Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1923-09-12 / 36. szám

Budapest, 1925 szeptember 12. 3 té-si záradékot aláírni és ezekért egyetemleges .fele­lősség terheli n számfejtővel egiyüi't. Itt sem áll meg azonban az újítás, mert az ér­tékhatárnak 50.000 koronában való megállapítása sem felel meg a korona elértéktelenedésének és ilyen­formán előállt a szükségessége annak, hogy lehetőleg olyan mértéket kell megállapítani, amelv pénzünk esetleges változásával kapcsolatban automatikusan szintén változtatná a papírpénzben kifejezett ér­téket. Ez tulajdonkénen a valorizált értékhatár lenne, de a probléma ma még nincs megoldva:, hanem az ötletnek kivitelén most gondolkoznak a városházán. Nincs kőbői a tanács szive Elemi iskolás gyermekek a közigazgatás dzsungelében Emlékezetesek még azok az izgatott jelenetek, amelyek az; iskolai év befejezése után a városháza folyosóján játszódtak le. A szülők, elsősorban az anyák síz'ázai tolongtak, hol ,a polgármester, hol meg Zilahi Kiss Jenő, akkor még tanügyi tanácsnok ajtaja előtt. Történt ugyanis, hogy a főváros elemi iskoláiban a bizonyítványok kiosztásával egyetemben tudomására hozták az apró diákoknak azt is* hogy ezentúl — ha a véletlen nem segit — nem járhatnak megszokott iskolájukba^ hanem abba az iskolába, amelyet a „körzeti beostotás“ kijelöl a számukra. Rendkívüli volt a szülök felzúdulása, akik leg­alább is azt követelték, hogy a szerzett jogokat res­pektálják. Különösen keserves volt a helyzet a Mária Terézia-térii ^gyakorló elemi iskolában, az úgyneve­zett és pedig jogosan úgynevezett „mimtaisko­lában“, ahol nemcsak a szülők esteik kétségbe, hanem a tantestület is veszni látta, pompás munkájának mini­den eredményét azáltal, hogy tanítványaikat igv szét akarták ugrasztani. A szülők deputációját azután együtt, fogadta Sipöcz polgármester és Zilahi Kiss tanácsnok, meg is Ígérték, hogy minden tel­hetőt elkövetnek, a szülök azonban határozott v)á- la.Sízt szerettek volna hallani, 37 ígéretekben nem hittek. Két hónapos keserves drukk napjai következtek ezután. Már takarították azi iskolákat, de döntés még mindig nem voltl a sok s;zázi kis diák ügyében. (Milyen furcsa viláigüt is élünk ma, amikor a 6—8 éves gyer­mekeknek már „iigy“-ük .van.), Jött azonban a szep­tember és a ..körzeti beosztás“ keserves ügye a te­kintetes tanács elé került. A tanácsról a szülők nagy része páratlan örömmel állapította meg. hogy nincs köböl a szive, mert megengedte, hogy gyermekük ujna a régi iskolát látogathassa. A szülők örömébe azonban iiröm-oseppként hullik bele az adminisztrációs copfnak régen nem látott „iskolapéldája“, amellyel itt találkozunk. Valószínűleg nem a tanács, hanem magasabb rendelkezés Írja elő ugyanis, hogy minden egyes kis diák sorsa felöl külön kell dönteni. En­nek eredménye elsősorban aiz lett. hogy azokat a kér­vényeket. amelyeket a szülök tömegesen írtak alá, nem vették figyelembe és igy sokan, akik nem vol­tak jól informálva arról, hogy egyéni kérvényt kell beadni, elestek jogos kívánságuk teljesítésétől. A copf azonban ott kezdődik, hogy nem hozhatott a tanács generális döntést, .amelynek értelmében telhetőén res- pektálandók a szerzett jogok; hanem hét-nyolc éves gyermekek ügyét egyen kint kellett elbírálni hat m é 11 ó s á g 0 s pol­gármester illetve tanácsnok és tizen­négy nagyságos tanácsnok urnák. Pedig hogy nem lehetett kevés azi „ügyek“ szá­ma, bizonyltjai hogy nyomtatott blankettákat kel­lett csináltatni, amelyen Folkusházy alpolgár­mester sajátkezű aláírásával értesíti az igazgatókat és az apró delikvenseket, hogy a körzeti beosztás kö­vetelményeitől a tekintetes tanács kivételesen haj­landó eltekinteni. Szegény kicsi nebulók, akiknek már ebben a korban kell megismerkedniök a közigazgatás dzsungelével. Budapest öröme vagy jön a díjmentes féregirtás A főorvosi hivatal mostanában, amilyen fontos, éppen olyan gusztustalan; témával foglalkozik. Egye­lőre nem fogják valami túlságos mértékben kiter­jeszteni azt az ötletet, amely Budapesten valószínű­leg népszerű lenne és amelyet úgy neveznénk meg, hogy: díjtalan íéregirtás. A főorvos ugyanis azt javasolja a tanácsnak, hogy a féreg irt ást (tetvetlenitést) a fertőt­lenítő-intézetek díjtalanul végezzék, de természetesen csak olyan esetekben, amelyeket a főorvosi hivatal meghatároz. A díjtalan féregirtást az eddigi tervek szerint akkor alkalmazzák, amikor azt a tisztifőorvosi hivatal vagy a kerületi tiszti­orvosok a járvány szempontjából elren­delik. Tovább is megy azonban a főorvos és úgy véli. hogy közegészségügyi szempontból meg nem enged­hető, hogy magánosok, illetve magánvál­lalatok is ciángázzal féregtele n its e- n e k. Ennek a hatósági félelemnek az az oka, hogy ez az eljárás nem szakavatottak kezében nagymér­tékben életveszélyes lehet, azonkívül a vele foglal­kozók egészségére sem közömbös, amint azt a fer- tőtlenitő-in.tézetlek személyzeténél is tapasztalni lehet. A tanács legközelebb fog dönteni a díjtalan fé- regmentesités kérdésében, a,ml talán a pesti dzsun­gelben sok helyen kelt örömet, de a fővárosra min­denesetre igen jelentős kiadásokat ró. • Cl Fegyelmi eljárás tanítók ellen. A fegyelmi ügyek a városházán és pedig különösen a tanügyi személy­zet körében még mindig nem akarnak véget érni. Mindenesetre vigasztaló, hogy az utolsó félcsztendő- ben már nem indítottak eljárást olyanok ellen, akik állítólag a proletárdiktatúra alatt tanúsítottak volna meg nem felelő magatartást. Ebben az utolsó félévben összesen hat községi tani tó ellen indítottak fegyelmi vizsgálatot és pedig négy elemi, egy polgári iskolai tanító és egy óvónő ellen. Az előző félévből még négy elemi iskolai tanító és két polgári iskolai tanár ellen folyik a fegyelmi vizsgálat. A kommunizmus után indított és már befejezett fegyelmi ügyek közül uj vizsgálat alá vették három elemi iskolai, két polgári iskolai tanerő és e.gv óvónő ügyét. A Lotz- és Than-freskók restaurálása. A fővá­ros elhatározta, hogy a ferencvárosi templomban el­helyezett Lotz- és T h .a n-freskókat restaur áltatni kívánja. Ezeknek a munkálatoknak október végéig, vagyis a hideg idő beálltáig el Kell készülni. Huszon­hat képről van szó, amelyek közül öt Lotz Károly, a többi pedig Than munkája. A restaurálást öt mű­vész között osztanák meg. A kiválasztott művészek valamennyien a mesterek tanítványai és azok modo­rában fogják a helyreállítást végezni, egyben a kép- resitaurálásban is járaíosságuk van. Egyelőre B a- lázs Ernő műszaki főfelügyelőt bízták meg azzal., hogy N á d 1 e r Róbert és C s á n k y Dezső festő­művészekkel, mint szakértőkkel tárgyalja le előze­tesen a ires.kórestaurálások ügyét, amikor azután a képzőművészeti bizottság veszi az ügyet tárgyalás alá. A főváros és a vállalkozók, A Fővárosi H i r- 1 a p több Ízben felhívta már a figyelmet azokra a lehetetlen állapotokra, amelyek a vállalkozók szám­lájának kifizetése tekintetében a városi adminisztrá­cióban tennállanak. Évtizedes panaszok ezek. ame­lyeket az újabb időben egyrészt ,a munkakedv lany­hulása, másrészt pedig az a körülmény, hogy a vá­ros kasszájában soha sincsen pénz, alaposan kiélez­tek. Most azután — nem először — tanácsi határozat próbál intézkedni arról, hogy a vállalkozói számlá­kat gyorsabban lehessen folyósítani. Ennek a tanácsi rendelkezésnek főpontjai szerint valóiszinüleg meg lehet gyorsítani az adminisztrációt, de a főváros kasz- szájában aligha lesz ezzel több pénz. Meghagyja a tanács az összes ügyosztályoknak, hogy a vállalko­zói és szákitól számlákat so rönk iv ül juttassák el ér­vényesítés céljából a számvevőséghez; utasítja vi­szont a számvevőséget, hogy ezeket a számlákat bo­csássa haladéktalanul utalványozás alá és az előjegy­zés céljából kiadott számlákat a kezelőosztály igénybevétele nélkül az egyik számvevőségi osztály a másikhoz küldje és csak az utolsó feljegyzést telje­sítő számvevőségi osztá'v küldje azokat vissza a szám­vevőségi kezelőosztálynak. Végül a polgármester át­engedi a felülvizsgálás és utalványozás jogát az ügy­osztályvezető tanácsnokoknak, illetőleg azok helyet­teseinek. Mindez valószínűleg gyorsítani fogja az ad­minisztrációt és kiküszöböl egynémely fölösleges el­járást, mindezzel azonban nem eliminálódik az a le­hetetlen helyzet, hogy a már kiutalványozott össze­gekre heteken át kel! az egyes, üzemeknek vagy egyes építkezéseket vezető mérnököknek anna vára­kozni, hogy a főváros kasszája tényleg folyósítani is tudja a kívánt összegeket. SZÓRAKOZÁS A Fővárosi Operettszinház e hetének eseménye a Három grácia 100-ik előadása lesz, amelyet csütörtökön ünnepel meg a színház. Egyedülálló eset, hogy operett megszakítás • nélkül került színre az egész nyári szünet alatt és minden este táblás ház előtt játszották. A hét többi estéjén is a Három gráciát adjják. Vasárnap délutáni a Marink a, a táncosnő kerül színre. A sárga kabát utolsó hete. Faragó—Nádor Elsler Fanny cimü daljátékának bemutatója elölt . a héten utoljára adják Lehár A sárga kabát cimü operettjét Honthy Hannával, Karácsonyi Ilivel, Rátkaival, Laiabár- ral és Ihászsza! a főszerepekben. Vasarnap délután A bajadér mérsékelt helyárakkal. Rendkívüli sikere volt Fodor László, Navarrai Margit cimü vígjátékénak a Magyar Színházban, melynek szombati bemutatóját és vasárnapi második előadását végigkacagták és végigfapso’ták. A pompás, gördülékeny előadásban különösen Tóth Böskét ünnepelte a közönség, akit játszótársaival : Ihászszal, Hoykóva!, Faludi Sárival és Kászonyi Gizivel számtalanszor a függöny elé hívtak. Szerda és szombat: Navarrai Margit. Csütörtök : A váló­peres hölgy. Péntek: Kovácsné. Vasárnap: Az orleánsi szűz; este : Navarrai Margit. (1/28). A Vígszínház e hetét természetesen a legfrisebb újdonság, az Első csöngetés dominálja, amelyet a hét négy estéjén adnak. Pénteken játszák először ebben a szezonban a John Gabriel Borkmant, Ibsen remekművét, Gombaszögi Frida e* al­kalommal lép fel először. Vasárnap délután a Zsi- v á n y t adják. A Jégcsap bemutatója. Szombaton mutatják be a Belvárosi Színházban Zilahy Lajos „A jég­csap“ cimü bohózatát Bóth Klárival, Daibukát Ilonával, Halmel Arankával, Z. Molnárral. Kabossal, Bársony­nyal, Hegedűssel, Szegheővel és Somlárral a fősze­repekben. Az előadást másnap vasárnap megismét­lik. A bemutatóig csütörtökön Titkos Ilona és Somlav felléptével a; „Kékszakáll nyolcadik felesége“, pénte­ken Rákosi Szidi vendégfelléptével a „Sári bíró“ ke­rül szilire. Szerdán a „Névtelenek“ cimü drámának lesz a 25-ik előadása, vasárnap pedig „A buta em­bert“ adják 3 órakor mérsékelt helyárakkal. Második jubileumán túl is változatlanul a leg­nagyobb siker jegyében folynak Rajna—Czobor „Szép­asszony kocsisa“ cimü kitűnő operettjének előadásai a B 1 a h a Lujza Színházban, ahol minden este lelkes tapsok köszöntik a kitűnő főszereplőket S o m 0- g y i Nusit, V a á 1 y Ilonkát, Ötvös Gittát Lászlót. Szirmait és Tamást. A darab biztos utón halad 100-ik előadása felé. Vasárnap délután a 200-ik előadá­son tul is nagy népszerűségül F i - F i t adják 3 órakor mérsékelt helyárakkal. Bimbula. — »Szereid a nőt» a Kamarában! 4, 6, 3, lO órakor. Az Antí.ássy-uti Színházban csütörtökön, c hó 13-án mutatják be a szezonnyitó uj műsort. A .gaz­dag műsorban operett, vígjáték, bohózat és tréfa vál­takozik kitűnő magánszámokkal. A darabok: Claude Terasise ó-fnaiiicia lovagkorbeli vidám operettje. A faltörő kos, Nádas Sándor A boatolvaj cimü bírósági tárgyalása, Móricz Zsfgmond parasztvigjáitléka. a Kvitt. Szemes Béla kacagtató terézvárosi legendája, Az örökség, Zágon István kisvárosi története.* a Káldy- pipa és Marton István megkapó életképe, A nagy­papa. A Lilla cimü poétikus zenés képet Német Ju­liska adja elő. Uj magánszámaikban Berky Lili, Kö- Kény Ilona, Bánóczy, Gőzön, Hegyi Rózsi, Hámori Margit és Lelkes Margit lépnek ifel. Vasárnap dél­után az uj miisort adják 3 és fél órakor mérsékelt helyárak mellett. A Budai Színkörben ma, szerdán és pénteken este 1/iS órakor Erdélyi—Kullinyi—Barna Izsó „Mintha álom volna“ nagysikerű operettujdonsága Harmatit Hildával a fő női szerepben, csütörtökön este pedig Bajor Gizi felléptével [ókai—Hevesi „Fekete gyémán­tok“ színmüve kerül színre. Bimbula. — „Szeresd a nőt“ a Kamarában! 4, 6, 8, 10 órakor. PAVILLON-MASCOTTE VI., N agy ni e z ő-u t c a 17. (Fővárosi O p e r e tt é p ü 1 e t) Újonnan átalakítva megnyílt! Szenzációs műsor! 5 SAVANNAHS amerikai jazzband művész-zenekar. í ACZÉL PÁL és TÁRSA BANKÜZLETE BUDAPEST, VIM &K3RÚSSY-ŰT 29. TELEFON 99-27 és 190-65. » VI., Révai-utca 18. IUS SCOME03A Telefonsz.: 14-22. Minden este Rótt és Steinhardt felléptével ViGÉCSTIKLi és SEIN C9MPAGNQN. Kezdete pontban 8 órakor. Villányi Pezsgőgyár és Borpince Q- T Budapest, V, Nádor-utca 16 Telefon: 72—01 Gyártelep: Villány Hagyar ^Cözt szivisefők és Á Sams Alkalmazottak Takarékpénztára Részvénytársaság. Budapest, VII., Rákóczi-út 76. Sürgönyeim : Cobdenbank. Tőzsdei megbízások átvétele a budapesti és a külföldi összes tőzsdékre. INGATLAN-, ÉPÍTŐ- ÉS FAIPARI RÉSZV.-TÁRS. ÉPÍTŐIPARI CONCERN Központi iroda: Budapest, ÍV.,PárisS-utca 1. TELEFON: 161—03. SÜRGÖNYEIM: „INGEFA“ A „Suíner és Friedrich“ cég Tulajdonosa Épitési vállalat. — Lakóházak, gyárak építése és berendezése. — Családi házak épitése saját telkein és azok eladása. — Spe­ciális ács-, asztalos- és lakatosmühelyek. — Csarnoktetők. — Létraállványkölcsönzö-osztály. — Engros és tranzitó fakeres­kedés. — Vasbeton kerítésoszlop- és válaszfallapgyár. Központi telep és gyáriroda: Budapest, V., Párkány-u. 1418. Telefon 169-98, A concernhez tartozó vállalatok: Szénatéri Bérházépilő Rész­vénytársaság. Borszéky hrigyes Magyar Kerámiai Művek R- szv.- Társ. Calóiia, Angolvascső és Radiatorgyár Részvénytársaság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom