Fővárosi Hírlap, 1920 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1920-04-07 / 15. szám
2 ^yr*mm t'"—^xwaßo&Jinzzgjp i Budapest, 1920 április 7. város súlyos anyagi helyzetben van és aimennyiben módon lesz hozzá, arra törekszem, hogy segitőkezet nyújtsak és a bajoktól való szabadulást minden eszközzel elősegítsem. A fővárosnak az állammal szemben jelentős követelései vannak. Iparkodni fogok a kormánynál odahatni, hogy a fővárosnak ezeket a követeléseit jogosnak ismerjék el és a főváros tényleg hozzá is jusson ahhoz az összeghez. amelyet az államnak hitelezett. Általában más módokon is az lesz a törekvésem, hogy a kormány a fővárost olyan támo<- gatásokban részesítse, amely támogatások meghozhatják a fővárosnak az anyagi konszolidációt. Azt hiszem, ha ez sikerülni fog, olyan munkát végzek, amely Budapest egész lakosságának javára szolgál. Ezek voltak a kormánybiztos szavai, amelyeket örömmel regisztrálunk a Fővárosi Hírlap olvasói előtt, mert ezekből a szavakból azt látjuk, hogy a kormánybiztos felismerte a bajokat, amelyeknek eliminálásával a főváros ismét az alkotó munka terére léphet. Husvét-vasárnap a legsötétebb Józsefvárosban Bolyongás Budapest nyomora és szemetje között Husvét vasárnapján szakadt az eső és igy az ember unalmában már kora délelőtti megette a pirostojásokat, ami kevés 'jutott' Délután mindenki az eső végét! várta és öt óra tájban, amikor alábbhagyott a zápor, a nép elöntötte az utcákat. Ahol sok ember együtt van, out mindig van valami látnivaló,' ott mindig akad irnivalója a riporternek. Nekivágtam tehát a legsötétebb Józsefvárosnak és utólag is megállapíthatom, hogy nem lett volna hiábavaló, ha -ebben a sétában a főváros tekintetes tanácsának egynémely tagja szintén risztvett volna. A pesti Dutzenteich. Indulás a Tisza K á 1 m á n-t é r r ő 1, amelynek közbiztonsága az utóbbi időben módfelett emelkedhetett és bizonyára a szerelem, amely a jobb napokban itt dúlt, szintén alábbhagyott, mert cserjéiknek, bokroknak és más diszkrét függönyt alkotó növényzetnek többé nyoma sincs itten. Mintha az egész háború itt zajlott volna le. Sőt a legfontosabb kellékből, a padokból, amelyekben olyan dúsan népes volt a Tisza Kálmán-tér, hírmondónak sem akadt. Elf ütötték valamennyit a télen, ha ugyan már a múlt nyáron el nem kommunizálták. Niirnbergben láttam az úgynevezett Dutzentleich-et, ahol tizenkét tó van egy rakáson. Ez is elbújhat a Tisza Kálmán-tér mellett, mert itt léptíen-nyomon hatalmas tengerekbe ütközik az ember. A környékbeli serdiiletlen ifjúság, pedig húsvéti 'Szórakozásként minden antiszemita tüntetés jellege nélkül Vörös-tengert játszik és nem száraz lábbal ugyan, de tiz-husz tengeren gázol át egymásután. A legnagyobb tenger partján éppen most ül le egy ifjú ur csinos kis télikabátban és kegyetlen kezekkel tépi le cipőjét, fehér harisnyáját. Aztán egy merész hurokvetéssel a cipőket egymásba kapcsolja, a nyaka közé keríti és indul neki a nem végtelen, de mocskos tengernek. Kerestem a Tisza Kálmán-tér főparancsnokát, a karszalagos csősztl A Városi Színház bejáratánál állt, nézte a nőket, akik a délutáni előadásról távoztak. Vagy a színházat őrizte? Lehet. Mert elvinni a Tisza Kálmán-térről már csak ezt lehetne. A Kun-utjcán át, ahol a tűzoltók laktanyája, a köztisztasági hivatal t's a Dologkórház ülnek sorban egymás mellett, a nevezetes Teleki-térre jutlunk, ahol hétköznapokon olyan vásárt csapnak a munkanélküliek ős a dolgozni nem akarók, mintha állandó népgyiilés. lenne itt. Óriási nyüzsgő, mozgó, scítelö tömeg ez az óriási tér. Ki a grammoíomját, fényképezőgépét, ki meg az utolsó ingét hozza vagy küldi ide eladásra. Most teljes csend, egy lélek nem mozdul az egész/téren, csak az úttesten sétáinak az emberek. A tér három oldalán egy-egy (kávéház, mindegyik zsúfolva egymás fülébe sugdosó emberekkel. A legnépesebb a Hindenburg-kávéház. A Cafe Hin- denburg. ltit is súgnak. Vájjon mit súghatnak? A legpiszkosabb utca. A Szerdahelyi-utcába kanyarodom be. Ennek az utcának hire van ma Pesten, azt mondják, ennél el- hanyagoltabb, piszkosabb utcája nincs ma a fővárosnak. Es konstatálni kell, hogy nem Magyarországon, de a leglomhább török városban sem lehet büntetlenül egy ilyen szemétdombot utcának nevezni. A házak szomorú ablakain a nyomor kandikál ki, sáros, lompos udvarakon rogyadozó lábakkal taposnak az emberek, de az utca közepe minden képzeletet meghaladó módon szégyenletes. Minden ház előtt külön szemétdomb hamuból, rongyokból, szalmából felépítve. Odébb gödrök és sár, megint sár és. bűz és szemét. Az első tavaszi szellő jöjjön és itt a kolera. Portelem ezt még csak látni is. szerencsés vigasztalásként itt van a Józsefvárosi Variete is, amelynek kapui — fájdalom — ezúttal még zárva vannak, de falak, autók és ablakok rokonszenves mocskossága, valamint egy régi szinláp patinás nevei elárulják a nívót, amely itt divatos. Tűt gyönyörködtette hálás közönségét) valaha a nemrég elhunyt ifjú Mosolygó Ferenc is, szmmüvészefiink egének e ritka tüneménye. A Mátyás-térre érünk, amely legelső áldozata lett a világháborúnak. A mozgósítás harmadik napján ennek a térnek csinos kerítései megszűntek a létező dolgok közé tartozni. Gulyás-ágyuk vonultak fel és a pázsitot öreg népfelkelők fáradt teste préselte le. Ma olyan kopasz az egész csinos kis tér, hogy szintle egy fát sem lehet rajta felfedezni. Ünnepel a Madách-utca. A Madách-utca: ez a legeslegsötétebb Józsefváros. Az utcán rengeteg ember. Nyüzsögnek, mint a hangyaboly. Ha a lakásínséggel akartok találkozni, ide jöjjetek ünnep délután és meg fogjátok látni, hogy annyi ember, amennyi itt csak az utcán van, el sem férhet ezekben az apró, szutykos lakásokban. A házak előtt százával kaszinóznak az emberek, az utca közepén újabb csoportok, legnagyobbrészt cigányok. Furcsa, különös, sehol nem észlelt levegője van ennek az utcának és furcsa, különös lakói. Szembe jön egy ember, horgas az orra, olyan a feje. mint egy (karvalyéi. Rajta orosz katonaköpenyeg, lovász-sapka. a hátán vörös hátizsák. Léptei úgy zuhognak, hogy megriadnak a cigánykisasszonyok, akik maguk is különös lényeik. Harmincán állnak egy csomóban, az egyik szennyes és rongyos, a másik selyem parádéban, a harmadik egyszerű kartonba* és mind a legnagyobb barátságban. Minden második udvarban verkli iszol, a verklisek itt keresnek legtöbbet, ahol a cigányok laknak. Az egyik udvarba* három pár pöttöm gyerek keringőzik, a másikban a’ három emelet folyosója rogyásig megtömve emberekkel, akik áhítattal hallgatják a recsegő verklit. Az igazi demokrácia. A Kálvária-tér csendesen gubbaszt és gőgöse* néz le a BarosS-utcára, amely lábai előtti térdel és egy ócska gramofonnal' ad neki szerenádot. A Ko- szoru-uteába térünk be: ez a nyárspolgárság típusa. Vizitelő családok bucsuzkodnak a kapualjakban és literes üvegekben viszik haza a vacsorához val® bort. Egy-két ház előtt konflis, a kocsis lakik itt és beszól egy pillanatra az ot'thonl'evőkhöz. Most egy kétfogatu érkezik. A kocsi belsejéből egy ur száll ki és neme« egyszerűséggel kezét nyújtja a kocsisnak : V
