Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1924-10-22 / 39. szám

Tizenharmadik évfolyam Ara 2000 kor. Budapest, 1924 október 22. 39. szám. i-'miMrirn! r-ir?i.irii.iTi[-mii ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Megjelenik minden szerdán, évre 100.000 korona. Félévre Szerkesztőség és kiadóhiva­50.000 kor. Állandó mellék- tál: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. let: TŐZSDEI HÍRADÓ FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Telefon: 137—15. szám A kurzus urai, a letűnt nagyságok még egyszer felütötték a fejüket, hogy a saját uralmukat agyonvédelmezzék a parla­mentben. Pedig tudhatnák, hogy a cigánynak is csak addig hisznek, amig módjával dicséri a lovát; ha túlzásba megy. tisztában vannak vele, hogy vak is, csökönyös is a ló, de hogy a száraz keh beleütött, ahhoz azután igazán nem férhet kétség. Buday és Petrovácz után felvonult a fővárosi javaslat vitájá­ban maga (igen, ö maga) Wolff Károly is és úgy dicsérte önmagát, hogy szemérmes ember, ha má.r dicsekednék is igy, a föld alá bújna szégyenében. Be keß látni azonban, hogy szükségük volt erre a kis önreklámra, mert elnépszerütlenedésiik olyan mérté­ket ölt, hogy már kétségbe kell esniök. Nem vitázunk velük, nem kisebbítjük érdemei­ket, mert az öndithirambusaikon mindenki csak ne­vet. De igenis örömmel és nagy elégtétellel vesszük tudomásul, hogy eljutottunk oda, amikor Wolff Ká­roly a közvélemény vádlottak-padján érzi magát. Bármilyen himnuszosan is gurgulázott a letört vezér, mégis minden szava szánalmas, dadogó és kertelő védekezés volt. A pöffeszkedés, amely lényege, ez­úttal csak a színjátszás teljességeként tört ki belőle egy pillanatra. Megtörtén védekezett és tagadott, mi­közben az öndicséret tógájával igyekezett takargatni sebeit. Beismerem ... tiltakozom ... és nem folytam be... csupa ilyen szánalmas, gyatra és féríiatlan ki­jelentések hagynák el ajkát. Mióta Canossa-járását megkezdte, hallottuk tőle, hogy akaratán kiviil, sőt akarata ellenére történt az ellenzéknek a bizottságokból való kizárása. Most to­vább folyt ez a gyámoltalan, szomorú vergődés a hálóban, amelyet saját politikája, saját gyűlölködő irányzata font a számára. Lássuk csak néhány mon­datát, amely szebben beszél minden kommentárnál: — Beismerem, hogy a B-listák rendszere igaz­ságtalan ... — Én mindig nobilisán viselkedtem ... — Az élelmezési üzemben megmaradt Reich ur, a zwldségiizemben Schwarc ur... —- A tani tó-személyzet kérdése, amely talán ké­nyes ... — Az elbocsátásokba én nem folytam be __ — A tanítók ügyét a bizottságok gondosan mérlegelték__ — Becsülöm azokat a zsidó férfiakat, akik saját fajuk érdekében harcolnak ... — A gyűlölet politikájával vádolnak bennünket, akik békét akarunk ... — Nem is tudom, kiket bocsátottak el... Valószínű, hogy igy csokorba szedve ezek a mentegetődzések, tagadások, bocsánatkérések, elég­tételadások é.s megalázkodások, nagyon furcsa szín­ben tüntetik fel Wolff Károlyt, aki ma már nem vállalja semmiért a felelősséget és nem a hibák fér­fias bevallásával, hanem bujkálással igyekszik elke­rülni a következményeket. Ezekre a nyáríalevélként reszkető mondatokra igen egyszerű volna a válasz. Az eljövendő uj rezsimnek olyan békét kellene hirdetni, mint amilyent Wolff ék akartak, a kurzus- kreaturák elbocsátásába és kibuktatásába csak anyá­nyira kellene befolynia, mint befolyt Wolff ur, az ö kedvenceinek tevékenységét csak olyan „gondosan“ kellene mérlegelni, mint az ő bizottságai mérlegelték és olyan „nobilisán“ kellene viselkedni vele szem­ben, mint ő viselkedett az ellenzékével, ellenfelei­vel... Szerencsére isenkisem ül föl neki, mint a Peles- kei nótárius a fekete Óíeló urnák. Az uj rezsim, amelynek el kell jönnie, bármilyen destruktiv lesz is, nem lehet olyan vérengző, olyan gyűlölködő, mint a wolffi „keresztények“ kurzusa volt. Wolfíék eltűnésével — mi úgy gondoljuk és a város polgár­sága is úgy gondolja — pontot kell tenni a város­házi forradalom és ellenforradalom után. Hogy pedig ez sikerülhessen, nincsen semmi egyébre szükség, mint a kurzus urainak megérdemelt és kikerülhetet­len bukására. A fővárosi konszolidációnak már csak a kurzus hullája fekszik azi útjában: ezt kell még eltakarítani. Simán fog ez is menni, hiszen alaposan segedelmünkre van. e tekintetben Wolff Károly ur, aki legújabb parlamenti szereplésével is segített ki­ábrándítani magából azokat a „milliókat“, akiket még beszéde utolsó mondataiban magáéinak vélt. Azok a „tömegek“, amelyeket ö valaha magáé­nak vallott, nem voltak ugyan soha tömegek, de mégis voltak, amig Wolff Károly sokkal véresebb A városi politika súlypontja még mindig a par­lamentben van, ahol nagy huzavonával folyik a fő­városi javaslat vitája. A heten már odáig jutott a dolog, hogy egy óvatlan pillanatban, amikor nem volt ellenzéki szónok, csaknem befejeződött a vita. Akadt azonban vállalkozó szellemű szociáldemokrata képviselő, aki ugyan majdcsaknem azt sem tudta, miről van szó, de beugrott és másodmagával kibe­szélte az ülést. Hogy az ilyen rögtönzött besizédck- nek sok értéke nincs, azt aligha kell külön bizonyí­tani. Elérték azonban, hogy a vita még most is fo­lyik és Budapest türelmetlen lakossága várva-várja tovább is, mikor lesz vége a szóáradatnak, s mikor járulhat az urnák elé és kötheti az útilaput Wolffék lába alá. Legérdekesebb jelensége volt azonban a hétnek az. hogv P e i d 1 Gyula, a szociáldemokraták jelen­legi vezére elvi jelentőségű kijelentéseket tett. Peidl erőteljesen hangoztatta, hogy a sziociáldemo k- ráták nem törekszenek egyedura­lomra a városházán, továbbá azt, hogy a polgári ellenzéki pártok mindenekelőtt igyekezzenek tiszta helyzetet teremteni a saját pártjukban és csi­nálják meg a „liberális, demokratikus polgár] frontot“. Csodálatosképen a sajtó és a politikusok is ha­marosan napirendre tértek e szavak fölött, ame­lyeknek jelentőségét azonban mi nem győzzük kel­lőképen aláhúzni, mert Peidf tu-ajdonképen azt jelentette be. hegy útban van a megegyezés a szociáldemokra­ták, a demokraták és az októberi izii Kos- suth-párt között olyanformán, hegy győze­lem esetén a vezetés látszólag Vázsoiiviék kezébe kerülne, a valóságban azonban a pol­gárság a szocialisták iárszaíagiára kerülne. Peidl beszédét másként értelmezni nem lehet. Számítanak a maguk szélső baloldali blokkjával a győzelemre, s miután ebben a blokkban a szocialis­ták •numerikus többségben lennének, egészen termé­szetes. hogy a polgári elemekre csak cégérként lesz szükségük. Nekik nem kell az egyeduralom, a fele­lősség. a dekórum legyen Vázsonyi Vilmos de­mokratáié. akik azonban majd polgári köpönyegben kénytelenek lesznek szocialista politikát csinálni. Hogy mennyire van a paktum, az uj koalíció ügye. ebben a pillanatban még nem lehet tudni, de hogy a demokraták útban vannak az egységes polgári front ellen való felvonulásra, annak kétségtelen jele Vázsonyi Vilmosnak egy nyilatkozata, amely nagyon élesen ront neki a Beth- len-kormánynak. amelyet még nem is olyan régen Rassay Károly társaságában csöndesen támoga­tott a demokrata-vezér. Ugyanakkor pedig egy pregnans mondattal igen határozottan megjelöli po­litikai és igy várospolitikai szándékait is. — Itt nincs más hátra — mondja Vázsonyi — mint visszavonulni, magára hagvni a reakciót, vagy ezt megelőzően — utolsó kisérletképen — beszédeket mondott, mint ma. Azok, akiknek ez tet­szett, azok ma Leudvai-Lehner ur után masíroznak és Wolff Károly minapi parlamenti szerepléséből azt a következtetést vonják le, hogy az intranzigens vezér beiratkozott a siránkozó vénasszonyok, sőt pláne talán a „rothadt keresztények“ közé. Ha ez a valóságban nincs is igy, az az egy bizonyos, hogy Wolff Károly alól kicsúszott a talaj: nem tud a lábán ál lauf, nem tud mit csinálni, hápog, mint a hízott kacsa, levegő után kapkod, mint a szárazra dobott potyka. Az a hitünk és ezt megelégedéssel, mély elég­tétellel vesszük tudomásul, hogy az intranzigens ve­zér a múlt héten tudatosan állott ki a fórumra, hogy a nagy nyilvánosság előtt elüljön bele a saját kard­iába. És ez sikerült is neki. megteremteni a személyi gyűlölködé­sek. hiúságok és ellentétek íólretevé- s é v e 1 a demokratikus és szabadelvű elemek t e s t v é r i egységét, amely nem kotorász a múltban, hanem megérti a jelen égető problémáit és iparkodik a jobb jövőben. A legfontosabb kifejezés ebben a Vázsonyi-féle nyilatkozatban az, hogy: .. nem kotorász a múltban". Ez határozott megjelölése annak, hogy Vázsonyi a szocialistákkal és az októbris­tákkal akar testvériesülni szemben a Ripka kormánybiztos liberális polgári alakulásával. Ez ma már egészen nyíltan látható. Vázsonyi tehát a polgárság frontja helyett a s z:o c i a 1 i s t á- k a t választotta, noha megtalálhatta volna a maga elhelyezkedését a liberális polgári fronton is. hi­szen ott is csak a „személyi gyűlölködések, hiúságok és ellentétek“ kikapcsolása volt a feltétel. Ezek szerint a községi választásoknak Budapesten három frontja lesz: 1. a B e t h 1 e n-R i p k a-f é 1 e egységes li­berális polgári front, amelynek magvát a régi liberálisok fogják adni, benne lesznek Hein- r i c h é k. Ugronék. G 1 ii c k s t h a 1 é k. Bárc zjj Istvánék. valószínűleg Erekyék. valamint a ke­j resztény községi pártból átmenthető mérsékelt ele- | mek; 2. a szocialista front, amelynek tagjai \ lösznek a szociáldemokraták belső vezetésével V á­zsonyi Vilmos demokratái és az októbristák Kos- ■suth-páríja; és 3. Wolff Károly frontja, amelytől alig­hanem a keresztényszocialisták is elpártolnak, meri nem lehetetlen, hogy ügyes politikával őket is rá lehet bírni az: egységes polgári front külső, csöndes támogatására. Ez annál inkább lehetséges, mert a keresztényszocialisták torkig vannak Wolffék anti­demokratikus uralmával. A demokraták és szocialisták valószínűleg győ­zelemre számítanak, ha már előre is biztos kortes- célzattal bedobja a közvéleménybe Peidl Gyula, hogy a szocialisták nem törekszenek a városházán egyeduralomra. Csalódni fognak azonban, mert ha a szocialisták teljes erővel feküsznek is bele a választásokba, a polgárság még Vá­zsonyi kedvéért sem fogja feladni a polgári hegemónia gondolatát Elénk bizonyság erre, hogy szombaton este Vá- zsonyiék legerősebb várában a liberális polgárság nagy lelkesedéssel és tüntetőén nagy számban vonult föl a Tőzsdetagok gazdasági egyesü­letében azon a vacsorán, amelyen Ripka Fe­renc. Heinrich Ferenc és Ugró n Gábor mon­dottak nagyhatású beszédeket dr. Márkus Jenő, dr. D é s i Géza és még számos előkelő pártvezér asszisztálása mellett. Vázsonyiék a szocialistákkal fölvonulnak az egységes, liberális polgári front ellen Három csoport fog küzdeni a fővárosi választásokon

Next

/
Oldalképek
Tartalom