Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1923-05-02 / 18. szám
Budapest, 1923 május 2. 3 jana'k a lebujok és az itt folyó téboly, tékozlás és erkölcstelenség, amelynek semmi köze se a kultu.rá- iioz, se a művészethez, kellemetlen hatást keltsen a külföldön éppen akkor, amikor a magyar kormány módfelett' fontos tárgyalásokat folytat odakint a magyar jövőről. Ám, nemcsak a pinceoduk veszedelmesek, hanem — ha már körsétára indultunk a pesti szórakozóhelyek dzsungelében, nézzük meg ezeket is — a csaknem'a padlásig [eltolt lokálok is. Ott van egy ilyen a Szerecsen-utcában, egy másik a Révay-utcában. Talán jó lenne itt is revízió alá venni a tüzvizsgálatot és a fecskeutcai szörnyű tapasztalatok után megállapítani, miként menekülne a megriadt publikum a szűk lépcső-sikátorokon keresztül? De jó lesz gondot fordítani a shimmy- és egyéb lázakban elszaporodott tánctermekre is, amelyek szintén mind emeleteken vannak és a tánc rabjainak nincs más bizalmuk a küszöböt átlépve az életben, csak a hatóságok bölcs megítélésébe vetett hit'. Ennek pedig nem szabad egy újabb fecskfeutcai esiet árán mgrendülnie, még akkor sem, ha az uj áldozatok lakkcipősek és selyemjumperesek lennének is. * Budapest szórakozásának kritikája közben nem lehet nem gondolni az Anita Berber-féle tébolyra. Tisztában vagyunk vele, hogy ha csak a nevét írjuk is le, mári^j a reklám dobját ütöttük meg, mert ennek a „kitűnő attrakciódnak nem kell egyéb, mint hogv a lapok naponkint foglalkozzanak vele. Egészen mindegy, hogy a tiszteletreméltó krónikásnak a nyála csorog-e Anita Berber bájai után, vagy az erkölcsi felháborodás epéjét fecskendezi-e utána. Hírhedt meztelensége reklámot kap minden leirt és kinyomtatott betűvel és hónapok óta ebből él a budapesti léhaság tengerében. Akik dicsérik, jóhiszemű közönséget toboroznak neki, akik szidják. Budapest encrvált kéjenceit és rouéit alarmírozzák és kergetik utána az egyik .tánclokálból a másikba, amelyeket már valamennyit végigjárta a „keresztény“ kurzus nagyobb dicsőségére. Ez a lokál ról-iokái ra való vándorlás, ez a Budapesthez való makacs hozzátapadás mutatja azonban a legtisztábban Anita Berber, a „nagy- attrakció tökéletes bukását. Hiszen ha igazán klasszikus tánckreációkat mutatna he, akkor nem rekedt volna hónapokra a szegény Budapesten. Ki ne tudná, hogy az igazán értékes nemzetközi számok évekre le vannak szerződtetve előre a világvárosok hírneves színpadaim és a legnagyobb városban, a legrombolóbb sikerek mellett is legföllebb egy. hónapig maradnak, mert hívja, kényszeríti őket a szerződésük. Anita Berber azonban alighanem azért szerelmes a leromlott magyar koronába, mart nemesebb valutával nem igen tülekednek a művészetét honorálni. Vannak világvárosok, ahol nem kiváncsiak rá, mert meztelenség művészet nélkül minden bokorban terem. * Nézzünk be utunkban Gr ii n í e 1 d takarmánykereskedő ligeti* miíintézetébe is, ahol valaha W u 1 f í, Renz és Beketow szereztek igaz szórakozást a »budapesti publikumnak. Grünfeldék az idei szezonra horribilis belépődíjakat állapítottak meg, nyilván, hogy az utolsó esztendőt alaposan kihasználják, mint a rossz árendás a földet. Grünfeldék, mint igazi szénaemberek, a hely árakat — szénával ut á b a n. illetve annak átszámított értékében szedik. A kétezerkoronás és még magasabb helyárak azonban némileg talán ki fogják hívni a közönség kritikáját. A cirkusz a fővárosé és igy ahhoz, hogy ott mi történik, neki is köze van, aminthogy a föld- birtokos is utánanéz annak, hogy az árendás nem uzsorázza-e ki, nem teszi-e tönkre a földjét. A cirkusz ncnT a felső tízezer találkozó helye, népies szórakozásnak kell maradnia és nem szabad azt teljesen a sillereknek kiszolgáltatni. A főváros éljen jogaival, vizsgálja felül a helyárakat és kényszeritse a derék takarmánykereskedőt, hogy a népet ne üsse el kedvenc szórakozásától. Aztán pedig írják ki a pályázatot minél előbb, hogy végre nívóban és a közönséggel szemben előzékenyebb bérlők üljenek a széna-ember helyére Kölcsontörlesztés — próbaidőre Hogyan is állunk a bázeli győzelemmel? Kicsit erősebb, hangosabb volt a hozsanna, amely- lyel a bázeli utolsók sikerét idehaza az a pár sajtóorgánum fogadta, amely elkeseredett hive níég W o 1 í f Károlynak. Ez a két újság az első napon szinte úgy tüntette fel a dolgot, mintha a szörnyű entente-oiroszlánok farkcsóválva döjgölőztek volna Wolffék lábához. Másnapra azonban kiderült, hogy nemcsak az entente „unbedingte Unter\veríung“-jából nem igaz semmi; de tulajdonképpen m egegyezés sincsen, hanem csak valami különös próbaidős kölcsöntörlesztésben állapodtak meg. Miután pedig a végleges megegyezésnek 1924. végéig kell bekövetkeznie, kétségtelen, hogy a külföldi köles ö- nök aktáját már ne m Wolffék fog j á k ! e z á r n i, hanem a végleges megegyezés annak a rezsimnek a dolga lesz, amely utánuk következik. Nem a mi kenyerünk azonban, hogy alacsony eszközökkel lekicsinyeljük még a komoly eredményeket is. Bár amit Bázelben értek el a főváros vezetői, azt nem látjuk valami igazi győzelemnek, csak a maguk rezsimjénck hátralevő részét sikerült provizóriumnak berendezni és amikor Bécs provizórium a • o 1 y a n, hogy, még ma sem fizet egy huncut osztrák, fillért sem, addig a mi tizennyolc hónapos provizóriumunk ideje alatt havi kétszáz magyar milliót törlesztőnk. Kérdés, hogy ezen fölül még milyen ■ terheket Vállaltak a, kiküldöttek, hiszen a polgármester távirata garanciák nyújtás á r ó 1 is beszél. De a provizóriumra való megegyezés felületes ismerété alapján is meg keli még állapi tani valamit és ez az, hogy fölösleges olyan igen nagy dicsőségként felfogni a külföldi hitelezőknek egységes táborba való tömörítését. Hiszen ez nem a fővárosnak az érdeke és nem a főváros kiküldötteinek a sikere. Ez a külföldi hitelezőknek, legelső sorb an az a ng o1o k n ak a kötelessége volt. Végfii pedig ne beszéljünk sikerről ott, ahoi havi kétszáz milliót keli fizetni — provizoriku san. Bérséé Wolffék nta már úgy gondolkodnak, hogy utánunk az özönviz. Mert nem nehéz elképzelni, hogy milyen törlesztést fognak követelni a külföldi hitelezők, ha majd jövőre a végleges megállapodásról kezdenek tárgyalni. Nem volt nehéz egyébként sem megnyugtatni a’hitelezőket, akik ha garanciát köveI teltek, azt is bőségesen nyújthattak nekik Sipőczék I abból a mérhetetlen vagyonból, amit a könnyelmű, l pénzpocsékoló Bárczy-Vázsonyi rezsim teremtett a külföldi kölcsönökből. Könnyű Budapest hitelezőjének lenni, amikor itt vannak a kölcsönpénzekből megteremtett gázművek, villamos-müvek, a hatalmas és pompás fürdők, vásárcsarnokok, iskolapaloták, az olcsón összevásárolt, ma kifizethetetlen, értékeket képviselő telkek, a bérházak, a népszálló, a Közmiihely-telep, a Városi Színház, a világhíressé fejlesztett közvágóhíd, de még talán az állatkert is, amelynek állatállománya is vagyont ér. Ha ezek nem lennének, ha Bárczy István csakugyan ugy elpocsékolta volna a főváros vagyonát, ahogy azt Wolffék hirdetik, akkor a hitelezők nem lettek volna olyan engedékenyek. Egyébként a közgyűlési ellenzék ma még várja, iiogy a provizórikus megegyezést a maga egészében megismerje. Addig felfüggesztik véleményüket és az ellenzék egyik vezető egyénisége is csak röviden nyilatkozott a következőkben a E ö- városi Hírlap számára: — Wolff óknak a. külföldi tartozások ügyében tett első utja teljes kudarccal végződött, de legalább megmaradt az a reménység, hogy az nj tárgyaláson a hibákat repatálim leltet. Ez & bázeli eredmény a legaggasztóbb érzéssel tölt el bennünket, mert egyáltalán nemi jelzi, hogy Budapest külföldi adósságait végeredményben nem külföldi valutában kelbe megfizetnénk, nem teljes cgészébien-e, nemi olyan terhek viselésével, amiknek a súlya alatt öss-zeroppammk. — Mert nézzük higgadtan, mi történt máig Bázelben? Semmi egyéb lényegileg, mint az, hogy a főváros kiküldöttei hajlandóknak mutatkoztak két milliárdnyi összegű magyar koronával a törlesztést — megkezdeni. Arról történt ■előzetes megíálllapodas, hogy tizennyolc hóna-- pon át, — amíg a végleges megegyezést nyélbe üthetik, — a főváros fizet havi kétszáz millió magyar koromat. Ezt el lehetne viselni, e'zt vállal-, hatjuk, ha tudjuk, hogy a két millifálrd négyszáz- ezer koronái kifizetése után miég mennyit és milyen pésniznemüben, mennyi időn belül, milyen garanciák mellett tartozunk kiegyenlíteni. Csakhogy épp ezt nem tudjuk, mert épp erre vonatkozólag nem történt megegyezés. — Az eddigi hírekből, általán a franciák álláspontjából nem ördöngős mesterség kihámozni, hogy ők az egész követeléseik behajtásara gondolnak. ()k feltétlenül biztosítani akarják magukat. Olyan biztosítékokról' gondoskodnak tehát a főváros terhére, az állam jótállása ^ellett, hogy arról koldulunk: olyan adókat rónak a főváros lakosságára, amiket elbírni lehetetlen, amiknek súlya összeroppamtja a polgárságot. — Különben a kisebbségi pártokat élénken foglalkoztatják a bázeli „sikerek“ és a főváros legközelebbi közgyűlésén módunkban fog állaim, hogy méltó megvilágításba állítsuk azokat. • • • Most már tudjuk legalább, hogy meddig Ingnak a pesti utcákon állni a villamosok. Sztrokay vezérigazgató legutóbb kijelentette a közlekedésügyi bizottságban, hogy ez az immár egészen unalmassá vált és legtöbbször sok nyolcvan koronákat kidobásra ítélő ácsorgóm addig fog tartani, amíg a vasút nem tér át teljesen a felső vezetékre. Ez legalább egyenes beszéd és igy már tudjuk, hogy hosszú esztendőkig még csak reményt sem hajlandók nyújtani a közlekedés megjavítása tekintetében. Vigasztaló, megnyugtató kijelentés ez akkor, amikor annyira leromlott már a közlekedés, hogy az ember kísérletbe esik, ne fizesse-e ki a nyolcvan koronát, mielőtt a villamosra száll és ne folytas'sa-e az útját — gyalog? Soha jobbkor nem hallottuk volna bibiti Horváth János egyszerű, de talpraesett bölcsességét, hogy se a fővárost, se a főváros üzemeit irázi- sokakkal kormányozni nem lehet. Hát ez azután a legtermészetesebb dolog a világon s a baj csak az, hogy Wolffék nem is frázisokkal, hanem frázis-tömegekkel kormányoztál:. Esztendők alatt nem Iái írná: semmi komoly alkotó munkát, pepecselés, piszmo- gás az, ami a városházán folyik, folyó ügyeket intéznek, adókat emelnek, árakat emelnek és kiszélesítik a tátongó fin, amelyet Budapest lakossága között ők ástak meg a gyűlölködés hirdetésével, azokkal a. bizonyos frázis-tömegekkel, amelyekkel a várost „kormányozzák“. Igaz, hogy a tátongó űrnek azon az oldalán, amelyen ők állanak, mind kevesebben maradnak és a hasadét: olyan széles, hogy azon át ugyan többé meg nem lehet hallani puffogó frázisaikat. Pedig a világ minden kincséért sem hagyják abba. Hogy is mondta Eötvös Károly? Olyanok mint a részeg kappan, amely köré kört rajzoltak krétával és a kréta-körből nem tud kiszabadulni, csak kering benne. Csak keringnek és hadarják frázisaikat. Hogy mennyire igy van ez, mutatja az, hogy bibiti Horváth János megállapítása után két városatya is felállóit és olyan frázisokat vágott kJ, hogy Wolff Károly is megirigyelhette volna. A világítás megdrágításáról voll szó, a frázisok tehát Wolif Károly után szabadon a szénbányák és a szénkartell ellen voltak irányítva. Állami ellenőrzést követeltek és sejtelmük sem volt' róla, hogy Budapest közönsége mar hetek óta nem tud eleget nevetni azon, hogy a maguk árdrágítását a másokéval akarjak láthatatlanná lenni, a szénkar telire, ami nincs, kenik a maguk bűnét és követelik azt az állami ellenőrzést, ami a háború óta makacsul és állandóan megvan. Ok azonban csak ismételgeti!: a frázisaikat. Ejnye, hogy is hívják azt ,a madarat, 1 amelyiktől ezt a módszert tanulták? VI. VI. Révay-utea 18 . £€!$ KOM£D2fia Telefonsz.: 14-22. I Rolf és Sieinhardl felléptével az évadzáró műsor. „Pardon tévedtem“ és „B!e beiden Maudi“ Kezdete pontban 8 órakor. #
