Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-12-06 / 42. szám

Tizenegyedik évfolyam

Ara 20 korona

Budapest, 1922. december 6.

42. szám.

|iHiaiHDÍ8»anmmnnmiiit3iiiainama»Húiiipma»immamgniGummnmaiuainama»HBniaiiiamBiiiáiiil

ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 1000 K. Félévre 500 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhiva a!ban. cs>c2><s><2>íS>íS>

VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP

FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL

Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Szív-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám.

Reich,

Schwarz, Deutsch és Hevesi üzemigazgiató urakat indexre tette Wolff Karoly, a többségi párt vezére. Megkímélte elleniben a kellemetlen pellengértől Ripka Ferenc vezérigazgató urat, meg néhány társát, akik talán nem- szenvednek ugyanabban a születési hibában, mint a kiváló Reich Samu, meg még egy-két üzemigazgató. Wolff Károly .tehát ismételtein tanúságot tett közismert objektivitásáról. Mi ugyanis igen nagyra tartjuk- Ripka vezérigazgatót, de igen nagyra tartjuk Reich Samu vezérigazgatót is és nemi vagyunk hajlandók meggyanúsítani Reich Samut csak azért, mert ’zsidó vallláísu és nem vagyunk hajlamidók Ripka Ferencnek sem megadni a ' felmentvényt — aminthogy ezt ő •maga sem kívánja — beszámoló nélkül csak azért, mert ő viszont — keresztény.

Ezúttal azonban még annál is fontosabb okok gerjesztették haragra a többség vezérét, mint az, hogy valaki keresztény, vagy zsidó. Ha például Wolff Károly mindenkor ugyanezen a véleményen lett volna, mint amit most a fejünkhöz vágott, valószínűleg — még ha megtűrte volna Ls Reich Samut a községi éleimiszerü’zem ólén — nem engedte volna meg, hogy az ő koszorús nevéhez fűződő rezsim alatt vezérigazgatói címet kapjon. Volt annak valami jelentősége, hogy a kurzus alatt egy zsidó kereskedőből vezér- igazgatót csináltak, ez alighanem azt jelentette, hogy nélkülözhetetlen a kurzus szíáímára ez>a férfiú és magukhoz kell édesgetni őt, még ha szeplő esik is a kurzus fehérségén. Ez - az argumentum szerintünk megdönti azt, mintha Wolff Károly ezúttal antiszemitáskodni akart volna. Más itt a baj és ez az, hogy Wolff Károly, a vezér, túlságosan ideges. Ennek oka pedig az, hogy jobbról is, meg balról is röpköd feléje a vád, hogy a főváros a legnagyobb árdrágító.

A mi objektivitásunkat ebbeirt a tekintetben alighanem Wolff Károly is kénytelen megállapítani, mert mi soha sem vádoltuk egy pillanatra sem a fővárost árdrágítással, sőt ebben a tekintetben mindenkor védelmünkbe vettük Rip- kát, Deutschot, Reichot, sőt Schwarzot is, csak úgy, mint Wolffot és Sipöczöt, akiktől a politikai véleménykülönbség tengere választ el bennünket. Minden vitán fölül álló objektivitásunk magaslatáról állapítjuk meg tehát, hogy Wolff Károly éppen csak haragjában kiáltotta oda a sajtó egy részéinek, te légióként talárt a szocialisták újságjának, ’hogy „ha ti ütitek az én zsidómat, én ütöm a ti zsidaitokat.“ Azaz, hogy helyesebben: „kinevezem az én zsidaimat a ti zsidaitoknak és ütöm.“ Hiszen lia a liberális rezsim; szerződtette is az üzemigazgatókat, azok mát réges-régen a kurzus szolgáivá lettek és ha csakugyan olyan tömegben hemzsegtek a zseniális kurzusbeliek, akik a Reichekct pótolni tudták volna, — súlyos szerződés ide, súlyos szerződés oda —- a wolffenani kuruc úgy kipenderi- tette volna őket az üzemekből, hogy repültek volna, mint a tanítók s’zázai, akiknek kidobatása szintén nem ment súlyos anyagi áldozatok nélkül. '

Egyszóval neu. olyan rettenetesen veszedelmes a dolog, mint ahogyan a nagypublikum falán látja. Nincs itt szó zsidókérdésről, csak politikai vitától és az üzemigazgatókkal csak argumentumokként hajigálód’zik a többségi párt teljhatalmú vezére. Sőt nincsen itt szó az üzemek vezetéséhek helyességéről serm mert Wolff

Károly éppen olyan jól tudja, mint mi, hogy Reich Samunál és Ripka Ferencnél — akit nem is emleget — kitünőbb vezetőt keresve sem találhatna', Wolff Károly Jéppen jolyan biztosan tudja, mint mi, hogy az a szakértői vizsgálat, amelynek hivatása kideríteni, megfelelő-e a vezetés, nincs-e pazarlás és nem lehetne-e technikai javaslatokkal az üzem rentabilitását emelira, úgy fog végződni, hogy a főváros üzem- igazgatói, keresztények és zsidók, uj sikerekkel kerülnek ki belőle. Wolff Károly csak önmagának az alibijét, a saját politikájának helyességét fogja akkor igazolni, amikor azt mondhatja: „Nem szavaztam meg semmiféle emelést addig, amig a szakértői véleményt nem hallgattam meg. Most már azonban hallottam és tudom, hogy nem lehet másként gazdálkodni, mint ahogy a Reichok gazdálkodnak.“ '

Nem is ezért hangzott el a pénzügyi bizottságban az a fulminarts beszéd, amelyből szelíden csendültek ki az Erger-Berger akkordjai; de elmondatta ezt a beszédet a. vezér idegessége. Ennek az idegességnek pedig megvannak az okai. Ideges a vezér a francia követelések miatt, ideges, mert az ellenizékkel sikertelen tárgyalások folynak és végül meglehetős joggal ideges, mert jóformán alaptalanul illetik az állandó árdrágító vádjával. De oktalan is ez az árdrágítás! vád, mert bárki jöjjön majd Wolff ék után, ezzel a váddal ismételten szemben fogja magát találni, mert neki is drágítani kell. A vezér idegessége szülte a fenyegetést, amely szól a közgyűlési ellenzéknek, a szocialistáknak, a fogyasztó-közönségnek, sőt talán magának a tanácsnak is. Mi azonban úgy látjuk, apró kis házi pörpatvar ez, Budapest ideiglenes pater familiusának szelíd zsörtölődése, hogy aztán annál nagyobb szeretettel ölelje hideg keblére Reich, Deutsch és Schwarz urakat, akik nélküi ma nem tudna megmozdulni sem'.

Äz ellenzék a francia követelések ellen

Egységesen vonul fel és elutasítja a tanács javaslatait — Erőteljesebb eilentállást követelnek — Megszakadtak a polgármes erre! folytatott tárgyalások

A franciák nyomasztó, véletlen fellépése a főváros adósságának behajtása terén egyformán felháborít és elkeserít mindenkit, aki Budapestet szereti és Budapest jövőjéért aggódik. Emellett azonban kétségtelen $z is, hogy a francia manőver legkellemetlenebb helyzetbe hozta a többségi pártot, amely kétesztendős gondtalan és élvezetes egyeduralom után egyszerre tudatára ébredt felelősségének és a polgármester utján megkezdte az ostromot az ellenzék — szive ellen. Megkezdte az ostromot, de még mindig nem jutott el a józanság utján addig, hogy belátná, mire van szükség a pártközi béke érdekében. Az ellenzék ezzel szemben nagyon jól tudja, mi a kötelessége, nagyon jól tudja, hogy alacsony pártsikerek érdekében nem szabad a főváros nagy egyetemes érdekei ellen vétenie; de az áldozatkészségben nem mehet el egészen addig, hogy szolgai udvariassággal a felelősséget levegye az egyeduralkodó többség vállairól.

