Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1923-12-21 / 50-52. szám
% 6 • O » frit# jelnek alighanem egészen kitűnő lesz Wolff urai- méknak az erzsébetfalvai választás, amely a maga komoly jelentőségével megborzongatja Wolff Károly Öméltósága fővezér ur és Csilléry alvezér ur őexcellenciája hátát. Száz bizottsági tag közül nem kevesebbet, mint százat küldtek be a választók a képviselőtestületbe a liberális és szociáldemokrata táborból. Ne gondolják azonban az urak, hogy ez sporadikus jelenség, mert igy leszen ez másutt is és Budapesten majd divatba jön még az ő számukra, hogy kisebbségi jogon kerül be elenyésző kisebbség a közgyűlési terembe. Eddig legalább csendben voltak, amikor az ember meglobogtatta feléjük a levegőben a halálos Ítéletüket: ma azonban olyan közel van már a végítélet, hogy idegesen megrázkódnak és kínosan fcljajdulnak a halál puszta említésére is. Most is, hogy Szeder Ferenc a parlamentben csak annyit mondott, hogy szolgáljon intő példának az erzsébetfalvai választás: Wolff Károly idegesen válaszolt: „Erzsébetialvóval ne dicsekedjenek, . ■ ezer hétszáz szavazóval is dicsekszenek?“ I1át bizony van az úgy néha, hogy egy szál szavazóval is érdemes dicsekedni. Mi legalább száz mandátumot és ez er hét száz voksot kaptunk Erzsébetialván! De hol vannak Wolff ur mandátumai és hol vannak Wolff ur keresztény „tömegei“? Persze, hogy éljen Wolff Károly, az uj magyar miniszterelnök. Mi is ugyanazt kívánjuk, amit kívánt ama jókedvű arénauti „választó)“, akinek közbeszólása nyilván hájjal kenegette Petro- vác uraimék derekát. Persze hogy éljen Wolff Károly, az uj magyar miniszterelnök; hiszen akkor biztosan megkapjuk a külföldi kölcsönt, akkor lesz itt bent konszolidáció, lesz béke, szeretet és egyetértés. Jönnek majd gyors és meglepő karriérek, megszaporodnak a földönfutók és meglesz, egészen bizonyosan meglesz a magyar integritás, mert nem lehet túl a demarkáción olyan veszett magyar, aki Wolff Károly miniszterelnökségének hírére kaszát-kapát ne ragadna és meg se állna addig, címig Wolff Károly szent lábai elé ne omolna. Alig várjuk a pillanatot, amíg az arénauti kurjantó álma betelik. Mert miniszterelnök még lehet Wolff Károly; de hogy többségi vezér legyen a városházán, annak már régen befellegzett. Kedélyes emberek minden bizonnyal Csilléry ék, akik szemrebbenés és pirulás nélkül el merték mondani egy vasárnapi népgyülésen, hogy címig az országos politikában „lefelé csúszás“, addig a községi politikában „fölfelé irányulás“ észlelhető. Ezt a szellemes, világos és értelmes mondást ugyan nehéz megérteni, de Csilléry az az ember, aki meg szokta magyarázni a mondanivalóit, íme, most is megmondta, mi az a fölfelé csúszás: „Közismert tény (igy: közismert tény!), hogy az egész világon Budapest városában van a legolcsóbb villany- és gázvilágitás és sehol se lehet ilyen nevetségesen csekély tarifával villamosozni!" ... Hát nem bűbájos ember ez a kegyelmes fogorvos. Még hogy nevetségesen csekély tarifa! Valaha, a Kossuth-gyász idején, amikor az állami színházak játszani akartak, a lelkes ifjúság az egész színházi közönséget hazaküldte ezzel a kérdéssel: „UraságocI, talán idegen?