Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-11-22 / 40. szám
Budapest, 1922. november 22. < 75— J ^ JTxmBo&iiimip 3 Budapest sorsdöntő napjai A francia kölcsön katasztrófába döntheti a fővárost — Fenyegetőznek a francia delegátusok — Erek! Károly és Glücksfhal Samu dr. nyilatkozatai Hogy hová jutottunk, hogy mennyire végigtaposott rajtunk a háború, hogy mennyire prédája vagyunk mindenkinek, aki erősebb nálunk: az csak most derül ki, amikor arról van szó, hogy egy belga pénzcsoport bérbe akarja venni a város vasutját és amikor itt vannak a francia hitelezők megbízottai Budapesten, hogy az adósság megfizetésére szorítsák a fővárost. Szegény ez a város, nagyon szegény. A jövedelmei a sok adóemelésnek és árdrágításnak ellenére sem elégségesek arra, hogy a kiadásait fedezzék. A francia hitelezők mégis pénzt akarnak kivasalni ebből a szegény városból. Adós fizess! — ez most a jelszó és ha nem tud fizetni, hát elveszik azt ami van, elveszik az intézményeit, elviszik esetleg a vasutját is. Hisz most már félig- meddig kiderült az is, hogy Mr. Beíte ajánlata, amit a fővárosnak a vasút bérletére vonatkozólag a belga pénzcsoport nevében tett, szintén összefüggésben van a francia kölcsön törlesztésével, mert a belga bankok között, amelyek tudvalevőleg ajánlatot tettek, ott szerepel a Banque de Paris et des Pays-Bas is. A főváros egyik főhitelezője és úgy látszik, hogy ez a hitelező a város villamos vasutain keresztül akart hozzájutni a pénzéhez. Arról beszélnek ugyanis, hogy a belgák a franciákkal szövetkezve hihetetlen, módon fel akarták emelni a viteldijakat, hogy igy a felemelt viteldijak révén alapot teremtsenek a francia kölcsön törlesztésére. A francia kölcsönt 1911-ben vette fel a főváros a Banque de Paris et des Pays-Bas, a Comptoir National d'Escompte de Paris, a Credit Lyonnais, a Societé Generale pour favoriser le d‘eveloppement du Commerce et de 1‘Indus- trie en France-ból alakult szindikátustól 90.5025 százalékos kurzus mellett. 105 millió francia frank volt a kölcsönösszeg, amelyet 50 esztendőre 4 százalékos kamatozás mellett adtak a franciák és amiért a főváros összesen 90 millió 100 ezer 831 koronát kapott. A kölcsönre 250 ezer darab, egyenkint 400 koronás, vagyis 420 frankos kötvényt bocsátott ki, amortizációs kötelezettségének a főváros egészen a háború kitörésének a napjáig híven eleget is tett. Akkor beszüntette a fizetést, azóta kötelezettségei jelentékenyen felhalmozódtak, úgy hogy ma a hátralékos amortizáció, francia kifejezéssel: arriére, 42,748.883 frankot tesz ki és az összes adósság a még kifizetetlen 95 millió frank tőketartozás és a 42 millió frank arriére-rel együtt 137 millió frankra rúg, ami a mai kurzuson a mi pénzünkre átszámítva mintegy 80 milliárd koronának felel meg. A francia hitelezők képviselői: Alphon.de államtitkár, a magánjavak 4s értékek hivatalának párisi igazgatója, gróf Tasser, ugyanennek a hivatalnak budapesti delegáltja, továbbá Bardet a kötvénytulajdonosok egyesületének elnöke, napokig itt tartózkodtak Budapesten, hogy a főváros vezetőivel a kölcsöntörlesztés dolgában tárgyaljanak. Amint ők mondták, barátságos megállapodásra akartak jutni és közben olyan feltételeket szabtak, amilyen feltételeket csak egy győző szabhat a legyőzött állam fővárosa számára. A kölcsön-ügy tárgyalásairól ezt