Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1924-10-22 / 39. szám
Tizenharmadik évfolyam Ara 2000 kor. Budapest, 1924 október 22. 39. szám. i-'miMrirn! r-ir?i.irii.iTi[-mii ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Megjelenik minden szerdán, évre 100.000 korona. Félévre Szerkesztőség és kiadóhiva50.000 kor. Állandó mellék- tál: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. let: TŐZSDEI HÍRADÓ FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Telefon: 137—15. szám A kurzus urai, a letűnt nagyságok még egyszer felütötték a fejüket, hogy a saját uralmukat agyonvédelmezzék a parlamentben. Pedig tudhatnák, hogy a cigánynak is csak addig hisznek, amig módjával dicséri a lovát; ha túlzásba megy. tisztában vannak vele, hogy vak is, csökönyös is a ló, de hogy a száraz keh beleütött, ahhoz azután igazán nem férhet kétség. Buday és Petrovácz után felvonult a fővárosi javaslat vitájában maga (igen, ö maga) Wolff Károly is és úgy dicsérte önmagát, hogy szemérmes ember, ha má.r dicsekednék is igy, a föld alá bújna szégyenében. Be keß látni azonban, hogy szükségük volt erre a kis önreklámra, mert elnépszerütlenedésiik olyan mértéket ölt, hogy már kétségbe kell esniök. Nem vitázunk velük, nem kisebbítjük érdemeiket, mert az öndithirambusaikon mindenki csak nevet. De igenis örömmel és nagy elégtétellel vesszük tudomásul, hogy eljutottunk oda, amikor Wolff Károly a közvélemény vádlottak-padján érzi magát. Bármilyen himnuszosan is gurgulázott a letört vezér, mégis minden szava szánalmas, dadogó és kertelő védekezés volt. A pöffeszkedés, amely lényege, ezúttal csak a színjátszás teljességeként tört ki belőle egy pillanatra. Megtörtén védekezett és tagadott, miközben az öndicséret tógájával igyekezett takargatni sebeit. Beismerem ... tiltakozom ... és nem folytam be... csupa ilyen szánalmas, gyatra és féríiatlan kijelentések hagynák el ajkát. Mióta Canossa-járását megkezdte, hallottuk tőle, hogy akaratán kiviil, sőt akarata ellenére történt az ellenzéknek a bizottságokból való kizárása. Most tovább folyt ez a gyámoltalan, szomorú vergődés a hálóban, amelyet saját politikája, saját gyűlölködő irányzata font a számára. Lássuk csak néhány mondatát, amely szebben beszél minden kommentárnál: — Beismerem, hogy a B-listák rendszere igazságtalan ... — Én mindig nobilisán viselkedtem ... — Az élelmezési üzemben megmaradt Reich ur, a zwldségiizemben Schwarc ur... —- A tani tó-személyzet kérdése, amely talán kényes ... — Az elbocsátásokba én nem folytam be __ — A tanítók ügyét a bizottságok gondosan mérlegelték__ — Becsülöm azokat a zsidó férfiakat, akik saját fajuk érdekében harcolnak ... — A gyűlölet politikájával vádolnak bennünket, akik békét akarunk ... — Nem is tudom, kiket bocsátottak el... Valószínű, hogy igy csokorba szedve ezek a mentegetődzések, tagadások, bocsánatkérések, elégtételadások é.s megalázkodások, nagyon furcsa színben tüntetik fel Wolff Károlyt, aki ma már nem vállalja semmiért a felelősséget és nem a hibák férfias bevallásával, hanem bujkálással igyekszik elkerülni a következményeket. Ezekre a nyáríalevélként reszkető mondatokra igen egyszerű volna a válasz. Az eljövendő uj rezsimnek olyan békét kellene hirdetni, mint amilyent Wolff ék akartak, a kurzus- kreaturák elbocsátásába és kibuktatásába csak anyányira kellene befolynia, mint befolyt Wolff ur, az ö kedvenceinek tevékenységét csak olyan „gondosan“ kellene mérlegelni, mint az ő bizottságai mérlegelték és olyan „nobilisán“ kellene viselkedni vele szemben, mint ő viselkedett az ellenzékével, ellenfeleivel... Szerencsére isenkisem ül föl neki, mint a Peles- kei nótárius a fekete Óíeló urnák. Az uj rezsim, amelynek el kell jönnie, bármilyen destruktiv lesz is, nem lehet olyan vérengző, olyan gyűlölködő, mint a wolffi „keresztények“ kurzusa volt. Wolfíék eltűnésével — mi úgy gondoljuk és a város polgársága is úgy gondolja — pontot kell tenni a városházi forradalom és ellenforradalom után. Hogy pedig ez sikerülhessen, nincsen semmi egyébre szükség, mint a kurzus urainak megérdemelt és kikerülhetetlen bukására. A fővárosi konszolidációnak már csak a kurzus hullája fekszik azi útjában: ezt kell még eltakarítani. Simán fog ez is menni, hiszen alaposan segedelmünkre van. e tekintetben Wolff Károly ur, aki legújabb parlamenti szereplésével is segített kiábrándítani magából azokat a „milliókat“, akiket még beszéde utolsó mondataiban magáéinak vélt. Azok a „tömegek“, amelyeket ö valaha magáénak vallott, nem voltak ugyan soha tömegek, de mégis voltak, amig Wolff Károly sokkal véresebb A városi politika súlypontja még mindig a parlamentben van, ahol nagy huzavonával folyik a fővárosi javaslat vitája. A heten már odáig jutott a dolog, hogy egy óvatlan pillanatban, amikor nem volt ellenzéki szónok, csaknem befejeződött a vita. Akadt azonban vállalkozó szellemű szociáldemokrata képviselő, aki ugyan majdcsaknem azt sem tudta, miről van szó, de beugrott és másodmagával kibeszélte az ülést. Hogy az ilyen rögtönzött besizédck- nek sok értéke nincs, azt aligha kell külön bizonyítani. Elérték azonban, hogy a vita még most is folyik és Budapest türelmetlen lakossága várva-várja tovább is, mikor lesz vége a szóáradatnak, s mikor járulhat az urnák elé és kötheti az útilaput Wolffék lába alá. Legérdekesebb jelensége volt azonban a hétnek az. hogv P e i d 1 Gyula, a szociáldemokraták jelenlegi vezére elvi jelentőségű kijelentéseket tett. Peidl erőteljesen hangoztatta, hogy a sziociáldemo k- ráták nem törekszenek egyeduralomra a városházán, továbbá azt, hogy a polgári ellenzéki pártok mindenekelőtt igyekezzenek tiszta helyzetet teremteni a saját pártjukban és csinálják meg a „liberális, demokratikus polgár] frontot“. Csodálatosképen a sajtó és a politikusok is hamarosan napirendre tértek e szavak fölött, amelyeknek jelentőségét azonban mi nem győzzük kellőképen aláhúzni, mert Peidf tu-ajdonképen azt jelentette be. hegy útban van a megegyezés a szociáldemokraták, a demokraták és az októberi izii Kos- suth-párt között olyanformán, hegy győzelem esetén a vezetés látszólag Vázsoiiviék kezébe kerülne, a valóságban azonban a polgárság a szocialisták iárszaíagiára kerülne. Peidl beszédét másként értelmezni nem lehet. Számítanak a maguk szélső baloldali blokkjával a győzelemre, s miután ebben a blokkban a szocialisták •numerikus többségben lennének, egészen természetes. hogy a polgári elemekre csak cégérként lesz szükségük. Nekik nem kell az egyeduralom, a felelősség. a dekórum legyen Vázsonyi Vilmos demokratáié. akik azonban majd polgári köpönyegben kénytelenek lesznek szocialista politikát csinálni. Hogy mennyire van a paktum, az uj koalíció ügye. ebben a pillanatban még nem lehet tudni, de hogy a demokraták útban vannak az egységes polgári front ellen való felvonulásra, annak kétségtelen jele Vázsonyi Vilmosnak egy nyilatkozata, amely nagyon élesen ront neki a Beth- len-kormánynak. amelyet még nem is olyan régen Rassay Károly társaságában csöndesen támogatott a demokrata-vezér. Ugyanakkor pedig egy pregnans mondattal igen