Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-07-19 / 25. szám
Tizenegyedik évfolyam Budapest, 1922. július 19 25. szám. Bflínníairmiiiaiiiania»iiariiai»iniHPmüiiiai»piiiampiiiaiiiamaiiiaii»BrHaHiniiiaiiiBHin»iniiiBiiiqnii: ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 400 K. Félévre 200 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban <£><£> <$)<£> <2><2) VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZ<3AZDASA<3I HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 11%"" rnimmmm* % % i % Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Szív-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. Az uborkát sem lehet többé lenézni, harminc, vagy negyven koronájával mérik, végre is a kilóját. Az uborka-szezon sem az tehát, ami a régi és ha a városháza urai most, mintáin két esztendőn át olyan jól megértették egymást, barátságosan elmennek nyaralni: legalább engedjék meg nekünk,, hogy a drága uborka-szezonban elmélkedjünk egy kicsit a viselt dolgaikról. Nem véletlenül szaladt a toliunkra az uborka szó és nem véletlenül beszélünk az uborka-szezonról. Szándékosan idézzük fel: a kort, amikor még ezek a. hónalpok a pihenés, a gondtalan, a könnyű (Éjlet időszaka voltak. Ilyentájt az ősemberek fáradság nélkül ejtettek vadat, a hal magától akadt a hálójukra, a gyümölcsöt csak le kellett szakítani a fáról. De a nyár gondjai sohasem voltak elviselhetetlenek. Az emberi munka, az emberi produktivitás törpéi is össze tudtak hozni annyit, hogy jutott egy kis nyaralásra, nyári vendéglőben való vacsorára^ friss korsó sörre, zöld paprikára, köritett liptóira és — nos igen — uborkára1. Ma igenis olyan korszakot élünk, hogy ember legyen a talpán, akinek a legvadabb uborka-szezonban uborkára jut. A kirántott csirke, meg a fiatal libái elmarad meilőie. Szeretett városatyáink azonban, miután pár kellemes, hűvös éjszakán Reich Samui remek hentesgyártmányai mellett összemérték fegyvereiket, nyugodtan pihenésre térnek. Pádig mérhetetlen gondok szakadnának a vállukra, kimondhatatlan aggodalomtól szorongatva kellene ülniük az izzó trónuson, melybe belekivátnkoztak, de amely most sok súlyos dologra kötelezné őket. Az ellenzék természetesen könnyű helyzetiben van. Százszor ajánlotta fel munkáját, százszor állt elő jótanácsaival és kétszerannyi- szor utasították vissza jóakaratát, segedelmét, mint ahányszor azt rendelkezésre kívánta bocsátani. De mi van a többségigei? Ma, amikor a drágaság olyan tarajos hullámokkal kezd az ég felé ágaskodni, hogy ma-holnap a fejünk búbja sem látszik ki belőle, van-e ma olyan váírosházi többségünk, amelynek tervei, orvosszerei, operálókései vannak? Van-e többségük, amelynek ötlete, terve, épitö talentuma van? Van-e többségünk, amelynek minden cselekedetén a népért való aggódás érzik? Olyan egyszerű, olyan kézenfekvő a válasz, hogy szinte szégyeljük már annyiszor leírni: nincs ilyen többségünk. A többség, mely a városházán ma és a kommün összeomlása óta uralkodik, nem tett egész léte alatt egyebet, mint hatalmának útjait egyengette, de amint az a nemzetgyűlési választásokon félreérthetetlenül megnyilatkozott — hiába. Minden intézkedésük a hatalom megta.rthatására irányult, pedig ha okosan, bölcsen, józanon gondolkodtak volna, ennek az útjait is meg lehetett volna találni. A hatalom megtartását .ma nem exisz- tenciák tönkretételével, a közigazgatás legkiválóbb erőinek kioperálásával lehet elérni, hanem az'zal, hogy a lakosság terheinek könnyítéséért, a megélhetés lehetőségéért harcol az ember. Hitvány kis eszközökhöz folyamodtak akkor, amikor a legnagyobb gondolatokat kellett volna kitermelniük. Ebbe buktak bele és ha belebuktak, nem. kár érettük; csak az a veszedelem, hogy az. ő bukásuk, az ő gondtalan uborka- szezonjuk Budapest népének százezreit állítja a gpndok eddig soha el nem képzelt hegy- óriása elé! • • • A románok bejövetele tekintetében eddig megnyugodott az okos, józan magyar közvélemény abban, hogy ez elemi csapás volt. Egyszerre aztán más íordulatot vett ez az ügy és egyes emberek ma azokat szeretnék a vádlottak padjára ültetni, akik jobbára a vádlók szerepét játszották. Az utolsó közgyűlésen Fóthy Vilmos egyenesen Csiliéry András mellének szegezte a vádakat. Az a jóhiszeműség, amely bennünket vezet, azt diktálja, hogy ne higyjünk Fóthy vádjainak. Minden kiderül majd a vallatásnál. Ma mégis jól esik megkérdezni Csilléry Andrástól, hogy kellemes-e viselni a vádakat, még abban az esetben is, ha azok koholtak? Pedig voltak idők, még az utó- zöngéik most is hallhatók Csilléry ajkain, amikor mindenki hazaáruló és idegen volt, aki nem süvöltött vele együtt és amikor ezeknek az ok liléikül kikiáltott hazaárulóknak az életük sem volt biztos. A lakásrendeletet tehát megváltozott formában — na, csak úgy egy kicsit megcirógatottan — mégis csak alkalmunk van üdvözölhetni. Hiába van minden siránkozás, hiába van minden okoskodás, meg fog indulni a legújabb drágasági hullám, amely a lakásrendelet nyomán fakad. Tudtuk nagyon jól, hogy a história nem fogja elengedtél nekünk ezt a nagy operációt, de az a véleményünk, hogy a házbéremelésre nem áll az a törvény, ami áll a kutya farkára. A kutyának tényleg jobb, ha egyszerre vágják le a farkát, nem pedig apródonkint. A házbért azonban lehetett volna negyedévenként emelni, akkor talán nem éreztük volna meg olyan rettenetésen. Megnyugtató azonban mindössze az, hogy végre látunk valahol takarékoskodást és ez a házbér rendelet ékkel való spórolás. Megnyugtató az is, hogy a lakásrendelet ellen való küzdelemben a városházi többséget sem láttuk sehol. Hallgattak, csendben voltak, takarékoskodtak az energiájukkal arra az időre, amikor majd isméi le lehet zsidózni azokat, akik küzdöttek a korlátlan lakbéremelés ellen. Wolff Károly a parlament 33-as bizottságában parádés szerepet kapott és ilyenkor a híveknek hallgatni illik. A hústalan Budapestet énekelte meg egy carmen lugubre-ban az egyik legkiválóbb magyar újságíró. A pestiek nem esznek húst, amikor valaha az egyetlen igazi husfogyosztó piac a budapesti volt. Ha már a pestiek is lemondtak erről az élvezetről, akkor hogyan fogy el a töméntelen hús, amit ez az ország termel? A jóvátételre kell gondolnia az embernek és arra, hogy nekünk olyan Wolff Károlyunk van, aki szerencsétlenül szokta a mondatait fogalmazni. Aki szerencsétlenül támadja a kis kapitányokat, ahelyett hogy nagyot ütne az entente fejére. Mert a kis kapitányok jó szivét nem lehet kétségbe vonni, de annál inkább vitás az entente nagy ál- Uimférüainak bölcsesége. A budapesti keresKedelmi és ipari kikötőről Irta: Déri Ferenc ny. alpolgármester Az ország; gazdasági életének egyik főtényezője a céltudatos közlekedési politika is. Céltudatos csak az a közlekedési politika lehet, amely a viziutakat a vasutakkal szerves kapcsolatba hozza. Ezt a kapcsolatot pedig a kikötő teszi lehetővé. A magyar vasúti és viziuti hálózat nincs egymással szervesen összekapcsolva. A kapcsolat csak nagyon tökéletlen és Budapestnek, amelynek a legfontosabb átrakó helynek kellene lennie a Dunán, a helyzete ebben a tekintetben nagyon elhanyagolt. Ennek a főoka a kikötőnek a hiánya. Oka volt a múltban talán még a vasutak elzárkózó forgalmi politikája is, azonban ennek a hátránya a múltban, amikor megvolt a lehetőségle a vasutak terjeszkedésének, kevésbé volt érezhető. Ma azonban!, amikor nemcsak uj vasúti vonalak nem épülnek, hanem ia meglevő vasutak is leromlottak és teljesítőképességük csökkent, egyéb okokon kívül! már -a vasutak tehermentesítése szempontjából ! is fontod a vizi-ut kihasználása, úgy, hogy ma már a vas,utaknak is be kell látniok a kapcsolat megteremtésének a szükségét. Budapestet a kontinens geográfiai és. kereskedelmi viszonyai egyenesen praedestinálják arra, hogy az eglész dunai forgalomnak a gócpontja legyen. Ha úgy a Budapestre gravitáló, mint a transitó-áruknak megfelelő kikötő áll a rendelkezésére, Budapest Kelet- és Nyugat- Európa árucseréjének a központjává lehet. Ami a helyi viszonyokat illeti, olyan hely áll rendelkezésre, amely alkamas. egy nagyszabású kereskedelmi és ipari kikötő létesítésére, olyan terület, amelynek az egyik oldalán állandó vizszinü medencéket lehet létesíteni, míg a másik oldalon alkalom van olyan medencék létesítésére, amelyekre nézve szükséges, |hogy a nagy Dunával közvetlenül legyenek összekapcsolva. Amellett ez a terület nincs távol a város központjától, a vasutat könnyen, be Lehet oda vezetni, van hely nenícsak a kikötő, hanem a pályaudvar számára is bőven, s a különféle rendeltetésű kikötőket egységes komplexumban lehet, ott összpontosítani. Ebből a szempontból megvan az alap arra, hogy a Budapesten létesülő kikötő a kontinens legnagyobb belvízi kikötőjévé fejlődhessék. Ha már a mai forgalom mellett is, tekintettel a vasutak csökkent teljesítőképességére, szükség volna a vizűit nagyobb igénybevételére s ebből a célból! a vasút és a viziut erősebb kapcsolatának a megteremtésére, nem szabad elfelejteni, hogy a jó közlekedő ut és a jó kikötő maga is csinálja és növeli a forgalmat. A forgalom okvetlenül bekövetkező növekedése nemcsak egyeseknek és egyes gazdasági osztályoknak hoz hasznot, hanem -általában az egész lakosságnak uj kereseti lehetőséget nyújt, emeli a gazdasági niveaut és erősiti az államot. A1 geográfiai fekvés és a helyi viszonyok által nyújtott kedvező helyzet ki nem- használása súlyos mulasztás volna Budapesttel és az országgal szemben, mert olyasmit mulasztana el, ami az ország gazdasági fellendüléséhek egyik fő faktorává válhatik. Nem szabad figyelmen kivül hagyni azt sem, hogy a kikötő megépítése, különösen az
