Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1923-11-28 / 47. szám

Zfom&okt/Íímmí'* Budapest, 192$ november 28. S Z Ó R Z A S Az orosz ballet vendégjátéka a Király-Színházban. Péntek e-ste léptek föl elsőizben M. Froman, V. Bli- mowa és P. Wladirmrov, valamint a kiváló orosz együttes többi tagja a Király-Szinházban. Az orosz művészek vendégjátéka iránt oly rendkívüli a közön­ség érdeklődése, hogy a vendégjátékot imáris meg­hosszabbították. A művészek ennélfogva e héten szer­dán, továbbá csütörtökön, 28. és 29-én is megismétlik szenzációs műsorukat. Vasárnap délután „János vi- téz“-t játsszák, 3 órakor, 'mérsékelt helyárakkal. „A vörös malom“ sorozatos előadásai. Molnár Ferenc szinjátéka „A vörös malom“, mely most is ál­landóan táblás házak előtt kerül színre, e héten min­den este, valamint vasárnap délután is műsoron van. Az esti előadásokon állandóan Darvas Lili, Pécsi Blan­ka, Hoirváthy Elvira, Somlay, Gellert, Tarnay és Ba- róti játsszák a vezetőszerepeket. Vasárnap délutáni előadáson Mimát — Kaszab Anna, Jánost — Dávid adja, az előadás 3 órakor kezdődik, mérsékelt hely­árakkal. A király reprize nagy sikerrel jálrt. Harsogó de­rültség kisérte végig a nagyszerű vígjátékot, amelyet a Vígszínház gárdája utolérhetetlen lendülettel játszott. Hegedűs Gyula a címszerepben. Góth Sándor mint képviselő, Makay Margit és Lázár Mária a női főszerepekben, Rajnai a detektív különféle alakjaiban, Tanay mint miniszterelnök, Szerémy a gőgös arisztok­rata szerepében vezették az együttest, amely uj diadalra vitte a végtelenül szellemes és mulatságos víg­játékot. A kirlályt legközelebb szerdán és pénteken játsszák. Szombaton, „Az orvos dilemtnájá“-t, csütör­tökön pedig az „Ivanov“ kerül színre, vasárnap pedig a „John Gabriel Borkman“-nak lesz első délutáni elő­adása. A Fővárosi Operettszinház e hetének eseménye a „Pompadour“ szerdai bemutatója lesz, amelyet lá­zas izgalommal várnak a közönség legszélesebb réte­geiben. A világhírű újdonságot a legnagyszerűbb sze­reposztásban és páratlanul fényes kiállításban, mutat­ják be Fali Leónak, az illusztris szerzőnek jelenlété­ben. A Belvárosi-Sziuház e heti műsorán a színház legújabb nagysikerű darabja, „A nagy bariton“ há­romszor szerepel: csütörtökön, szombaton és vasár­nap este. mindannyiszor Csortossal. Bóth Klárival, Báthory Gizával és Berky Lilivel a főszerepekben. Szerdán és pénteken Zilahy Lajos mulatságos vigjá- tékia, „A jégicsap“ kerül színre Z. Molnárral, Lábos­sal, Bársonnyal és Bóth Klárival a főszerepekben. Vasárnap délután Szenes Béla kitűnő vigjátéka, ,,A buta ember“ kerül színre 3 órakor, mérsékelt hely­árakkal. „A rózsalány“ ötvenedszer. Állandóan táblás há­zak mellett, a közönség legnagyobb tetszésétől ki­sérve érkezik 50. előadásához szombaton a Blaha Lujza-Szinház nagysikerű ujdonságai, „A rózsalány“, amely teljesen betölti a színház műsorát. Somogyi Nusi, Vaály Ilona, Rozsnyai Ilona. Bibor Ilona, Raskó Ilona, Borosis. Abonyi, Tamás, Dénes, Tihanyt, Rótt, Verebes lépnek föl a jubiláris előadáson is, akik a darab minden előadásán nagy sikert arattak. Vasár­nap délután a -rendkívüli sikerű „Fi-fi“ kerül szinre, Aspázia szerepében Vaály Ilonával, mérsékelt hely­árakkal. Harry Piel a Sátán helytartója című kétrészes kalandorfilmben szerdán utolliára a Kamarában-. Csütörtökön az évad nag^j szenzációja S ü 1 y e d ő hajón, a svéd Svenska-gyár mestermüve. Fősze­repeiben a legjobb svéd színészek. Előadások 5, fél 8 és háromnegyed 10 órakor. Az Andrássy-uti Színház uj műsora, amelynek be­mutatóját általános nagy tetszés kísérte, a hét mindem estéjén ismétlésre kerül; Molnár Ferenc. Szép Ernő, Szenes Béla, Fazekas Imre. Bus Fekete László, Szőke Szakáll darabjai és tréfái.'a kitűnő, uj magánszámok nagy sikert szereztek a színháznak, valamint a kitűnő mlvészeknek. Ugyanezt a műsort ismétlik vasárnap délután fél 4 órakor, mérsékelt helyárakkal. Szerdán és csütörtökön utoljára MoxgókéP'-üiSgson szenzációs műsora: Hz iffiu Medardus Schnitzler regénye, 8 felvonásban. A kiiométerkírily Amerika legkiválóbb különlegessége, 0 felvonásban, a Mozgókép-Otthon monopólium,. Angol liiradó. ELŐADÁSOK : 4, 6, 8 ÉS 10 ÓRAKOR. Pénteken, november 30-ác: teljesen uj műsor. raiHnmvxnNUMR»« TABARIN vni., RÁKÓCZI-ÚT 63. SZ. m TELEFON: JÓZSEF 2'-16. — A SZENZÁCIÓS novemberi műsor Pártos Gusztáv — Prof. Max A Ernee Lenclos, Champion de danse — 6 Raff! Girls — Marga Irls — Oody Farra — Oily Marvell - Van de Weide & Comp. S Carrns 5, gladiáiorjátékosok —• it Kudry Awcew, orosz táncosok STEINER SIMI MŰVÉSZZENEKARA Kezdete pont fél 10 órakor. Elsőrendű meleg konyha. ŐRI ZOLTÁN! R e szelő- és S c s a v a r á r u- | nagykereskedő íj BUDAPESTj NÉPSZINHÁZ-U 4{E | T E L E F O N : I j ó z s e í 56-46 j ó z s ö í 138-09 j ó z s e í 62-84 KONTINENTAL Vwkcreskeitehal Tirotq KÉRI) ti Timi BUDAPEST, V., VÁCZI-ÚT 20 Telefonok : 19-09, 20-85, 44-39. VASNAGYKERESKE­DÉS, A WITKOWITZI CSŐHENGERMŰVEK VEZÉRKÉP VISELŐJE Sürgönyeim: FERROKONTINENT, TELEFON, BUDAPEST Hofer István e’s fsa műszaki és olajkereskedés BUDAPEST Telefon: 38-86. Podmaniczky-utca 59. Törött géprészekj repedt vagy kimart kazánok elektromos és autogén- hegesztése* Uj berendezések gyár­tása ! «“ Feleinket az uj eljárásra betanítjuk. LAKOS ÉS SZÉKELY GÉPGYÁR Budapest,VI,,Béke-tér 3. Telefon: 80-87. és 132-18. INGATLAN-, ÉPÍTŐ- ÉS FAIPARI RÉSZV.-TÁRS. ÉPÍTŐIPAR! CONCERN Központi iroda: Budapest, IV.,Párisi-utca I. TELEPŐR: 161—03. SÜRGÖNYCIM: „INGÉFA“ A „Suinsr és Friedrich*4 cég tulajdonosa Építési vállalat. — Lakóházak, gyárak építése és berendezés«. — Családi házak építése saját telkein és azok eladása. — Spe­ciális ács-, asztalos- és lakatosmühelyek. — Csrimoktetők. — Lét rááll vény kölcsönző-osztáiy. — Engros és tranzitó fakeres­kedés. — Vasbeton kerítésoszlop- és válaszfallapgyár. Központi telep és gyáriroda: Budapest, V., Párkány-u. 1418. Telefon 169*98, A concernhez tartozó vállalatok: Szénáiért Bérházéyitö Rész­vénytársaság. Borszéky Frigyes Magyar Kerámiai Müvek Részv.- Társ. Calória, Angolvascso cs Radiatorgyár Részvénytársaság. OETL ANTAL VASÖNTÖDE ÉS GÉPÜIYA'R R. T. Budapest, &ss$al©s Sándoir-Cit 9. sr. TELEFON: József 8-32. és József 8-31. L GyárítttányGl: Mindennemű vasöntvén e- s.-int ős idegen minták után, transzmissziók, mindennemű <;épek és képrészek, hidak, épület os egvéb vnsözer­t kezetek, pálma- és növényházak kőr.p:,nti fütés- fcrendczé.-sei, nsclegágyi ubUkok. ahfárróf: Öntöttvas mér egsúlyohöt 50 dkg -tói 20 •"O' — i --■ -- vukunvaaui/,iQwjy­ká t, tüzhelylemeze1 et. rcpavgógépeket, szölőziuókat, ... v. csöveket síd VfiSQ VASÖNTÖDE és OÉPGYÁR Budapest, VI., Mohács-utca 8. Te efen: 111-47. iBumsBmsmwMwmmmmmiuBsiii sen ML Üt- es Vasútépítés/ Vállalat es Aszfaltgyár Rész vénytál saság Budapest Iroda: VII., DáMJAMCH-UTCA 3. sz szfaltgyár; IX., bOROKSÁRl-Ú i 55-SS A vállalat köre: Útépítés, kövezés/ munkák, vasútépítés, aszfaltozási munkák kábelfektetés, villamos- vasút építkezés, beton- es b.dépites A '. általat alapinaioií 1842-ben. TEL !: PO N József í t-36, jóy -,cf 89 75. /CHLICK-NICHOL/ON GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR RÉSZV.-TÁRSASÁG Gyár és Irodák: Budapest, VI., Váczl-út 45-47. szám. TELEFON: 74-16, 74-17, 98-58, 114-65. Gyártmányai: »Nicholson-Líetzenmayer«-fé2e JlillílSsiED. fekvő Diesel-motorok, »Lulher-Münzelc rendszerű szivógázmoíorok, precíziós gőzgépek, modora tüs- és vizcsöves gőzkazánok, víztisztító készülékek, teljes hütő-jéggyári és vágóhídi berendezések, turbina és körlorgószivattyuk, vashidak és tetőszerkezetek, sze­gecselt tartók cs oszlopok, emelőgépek és daruk, vasúti kocsik (waggonok), mindennemű gép- és építkezési vasöntvények, gazdasági gépek, gőzcséplő-készletek, vetőgépek, »Ásványic-íéle kukoricaszártépők. MAGYAR RÉZHiENGERMÜVEK R. T, ezelőtt Chsudctr G. és Társa Telefon--xk ’ SCraőnyelm: RÉZHENQERMÜVFL ÜZlu „CH UOOm BUDAPEST>V.,VIZAFOGÓ I4CO 109-99­Kósíivunek :Tüzs*ekrény, vörösréz-, sárgaréz-, tombak- és bronz- lenior.nket, tárcsákat, rudakat, csöveket, búzab, „Ghaudoir“ jelű Vermorel-rendszerú permetezőket és hozzávaló alkati es*eke , valamint vörösréz üstöket. ENGEL KAROL elektromos szerelési anyagok és készülékek gyára CÉGTULAJDONOSOK: Dr. Hoütscher Pál gépészmérnök és Komját Ernő Gyár: Budapest, Víl., Beííiien-atca 21-23. irodáé, raktár: Sadapest, »(I, Vörósnisrtj-Blca 16. ffilspltv» T&GS-ben. Telefon • Keresk. osztály : J. 114—02. Műszaki osztály: J. 49 Gyengeár, oszt. : J. 49—öl. Raktár: ' J. 48 Sürgönyeim: „KŐRIS BUDAPEST“ Gyárt és szállít: villamos-szerelési anyagokat, mint foglalatok, kapcsolók, biztosítók, dugaszoló, olvadóuugók, temezbiztositókés ezek olvadólemezei:, közcsavarok minden kivitelben, kapcsolók és emel- tylis kapcsolókat, vezetékanyagot úgy erős, mint gyenge-áram részére, magasfeszültségű hálózati anyagokat, porcelián-szigetejöket, csigákat. Raktárról azonnal szállítok : elektro-motorokat és dynamokat, egyen- és váltó-, illetve forgó­áramra. Szénkeféket minden méretben és minő­ségben, úgyszintén fémszövet vagy lemezkeféket. Szállítom az összes motorok és dynamók javi fásához szükséges anyagokat, úgymint: pamut­vagy seiyemszigetelésü dynamóhuzalokat minden méretben, varnish-vásznat és szalagot, huzal­harisnyákat, jakonnet és diagonálts szövésű köpperszalagot, bandagehuza.lt, presspanleme- zeket, eredeti vulcanfibre-leniez, ilietve rudakat minden méretben, szigetelőlakkokat stb. Állandóan raktáron iáitok főző- és fűtőkészü­lékeket minden szabványos feszültségre. Ajánlattal kérdezőaködésére készségesen szolgálok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom