Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-05-31 / 21. szám
2 Budapest, 1922. május 31. Az áliam én vagyok clivét vallja a városházával szemben Wolff Károly is, akinek ebben a pillanatban igazán nem tudjuk megadni az őt megillető címet, mert Budapest történetéiben ezzel a műfajjal, amelyet ő képvisel, még nem találkoztunk. Budapest történetében vannak nagy alakok, vannak, akiket vállain hordozott a nép kegye, akiknek módjukban lett volna éppen olyan hatalmat, vagy még nagyobbat lefoglalni a maguk számára, mint a mai „vezér“; de aki a hatalommal oly korlátlanul élt volna, aki olyan érdes (nyíltsággal hirdette volna, hogy „az állam én vagyok1^ — erre példát nem tudunk mondani. Klasszikus példája ennek egy-egy közgyűlés, ahol Wolff Károlyinak kezéből csak a karmesteri pálca hiányzik, amellyel a taktust vernia a szavazáshoz és amellyel rámutatna a szereplőkre, akiknek beszélniük, vagy közbeszól aniok kell. De még érdekesebb egy-egy bizottsági ülés, ahol minden egyes ügyben Wolff Károly egyesegyedül teszi konszideráció tárgyává, hogy mi legyen a döntés. Láttunk jeleneteket példának okáért,, almelyek bizomlyitják, hogy Budapest polgárává nem lehet más, csak akit a maga jelszavai értelmiében Wolff Károly lovaggá üt. Láttuk, hogy az egész városházán csak egyetlenegy magánénekes vau az ő szemiéi- Jyében, mig a többi valamennyi csak kétes értékű statiszta. Nem mertük azonban feltételezni sem azt, ami a legutolsó közgyűlésen megtörtént és aminek rendkívüli voltára Éber Antal hívta fel a figyelmét. Ebben a megvilágításban úgy tűnik fel a dolog, mintha a főváros tanácsa is teljesen a pártvezér akaratai, vagy szemhuiiyo- ritása szerint cselekednék. Természetesen ebben, bármily tisztelettel vagyunk -is Éber Antal személye iránt, nem hihetünk, mert tudjuk, hogy a polgármesteri székben hajíithatatlan akaratú, kemény gerincű férfiú ül. De tudjuk azt is, hogy a tanács tagjai, élükön a nagy idők nagy emberével, Zilahi Kiss Jenővel, sokkal függetlenebb a pártvezértől, mintsem bármi tekintetben befolyásolhatók lennének. Istenem, hogy Wolff Károly a félmiliárdos hitelnek a pénzügyminiszterrel való elintézését nem bízza a tanácsra, annak is meg van a maga oka. A tanácsnak annyi naigy- fontosságu ügyet kell elintéznie, szegénységi és illetőségi bizonyítványokat kiállítani, statisztikákat gyártani, meg a többi; aligha lennie ideje az ilyen bagatel félmilliárdos üzletek lebonyolítására. Nagy ur, zordon hatalom tehát ma Wolff Károly és szinte szerencse, hogy ez a férfiú nemcsak a hatalmat tudta a maga számára biztosítani, de biztosította a nyílegyenesen tekintő elfogulatlanságot, a csodálatraméltó pártatlanságot, harcba vitte Budapest polgárságáért az ókeresztények vértanúi alázatát, megértő és megbocsátó szeretetét. Az ilyen embernek joga van hozzá, hogy egymaga legyen a közgyűlés, az összes bizottsálgos és tekintetes tanács. Eszünkbe jut mégis egy apróság, amelyen ma egész Budapest mosolyog. Az anekdota, vagy igen könnyen lehetséges, hogy — igaz történet szerint, egy Budapesten járt külföldi vendégcsoportot végigkalauzoltak a városon. Megnézték és megbámulták a Gellért-fürdőt, az iskolákat, a vágóhidakat, a községi élelmiszerüzemet, a Széchenyi-fürdőt, az Állatkertet és még sok-sok mindent. A külföldiek el voltak ragadtatva, nem győzték dicsérni mindazt, amit láttak. Az alapos idegeneknek azonban) volt egy kérdésük: amire azonban kalauzuk merni valami szívesen adott választ. Bárhova mentek ugyanis;, bárhol fordultak meg, bármit láttak, mindenhol megkérdezték a külf öldiek, hogy: hát ez kinek a polgármestersége alatt épült? És a kelletlen válasz mindig ugyanaz volt: Bárczy István polgármestersége alatt. Mikor már vagy ötödik napja kapták minidig ugyanezt a választ, az egyik külföldi nagy részvéttel mondta: Kár, hogy ez a Bárczy meghalt . . . Az anekdota, akár megtörtént, akár kitalálták, kitűnő. És kénytelenek