Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-09-17 / 39. szám
4 Budapest, 1919. szeptember 17. üres kasszákat, üres raktárakat találtunk. Nem volt sem pénz, sem élelmiszer, nem volt a betegek ápolásához szükséges gyógyszer, amiben sajnos még ma is nagy szükséget szenvedünk. Mikor elkergettek bennünket, a pénztárban 80 millió korona volt, mikor vissza jöttünk,‘semmit sem találtunk, sőt a négy hónapra terjedő rémuralom alatt még havi 12 mi>lió korona támogatást is adott az „állampénztár“ a főváros számára. Ez négy hónap alatt 48 millió koronát tesz ki, úgy hogy 128 millió koronára rúg az az összeg, amit a kommunisták a fővárosnál elköltötték. Bevételeink ezalatt az idő alatt elmaradtak és azokat most utólag nehéz lesz pótolpi. Most állíttatom össze a kommunizmus pénzügyi mérlegét, t. i. összeállitíafom azokat a kiadásokat, melyeket a bugdet keretén kívül és felül elköltőitek. Majd ha ez kész lesz, pontosan fogjuk látni azokat a pénzügyi károkat, amiket a kommunizmus a fővárosnak okozott. Ezek között a károk között igen jelentékeny és igen különös szerepet játszanak azok az összegek, melyeket a kerületi munkástanácsok és a központi munkás- és katonatanács 80-as intéző bizottságának tagjai kaptak különböző „dijak“ és „költségek“ címén. — Az üres kassza mellett természetesen nem volt lehetséges a háztartást vezetni, mert nemcsak az alkalmazottak illetményeinek és béreinek fizetésére és a háztartás továbbvitelére nem rendelkeztünk megfelelő pénzkészlettel, hanem élelmiszerek és tüzelőanyag beszerzésére is nagyobb összegekre volt szükségünk. Hogy fogalmat lehessen alkotni a főváros kiadásairól, megemlítem, hogy a normális havi 12 millió korona kiadással szemben, most 24 millió koronát adunk ki havonta. Szeptember 1-én nem tudtuk már miből fedezni a kiadásokat, nem tudtuk miből fizetni a tisztviselőket és hogy ne következzék be a teljes csőd, a budapesti pénzintézetek segítségéhez kellett folyamodni, amelynek segítségével és különösen a kormány hathatós támogatása következtében negyvenöt millió korona kölcsönt kaptunk. Ebből az összegből fedezhettük a folyó kiadásokat és eszközölhettük a bevásárlásokat. Megvagyok győződve arról, hogy a főváros polnyelvnek minden talpalatnyi térhódítása! Egy szó, amelyről a fölvirult önérzet leüti a német bilincset, valóságos nemzeti kincsesé lessz. Az egyik hirecske például igy ujjong: (Dunavizet!) Pesten, Magyarország fővárosában, a dunavizhordók, már ősi bevett szokásként, Donauwasser! kiáltással jártak házról- házra. Ez ősi szokást eddig soha senki meg nem szegte egész napjainkig, amidőn a Donau- wasser helyett Dunavizet! kezdenek kiáltozni. „A legerősebb, legmakacsabb bástyák omladoznak !“ Újdondász-kolléga úgy érezte, amikor ezt leírta, hogy hadiíudósitás került ki tolla alól. Haditudósitás a magyarság ez újabb várának bevételéről. % Még egy hirecske, amelyekben ennek a kornak legmélyebb, legigazabb, legtisztább bánata, fájdalma, de büszke dacossága és felvillanó reménye is benne tükröződik : (Sárossy Gyula) — mint az O. D. P. pesti levelezője Írja — Budweisből, hol előbb tartózkodott, Pilsenbe van belebbezve. — Kempelent, a Szegedi Híradó szerkesztőjét Josephsladíba vitték. A másik hir már reményteljesebb : (A Josephstadtban belebbezve volt) s közelebb hazabocsáíott összes magyarokat a szegedi indóháznál okt. 50-án, midőn oda megérkeztek, nagyszámú közönség fogadta, s a Rákóczi-in- dulóval kisérte be a városba. Lakomát is rögtönöztek számukra, mely alatt lelkesen zengett a Szózat és a Hymnusz s ezeken kívül lelkes áldomások is mondattak. „. . . bellebbezve . . .“ az elkeseredés, a dac, a mit minden magyar ember érzett, benne volt az újdondász kolléga emez egyetlen kifejezésében. Az 1860-ik esztendő egész újságírásában nincs szó, amely ennél az egynél többet mondana. gársága, áthatva a kötelességérzettől, mindent el fog követni a célból, hogy a főváros háztartásának vitele meg ne akadjon és hogy Budapestet egy újabb felborulás veszedelme ne fenyegesse; eleget is fog fenni kötelezettségének és azokat a köztartozásokat, amelyeket eddig elmulasztott fizetni, le fogja róni és igy annyi pénzt fog a főváros rendelkezésére bocsájtani, amennyiből a háztartás zökkenés nélkül való továbbvitele az amúgy is legszűkebbre szorított keretek között biztosítható lesz. Persze le kell mondani minden fokozott, sőt a jelenleginél sokkalta kisebb igényekről is, mert ma minden építés, minden munka, minden beszerzés rengeteg költségbe kerül és igy az elkerülhető pótlásokat olcsóbb időkre kell halasztani. A fontos az, hogy megfelelő bevételekkel rendelkezzünk és ezért a tanács már elhatározta a már régebben megállapított telekértékadó beszedését, továbbá azt, hogy a hivatalokban és üzemekben leszállítja a személyzeti létszámokat, általában, hogy minden lehető eszközt igénybe vesz a főváros kiadásainak csökkentésére. Minden reményem meg van arra, hogy a kiadások csökkentésével és uj bevételi források nyitásával sikerülni fog a főváros háztartását minél előbb a normális mederbe visszajuttatni. — A legnagyobb gond és teher a fővárosnak élelmiszerrel és tüzelőanyaggal való ellátása. Amit lehet, mindent megteszünk, azonban a környék teljesen ki van fosztva, tüzelőanyagot csak a demarkációs vonalon túlról lehet hozni, az ideszállitás majdnem lehetetlen — olyan nehézségek ezek, melyeket alig lehet leküzdeni. E tárgyban minden lehető eszközt igénybe vettünk a főváros szükségleteinek biztosítására, — az antant segítségét azonban a legfontosabb anyag : a külföldi szén behozatala tekintetében az eddigi tárgyalások során még nem sikerült eredményesen biztosítani. Ebben az irányban is számilunk a kormány legmesz- szebbmenő támogatására. Nem kétlem, hogy megfelelő eszközökkel a vidéket rá lehet kényszeríteni arra hogy élelmiszereket juttasson a fővárosnak. Lisztet, hüvelyeseket, burgonyát és egyéb élelmicikkeket is kellő mennyiségben kaphatunk a vidékről, ha le tudjuk küzdeni a szállítási nehézségeket. Persze húsban és zsirban van a legnagyobb szükség, mert ezeket az élel- micikkcket az el nem zárt területekről nem tudjuk kellő mennyiségben biztosítani, a demarkációs vonalon túlról és a tengeren túlról pedig csak az antant és a megszálló csapatok jó- akaratú támogatásával szerezhettük be ; húsnál és zsírnál külön nehézség tornyosul elénk: a valuta kérdése. — Mindezeket adolgokaímost a tanács intézi* mert eddig az önkormányzat egyéb szervei nem működnek. A kormány tudvalevőleg kiadott egy rendeletet, mely a közigazgatási szervek folytatólagos íovábbmüködéséí rendelte el, ám ebben a rendeletben a fővárosról említés nem történt. Arról sem történt intézkedés, hogy vájjon a Károlyi-kormány alatt alkotott népíörvény, mely a néptanácsoí szervezte, a közigazgatási bizottságot újjáalakította, a főpolgármesteri állást megszüntette, érvényben van-e, vagy pedig az október 51-iki status quo áll-e helyre. Mondom, egyáltalában nem lehet tudni, hogy ez a néptörvény érvényben van-e, mert erre vonatkozólag a kormány részéről még semminemű kije| Ientés nem történt. Én magam több Ízben sürgettem meg a dolog elintézését szóban és Írásban a miniszterelnöknél és az eddigi belügyminisztereknél. A belügyminisztérium mostani vezetője legutóbb kijelentette, hogy most foglalkozik ezzel a kérdéssel és rövidesen intézkedés fog történni. Amig ez az intézkedés meg nem történik, a közgyűlés és az ebből alakított szervek működése nem kezdhető meg, Ha ez a kérdés elintéződik, akkor együttesen fogunk ahhoz a nagy munkához, melyben a főváros polgármestere és minden tisztviselője vállvetett erővel buzgólkodik azon, hogy Budapest szeretett népének jó, olcsó és egészséges megélhetését biztosíthassuk. Hatiábu Jtikttk a RóKőci-uton Ahogy a kommunisták felosztották Budapestet — Tíz várost csináltak egyből Hatiábu Jóskáék tiszteletreméltó zsiványok voltak csaknem hogy száz esztendeje. Mindenesetre tiszteletreméltóbbak, mint kései pesti és budai utódaik Kun Béláéík, Szíaimuellyéik, Biermannékl, Landlerék. Pogány József ék. Hatiábu Jóska megfordulna a sírjában, ha tudná, hogy laz anekdota) ilyen közeli vonatkozásba hozta a kommün legmodernebb haramiáival. Pedig módfelett kínálkozott ,aí hasonlat, amikor a kommün közigazgatási zsenii tiizzel-vassal az úgynevezett laikus igazgatásért harcolták és ennek az elvnek megfelelően elárasztották a budapesti elöljáróságokat: különféle mesterlegényekkel, akik aztán a legvadabb tudatlansággal, iái tisztviselők iránt érzett mérhetetlen bizalmatlansággal, a saját tehetetlenségük szülte ötletekkel „köziga'zgattak“. Mindez azokban semmi sem volt ahhoz képest, hogy Budapestet fölosztották tiz különálló városra, amelyeknek semmi, de semmi közük mem volt egymáshoz, amelyeket mind más és más emberek, másjként és másként, kormányoztak. Hiszen a bürokráciát háláira Ítélték, természetes volt tehát, hogy minden egyes kerületből uj város lett és minden ilyen városban az egyetlen elöljáró helyét kerek húsz apró polgármester foglalta el. Teljesen a'z orosz minta után, ahol a volt kereskedelmi minisztérium agendáit ma negyvenezer ember végzi el, hia elvégzi és ahogyan elvégzi. No de a furcsaságok furcsasága mégis csak az volt, ahogyan az egyes kerületekből alakult uj városok munkástajnácsai önállósították magukat. Nemcsak hagy egymással nem törődtek, de fütyültek a központra, a sóhivatallá avialnzsált városházárai, a népbiztosságokra, a lakáshivatalra és minden néven nevezendő szovjet-méltóságra. Lakásügyekben hatályon kiviil helyezték a lakáshivátal intézkedéseit, élelmezési kérdésekben homlokegyenest ellenkező intézkedéseket adtak ki a közélelmezési népbiztosság rendelkezéseivel. A legviszásabb he'yzetek kerekedtek igy és az ember nem tudott kacagás nélkül végigmenni a Rá- ikóczi-uton, ahol más volt a törvény az utca egyik oldalán és más a másik oldalán. Az egyik oldal a VII., a másik a VIII. kerülethez tartozott. A VII. kerületben született intézkedések pedig úgy hasonlítottak a VIII. kerületben érvényben levőkhöz, mint a Makón divók a jeruzsálemiekhez. És itt az a pont, a; hol az ember önkéntelenül is, a Hatiábu Jóskára, meg az almádi pusztára gondol, a hogyan azt annak idején Eötvös Károly elmesélte. Az almádi puszta két vármegyében fekszik: Veszprémben és Zalában. A veszprémi káptalaninak igen jó kedve lehetett, amiikor az almádi csárdát a Balaton meílé ponto.slájn :aj két vlá rn^egye határára építette. A csárda tetejének szelemenfája volt a két vármegye határvonal a. A balatoni vármegyék tele voltak akkoron szegénylegénnyel, katonaszökevénnyel, Sóbri Jóska pajtásaival. Ott iddogál most is Hatiábu Jóska Sümeg vidékéről. Meg a-z öt-hat társa. Hires betyárok. Az ivószobának X lábú hosszú asztala is a két vármegye határán nyúlik el. Az egyik oldalon a pad az, egyik vármegyében, a másik oldalon a pad a másik vármegyében. Köriil- iililk a legények. Egyszer csak beállít a csárás: — Gyerekek, jönnek a pandúrok, — Honnan? — Vörös-Berény felől. No ez Veszprétnmegye hadserege. Hatiábu Jóskáék tehát átülnek aj zalai padra és isznak tovább rendületlen nyugalommal. Jön a pan- durőrmester öt legényével. Azonnal ráismer Hatiábu JóskáékraL De hát bizony azojk odaát vannak Zala- vármegyében. Oda a pokol fenekébe csak nem mehet utánuk. Nincs rá parancsolatja az alispántól, ami nélkül pedig nem lehet. A pandúrok letelepszenek, persze csak a veszprémi pádon, mert a vármegye határát átlépniük nem szabad. El is boroznak a betyárok vászonkorsójából, el is tréfáligatnak, eléVődnek egymással. Végre Hat- lábuék felkerekednek és kimennek &| maguk zalai ajtaján. — Isten megáldja kendteket! — köszönnek el illedelmesen. Az őrmester a fokosát rázza utánnuk. Hatlábuék pedig eltűnnek a felső-őrsi őrhegy süni csalitjában. Másnap az őrmester jelentést tesz ia főhadnagynak, a főhadnagy meg az alispánnak, hogy Hatiábu Jóska hatodmagával az almádi csárdában láttatott
