyar kereskedők a legsúlyosabb gazdasági helyzetbe sodródtak. Nem hihetjük, hogy az állam ezeknek a kereskedőknek helyzetét akarja még kritikusabbá tenni és nem tételezhetjük fel,, hogy az állam az adózók befizetett adóját az adózó polgárok letörésére felhasználja. Adóalanyokat még akkor se lenne szabad exisztenciájuk- ban megtámadni, ha ezt magasabb állami érdek kívánná. De most még ilyen magasabb állami érdekről sincs szó s igy semmi értelmét nem látjuk annak, hogy az állam ma, amikor megszűnt már a közalkalmazottak természetbeni ellátása, talán egy még nagyobbszabásu szövetkezet létesítését segítse elő, mint amilyet elősegített akkor, amikor a közalkalmazottakat maga látta el a legfontosabb közszükségleti cikkekkel........«^4»————— Kr ausz Simon elhagyja az Angol-Magyar Bankot. A hónapok óta tartó tárgyalások, amelyek a londoni Marconi pénzcsoport és Krausz Simon között folytak, befejeződtek. A tárgyalások eredménye, hogy Krausz Simon kiválik az Angol- Magyar Bankból, amelynek esztendőkön át elnöke volt. Ez a közgazdasági esemény aligha lepi meg a Fővárosi Hírlap olvasóit, akiket az utóbbi hónapokban többször is előkészítettünk erre a fordulatra. Ezekkel a tárgyalásokkal függött össze az Angol-Magyar Bank közgyűlésének késedelme is, hiszen köztudomású, hogy a bank évi rendes közgyűlését az esztendő első hónapjaiban szokta tartani. Most, hogy Krausz Simon kiválásának kérdése elintéződött, a közgyűlés előkészítő munkálatai is megindultak és remélhető, hogy a közgyűlésnek hamarosan alkalma lesz tudomásul venni a változást, amely a bank vezetésében beállott. Hisszük, hogy Krausz 'Simon kivételes képességei abban a méltatásban részesülnek, amelyet a bank nagy koncepciója és a messze távolba néző elnöke megérdemel. Semmi kétség; Krausz Simont nagyszerű eszmék hevitették, de ezek az eszmék nem voltak beilleszthetők egy bank keretébe. Minden terve, minden gondolata, bármily értékes volt, t u 1 m e n t a bank erején és éppen ezért meddő is maradt. Egy más talajban és más viszonyok között Krausz Simon alkotó ereje bizonyára inkább érvényesülni fog és hisszük, hogy Krausz Simon meg is találja azt a talajt, amelyet eszméivel megtermékenyíthet. És ugyanígy hisszük, hogy az Angol-Magyar Bank e kiválás után egy uj és jobb korszak elé megy Kónyi Hugó és Kálmán Henrik vezetése mellett. Kézfertötlenitésre legalkalmasabb a