határozottan megjelöli politikai és igy várospolitikai szándékait is. — Itt nincs más hátra — mondja Vázsonyi — mint visszavonulni, magára hagvni a reakciót, vagy ezt megelőzően — utolsó kisérletképen — beszédeket mondott, mint ma. Azok, akiknek ez tetszett, azok ma Leudvai-Lehner ur után masíroznak és Wolff Károly minapi parlamenti szerepléséből azt a következtetést vonják le, hogy az intranzigens vezér beiratkozott a siránkozó vénasszonyok, sőt pláne talán a „rothadt keresztények“ közé. Ha ez a valóságban nincs is igy, az az egy bizonyos, hogy Wolff Károly alól kicsúszott a talaj: nem tud a lábán ál lauf, nem tud mit csinálni, hápog, mint a hízott kacsa, levegő után kapkod, mint a szárazra dobott potyka. Az a hitünk és ezt megelégedéssel, mély elégtétellel vesszük tudomásul, hogy az intranzigens vezér a múlt héten tudatosan állott ki a fórumra, hogy a nagy nyilvánosság előtt elüljön bele a saját kardiába. És ez sikerült is neki. megteremteni a személyi gyűlölködések. hiúságok és ellentétek íólretevé- s é v e 1 a demokratikus és szabadelvű elemek t e s t v é r i egységét, amely nem kotorász a múltban, hanem megérti a jelen égető problémáit és iparkodik a jobb jövőben. A legfontosabb kifejezés ebben a Vázsonyi-féle nyilatkozatban az, hogy: .. nem kotorász a múltban". Ez határozott megjelölése annak, hogy Vázsonyi a szocialistákkal és az októbristákkal akar testvériesülni szemben a Ripka kormánybiztos liberális polgári alakulásával. Ez ma már egészen nyíltan látható. Vázsonyi tehát a polgárság frontja helyett a s z:o c i a 1 i s t á- k a t választotta, noha megtalálhatta volna a maga elhelyezkedését a liberális polgári fronton is. hiszen ott is csak a „személyi gyűlölködések, hiúságok és ellentétek“ kikapcsolása volt a feltétel. Ezek szerint a községi választásoknak Budapesten három frontja lesz: 1. a B e t h 1 e n-R i p k a-f é 1 e egységes liberális polgári front, amelynek magvát a régi liberálisok fogják adni, benne lesznek Hein- r i c h é k. Ugronék. G 1 ii c k s t h a 1 é k. Bárc zjj Istvánék. valószínűleg Erekyék. valamint a kej resztény községi pártból átmenthető mérsékelt ele- | mek; 2. a szocialista front, amelynek tagjai \ lösznek a szociáldemokraták belső vezetésével V ázsonyi Vilmos demokratái és az októbristák Kos- ■suth-páríja; és 3. Wolff Károly frontja, amelytől alighanem a keresztényszocialisták is elpártolnak, meri nem lehetetlen, hogy ügyes politikával őket is rá lehet bírni az: egységes polgári front külső, csöndes támogatására. Ez annál inkább lehetséges, mert a keresztényszocialisták torkig vannak Wolffék antidemokratikus uralmával. A demokraták és szocialisták valószínűleg győzelemre számítanak, ha már előre is biztos kortes- célzattal bedobja a közvéleménybe Peidl Gyula, hogy a szocialisták nem törekszenek a városházán egyeduralomra. Csalódni fognak azonban, mert ha a szocialisták teljes erővel feküsznek is bele a választásokba, a polgárság még Vázsonyi kedvéért sem fogja feladni a polgári hegemónia gondolatát Elénk bizonyság erre, hogy szombaton este Vá- zsonyiék legerősebb várában a liberális polgárság nagy lelkesedéssel és tüntetőén nagy számban vonult föl a Tőzsdetagok gazdasági egyesületében azon a vacsorán, amelyen Ripka Ferenc. Heinrich Ferenc és Ugró n Gábor mondottak nagyhatású beszédeket dr. Márkus Jenő, dr. D é s i Géza és még számos előkelő pártvezér asszisztálása mellett. Vázsonyiék a szocialistákkal fölvonulnak az egységes, liberális polgári front ellen Három csoport fog küzdeni a fővárosi választásokon
