Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1921-03-26 / 13-14. szám

6 Budapest, 1921. március 26. éve fanatikusan hirdeti az igazat, anélkül, hogy bántödása esett volna. Ilyenformán az igazmondás mégsem lehet annyira veszé­lyes és én bízom a Fővárosi Hírlapban, hogy erről az egyenes útjáról ezentúl sem fog letérni. Posse! Gusztáv a ,,fieues Politisches Volksblatt" fővárosi rovatvezetője. Budapest, 1921 március 14. Kedves kollegám! Szívesen teszek eleget felhívásának, hogy a Fővárosi Hírlap jubiláris számába írjak Ha írásom pongyola és kisisé felületes, tesz, (tulajdonítsa azt nagy elfoglaltságomnak:, amely úgyszólván azt sem engedi meg, hogy lélekzetet vegyek. Jubileumhoz gratulálni szoktak, de én másít eltérek ettől a szo­kástól, mert. amikor a városházi kalendáriumban visszaíapozgatok, bizony szomorúság fog el éis nem tehetek mást, mint azt, hogy szivem mélyéből őszintén kondoleáljak* szeretett fővárosunknak és igy a város ügyeivel annyira összeforrott Fővárosi Hírlapnak is. Szomorúságom érthető, amikor vissza­emlékezem Budapest fejlődésének legszebb korsza­kára és amikor fejembe tódulnak a nagy koncep­ciójú .tervek és alkotások, amelyek ezt a mi fővá­rosunkat hatalmassá és boldoggá tették volna és amelyeket a szörnyű világháború és a gyalázatos forradalmak halomra döntöttek. Nézzük csak azt az esztendőt, amikor a Fővá­rosi Hirlap megindult, tehát az Ur 1911-ik évét. Milyen boldog volt még akkor ez a mi kedves Bu­dapestünk. Igaz, hogy akkor sem volt teljes a bol­dogság éis ugyanolyan panaszokat lehetett hallani éis olvasni, mint mostanában, de a köznyomor még sem volt oly nagy és a közerkölcsök nem olyan lazák, mint jelenleg. Drágaság miatt panaszkodtak az emberek éppen úgy, mint azt most teszik és az utcák tisztáfalansága miatt szidták a város urait, akárcsak most. És ez a folytonos elégedetlenség szomorúan megbosszulta magát, mert hát mi az akkori drágaság a maihoz képest és mennyivel ke­vesebb port kellett nyelnie a pesti embernek akkor, mint mostanában. De :ne beszéljünk az emberek elégedetlenségéről, szerénytelenségéről, soha ki nem elégíthető vágyairól. Nézzük, hogy mi is történt tiz évvel ezelőtt itt Budapesten a közigazgatás terén. Apponyi Albert gróf, akit e héten választottunk dísz­polgárunkká, akkor jött vissza amerikai útjáról, ahol kidomborította Magyarországnak önálló és függet­len állami voltát és az egy milliónál nagyobb számú véreinket a hazához való hűségre intette. Ezekért a hazafias, önzetlen cselekedeteiért Somogyinegy'e átirata kapásán Budapest törvényhatósága szívből üdvözölte a nagy állami ér fiút. Abban az esztendő­ben vette meg a főváros a Városi Villamos Vasút részvényeinek a többségét és a Krausz Mayer-féle angyalföldi telek-komplexumot potom áron. Akkor jelentek meg a taksamérök a bérkocsikon és ugyan­csak abban az esztendőben indult meg a Kossuth Lajos-utcai villamos vaisut. Mily nagy öröm volt, amikor a Fenemo-'köíru ton, Kfosjsuth Lajosrutcában. Eskü-téren és Kigyó-téren kigyulladtak az első vil­lamos ivlámpák és mily botrányt csináltak abból, hogy megépült a Népopera, amely ma oly nagyszerű jövedelmi forrása a fővárosnak. Ugyancsak 1911- ben helyezték üzembe a főváros hirdetővállalatát, amely oly kitünően bevált intézményünk, továbbá kibővítették a kenyérgyárat, amely annyi jó szol­gálatot tett Budapest fogyasztó közönségének Az óbudai gázgyár akkoriban kezdte meg a működését Heltai Ferenc kitűnő vezetése mellett, akkor épült a Bárczvi-féle kis'Iakáisos bériházak e'gy 'része isi, A pestszentlőrinci Szemere Miklós-íéle teliket akkor szerezték meg a szemétfeldolgozó üzem céljaira, ak­kor vették mag ugyancsak potom áron a svábhegyi Lederer-féle telepet, a Tabán szabályozási munká­latai nagyban folytak és perfektuálták a belvárosi templom környékének a rendezését. Bánffy Dezső báró, az erős magyar, akkor halt meg és Budapest törvényhatóságában az telnöklö Fiilepp Kálmán után Vázsonyi Vilmos parentálta el Magyarország­nak ezt a markáns politikai egyéniségét. A sajtó szabadságát az akkori naiv emberek keveselték és több Ízben sürgették a szabadság kiterjesztését és intézményes biztosítását. És, hogy milyen naiv lelkek voltak és milyen becsületes, ió.szándéku világban éltünk még akkor, ennek legjobb bizonyítéka, bol- dofcgiemlékii Kaisics Péter bátyánknak a galambok védelméről szóló indítványa. Kasics hosszabb be­szédet szentelt a galamboknak, kérve részükre a hatólság erős védelmét. A beszédet türelmetsern meg­hallgatták, az indítványt elfogadták és a galambok háboritlanul boldogan turbékoltak és vígan lakmá- roztak a íranciskánusok temploma előtt. Ki törődik ' ma a szegény galambokkal?,.. Ne haragudjon, kedves kollegám, hostszu cseve­gésem miatt é'si ha tényleg sokat és unalmasat írtam, tegye el a Fővárosi Hirlap húszéves jubi­leumára. Hiszen ráérünk. Szívélyes üdvözlettel készséges hive Padó Pikárd a Fővárosi Közlöny szerkesztői . Hogyan múlik az idő. Tiz éve már, hogy a Fő­városi Hirlap megjelenik és még él, sőt virul. Pedig csak őszinte vagyok, ha ma bevallom, hogy amikor é kitűnő városgazdasági lapnak első száma megjelent, nagyon rövid életet jósoltam neki, mert fölöslegesnek tartottam. Az akkori jóslásomnál per­sze egy hiba csúszott be, amely minden számításo­mat. ime, amint látjuk, felborította. Tudniillik nem vettem számításba, hogy a Fővárosi Hirlap szer­kesztőjének szorgalma, hozzáértése, tisztessége és buzgósága abban az irányban, hogy jó lapot, meg­bízható hírekkel és nagv tájékozottsággal csináljon, nemcsak, hogy lankadni nem fog, hanem inkább úgyszólván napról-napra gyarapszik. Hogy ezúttal rossz jós voltam, annak szívből örülök, nemcsak azért, mert minden tisztességes lapvállalkozásnak sikert kívánok, hanem még inkább azért, mert a Fővárosi Hírlapnak sikere egy kedves, szeretetre­méltó és készséges kollegának fáradságos munká­jának gyümölcseként jelentkezik. További sikert kíván Sajgó Ignác a „Neues Pester Journal“ szerkesztője. Én is ott voltam a Fővárosi Hirlap böl­csőjénél, amidőn a városi reformok vágyából meg­született az ui szám. Ahhoz a stílushoz, amelyet V á z. s o n y i és Bárczy képviseltek az alkotás­ban, hol kritikával, hol dicsérettel, de mindig azzal az érzéssel szóltunk hozzá, hogy Nagy-Budapest jövője lüktet a leirt sorokban. Fogékony és heviilt érzelmekké] álltam én is azok közt, akiket a Fő­városi Hirlap „lapunk barátai“ titulussal illet­het. Most. visszanézve a harcos időkre, érzem, hogy mi mind, akik a lap bölcsőjénél állottunk,' megkop­tunk reményeinkben. Megkopott eszményünk, Bu­dapest isi. A stilus, a .szili, a méret vesztett valamit a régiből. Élűiről kell .sokat kezdeni. Újból növelni kell a méreteket és ezek arányához visszahívni a légi és megkeresni az uj embereket. Köszöntőm a jubiláns lapot abban a reményben, hogy segit fölépíteni Nagy-Budapestet a pénzügyi és társadalmi romokból. Serényi Gusztáv a „Magyarság“ közgazdasági szerkesztője, a Budapesti Hírlap" volt fővárosi rovatvezetője. jelentős orgánummá nőjje ki magát, oly orgánummá, mely kommunális és közgazdasági téren tekinté­lyes szerepet játszik és a legszélesebb körökben a legkitűnőbb hírnévnek örvend. A Fővárosi Hirlap méltán rászolgált erre; a lap mindig hivatása ma­gaslatán állott, nagy ambícióval szolgálta a főváros érdekeit és érdekes fejtegetéseivel, alapos tanulmá­nyaival, melyeknek minden sorából a főváros iránti szeretet sugárzik ki, sok fontos kérdés megoldásá­hoz járult hozzá. Mindezt nagy örömmel állapítja meg a Fővárosi Hirlap szorgalmas olvasója Se invét Henrik a ..Pester Lloyd“ főv. rovatának vezetője. A 15 esztendős F ü g g ette n B u d o p est szeretettel és meleg kollegialitással üdvözli a 10 esztendős F ö v ár ősi ti irt a p-ot és annak szerkesztőjét. Az úttörő köszönti az apostoli, akik talán más utakon, de megindulásuk óta egyforma szeretettel és lelkesedéssel töreksze­nek egy fenkölt, magasztos, nagy cél felé, kö­vetkezetesen, állandóan hirdetik a főváros sze- retetét és munkálkodnak Budapest nagyságá­nak, fejlődésének, lakossága jólétének, boldo­gulásának., könnyebb megélhetésének előmozdí­tásán. A F ü g geile n B u cl a pest sohasem lá­tott riválist a F ö v á r o si H i r l a p-ban, csak segítő társat látott és becsült benne az előbb említett célok elérése tekintetében. Haladjon a F ő v ár ő si H ir l a p továbbra is, időtlen időkig, azon az utón, amely 10 esztendős pályafutása alatt nemcsak barátainak szeretetét, de mindeneknek tiszteletét és elismerését bizto­sította magának. A legmelegebb szeretettel üdvözöl régi kol­legád Tízesztendős múlt ? Újságnál ez tízesz­tendős harcot jelent. Olyan újságnál, mint a Fővárosi Hírlap, ezenfelül még tíz- esztendei úttörő munkát Is; olyan utón, mely csak egy irányt ismer; előre; és csak egy célt : még jobban előre. A mai pihenőn hadd állapítsuk meg, hogy a Fővárosi Hirlap erről az irányról soha le nem kanyarodott, ezt a célt soha szem előtt nem tévesztette. Az igazság vándorboíjával s a felvüágosodott- ság szövétnekével halad most is tovább a maga utján és mi sokan követjük, mert ez a mi utunk is. Két hajó, ha nyílt vizen szö­vetkezik, üdvözli egymást. A Fővárosi Hirlap és szerkesztő ur, a kormányos, a maga szép utjának mai stációján fogadja szives üdvözletemet. Szabó Károly a „Magyar Híradó“ szerkesztője. igen tisztelt szerkesztő ur! Szivből köszöntőm a jubileum alkalmából és kérem, ne vegye szerénytelenségnek, ha jubilánsnak érzem magamat is, hiszen iizesztendövel ezelőtt Önnel együtt bocsájtottam vízre a Fővárosi Hirlap büszke hajóját. Tiz észt ndövei szelőit! Akkor Bárczy István volt a polgármester, ma Sipocz. A közgyűlés vezére V á- zsonyi Vilmos volt, — ma Wo Iff Károly. Kulturtanács- nok Déri Ferenc volt, — ma Z Kiss fenő és a szo­ciálpolitikai ügyosztály élén 'fj i Id n e r Ödön állott, — ma Lobmayer Jenő. Tiz esztendővel ezelőtt a főváros lakásokat, iskolákat épített, községi kezelésbe vette az élelmiszerellátást, a gázgyárat, a villamosmiívekct stb., — egyszóval destruktív munkát végzett. Ma a városháza és a közgyűlés ellen- Deák Ferencei megmutatják, miként lehet jobban gyűlölni képzelt ellenségeiket, mint szeretni hazájukat és fővárosu­kat. Ezt pedig konstruktiv munkának hivják. Kívánom a Fővárosi Hírlapnak, hogy fiz esztendő múlva a retrospektiv elmélkedés derűsebb legyen. Dr. Szilágyi Hugó a „Pesti Napló" politikai belmunkatársa, / a „Fővárosi Hírlap" volt helyettes-szerkesztője. Budapest, 1921. március 17. Igen tisztelt szerkesztő ur! Fogadja legmelegebb szerencSékivánátaiitiat a Fővárosi Hirlap ii) éves jubileuma alkalmá­ból. Égy lap életében tiz év nem sok idő, de a Fő­városi Hirlap-nak elegendő volt ahhoz, hogy igen B Virágh Géza a Független Budapest" szerkesztője. A Fővárosi Hírlap akkor alakult, amikor Bu­dapest megindult a fejlődésnek azon az utján, amely néhány év múlva a nagy európai metro­polisok első soraiba juttatta Magyarország szék- és fővárosát. Ebben a nagy munkában a Fővárosi Hírlap is tevékeny részt vett, mert mint par excellence várospolitikai orgánum, a figyelmet fokozottabban Budapestre irányította. A Fővárosi Hirlap megelégedettséggel és büszke­séggel tekinthet vissza tiz éves múltjára. A jubi­leumhoz őszinte szívvel gratulál régi barátod Walikovszky Károly az „Igazság" fővárosi rovatvezetője. Legújabb különlegesség; „HOBÉ-GRAND-MONARQUE" v -Triple-set -Curasao -Cherry-Brandy -Kristály-kömény -Cacao -Vanda -Mocca -Elixir HOBÉTINE 'JP % Hobé-Damase és Társa francia rendszerű nagy szeszárupárolás TELEFON: részvénytársaság 14-94 Gyár és iroda: Budapest, VI., Lomb-utca !i. szám „OHIO“ BIZTOSÍTÓ r.-t. BUDAPEST, VI., TERÉZ-KÖRÚT 40r42. Teljesen befizetett alaptőke 8,000.000 K Tartalék ........ 45,000.000 „ Kü lön tartalék .......................... 2,000.000 „ Bi ztosítások összege ... ............... 180,000.000 „ A társaság mindennemű élet-, kiházasitási-, gyermek-, szava­tossági- és balesetbiztosítást vállal a legelőnyösebb és leg­modernebb feltételek szerint. — Felvilágosítással szolgál fenti központ, valamint az összes vidéki képviseletek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom