Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1923-01-17 / 3. szám

Ára zo korona Tizenkettedik évfolyam Budapest, 1923 január 17 3. szám. plÉiaiiiaiiiaiiiBinali»aniaii»On»aHiaiiiüiÉiDii»Diiic8B8gimagiiauiamampmaniaiiiamBiiiainnmBiiia»tc ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 1000 K. Félévre 500 K. Egyes számok kaphatók a kiad óh/v a a! ban. <£><£>&‘2>‘£>,£> VAROS!, POLITIKAI ÉS KÖ HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. Házmesternek születni nem utolsó gjondolat. A hatalomért ra­jongó ember, ha nem lehet főszolgabíró vagy miniszterelnök, menjen el budapesti házmester­nek, mert ez a rend bebizonyította, hogy sze­reti a hajaimat, tud vele élni, sőt meg is tudja tartani. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítják akár a legfőbb esküvel Budapest lakosságának százezrei. Az a hatalom azonban, amelyet eddig a legelszáníabban gyakoroltak, amelybe szerel­mesek voltak, ma-holnap rendkívülivé fog nö­vekedni. Rendkívüli állami megbízatást fognak kapni és Wolfí Károly fővárosa ruházza fel őket mindenható igazolvánnyal. Csak patentirozott hazafi -— értsd alatta: elszánt kurzus-féríiu — ülhet csak be a házmesteri méltóságba. Ez csak természetes, amikor Wolff Károly legfelsőbb engedelme nélkül még a háziúr sem gyakorol­hatja jogait, nem gondoskodhatik vagyona őr­zéséről csak úgy, ahogy azt Wolff Károly dik­tálja. A sokat vitatott házmesteri rendelet elinté­zése politikai kérdés, ebben a tekintetben van­nak más fórumai a nyilvánosságnak, ahol tilta­kozni lehet. Ez talán nem egészen a mi hiva­tásunk, intézzék el a politikusok, intézzék el Budapest megválasztott képviselői, akik közül kormánypárti egy sincs, kormányt-támogató is csak imitt-amott. De jogunk és kötelességünk tiltakozni az ellen, hogy Wolff Károly a jövőben a zsebében tartsa annak a háznak, amelyben la­kom, a kapukulcsát és a Woltl Károly ébredő ház­mestere, rendőre, fölesküdött katonája álljon őrt a lakásom ajtajánál. Igenis, Budapest lakossága törvénytisztelő, ennek a lakosságnak óriási többsége, még a szociáldemokraták is, a leg­nagyobb lelkesedéssel hajlandók nemcsak meg­tartani, de meg, is védeni a polgári rendet, de nem hajlandó úgy táncolni, ahogy Wolff Károly fütyül. Rakovszky Iván belügyminiszter működésé­ben találhat sérelmeket a demokrácia, de annak a politikának, amelyet követ, liberális volta nem szenved kétséget. Az az igen csekély értékű támogatás, amelyet a kormánynak a Wolfí- tábor biztosítani tud, nem lehet döntő szempont, annál is inkább, mert Wolffék akkor is menni fognak, ha százszor annyi házmestert nevezhet­nének ki, mint amennyit kinevezni a közel jövő­ben jogukban lesz. Nincs értelme tehát a hal­dokló wolffizmusnak olyan fegyvert a kezébe adni, amely fegyver frontokat hódítani immár nem tud, hanem csak molesztálni fogja Buda­pest lakosságát. A házmester urak nem, a bel­ügyminiszter közegei, hanem Wolff Károly ka­tonái lesznek. A belügyminiszternek módjában lenne ezeket a közegeket a maga politikája számára eredményesen felhasználni, Wolff ke­zében azonban lehanyatlik ez a fegyver. Nem Wolff Károly lesz általa népszerűbb, hanem a házmesterek népszerűtlenek. A kormány pedig kiad kezéből egy fegyvert, amely a kormány- politika legnagyobb ellenségének, Wolffnak, ke­zében biztosan csütörtököt fog mondani. A kormány és Wolff Károly azonban felhasz­nálhatják ezt az alkalmat arra is, hogy végre- valahára rendet teremtsenek a házmesterek jogait és kötelességeit illtőleg. Ha már igazol­ványos házmestereink lesznek, ne politikai szív­dobogását figyeljék meg a házmester-regruták- nak, de értessék meg végre velük, hogy nem a lakó van a házmesterért, hanem a házmester a lakóért. Eddig ugyanis ebben a tekintetben Pénteken a főváros közgyűlésén ismét találkoz­tunk olyan légkörrel, amely alkalmas arra, hogy véget vessen az eddig uralkodott áldaltlan rendszer­nek. Alapjában véve nem is történt semmi olyan kü­lönös dolog, ami normális körülmények között föl­jegyzésre mél'tó lenne. Nem történt semmi más, csak az, hogy a közgyűlés egyhangúlag elfogadta Ereky KárOlynak itt következő indítványát: ,,Utasitfsa a közgyűlés a tanácsot, hogy a fő­város összes vagyonáról és összes üzemeiről készíttessen legkésőbb f. évi március 1-ig az 1921. és 1922-es évek zárszámadásai alapján üzemkajJkulációkat,. kiegészítve az üzemstatisz­tika részleges adataival és jövedelmezőségi szá­mításaival. — Ezen jelentéseket terjessze a ta­nács mártcius első hetében egy erre a célra ki­küldendő bizottság elé.“ Ennek az indítványnak az elfogadása nagy ese­mény a főváros életébei' és méltó ahhoz a koncep­cióhoz, amelyet E re K \ Károly képvisel és ame­lyet mi, akik politikailag sokszor igen élesen álltunk vele szemben, sohasem tagadtunk meg tőle. Az üze­mek nendbehozalfala, az üzemek produktivitásának és jövedelmezőségének növelése soha olyan fontos nem volt, mint most, amikor a külföldi kölcsönök vissza­fizetésének hatalmas terhe zudul majd a főváros la­kosságára. Hiszen az első részleteit, 65'23 milliót, már május elsején kell fizetnünk, mig az egész évi visszafizetés csaknem eléri a kétszázmilliót. A fővá­ros pénzügyi .renaissance-szát igenis az üzemeknél is meg kell kezdeni, de nem úgy, ahogyan azt a wO'Iffi politika di'kltálja, a közszükségleti cikkek ál­landó drágításával, hanem úgy, ahogy azt Ereky Károly képzeli és ahogy ő előadta a főváros leg­utóbbi 'közgyűlésén. Mindenesetre jelentőségteljes lépés lesz aiz, amely a főváros ügyeiben az Ereky-félö indítvány elfogadása után következik. De történt aiz indítvány elfogadásán kiviil egyéb is, fontosabb is és ez az indítványnak egyhangúlag való elfogadása,. Az érdem Sitt megint Ereky Károlyé, akinek néha túl­tengő temperamentuma egészségesen lehigga.dt és okois, európai hangú és európai tartalmú beszédben okolta meg indítványát. Ami itt történt pénteken, nemcsak annak bizonyítéka, hogy a többségi pártnak soraiban is el lehet és el kell már egyszer mondani a komoly és higgadt beszédeket; de bizonyítéka an­nak is, hogy az ellenzéken is minden pillanatban megvan a hajlandóság a tisztességes együttműkö­désire, ha annak előföltéheleit a túlsó oldalon megad­ják. Ebben az irányban talán nem is kell kiemelni a különbséget Wolfí Károly és Ereky Károly kö­zött, mert amig Wolff, amikor legjobb szándékok vezetik is, csak vihart tud aratni, addig Erekty dip­lomata a szónoklásban és ha akar, tud ineálpolitikus is lenni. Ha kell, jóvá tudja tenni azokat a hibákat, amelyeket akár ő, akár mások követitek el, amit leg­jobban mutált az, hogy a szelidlelkü Sipőcz polgárim esternek fogvicsorgató u j- esztendei beszéde után ujlbiól elhide- gedett és fciélesedet't viszonyban is barátságos hangulatot tudott előva­rázsolni. Ez az igazi jelentősége Ereky Károly pénteki épenséggel rendszertelenség és jogbizonytalan­ság uralkodott. Ha már politikusokat csinálnak a házmesterekből, legalább szoktassák rá őket arra is, hogy üres óráikban, amikor a nagy politikától mentesek, házmesterek is legyenek. beszédének és a Fővárosi Hírlap kötelességé­nek érezite, hogy amikor megállapítja, egyben arneny- nyire tőle telik, a jó ügyet tovább segítse előre a megkezdett utón. Ezénr felkerestük újból a pénteki ülés két nevezetes szónokát, Eireky Károlyt és Bar ács: Maroellt, akik a következő nyilatkozato­kat tették a Fővárosi Hírlap számára: Ereky Károly nyilatkozata: — Magyarországon a kommunizmus után csakugyan nem lehetett mást, csak olyan politi­kát követni, amelyik számolt a tömegek érzé­sével. Ez pedig: követelte a kommunisták által lerombolt társadalmi és közgazdasági intézmé­nyek romjainak eltakarítását. Ebben az időben a politikában is csak az tudott vezetni, aki vál­lalkozott e romoknak eltakarítására. Viszont ma uj helyzet állott elő olyan értelemben, hogy a lerongyolt és elszegényedett nép alkotást vár a politikától is. Ma már nem lehet politikai tőke, hogy kommu­nizmus volt Magyarországon. Ebből egyetlen egy párt se tud már politikai tökét kovácsolni. Ma, kimondom nyíltan, az alkotó politikának itt az ideje és éppen ezért tartottam meg) a közgyűlésen a főváros pénzügyeiről és üzempolitikájáról szóló beszédemet. — Az én felszólalásomnak két alapgondolata ez volt: nem lehet többé a főváros pénzügyeit kizá­rólag a tanácsra bízni, hanem politikai fele­lősségünk teljes tudatában a nagy nyilvános­ság előtt kell a főváros pénzügyeit meg­vitatnunk. — A tanács zárt ajtók mögött intézkedik, a közgyűlés tagjai a nyilvánosság előtt felelősek, de ha együtt intézkednek, közösen dolgozván, együtt is felelősek. És itt hivatkozom' arra, hogy hír szerint az 1922-es költségvetés két, esetleg három milliárd koronával túllépte a fő­város költségvetését. így hírlik... és végered­ményben a túllépésekről el kell számolni a köz­gyűlés nyilvánossága előtt és habár a magyar korona leromlása meg is magyarázza ezt a tul­I lépést, mégis be kell világítani e takaró alá és meg kell vizsgálni a főváros költségvetésének az összes részleteit. — Ez volt beszédemnek első alapgondolata; a második pedig ebben kulminált: le kell fektetnünk az egységes üzempolitika alapelveit és ezeknek alapján kell irányíta­nunk a fővárosi üzemeknek a sorsát. — Mind a két alapelvemet magáévá tette a közgyűlés, egyhangúlag. — Azt kérdezi ön tőlem, hogy mi lesz ennek az egységes állásfoglalásnak a politikai követ­kezménye? Megmondom ezt is: Én ^ egyetlen szót se mondottam beszédem során világnézeti Hajnalhasadűs a városi politika égboltján Ereky Károly és Baracs Marcell nyilatkoznak a béke lehetőségeiről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom