Fővárosi Hírlap, 1920 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1920-07-07 / 28. szám
Budapest, 1920. július 7. 3 ^JOmg(MIJAWMP gazdaságokat létesíthet né tik a főváros tőszomszédságában. S a tejgazdaságoknak és az állat- tenyésztés és hizlalás többi ágainak) ily felkarolásába egyaránt bevonhatók volnának úgy a nagyobb birtokosok, mint ai tejtermelő szövetkezetekbe tömöri tett kisgazdák), községi lakosok. Ne* feledjük még azt sem, hogy ahol biztosított a takarmánytermelés s ezzel! aiz állattartás, ott bőséges az istá 11 ótrágyar’produkdió is, mely viszont alapfeltétele a nagyszabású zöldség- és gyümölcstermelésnek. Ily szemüvegen nézve e kérdést, a Duna—Tisza közének öntözésére való berendezését méltó vállalkozásnak állíthatnánk oda az egyiptomiak nílusi, illetve az angolok assuani öntöző berendezéseihez. Közélelmezési szempontból igen nagyi jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy mind e czikkek termelése Budapest közelében éppen ezeken - a területeken fejlesiztessék, amely területekről az év legnal- gyobb részén át a. legolcsóbb viziuton vagy legalább a legrövidebb vasúti vonalon volnának e tér- melvények tömegesen ide hozhatók. Ezek a feladatok nem mai keletűek, de a helyi hatóság erejét túlhaladták, a földmivelésíigyi kormány szemében pedig sok egyéb teendők mellett Budapest fogyasztó közönségének e szükségletei nem tűntek fel oly fontosaknak, hogy egyéb országos termelési feladatok mellőzésével ennek megoldását tartották volna sürgősnek. A közélelmezési miniszter van hivatva, hogy a városoknak, mint fogyasztó központoknak közélelmezését Intézményesen s tervszeriileg biztosítsa. A közélelmezési minisztériumnak módjában áll e feladatok megoldásánál a fővárossal, Pestvármegyével s a terímelő és fogyasztó érdekeltekkel e kérdést megtárgyalni s aj végleges megoldást az érdekelt társmi- nsizteriumokkai s ha kell, magával a törvényhozó testülettel is célhoz juttatni. Célszerűnek tartanánk azt is, ha a helyi hatóság figyelme felhivatnék arra is, hogy központi vásárcsarnokot a többi detail csarnokokkal és nyílt piacokkal hozza szoros kapcsolatba s főleg gondoskodjék arról, hogy az áruk széíszálli- tásának költségei apaszthatok legyenek. E tekintetben tett ugyan már a főváros kísérletet az által, hogy a közvágóhidat, a központi vásárcsarnokot és néhány kerületi csarnokot és piacot összeköttetésbe hozott egymással a villamos vasutak sinhálózata segélyével. Ez ’ a megoldás azonban a beállott szénhiány és a villamos vasúti közlekedés általános megromlása következtében működésbe mindezideig még nem volt hozható. De különben is valószínűnek tartjuk, hogy az itt! szóba jövő szállítások lebonyolitására sokkal alkalmasabb a kocsi- fuvar, mely minden időben rendelkezésre állhat s mely az árukat oda viszi, ott teszi le, ahol azt az illető elárusító kívánja, tehát nemcsak a vasúti sínek mentén. A menetrendhez kötött vasúti szállítás csákóit válik be, ahol a vasút két végpont között az ő általa választott időben és módon, mint önálló szállító vállalkozó közvetíti az áruk ide<-oda vitelét. A főváros lakosságának jutányosabb élelmezése érdekében célszerű volna ,a párisi Duval-féle rendszer mintájára megfontolás tárgyával tenni továbbá azt is, hogy nem volna-e célszerű a községi élelmiszerámsitó üzem szervezetét tovább fejleszteni s a közép- és munkásosztály számára olcsó hatósági vendéglőket létesíteni a lehető legtakarél- kosaibb berendezéssel. A term el vényeik pillanatnyi feleslegeinek későbbi évszakokra olcsón és jól való konzerválására a fővárosban rendelkezésre áll a Magyar Élelmiszer szállító r.-t. tulajdonát képező „Hütő ház“, ahol főleg tojás, vad, baromfi], hal- és húsféle tehető ell hónapokon át későbbi fogyasztásra, továbbá a főváros.1 tulajdonát s a (nagy malomipari vállalatok magántulajdonát képező magtárák és elevátorok; végül a husnemüeik) rö- videbb idei elraktározására szolgáló hűthető helyiségek a főváros vágóhídjánj és központi vásár- csarnokában. A burgonyának s zöldségnek hosszabb időre p. o. téli idényre való eltevéséhez szükséges, modernül berendezett, hüthető és füthető raktárak 'nincsenek Budapesten s e hiány sok nehézséget szült a fővárosi közeli áfásában, eltekintve alttól, hogy a nyirkos, penészes és dohos -s emellett igen drága magánpince-raktáráklban igen sok ily élelmiszer romlott meg s drágította meg ezáltal a megmaradt készleteket. E tekintetben még bő tér nyílik a fejlesztésre, melyek mind hozzájárulnak a főváros élelmezésének biztosítására, egyenletesebbé s ezzel együtt olcsóbbá tételére. • • • Legendákat mesélnek mostanában az Árvizsgáló Bizottságról, amelynek, sajnos, nincs benne a dinében az a gondolat, hogy feladata az árak mérséklése és ha kell, letörése. Talán innen van, hogy az Árvizsgáló Bizottság azt gondolja, akkor fis megtette kötelességét, ha csak megvizsgálja az árakat és azoknak további emelését a jól képzett árdrágító urakra bízza. Mesélik, egyike ez a közkézen forgó legendáknak, hogy a múltkoriban a Zugiigeiben jártak árvizsgálóék. Az egyik kis vendéglőben kitűnő kávét lehetett kapni öt koronáért, ami viszont nem a legolcsóbb dr. No, de sebaj, majd elintézi a dolgot az Árvizsgáló Bizottság! El is intézte. A komistszió távozása után a kávé ára fii- työrészve hat koronára emelkedett. És igy megy az az egész vonalon és lassan odajutunk, hogy a vevők, vendégek, fogyasztók futvás't fognak onnan menekülni, ahova az Áremelő Bizottság beteszi a lábát. A kortesek dolga pár nap alatt befejeződik. Lezajlik a községi választás is és1 1918 október óta most először össze fog ülni Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága is. A hosz- szu interregnum után örömmel veszünk tudomást erről. Az üj városatyák vállárai súlyos terhek, komoly gondok nehezednek majd. Vájjon átérzik-e valamennyien, milyen mérhetetlen j felelősséget vállalnak, amikor beülnek majd a hűvös Váczi-utcai közgyűlési terembe és anekdotáizva füstölnek majd a jó öreg pipázóban, ahol városatya-őseiknek soha sem\ volt olyan nagy okuk a fejfájásra és fejtörésre, mint nekik? A város az adósságok fertőjébe siilyedt, a deficit kátyújából is ki kell emelni a szekeret, kövezet, vízvezeték, minden tönkrement, lakás nincs, építeni, javítani, teremteni, újjáépíteni kell mindent és mindenhol, ügy kellene lenni, hogy az uj városatyák beüljenek a közgyűlési terembe és feküdjenek neki megtanulni, mi az a Budapest, mi az a költség- vetési, mi az a városháza és mi az az adminisztráció? Mert nem olyan könnyű dolog az. Irgalmatlan kolosszus egy milliós város, rengeteg tudomány annak ismerete, hogyan adminisztrálják és kormányozzák és hogyan kell kormányozni azt. Sajnos, ehelyett megint a kortesek veszik kezükbe először az akciók irányítását. Bele kell nyugodni, a törvény intézkedik igy, negyven nap alatt tisztujitásnak kell lenni. Ahelyett, hogy egy bizottság, amely máris a városházán ül, vizsgálata alapján elcsapnák, aki bűnös, igen, ehelyett legalább egy hónapig választási küzdelem következik megint, amikor az egyik jóformán be sem fejeződött még. JABARINtÁ^pÍloI! BUDAPEST, Vili., RÁKÓCZY-UT 63 Júliusi uj műsor. Kezdete fél 9 órakor. Angol kvartét M"d- Ki5s fl“d' Padarovszky SZflLONTfll FERIKE Burger és Jons táncrelációk nézőtéri mókáival step duett Elsőrendű konyha. — Kitűnő italok. — Két zenekar. I I# E D TT M rt 7 I (Városligeti fasor és * ,,r* ™ • Aréna- ut sarkán) A iegujabo amerikai filmszenzáció ! Előadások. A fohérfOQU álarc ! A főszerepben I 3ű9 és 10-kor Első rész: A HALÁL SZIGETE. Pearle White. Megoldották a közkórházak válságát Az uj betegápolási dijak magasabbak a vidékieknek és az operációs betegeknek -— Mi lesz a temetkezési vállalatokkal ? — Dr. Csupor József tanácsnok nyilatkozata A kormány végre megállapította az uj betegápolás! dijakat, egyben ezen a téren intézményes korrekciót is végzett. Ez pedig abban áll, hogy a székesfőváros kórházaiban ezentúl a vidékiek és külföldiek magasabb betegápolási dijakat fizetnek, mint a budapesti illetőségű betegek. A másik újítás az, hogy az operációs betegek ápolási dija magasabb, mint a közönséges betegeké. Mind a két korrektúra rendkívül üdvös és megokolt, a kormányintézkedést e tekintetben feltétlenül bölcsnek kell mondanunk, amit mindenki be fog látni, aki ismeri az évtizedes áldatlan, de szívós küzdelmet, amit a főváros iaz állammal folytatott. Az újításról dr. Csupor József tanácsnok, a közegészségügyi ügyosztály vezetője, a kővetkező nyilatkozatot tette a Fővárosi ti i rj- 1 a p munkaársa előtt: — A kormányintézkedést, amely a kórházi betegápolás® dijakat szétválasztotta, amely különféle ápolási dijakat álÜiaipit meg, őszinte örömmel fogadtam. Nagyon helyes ez az intézkedés, de már húsz esztendő előtt meg kellett volna történnie. A betegápolás! dijak sízétválasztása két irányban történt. Mindenekelőtt régi anoj- mália volt, hogy iá budapesti kórházaikban ápolt nem budapesti illetőségű betegek állandóan túlsúlyban voltak .a budapesti illetőséigüekkel szemben és ;a' dijaik' behajtása is állandó nehézsér gekbe ütközött. Eszerint a vildéki és külföldi illetőségű betegek magasabb ápolási dijakat fognak fizetni, mint a budálpesiíi illetőségűek. Azt hiszem, ez teljesen megokolt dolog, valamint annak a másik újításnak a jogosságához »sem férhet kétség, hogy ezentúl a műtéten átment betegek magasabb ápolási dijakat fognak fizetni, mlint az egyéb betegek. A kórház ugyani különbséget nem tesz beteg és beteg között, de gazdaisági szempontból mindenesetre óriási különbség van. A mai rendkívüli árak mellett kötéseket, vattát adni egészen más, 'mint kanalas orvossággal látni el a beteget. Az operált betegeknek mindezt eddig napi 20 koronás ápolási diij ellenében adtuk, ami természetesen lehetetlen helyzet volt. — Ezéknek a disztinkcióknak felállítását, ai betegápolást dijaknak ilyetén szétválasztását ezelőtti két esztendővel kelt előterjesztésemben részletesen kifejtettem. A kormánytól kért ki- vánságaiinkat akikor mintegy harminc pontban foglaltuk össze és ezek között' a pontok között szerepeltek most teljesített kívánságaink is. A kormánynak végre be kellett látnia ezt a mi igazságunkat; annál is inkább, miért most már kórházaink helyzete igen kritikus állapotba jutott. Százhúszónkét: milliós kórházi költségvetésünknek! kétségkívül gondolkozóba kellett ejtenie a kormányköröket is, amelyeknek iaz államháztartás nehézségeiből levont tanulságaiból is látnia kellett, hogy a fővároson segíteni kell. — Sajnos, megvan az a kellemetlenségünk, hogy az uj ápolási dijakat csak julius elsejétől kezdve szedhessük. Az év első felére a húsz koronás betegápolási dijak az érvényesek, amelyekből — nem kjellH külön bizonyiitatni — kórházi ápolást adni nem lehet. Ezen a; bajon azonban valamiképpen 'Segíteni kell, mert a 127 milliós költségvetés az év első felére csak úgy vonatkozik, mlint a másodikra. A különbözeiét, ha: másként nem, államsegély formájában meg kell kapnunk. Megkérdeztük még a tanácsnokot a temetési vállalkozók ügyéről, mire a következő választ kaptuk: — A temetkezési vállalkozókká! még mindig nem vagyunk rendben. A tanács 14 milliót szavazott meg számukra, ők azonban legutóbb efölött az összeg fölött még 1 és háromnegyed milliót követeltek har mindkettejük számára. Ilyen kicsinyeskedéssel természetesen hátráltatják a megegyezést, amely, ha» szép szerével nem megy, akkor majd menni fog iái kötelező felravatalozás életbeléptetésével, amely a temetkezési vállalatodat közönséges fuvarozási vállalatokká degradálja.