Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1921-10-12 / 42. szám

2

**

Budapest, 1921. október 12.

bizottság lássa el a párt belső adminisztrációját, a közgyűlési viták rendezését és a tanács ellenőrzését. Mondta Wolff Károly és sürgősen átalakult intéző-bizottsággá és átvette a tanács ellenőrzését. Ez az ellenőrzés pedig tüzes és keserű szavakban tört ki. Az ellágyulás eme pillanatában ugyanis úgy megmosdatta Wo Ifi Károly, aki újra a régi kemény deszpotia volt, a tekintetes tan á- csot, hogy az akár egy hétig vakarózhatik utána. Kijelentette többek között, hogy ez a tanács heterogén elemekből áll, akiknek ilyenformán a munkájuk sem lehet egyöntetű. A tanács tagjai közölt sok a konjunktura-ember, akik amerik áznak.

Őszintén szólva, nem egészen osztjuk a vezérnek eme magasröptű gondolatait, ám mindenesetre elismerjük, hogy a tanács tényleg heterogén elemekből áll, csak úgy mint maga a többségi párt, amely ezt a tanácsot ilyen szépen összeválogatta. De hogy a tanács konjunkturás tagjai miért ameri- káznának, azt nehéz megérteni. Akiket nem a tehetségük, hanem a konjunktúra sodort a tanácsnoki székbe, azok igazán hálásak lehetnek a kurzusnak is, meg a vezérnek is, akik olyan konjunktúrát csináltak, amiilyenhez még sohasem volt szerencsénk, fia nem csalódunk azonban, nem a kurzus édes- gyermekeinek szólott ez a kitörés, hanem annak a néhány régi embernek, akiket Wolff Károly minden ok nélkül még mindig indigénáknak tiart a maga rezsinkében. Sőt talán egyenesen B u z á t h János alpolgármester címére volt adresszálva az üzenet. Nem is csoda. Ki látott már olyat, hogy ez a goromba ember nem akar a Zilahi Kiss Jenő tanács- nők ur főnöke lenni. Hát ez menthetetlen eljárás.

Nincs kompromisszium

A nevezetes értekezletet követő napokon azután az a hír terjedt el, hogy Wolff Károly és a kiválni akaró, elégedetlen, belső ellenzék között valamelyes kompromisszum jött létre. A kompromisszum értelmében minden esetben, ha valamilyen különös intézkedésről van szó, előbb meghallgatják a párt háro im-n égy frakciójának vezetőit és ezeknek a véleménye alapján fognak dönteni. Alkalmunk volt a Wolffal szemben álló oldalról hiteles információkat szerezni, amelyek igy szólanak:

— Szó sincs róla, nincs kompromisz- b z u m, csak várakozási idő van, vagy ha úgy tetszik, nem tartanánk ildomosnak, hogy miután Wolfí Károly elénk sietett, koncessziókat, ígéreteket tett, sőt a visz- s z a v o n u 1 á :s Iti'r o m b ft ,át|j á t is m e g f u j t a: mi éppen ebben a pillanatban hagynánk el a pártot. Mi éppen úgy tudjuk, hogy az a városi politika, amelyet a vezérkar csinál, túlontúl veszedelmes és ha meg nem állítjuk őket ezen az utón, amelyen elindultak, akkor nem tudjuk, hova jutunk. Bevalljuk, nem tudunk hinni azokban az Ígéretekben, amelyeket kaptunk. Wolff Károlyt fanatikus, de tiszta jellemű embernek ismerjük, aki állni szokta a szavát, de zsarnoki hajlandóságát a jövőben sem tudja majd megfékezni és alig fordul egyet-kettőt az idő kereke, ismét régi deszpotra fog előttünk állHani — anélkül, hogy ő maga észrevenné. Hiszen arról sincs sejtelme, hogy ezideig is zsarnoki módon kezelte a kezébe jutott hatalmat és meg van győződve, hogy ő a legdemokratikusabb pártvezér, akit valaha látott a világ.

— Ismétlem, hogy kompromisszum nincs, csak

ígéretek vannak, amelyeknek betartását mi igen szigorúan fogjuk ellenőrizni. Ha a pártegyscg fenntartása érdekében a vezérek és a szélsőséges eleiek hajlandók velünk együtt jobbra kanyarodni, akkor természetszerűen nem fogjuk elhagyni a pártot, hanem a párton belül fogjuk érvényesíteni akaratunkat, amely — meg vagyunk győződve róla — teljesen egyezik Budapest lakosságának akaratával. De ha az ígéretek csak Ígéretek maradnak, ha az átalakulás, a hatalom zsarnoki kezelésének leszerelése csak szinleges, ha a szélsőségesek uralkodnak tovább is és ha olyan politikát csinálnak, amelyet az Ébredő Magyarok Egyesülete is megirigyelhet, akkor nincs módunkban a pártban való megmaradás, akikor megyünk a magunk utján. Kompromisszumot azonban nem kötöttünk: csak várakozunk. ■ '

Az ellenzék a bizottságokban

Wolff Károly leszerelése^ amelynek |egy pillanatig sem szabad jelentőséget tulajdonítani,

állítólag egy a főváros számlára igen örvendetes eseményt is hozna, amely a városházi konszolidációt erősen előmozdítaná. Hir szeriimt ugyanis állítólag kijelentette, hogy ő sem helyesli az ellenzéknek a ibizottságiokból való kihagyását. A'z a pártvezéri szerénység, az a martiriumig menő lemondás, amellyel Wolff Károly eddig a hatalmat gyakorolta, dokumentálja, hogy ő elkeseredettem küzdött a dolgok elején azért, hogy egy bizottságban ülhessem Fayer Sándorral, Fábián Bélával és Gáspár Fülöppel. Csupán a pártfegyelem hóhérkötele bírta rá arra, hogy ebben a kérdésbeinl a párt többségének akarata előtt de fér ál jóm1. Most azonban arról regél ,a fáma; hogy hamarosan keresni fogják a módot, miképpen vonják be az ellenzéket a rendes munkába. Érdeklődtünk az ellenzék oldalán, hogy mit szólnak a keresztény községi párt e szándékaihoz. Ezt a választ kaptuk:

— Mi még intem tudunk semmit és ismerve a múltat, nem is igen hiszünk az ilyen Ígéretekben, amelyek mem is származnak) felelős helyről. A'zt hiszem, még igen messze van, amikor az ellenzéki pártok mint pártok foglalkozzanak az'zal a kérdéssel, hogy bemenjenek-e a bizottságokba és milyen) feltételek mellett. Az én magánvéleményem az, hogy ha télníyleg belátják, hogy az ellenzékre a bizottságokban szükségük van, nekünk vállalni kell ezt a munkát, természetesen arainak leszögezésével, hogy semmiért, ami eddig történt, nem vállaljuk velük együtt a felelősséget. Ha segíteni akarnak a’zon a méltánytalan és eddig nem látott sérelmen, hogy az ellenzéket kizárták a bizottságokból, igazán nem lesz nehéz. Tessék lemondatni azokat a bizottsági tagokat, akik ma ott az ellenzék helyét foglalják el és a bizottsági tagsági helyek egyharmadát felajánlani az ellenzéknek, amint az a közgyűlés számarányának megfelel. Ebben az esetben, azt hiszem, meg lehet kezdeni a békés, a normális munkát. Másképpen nehéz lesz és a felelősséget továbbra is teljes mértékben a többség lesz kénytelen viselni.

Az ingyen-vasút

A „Közúti“ megváltásáért a főváros egy árva fillért sem akar f izei ni

Az ingyen-vasút, amelyről aWább szó lesz: a Közúti vasút, amelyről a főváros törvényhatósági bizottsága tudvalévőén kimondta, hogy" megváltja és 1923 január elsején birtokba veszi. A közlekedési dolgok intézésére kiküldött úgynevezett tizenkettes bizottság mostanában fogja megtárgyalni, hogy miképpen is csinálja azt a megváltást, hogy a főváros rá ne fizessen a tranzakcióra. Aki ismeri a vasúti kérdésekben a főváros hangulatát, az előtt nem árulunk el titkot, amikor elmondjuk, hogy a tizenkettes bizottságnak az a célja, hogy minél olcsóbban,

lehetőleg ingyen kapja meg a Közúti vasutat.

Ez a nízus & főváros törvényhatósági bizottságában már akkor is meg volt, amikor 1923 január elsejére felmondta a Budapesti Közúti Vaspálya- Társaságnak a területhasználati szerződést. Akkoriban azonban még úgy állott a dolog, hogy az olcsón, sőt lehetőleg ingyen megváltott villamos vasutat ,ai föváírosra nézve igen előnyös szerződés mellett bérbe lehet adni valami pénzes, lehetőleg külföldi tőkés csoportnak, mely mig egyrészről ismét talpraállítja a lerongyolódott vasutat, másrészt lehetőleg külföldi valutában Olyan bért fog fizetni a fővárosnak, hogy a főváros ezzel ia bérjövedelemmel ismét életet önt daliéit háztartásába. Sajnos azonban, egyelőre az a helyzet, hogy a külföldi tőkés csoportok egyáltalában nem túlságosan verekszenek a vasút bérlétéért), úgy, hogy könnyen megeshetik, hogy a főváros kénytelen lesz iá szó igazi értelmiében házikezelésbe venni a vasutat, ami a mai valutám viszonyok mellett nem valami biztató kilátás.

Ez lévén a helyzet, a főváros közgyűlése úgy okoskodik, hogy ha már kiszámithatljan rizikót vesz a viáiros nyakába, iáikkor legalább ingyen akarja megkapni a vasutat. A hiaiditenv kalkulációja ez:

A területhasználati szerződés érMmében a főváros ia vasúttal együtt köteles átvenni a vasát terheit is. A megváltás után tehát egészen a koncessziós idő lejártáig a főváros fogja törleszteni a részvénytársaság odáig töri észtét len részvény- és kötvény-tőkéjét. Ezenkiviilll fizeti a kötvények után

a kannátokat, a ki nem sorsolt részvények után pedig az átlag-osztalékot, a kisorsolt részvények után pedig a felül-osztalékot. A városházi kiadku- 1 át torok szerint dz á í Hagoszt al ő k r é s z v én yenkint nem sokkal fogja meghaladni a 14 koronát. Eszerint a részvény- és kötvény-törlesztés kereken 75 és fél millió koronába kerülne; az osztalékok pedig a koncessziós idő i1 e j á r it á i g 63.5 millió koronát tennének ki. Ez összesen 139 millió koronát tenne k i. Ha azonban a főváros egyszerre akarná kifizetni az adósságát, amihez a területhasználati szerződéi értelmében joga van, akkor huszonöt esztendő kamatját megtakarítja, úgy, hogy 139 millió korona helyett mindössze csak 90 millió koronát kell fizetnie. Ez alapiában véve nem lenne nagy összeg, hat meggondoljuk, hogy a részvényesek komoly milliókat invesztáltak a vasutbia és nem szimfóniás milliókat. Ha (tehát a főváros m a 90 millió korona megváltási dijat fizet, az jóval kevesebb, mintha a fővárosnak teszem öt esztendővel ezelőtt kellett volna ezt a 90 millió koronát lefizetni.

Azonban a városházán még ezt a 90 milliót is sokallják és nem akarnak fizetni semmit. Nemcsak hogy nem akarnak fizetni, hanem azt mondják, hogy joggal nem fizetnek, mert a területhasználati szerződés világosan kimondja, hogy a vasutat jókarban és üzemképes állapotban kell átadni a városnak; már pedig a vasút, amikor a részvénytársaságtól 1918 november 5-én elkommunizálták, sem jókarban, sem üzemképes állapotban nem volt. Mivel pedig nem volt, tehát a főváros a helyreállítás költségeit le akarja vonni a megváltás árából. A helyre.- állitás költségét 70 millió koronában állapították meg a főváros szakértői, úgy hogy a főváros szerint a Közutfi részvélnyeseiinek mindössze csak húsz millió korona jár.

Ha a főváros a Közúti részvényeseinek húsz millió koronát fizet megváltásképpen, emellett az összeg mellett a tiszti főügyész véleménye szerint a város még nem köteles átvenni a vasút alkalmazottait, mert a vállalatnak nincs nyugdíjalapja. Ha tehát a részvényesek azt akarják, hogy az alkalmazottakat is átvegye a főváros, abban az esetben a nyugdíjalap kiegészítésére legalább 20 millió koronát követel a főváros a részvényesektől. Szóval '

a részvényesek egy árva fillért sem kapnának a vasutjukért.

De nem hogy nem kapnának/ de rá is fizetnének a vasútra, mert az elkommunizált és egyesített vasutakat most tudvalévőén egy állami szerv kezeli és ez a „szerv“ deficittel dolgozik. A deficitet pedig majd arányosan fel fogják osztani az egyesített vasutak részvényesei között. Nem lehetne azt mondani, hogy a Közúti részvényesei jó arcot csinálnának a rossz játékhoz, sőt ellenkezőleg. A Közúti részvényeseinek egyáltalában nem tetszik ez a játék és porolnék. Szóval, egy végtelen pörre van kilátás. Hogy aztán mi lesz a Pör vége? Ki tudná azt megmondani?

Körséta a városházán

Bernolák miniszter kosara — Keresztényszocialista vezérek és keresztény-szocialista

munkások — Kazay meg az asszonyok

Amióta a polgármester megérkezett nyárutói üdüléséről, természetesen minden rendben van a Városházán. Nincs egy csavar a gépezetben, amely helyén ne lenne, nincs egy ember, aki ne merülne el az alkotó munka gyönyörében, a pompázó tervek özöne árad ki a tanácsteremből, ahol lángoló agyvelők korszakalkotó tevékenységet folytatnak. Hatalmas megnyilatkozása volt ennek az a tény is, hogy az utolsó zsidó vallásu tanítónőt is, aki mint ideiglenes erő zsákmányolta ki a magyar társadalmat, elkergették. Zilahi-Kiss Jenlő tanácsnok ezzel rátette a koronát nagy művére, éis ha ugyan közben uj klasszikus ötlete nem támad, akkor átadja magát a meditációnak, hogy kifizesse-e azt a szerény kis adósságot, amivel tagdíjaik ciinéra' a demokrata-péfn íztárnak tartozik?

Majdnem ilyen nagy gond az a másik is, hogy;

a kormány nem akar segíteni a fővároson,

amely kifizetetlenül kapta vissza a számlát, amit benyújtott a népjóléti miniszternek. Két-