a hiteles információt kaptuk: — A franciák a kölcsön és a fizetetten kamat rendezésére két megoldást ajánlottak fél. Ha a főváros — ez az egyik megoldás — hajlandó 15 év alatt kifizetni összes tartozását, akkor a kölcsönösszeg ötven százalékát elengednék. Ezt a főváros olykép oldhatná meg, ha egyes ingatlanait eladná, oly feltételek mellett, hogy az eladott ingatlanokat a főváros bizonyos határidő leteltével, ha pénzügyi helyzete ezt megengedi, visszavásárolhatja. Ennek a tranzakciónak a lebonyolításába a franciák nem avatkoznának bele. A második megoldás az volna, hogy a kölcsönösszeg és a. fizetendő kamatok kötvényadóssággá (founding) változtatnának át. Ennek garantálására a főváros lekötné összes ingatlan vagyonát, amelynek jövedelme azonban a várost illetné meg és ezt fordítaná a törlesztés, céljaira. Ha a jövedelem nem futná ezt a célt, akkor sor kerülne a garanciák likvidálására. Más oldalról nyert információnk igy szól: — A franciák hajlandóknak mutatkoztak a tőke bizonyos mértékű leszállítására, vagy pedig a 4 százalékos kamat mérséklésére. Ha a főváros a tőkeleszállítás módját elfogadná, akkor nagyobb összeg azonnali törlesztése válna esedékessé, amit a főváros csak egyes ingatlanának eladása esetén tudna kielégíteni. Ennél a megoldásnál azonban a francia delegátusok kijelentették, hogy ők a tranzakcióba csak akkor mennek bele, ha a főváros összes ingatlanait zár alá vSszik. Ez ellen a főváros tiltakozni próbált, amire Alphonde kijelentette, hogy minden védekezés hiábavaló, mert neki a francia-magyar vegyes döntőbíróság utján módjában áll a főváros egész vagyonát zárgondnoki kezelés alá venni. A főváros ezután a kamatleszállítás alapján kívánt tovább tárgyalni, amihez a franciák is hozzájárultak, a törlesztések megkezdésére néhány heti haladékot adtak és a kölcsön-ügy végleges elintézését december 14-ére halasztották, amikor a főváros megbízottai Párisban fognak tovább tárgyalni. Ereki Károly volt miniszter, fővárosi bizottsági tag, aki élénk tevékenységet fejtett ki a tárgyalások során, munkatársunk előtt az ivgy érdemi részéről a következőket mondotta: * — Összesen százharminchét millió frank a franciák követelése a fővároson. Ebből kilencvenöt millió frank a még törlesztetlen tőke, negyvenkét millió frank pedig a kamat. A tárgyalások során, főleg a francia bizottság vezetőjének, Alphonde államtitkárnak a deklarációja után a magyar bizottság inkább a kamatredukálás alapján kívánt tovább tárgyalni, bár tudjuk, mily óriási megterhelését jelenti ez a főváros lakosságának. Mielőtt a franciákkal való előzetes, pesti tárgyalás véget ért volna, a magyar bizottság megadta a deklarációt, hogy a tárgyalásokat, a fentemliíett alapon, december 14-én Párisban tovább folytatni fogja. Qliickstahl Samu dr., a Községi Polgári Pártnak egyik vezéregyénisége, a F ő v á- r o s i Hírlap munkatársának ezeket mondotta: — Mindenekelőtt azt kell mérlegelni, vájjon azok a beruházások, amelyek a háború előtt, a külföldi tőkékből valósulhattak meg, önmagukban véve érnek-e annyit, amennyi a külföldi tőkék hátránya a mai pénzértékben kifejezve. Mert hiszen csakis, kizárólag a külföldi tőke segítségével tudta Budapest megváltani a villamostelepeket s a gázgyárat, csakis igy volt képes uj épületeket, palotákat, üzemeket létesíteni, igy állt csak módjában az iskoláknak egész sorozatát emelni, valamint az uj gázgyárat, a fürdőket és sok mindeíit létesíteni, szóval: igy valósult meg Nagy-Budapest. zzesszMeoB • •• Boldog idők amikor agy teremnek a vezérek, mint gomba a fa tövében. Most ugyanis Haller István is bejelenti, hogy majd megmutatja ő, hogy mi lesz a városházán. Egyszóval aktivitást hirdet, akár koncentrációs, akár fajvédelmi, akár fascista alapon — ez már egészen mellékes. Hallernek édeskeveset hallottuk— és mondhatjuk, nem nagyon nélkülöztük—a hangját a városházán. Valahogy azonban csöndben volt, most azonban bejelenti, hogy nagy harcokat akar megvívni. „Be kell csapnunk — mondja — azt az ajtót, amelyről egyesek azt hiszik, hogy újra megnyílt, s betódulhatnak rajta, akik évtizedeken át a liberalizmus jegyében vezették a főváros ügyeit.“ Nagyra tartjuk ugyan Haller István „képességeit“, de nem tudjuk milyen járatossága van az ajtónynógatásban és az ajtócsukogatásban. Mert nagyon jól kell az ajtócsukás művészetét ismernie annak, aki a népakaratot kívánja a közgyűlési teremből kirekeszteni. Mert hiszen mit akarna mást, mint ezt, a numerus clausus nagynevű megalkotója? Ne felejtse el azonban Haller István, hogy amikor a közgyűlési terem porondjára vágyakozik, itt sokkal nagyobb szakértőket fog találni a numerus clausus terén, mint amilyen ö volt. Ám jöjjön, itt nagyon törpének fog látszani Zilahi Kiss Jenővel és társaival szemben. Ö pedig — no tegye a kezét a szivére! — nem szeret magánál nagyobb embereket a csárdában . . . A felár ötlete merült fel a héten. Ha Kohn Mór cselekedte volna, hogy a vízdijakhoz felárat csúp, akkor Kádár Lehel mindenesetre azt irta volna róla, hogy ez sziriai ötlet. Mi tűrés-tagadás benne, hát bizony nem rafinéria nélkül való a viz árára azt mondani, hogy az ugyanaz maradt, hanem csak a szén ára ment fel. A viz csak két korona; de a felár az tizenkettő. Ebből az ötletből — akárki meglássa — akár a „sziriaiak“ is tanulhatnának. Es nem jósolunk lehetetlent, hogy ha ezeket az ötleteket tovább folytatják a városházán, még jó ha egy napon azt kell kiírnia Wolff Károlynak, hogy „Kohn Mór-né“; de egészen eljön az idő, amikor a nagy cégből „özvegy Kohn Mórné" lesz. Joanovich Pál valaha olyan méltóságban volt, ahol semmit se lehetett jobban megtanulni, mint a cáfolás mesterségét. Miután pedig megtanulta, meg kellett tanulnia és még sem cáfolt, szó szerint kell vennünk az egyik kurzus-lapnak azt a híradását, hogy „Joanovich Pál dr. még márciusban a köz- élelmezési bizottság ülésén tiltakozott az ellen, hogy naponta százezreket kereső sillerek, milliomos zsidók is kapják a főváros kedvezményes zsírját.“ Miután Joanovich Pál ezt a híradást nem cáfolta meg, igaznak kell azt tekintenünk. Ez nagyon helyes is, mert meg kell ismerni mindenkinek a felfogását a maga színtiszta valóságában. Mi magunk is megmondjuk nyíltan, hogy a sikereket és milliomosakat nem tartjuk jogosultaknak még a kétszáz koronáról négy- százötvenre emelkedett községi zsírra sem. De az összes sibereket és nem felekezeti vagy faji különbség nélkül. A keresztény siber is olyan siber, mint a zsidó siber. És ha Joanovich Pál Öméltósága ezt nem igy gondolja, akkor ő egy uj numerus clausus megalapítója. A siberek numerus claususáé! 1 G' VERI KEI If KIÁLLÍTÁS A VIGADÓBAN \ November 24-től december 3-ig.