vagyunk ez után az apróság utáni ismét Wolff Károlyra gondolni, akinek ma százszor olyan hatalom van a kezében, mint volt a Bárczy Istvánéban. És mi, kik ennek a mai városnak kiváncsi idegenjei vagyunk, tisztelettel kérdezzük, ha majd egyszer Wolff Káfroly fog elvonulni a városházáról, vájjon mit fognak mutogatni, mint az ő alkotását? Vájjon mit? Hacsak nem az állásukból kiszórt tisztviselőket és tahitokat nemi... Mert akkor lesz bőven mutogatni valónk. Börzemanöver a Közúti részvényekkel Miről akart dr. Bedő Mór interpellálni? A Közúti részvények, amelyek hosszú ideig jóval alatta állottak az ezer koronának: néhány héttel ezelőtt megemberelték magukat és hirtelen elkezdtek emelkedni. Senki sem tudta, hogy miért. Már a legképtelenebb pletykák kezdtek szárnyra kelni erről az emelkedéstől. Az egyik azt mondta, hogy Éber Antal veszi, a másik mondta, hogy K r a u s z Simon veszi. Az emberek kezdtek „bedőlni“ a Közútiba és a Közúti 950-ről szerencsésen félik úszott 1600-ig. Most aztán s,ziép lassan csúszik le megint. Hogy a Közúti szeszélyes papír: azt mindenki tudja. Évenkint jó néhányszor meg szokta próbálni a Közúti részvény, hogy hátha karriert csinálhat, de soha sem sikerül neki. Most is megpróbálta, noha most semmi különösebb oka nem volt rá, mert hát a városházán épp azon tanakodik a G e r u z i a, hogy miképen kezdjen hozzá a megváltáshoz és már most kitetszik, hogy egész sereg pör és évekig tartó por lesz ebből a megváltásból. Az ilyen üzlettel pedig nem tanácsos börzézni. A ,«Közúti“ most mégis fölszaladt. Ennek a története pedig a következő: Valaki hírét költötte, hogy a főváros vezetősége meg akarja szerezni a Közúti részvénytöbbségét, mert igy el lehetne kerülni a pörösködést és aztán a vicinálisok is a főváros kezébe kerülnének. Nosza, erre a spekuláció sem volt rest és vásárolni kezdte a Közútit. A játékosok nem gondoltak vele, hogy az efféle részvénytöbbség összevásárlása nem olyan egyszerű dolog, pláne nem olyan egyszerű, ha a főváros akar az a valaki lenni, aki összevásároltad a a papírokat. Egy ilyen akcióhoz először sok pénz kell és a fővárosnak momentán mindene inkább van, csak éppen pénze nincs. Azután meg, amint elkezdődik egy ilyen részvényösszevásárlási akció: a kurzus azonnal felszálad esze nélkül és amit tegnap még jutányosán meg lehetett volna venni, azt holnap a duplájáért sem lehet megkapni. Elég az hozzá: a játékosok most is vásárolni kezdték a Közútit; az a három nagy bank pedig, amely most a Közúti részvénytöbbségével rendelkezik: tartotta a papirt. így aztán a kurzus egy-kettőre fölszaladt. A Közúti kurzusa már jóval fölötte járt az 1500-as árfolyamnak, amikor mint a bomba hatott a piacon az a hir, hogy a Közúti Vaspályatársaság sza. bad tartalékából ki akarják szakítani a házakat ég a telkeket és Közúti Ingatlan r.-t. címen külön részvénytársaságot akarnak csinálni belőle. A hir első hatása az lett, hogy a Közúti kurzusa lassacskán kezdett ismét összezsugorodni. A baisset az idézte elő, hogy senki sincs vele tisztában, hogy tulajdonképen mi is a céljuk és a tervük a nagybankoknak a Közútival? ; A városházán egyre hangosabban emlegetik, hogy azokat azi anyagi követelésieket, megtérítéseket, amelyek a vasút megváltása esetén járnak a fővárosnak a területihasználati szerződés értelmében: le kél! fogni a vállalat rendkívüli tartalékként kezelt vagyonából abban az esetben, ha a főváros követeléseire a megváltási összeg nem nyújt teljes fedezetet. Lehetséges, hogy a bankok, melyeknek dirigens szerepük van a Közúti r.-t. igazgatásában: épp ez elől a lehetőség előli akarják a tervezett reformmal elvonni a Közúti „szabad vagyonát“. Úgy látszik, hogy dr. Bedő Mór fővárosi bizottsági tag is igy fogja iöl a kérdést és éppen azért a főváros műit heti közgyűlésén interpellálni akart a Közúti Ingatlan r-t. dolgában. Az interpelláció azonban, amelyet annak rendje és módja szerint előre be is jelentett a polgármesternek: elmaradt. Bedő dr. beteget jelentett. Lehetséges), hogy Bedő dr., ha felgyógyul, mégis elmondja interpellációját. Mi mindenesetre megkérdeztük dr. S z a b ó Imre tiszti főügyészt, hogy mi a véleménye a Közúti Vaspálya'társalságnál tervezett reformról és véleménye szerint ez a reform nem érinti-e a főváros érdekeit. Dr. Szabó Imre tiszti főügyész a következőket mondotta: — A területhasználati szerződé® értelmében a Közúti Vaspálya-Társaság rendkívüli tartalékként kezelt szabad vagyona sem a megváltóig, sem a haramlás tárgyát nem képezi. Kétségtelen azonban, hogy ez a szabad vágyóin, mint ahogy a réSszvénytársaság minden vagyon-része a,nyagi biztosíték arra, hogy a főváros a vállalattól megkapja azokat az értékeket, amelyeket a területhasználati szerződés megállapít. Ha a Budapesti Közúti Vaspálya-Társaság részvényesei elhatároznák, hogy a szabad vagyonból külön részvénytársaságot alakítanak: ez a reform nem tángálja a főváros érdekeit és nem gyöngíti azt a garanciáit, hogy a főváros igenis megkapja a vállalattól minden!, a területhasználati szerződésben precizirozott és esetleg ibiróilag is megállapított követelését. Ha ugyanis uj részvénytársaságot alakítanak is a Közúti Vaspálya-Társaság vagyonának egy részéből: ez az uj részvény- társaság jogutódja lesz a Közúti Vaspálya-Társaságnak. itt tehát károsodás a fővárost nem érheti. így a főügyész. Más kérdés aztán, hogy most, hogy kipattant a terv: a Közutiék csakugyan megcsinálják-e az Ingatlan részvénytársaságot, vagy pediilg várnáik vele, mig egy kissé elcsöndestednek a terv kommentálok Ellenben úgy halljuk, hogy a kismarosai vaggongyár r.-t. részvényeit addig is bevezetik a tőzsdére. 1 Ti/IWJYAVJS « «9 Petrovác és a zárójel lesz a cinie annak a fejezetnek, amelyben Budapest jövendő történetirója a városházi kurzus hanyatlásának időszakát meg fogja énekelni. Petrovác és a zárójel örök emlékei lesznek ezeknek a hónapoknak, amikor a városi alkalmazottak között nem akadt kigyomlálni való zsidó és amikor az ilyen műveletet a nemesszivü kertészek már csak az alapítványt evő zsidók névsorában folytathatták. De ez a tevékenység már nem fénylik többé a régi csillogással, ma már zárójelekkel dolgoznak és szerda óta a Bernfeld Mór fmotthont zárójeles alcímmel látták el, mondván: Községi Árvaház (Bernfeld Mór fiuotthon). Lám, Petrovác nem alkudott és ő tüzrevetette volna a zárójelet is mindazzal együtt, amit magába foglal, de büszke fejét belevágta a pártfegyelem alacsony gerendájába. Van ez igy néha és mi azt mondjuk, hogy ez már a kurzus alkonya, amikor egy Petrovácnak meg kell hajolnia a destruktiv pártfegyelem előtt, amely már megtűri, a zsidó nevet — ha éppen zárójelben is. Mert nem rendes dolog ez a zárójel. Valami olyasmi ez, mint a feketelábu kácsa, amelyet meg szabad enni böjt napján is, végeredményben pedig — miután a kácsa lábát levágják, mikor az asztalra kerül — minden kácsára rá lehet fogni, hogy fekete lába volt. A zárójellel tehát alighanem Petrovácnak van igaza és mi városunknak ezt a kiváló atyját nem győztük eléggé figyelmeztetni, hogy legyen résen, mert bajtársai már nagyon megéheztek a feketelábu kacsákra. Kánikula napja ragyog az égen, az emberek kezdenek elpilledni a hőségben, úgy látszik, makacs és kitartó nyár előtt állunk és a dühöngő drágasági hullámmal együtt a hőhullám is megérkezett. Csodálatosképen a hőhullám föl- melegitette a városházi sziveket és már most, június küszöbén, elkezdenek gondolkodni egy gyermeknyaraltatási akcióról. Gyorsaság nem boszorkányság, de engedelmet kérünk, ha a fővárosnak módjában van gyermeknyaraltatási akciót csinálni, akkor annak már meg kellene kezdődnie és nem ott kellene tartanunk, hogy a pártvezér a nála megszokott ékesszólással indítványt tesz. Ámbár, hogy az is igaz, hogy egy millió koronát akár a nyár utolsó hetében is el lehet költeni . . .