Ilyen körülmények között

a polgármester és az ellenzék közötti megindult tárgyalások végleg raegszakitottaknak tekinthetők,

aminthogy komolyan nem is lehetett számítani azoknak a sikerére és csak a többség elbizakodottsága, vagy merész vágya nullázhatta fel ezeket a tárgyalásokat a reménykedés hiú köntösébe. A polgármester akciója körül minden csak puszta udvariasság volt. Udvariassági tény volt a demokratáknak az a levele, amelyet dr. Sipőcz polgármesterhez intéztek és amelyben megköszönték a meghívást, és udvariasság volt a liberálisok és gazdaságpolitikusok megjelenése és az, hogy ez a két párt ad referendum véve meghallgatta a tanács bizalmas felvilágosításait. Egyetlen szimpátikus tény csak dr. Sipőcz Jenő szereplése volt, aki temperamentumából, jóérzéséből és természetadta helyzetéből kifolyóan minden lehetőt elkövetett a pártközi béke érdekében. Mindent, tudniillik — ami rajta állott, ami tőle függött. így a sikertelenségért sem ő a felelős. , ;

A polgármesterrel folytatott tárgyalások meghiúsulása után a helyzet rendkívüli módon

megváltozott és ez az uj helyzet az, amelynek súlya alatt

Sipöcz polgármester rendkívül pesszimisztlkus hangú nyilatkozatban szól mindenkihez,

még a sajtóhoz is, amelyhez eddig a rezsimnek egyetlen szava sem volt. A sajtó azonban természetesen ebben az esetben nem csinál sérelmi politikát és becsületesen teljesíteni fogja kötelességét. Éppen azért kár, amig a polgármestei a megértés szavával közeledik, a másik oldalon egy kisiklott tollat börtönnel fenyegetni. Az a sajtó, amelyhez a Fővárosi Hírlap is tartozik, nem fog Budapest szerencsétlenségéből olcsó sikereket kovácsolni önmagának, mert a sajtóhiénákat soha sem a mi oldalunkon fogják látni. A „legnagyobb körültekintés és hazafias jóindulat“, amelyet a polgármester kiván, soha -sem hiányzott nálunk és ezúttal még erőteljesebben fog megnyilatkozni, különösen ha a többség részéről is azt látjuk, hogy a nehéz órákban nem alacsony vádaskodással, vagy a gyűlölet apró tűszurásaival akarja elterelni a publikum figyelmét a valamennyiünket fenyegető veszedelemről. Legyen meggyőződve a polgármester ur, hogy ha a párisi tárgyalásokon csak az ellenzéki, a liberális sajtó cikkeit fogja bemutatni, abban a francia végrehajtók egységes hangulatot fognak találni és meg fogják találni annak a régi rezsimnek a védelmét is, amely nem pocsékolta el a külföldi pénzt, hanem hasznos és kitűnő beruházásokra használta fel. Ne méltóz- tassék elfelejteni, hogy ez is igen fontos argumentum és azok dolgoznak minden taktika és minden diplomácia nélkül, akik igazságtalanul, rosszindulatúan, a tényeknek meg nem felelően rossz szinben tüntetik fel azt a rezsimét, amely nélkül ma Budapest kis Balkán-város lehetne.

Hasonlóképen bölcs viselkedést várunk a közgyűlési ellenzéktől is és közölhetjük azt az értesülésünket, hogy

az ellenzék a francia kölcsön kérdésében egyöntetű megállapodásra Jutott

és teljes sikerre vezettek azok a tárgyalások, amelyeket ebben a kérdésben a nemzeti demokratapárt, a szabadelvű ellenzék és a gaz-