“ No igen, mert ha magyar lett volna, nem jött volna ide ezen a napon. Csilléry ur talán idegen? Mert ha budapesti lenne, nem volna bátorsága ilyeneket még a hordó tetejéről sem mondani. Budapest, 1923 december 21. „Életem gyöngyfíizérében a legszebb drágakő: Budapest“ Negyven esztendő a szinészvilágból -- Elmondja Szirmai Imre Hervadt - koszorúk lógnak álmosan és fáradtan a fehérre meszelt falon. Sok-sok fénykép: egy gyönyörű életpálya emlékei. A negyven esztendős ut sok kis emléke feszes kaptákban áll szarosán, egymás mellett, mint szürke katonák a s-varmléniában és a kommandirozó generális közöttük Szirmai Imre, a színész, aki az alábbiakban elmondja annak a negyven esztendőnek történetét, amelyet itt töltött, Budapesten: ' — A vidéki csendből, a ievendulás kertek közül kerültem föl ide, Pestre. Feleky Miklós, a Várszínház igazgatója, szerződtetett amolyan kamasz-szerepekre. Egy könnycsepp még mindig kerül a szemem sarkába, amikor visszagondolok a Pestre való megérkezésem pillanatára. A Keleti vaspályán érkeztem és lóvasuton, meg gyalogosan mentem a budai hegy aljáig, ahonnan a sikló bandukolt föl velem a Várhegyre. Feleky uram szívesen fogadott és elkalauzolt a Szent György-tér egyik földszintes viskójába, ahol nyolc forintért kivettem magamnak egv szobát. A Dunántúlról alkonyaira piroslott már a menny boltozatja, amikor az első napon a súgó tanácsára betértem a Szent György-téren a „Zöld koszorú1 kis korcsmába. Bemutattak a csaplárosnénak. aki odavitt egy asztalhoz, ahol nagy társaság középpontjában egy hatalmas szál ember ült. — Hozott Isten, édes öcsém, én Tarn á s y vagyok. Magyar s z i n i á t s z ó. k e- vély ember, de j ó s z i v ii. N e m lesz velem sok bajod, de remélem, nekem sem veled. — Ez volt a bemutatkozás és ennél többet aztán sokáig nem is szóltak hozzám az urak, akiket válami királyi magosságban láttam magam fölött. Tíz órát kongott a Mátyás-templom órája, amikor uj vendég érkezését jelentette a csaplárosné asz- szony. Az uj vendéget bemutatták nekem. Márkus József volt, fővárosi jegyző, a színészek igaz barátja, minden szépnek és jónak istápolója. — Szívesen fogok veled kezet öcsém. — mondotta nyájasan — hallom, ügyes gyerek vagy. Maradj becsületes és szolgálj sok jóval a hazádnak. — Később az elfogyasztott szekszárdi borok következtében magasra szökött a hangulat s a füstös kis koircsmaszobában beperdült egy leányka. Egyenesen odatartott Tamásy uramhoz és megcsókolta a homlokát. — Ez a korcsmárosné lánya, — mondta nékem a mellettem ülő súgó — Tamásy uram jegyespárja. — Tamásy látta1, hogy szemem megakadt ,a lány ragyogó szépségén, és odafordult hozzám: — Akansz-e öcsém te is egyet? — kérdezte mosolyogva. — Ha adna az Isten, nem adnám vissza, — mondottam. — Tamásy valamit súgott a lánynak, aki kis idő múlva visszajött, még egy nála is szebb teremtéssel. — Menyasszonyom kis húga — szólott hozzám Tamásy — régóta keresem a párját, csapj a markomba Imre öcsém, ülj a lány mellé és maradj ott holtod napjáig. — No hiszen nekem sem kellett több. Abban a múmiában úgy beleszerettem a kisasszonyba, hogy szivem lángját a budai tüzoltófőpairiancsnok ur sem tudta volna eloltani, aki szintén ott ült az asztalunknál. Igaz, hogy szörnyen elázott volt már a tengersok bortól, mert — mint mondta — a vizet csak tűzoltásra használja, semmi másra. Ez volt az én első napom Budán negyven esztendővel ezelőtt s amikor erre gondolok, még ma is úgy érzem, hogy életemben ilyen napot többet már nem ad nekem az Isten. — Az első színmű, amiben fölléptem. V ár ady Antal bátyám „H i s t ír i ó k B u d á n“ cimü darabja volt. amelyben én Mátyás király szerepét játszottam. EisS fellépésem Blahánéval — Csendesen éldegéltem odafent a hegyek között, néha-néha átrándultam Pestre, ahol Szikszay ur korcsmájában üldögéltem a Népszínház inéig Nemzeti Színház tagjaival. Mit hallok egyszer? A fáma árról beszól a Szent György-téren, hogy a budai ■szavazó-polgárok küldöttséget menesztet tok I cleky színi, gazgatóhoz. hogy hozza fel nekik P es t városából a Népszínház csalogányát, B 1 a h á n é t, mer! az még sem járja, hogy az ország' ki r a 1 y a Budán lakik, a színművészet királynéja m eg P és ten. ^ Feleky uramnak éppen kapóra jött az, hogy a Népszínház meg Blalia Lujza összekaptak. Evva direktor tízezer forintot kínált Blahánénak eigy esztendőre, Blaháné meg tizenkét ezret kért. A kétezer forintos különbség miatt Blaháné otthagyott csapot-papot, Evvát. Népszínházát és feljött a Várba. Amikor a budaiak megtudták, hogy Blaha Lujza a Várszínház vendégprimadonnája lett, fáklyásmenetet rendeztek tiszteleténe. Mesélték, hogy őfelsége, a király azt hitte, néki szól az ünnepély. Csak később világosították föl, hogy a budaiak most az egyszer nem az ország királyát, hanem a színpad királynőjét jöttek ünnepelni. A „Betyár ken- dőjé“-bem lépett fel először Blaháné, amiben én is látszottam. Ennél a színházi esténél! soha ragyogóbbat, tiindöklöbbet nem láttam s most, hogy égy kevésse öregszem már és hajamra siiriin kezd hullni a hópihe, azt hiszem, ilyet látni vagy átélni már nem is fogok. A zenekari lózséban maga a király őfelsége, I. Ferenc József ült. hadsegédjével, p mosolygós arccu Paár gróffal. Szemközt az öreg József főherceg foglalt helyet fiával. A három első sorban az Országos Kaszinó, meg a Nemzeti Kaszinó tagjai ültek, középütt az udvari emberiek, katonatisztek, de még az utolsó sorba is jutott egy államtitkár, vagy egy miniszteri tanácsos. A főkapitány, Thais z Elek is átjött Pestről. Károlyi Pista gróf társzekereken hozatta fel a virágokat. Se Sfceri, se száma nem volt a kihívásoknak A kis színház nézőtere csak úgy zengett Blaha Lujza nevétől. Én egy sarokban állottam, szerényen meghúzódva a pihenő kulisszák között. Talán már huszadszor hívták ki akkor Blahánét, amikor megpillanaott engem a sarokban. — Na gyere ki öcsém te is a közönség elé — mondta és kezemet meigiogva, vitt ki meghajolni a rivalda szélére. — Nekem bizony el- káprázott a szemem a sok ragyogástól és attól a perctől kezdve — mondanom sem kell — szerelmes lettem a gyönyörű asszonyba. Igaz. hogy nem én egyedül, hanem talán az egész ország, de főként Zala Gyuri, aki ezerféle formában kivéste Blahánc alakját. Egyszer kőből, másszor márványból, gipszből meg bronzból. A Népszínházban A „Cigány"-ban, a ,>Tücsök“-ben. az „Eleven 5)rdög“-ben. meg sok mindenfélében játszottunk még együtt, amikor Blaháné visszatért a Népszínházhoz és engem is magával vitt. Álmaim birodalmában voltam már, életem gyöngyfüzérének legszebb drágakövében: Budapesten. A szinháznyitás napján én, selma gyerek, ott állottam a kis kapu előtt a kexe- pesiuti oldalon. A színészek már ősszetgyülekeztek s a gyülekezet fotográfiája ma élénken rajzolódik szemeim elé. Ott állottak egy csomóban Tamásy, E ö in y, Kassay, Vidor. K á p o 1 n a y, S olymos s y. Szabó, U j v á r y, Horváth, Szabó Anti. Párté n y i és Karikás. Én csak oldalvást állottam és tágult szemekkel néztem a nagyokat A tömegből egyszerre kiválik Tamásy és odajött hozzám: — Öcséin. — mondta — megcsináltad ,a szerencsédet. Ma este fölköszöntöd Rákosit, a volt igazgatót és Evvát, az uj igazgatót. Te biztos tudsz dikciót mondani, hiszen te konzervatóriumot jártál. — Úgyis volt. Szinháznyitás előtt beszédet mondtam az igazgató urakhoz és ,az ég áldását kertem fejükre. — Az Orient-szállóba-5 mentem lakni, almi akkor még elég jó állapotban volt és csak nemrég építették azok, akik a Keleti vaspályával szemben lévő „Misthaufen“-jüket eladták és a kapott pénzből felépítették az addig még keveset látott modern szállodát. A korsó és a szép asszonyok — Pezsgő, víg élet volt akkoriban itt Pesten, Kacagásban 'tobzódott e nagyszerű város, vígan tülköltek a lóvasut vezetői, a tiszt urak csörtették kardjukat a korzó flaszterjén. Igaiz a’! Korzó! Erről még nem is beszéltem. Hát amikor én először végig mentem a pesti korzón, a széles Hatvani-utcában, azt kértem a jó istentől, hogy'én életem fogytáig
