Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)

1919-09-17 / 39. szám

8 Budapest, 1919. szeptember 17. az összes csere- éis tisizteletpéldányokat beszü,ül­tettük. és újra csak azokiniatk indítjuk meg lapun­kat, akik jogos igényükkel kiadóhivatalunkhoz fordulnak. Lesz-e tüztujitás? Városházi körökben ma az a legfogasabb kérdés: lesfef-e túsztujitás? A tanács mandátuma tulajdonképpen1 1921-ben jár le, nem lehetetlen azonban, sőt sokán egészen bizonyosra veszik, hogy a törvényhatósági bi­zottság megválasztása után azonnal tisiztujitás- ra kerül a sor. Az uj közgyűlés ugyanis valószi- »tileg a maga képére akarja majd teremteni a tanácsot is. Bármi történjék is, akár a Fried­rich-kiormán y, akár máls; kormány fogja' megej- tetni a nemzetgyűlési választásokat, minden­esetre véget fog vetni annak aíz interregnuninak is, amely ma a városházáim uralkodik ás kiírja a törvényhatósági választásokat. Az októberi forradalom óta a főváros közönségének nincsen törvényes képviselete a városházán. A Károlyi­rezsim al'att egy, a belügyminiszter által kine­vezett, helyesebben a szocialistáik által oktrojált néptanács állott a tanács mellett és osztozott a felelősségben. A proletárdiktatúra alatt a buda­pesti forradalmi központi munkástanács öttagú elnöksége és a laikus nyolcvanas bizottság bito­rolták a városi hatalmat. Ma pedig a régi tanács iá! hivatalában és maga énzli legjobban, hogy ezekben a inlehéz időkben mérhetetlen fontossá­gú lenne, ha mögötte állana és utasításokat adna a törvényhatósági bizottság. Az uj törvényható­sági bizottság válaisiztása tehát elmaradhatatlan. Mi lesz azonban magával a tanácscsal? A tanács mandátuma ugyanis hat esztendős és az csak 1921-bénl jár le. Ez Idő alatt tanácstagokat maga a közgyűlés sem küldhet nyugalomba. Megeshe­tek mégis, hölgy" az uj közgyűlés tulteszi magát ezen és uj tanácsot választ — a forradalom jo­gán1. Nem lehetetlen azonban az sem, hogy az uj törvényhatósági bizottság is csak átmeneti­nek tekinti miagát és missziója mindössze abban merül! ki, hogy felülvizsgálja és; letárgyalja mindazt, ami október óta történt, költségvetést állapit meg és megteszi az országgyűlésnek a javaslatokat az uj fővárosi törvény megalkotá­sára. Lehetséges, hogy ezeknek az át mohét i és előkészítő kérdések lerovásánál nem lesz semmi akadálya annak, hogy a mai tanács működjék közre, amely törvényesen megválasztott taná­csa a fővárosnak és a tisztujitást majd csak az a törvényhatósági bizottság ejti meg, amely már az uj fővárosi törvényben előirt választási rend alapján születik meg és ül össze. Föléledt a közmunkatanács. A közmunka- tanács föléledt és újra megkezdte működését. Győzött tehát Polónyi Géza álláspontja, aki már a Károlyi rezsim alatt azt vitatta, hogy a közmunkatanácsot egyszerű kormányrendelettel nem lehet megölni, hanem annak megmaradása vagy eltörlése fölött csak a nemzetgyűlés hatá­rozhat. Régen él a köztudatban az a hit, hogy a közmunkatanács fölösleges szerv és a Ká­rolyi kormány ennek a közhangulatnak a ha­tása alatt döntött. Hiábavaló volt Polónyi Gé­zának minden komoly érvelése, a közmunka- tanácsot kivégezték. Majd jött a proletárdikta­túra, amely nem törődött a Döbreníei-téri hivatal életével, vagy halálával. Most azonban Polónyi Géza megint elnöke a közmunkatanácsnak és kétségtelen, hogv a nemzetgyűlés összeüléséig az érvek egész arzenálját fogja felvonultatni a közmunkatanács megmentése érdekében. Gyógyszerészi állások a fővárosnál. A tanács legutóbb tartott ülésében elhatározta, hogy a prole­tárdiktatúra alatt felszaporodott közkórházi gyógy­szervények (feldolgozására a szükség tartamára öt gyógyszerész alkalmazásait engedélyezi. A pályázati hirdetést a közegészségügyi ügyosztály fogja közzé­tenni, ahol a pályázni kívánók a közelebbi felvi­lágosításokat is megkaphatják. Pályázat orvosi állásokra. A főváros tanácsa a közegészségügyi ügyosztály előterjesztésére leg­utóbbi ülésén elhatározta, hogy a közkórházaknál megüresedett, valamint újonnan szervezett fö-, al­es segédorvosi, végül a szervezett adjunktusi állá­sokra pályázatot hirdet. A pályázati hirdetést a köz­egészségügyi ügyosztály fogja' kiírni. Revü-szinház (Kristály-palotai) a legkellemesebb szórakozóhely. Estémkint világvárosias műsor, csupa uj slágerszámokkal. Jancsi-aréna (Városliget, volt Barokaldi) napon­ta 3 órától kezdve a szenzációs és mulattató szep­temberi műsor. — -------­Kia dja : a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat A szerkesztésért és kiadásén felelős:Dacsó Emil Révai-nyomda Budapest, V., Ügynök-utca 8. szám. TÉLIKÉRT Jgjfe VI., Nagymező-utca 22. Telefon 167—25. Ma és mindennap a fényes szeptemberi megnyitó műsor. Csups uj siáger-szávnok. Kezdete este 727 órakor. Meleg vacsora. Kávéház. Jegyek elővételi dij nélkül délelőtt 10-töl 1-ig és délután 3 órától. fiBBBaaBBBiiBBiiBBHiiMBaaBBDigaBaaBBaeaBBiaaBaiBaaBBaanBDH iK'a íllozflékép-Otíhon CORVI^-FILM i AVECAESAR B .u i “ Dráma 4 felvonásban, i Irta VAJDA LÁSZLÓ, rendezte KORDA SÁNDOR. g Előadások kezdete : 1f2b, lJi7 és órakor. g 5 Vasárnap 3 3/45 1/71 órakor, g Pénztár fél i 1 -töl 1-ig, d. u. 4 órától. * a asaBNBBEBBBBSEiaGiaSflREBBBBUSBStfatfSBa&'&BanBEúaillPBSBBBB LEGFINOMABB zongorák « pianinók BECHSTEÍN, BLÜTHNER, Ibach, Síeinweg, Kaps, Bösendorier, Ehrbar, Koch-Korse!t, Irmler, Förster, Hamburger, Duysen, Stiggl, Andreja, Dörr, Skop, Protze, Hoffmann, Franz Oeser, Dörsam, Petrof, Lauberger. Szerkezeti jótállás ! Méltányos árak. zongoratermei: Budapest, MKóczi-u! 60.5z. Saját zenepalotájában. Vídclre száüiíásoKaí legpontosabban eszköztünk! Fővárosi lakóknak nyitunk. jßründl János Budapest VII., Peterffy Sándor-utca 34. Egészségügyi műszaki berendezések gyár«. í.sipnodernebb rendszerű kBzp. flltáa és ssplIBsfte- tét. Vízvezeték, esatomá- záe.légszeszberendezések. Városi vtxmOvek, cantor- r.Alisok és dertté tele­pek. Oyégy- és sdzfUrdék. Prospektusok. Árajánlatok. (Kristály" a!ó3a) Igazgató Wertheimer Elemér VI., Szerecsen-utca 35. Telefon 120—77. Minden este ljíl órakor ASCHER szenzációs operettéi® HEJEHUJA BÁRÓ A varieté részben fellépnek : Varjas Antal -speciális műsorával, Niklas beszél« bábujával, RosKta és Hegre argentiniai ének- és tánckettőá, Ferry és Ferry a huncut akrobaták. Jegyek egész hétre elővételi dij nélkül válthatók dél­előtt .9—1 óráig és délután 3 órától.. Jancsi Aréna volt barokaldY “V árosliget A köröndben és a színpadon szenzációs elsőrangú előadások. Az előadások — minden időjárás mellett — köznapikon d u 3 órakor, ünnep- és vasárnapokon d. u. 2 órakor kezdődnek. Az esti előadások a kozkéávélí jár esi bohóc felléptével. CORSO Belváros, Váci-utca 9. Szeptember 31-ig ! Amerikai film 1 Re|fény a, vadonban Dsungel dráma 5 felvonásban Ordöng-őis kisasszony ^Vígjáték 3 felvonásban. ............... ........ I , I E lőadások kezdete: Hétköznapokon : d. u. 725, 6 és 7,8 órakor. Vasárnapokon: d. u. 4, Y26, 7 és V„9 órakor. építési vállaIkozó. Telefon 175 62. Ipartelep és iroda: VI., Hungária-köruí 78. sz. PfiPÁIlY Budapest, VIII, Rökk Szilárd-u. 30. rUOMnl Telefon; József 1—42. szám. ILKOVITS J. BUDAPEST, ANDRÁSSY-UT 92. TELEFON: 12—07. Légszesz, vízvezeték, melegvíz, csaternzás és egészs'égügyí berendezések vállalata. Költségvetés díjtalan. festi, IRáZOlŐ és ércfényezik Vállalk'»;ilak minden e szakba vágó mun­. ’ „ ; . kálira modern kivitelben. Vidéki megbizá­BQdííjPéSf, OIL, RÖZSQ-Utca 34. sokat is eszköznek. Révai-Nyomda. Budapest. V., Ügynök-utca 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom