Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-03-19 / 12. szám
B'MŐapóaf, Ifit. wáreius lt. 7 versenyből <H. Ha ráfizet is, ue a versenyt állj a ... * A hét „legnagyobb" glaizdasáffi eseménye természetesen a bécsi vágyó nzárliaí volt és ezt követően Szende Pál pénzügyminiszternek, az az elhatározása, hogy ai bécsi minta után fog eljárni a magyar takarékbetétekkel és safek- fceJ. Mindenekelőtt tudni kell, hogy itt nem osztrák becsapásról, fel ültetésről volt. szó a magyar kormánynyal szemben. Nem is lett volna célja és értelme ennek. Szende miniszter tudott a. készülő ausztriai eseményről, de úgy érezte, hogy annak Magyarországra nézve néni lenne fontossága, vagy legalább időélötti lernte, fis ez az. ami az ..eseményt“ kellő értékére csökkenti le. A rni zár alá helyezésünk ebben a pillanatban legalább nem más, mint egyszerű rendszabály egy fegyelmezetlen, pénzéért reszkető, éretlen és ideges közönséggel szemben. Ha a pénzügy- miniszter nem intézkedik, ez a pánik rettenetes gazdasági kárt okozhatott volna. Bankpaloták omlottak volna össze és a megriadt gazdasági életben képtelen összevisszaság ütötte volna tel a fejét. Ha most már a miniszter erélyes szavával hely reál Ütött nyugalomban az események okai után {áltatunk, azt kdü hinnünk, hogy Ausztria azért folyamodott ehhez a lépéshez, mert ott a vagyonadó egészen a beszedésig a megvalósulás utján van. Igen ám, de Ausztriának, a német- cseh résztől eltekintve, nincsenek megszállott területei és kétséges, hogy a megszállás ideje alatt mi megkezdhetjük-e a vagyonadó behajtását? íme, ebből is kitetszik a pánik oktalansága: hiszen az emberek olyasmitől ijedtek meg, aminek legfeljebb az előrevetett árnyékát látták. De fölösleges volt már csak azért is megijedni, mert a vagyonadó elől hiába menekülnek, hiába a látás-futás, a bujdosás, mert a pénzügyminiszter régen elárulta a nagy titkot, amibe kénytelen-kelletlen mínédnlkinek bele kell nyugodnia, hogy még a szalmazsákokból, a padló ajöl is elő fogják csalni iá dézsmára váló vagyonokat Meg vannak az eszközeik, fis minek akkor ijed ezni? A papirzsákok alkonya. A háború alatt a zsák-szükséglet kielégítése nem kevés gondot okozott az érdekelteknek. A malmok a: háború kitörésekor csak néhány hónapra való készlettel rendelkeztek, a kereskedelem zsákraktárait pedig; lefoglalta ‘a hadvezetőség. A zsákgondok tehát ötleteket termeltek és hamarosan megszületett. a papirzsák. Pótanylaignak ez elég jól bevált és jól jövedelmező üzletág fejlődött ki belőle. Legintenzívebben a Nagel Adolf és a Faludi és Elek cégek, vajlámint a Textilipar r. t. (ezelőtt Salgó és László) foglalkoztak papirzsák- keresfcedéssef, sőt az utóbbi e cikk gyártására Angyalföldön nagyszabású gyárat is berendezett. Ez azonban ey kissé elhamarkodott lépésnek bizonyult, mert a hirtelen kitört béke a papirzsákok pályafutását is letörte. Ez a körülmény nem kis zavart okozott a Textilipar r.-t. berendezkedésében, mert a vállalat kény- tdfen visszatérni a békeipari termeléshez és ismét juta- és kender-gyártmányokat készítem. Ez az- átalakulás újabb tőkebefektetést igényel, amelyet a Magyar-cseh iparbank r.-t. bocsátott a részvénytársaság rendelkezésére. A Pénzvilág uj szerkesztője. A Pénzvilág, amely a legtekintélyesebb és legolvasottabb gazdaságpolitikai lapok közzé tartozik, legközelebbi számával uj kezekbe kerül. A lapot Fodor Oszkár alapította és emelte mai színvonalára, de január T-éri) megvált a szerkesztéstől és belépett a B illa p e s t i Hírlap szerkesztőségébe, ahol a köz- azdasági rovat szerkesztésével bízták meg. A én z világ uj szerkesztő^tulajdonosa. Rónai' ajos, a kiváló hírlapíró, aki legutóbb a Déli H i r- a p helyettes szerkesztője volt. Győztek a biztosítási tisztviselők. Múlt heti szánokban előre jeleztük, hogy a biztosítási tisztvise- k bérharca gó'őzclmeser fog befejezést nyerni, y történt. Előbb Poór Jakab „udvai tanácsos“ adta be a derekát és kénytelen volt az Osztrák aleset biztosító tisztviselői akaratának referálni. Evvel szemben napokig makacsul tartotta iagát az Anker és a Prűdén ti a, megjelentek bécsi főigazgatók és tárgyalásba bocsátkoztak az katmazottakf bizalmi-testületetvipt, csűrtek, dsaÉ/omíTOSÍÍÍ/^MP várták, szerettek volna legelemibb kötelezettségük teljesítése alól kibújni, de az alkalmazottak nem álltak kötélnek. Végül kénytelenek voltak az alkalmazottak minden föltételét elfogadni. Az Ankernél és Prudentiánál tehát újra megindult a munka, de a győzelem értékét mégis kissé elhomályosítja, hogy a tisztviselők nem tartották szükségesnek T i n t- i! e r József igazgatónak az eltávolítását is. Tulaj- donképen ez a penészes agyú ember idézte föl a bérharcot, cseh pökhendiségével eddig is ő nyomta el alárendeltjeit és az ilyen maradi gondolkozásu alak az intézet szociális irányú átalakulását a jövőben is megakadályozhatja. Tintner urnák iitilaput kellene a talpa alá kötni és visszaküldeni Csehországba. A Pénzintézeti Középpont igazgatósága e hónap lú-áii tartett ülésén Juhász Kálmán főfelügyelőt, Nyári Jenő dr. ügyészt, Berger Gyula dr. főrevizort is Palotay Géza cégvezetőt igazgató-he- íyetesekké nevezte ki. A cipőgyárak anyagbeszerző szövetkezetét létesítenek. A Magyar Cipőgyárak Országos Egyesülete 3 a 1 o g h Brúnó elnökletével megtartott közgyűlésén újra megválasztották Balogh Brúnó elnököt. Benedict Norbert társelnököt és Lichtman.ni Miksa alelnököt. a végrehajtó-bizottságba pedig az ünökség tagjain és: dr. Bacher Pál főtitkáron kívül Krausz Vilmost, Moskovits Farkast, Neugebauer ,Sándort, Rózsa Gyulát és Sugár Józsefet küldték ki. A. közgyűlés elhatározta, hogy haladéktalanul anyag- beszerző- és áruértékesítő szövetkezetei létesít, mely arra van hivatva, hegy az egyesületben tömörült cipőgyáraknak gazdasági szerve légyen. Végül Bretschneider Vilmos indítványára a vezetőség eredményes munkájáért köszönetét szavaztak. Közgyűlésiek. A Központi szénbánya r.-t. a Leszámitolóbank ás a kormány közös alapítása — e hó 31-éli tartja első közgyűlését. A 3,000.000 koronás részvénytársaság 7072 K haszonról számol be. — A Ma g y a r f é m- és lámpa árugyár r.-t. közgyűlése e hó 29-én lesz. Tiszta nyeresége 939.778 K. — A Kőbányai takarékpénztár r.-t.-uak e hó 30-án lesz XXV. évi jubiláris közgyűlése. Bő tartalékolások után a 2 és fél millió pénz- initézet 263.263 K jövedelmet (mutat ki. A közgazdasági irodalom gyásza. A magyar köz- gazdasági irodalomnak gyásza van. A közgazdasági újságírás egyik leglelkesebb úttörője, Kormos Alfréd, a Magyar Kereskedők Lapja és a „Magyar Pénzügy" 'megalapítója és főszerkesztője meghalt. A szakirodalom súlyos veszteségét jelenti halála. A zsákok kölcsönzésére és visszaszolgáltatására vonatkozó jogszabályokat dr. Sebők Dezső budapesti ügyvéd, a Zsákbizcttság titkára kézikönyvbe állította össze, amelyben az érdekeltek a kölcsönzsá- kokra, a liszt, cukor, cement, hagyma és egyéb cikk csomagolására szükséges zsákokra vonatkozó rendelkezéseket megtalálhatják. — A mii 2 K-ért kapható kiadóhivatalunkban. A Rappromhémyi köszénbánya rtg„ mely 1917- ben 1000 drb elsőbbségi részvény visszavásárlásával és megsemmisítésével alaptőkéjét 480.000 K-ra szállította le, mosT az 1919. március 1-én lezárt mérlegét teszi közzé, melynek alapján 628,898 K volt a bruttó- jövedelme, miből kamatra és költségre 579,502 K kellett, úgy hogy az előző esztendőről áthozott 22,316 K-val együtt 71,712 K a nyeresége. A társaság bányatelepe. iparvasutja .és beruházása — amire 24,000 K tartaléka van — 1,305,477 K-val, anyag- és árukészlete 240,000 K-val, elfogadványa 54,841 K-val, jelzálogos tartozása 146,611 K-val. a hitelezők követelésének szaldója 480,063 K-val szerepel a (mérlegben. A március 27-iki közgyűlésen a kereskedelmi miniszter engedelme alapján az igazgatóság azt javasolja, hogy az alaptőke 2,520.000 K-ra emeljék föl. Az Általános Beszerzési és Szállítási R.-T. igazgatósági tagokat választott. Megválasztotta Veres Mihály dr. kormánybiztost, Hollós József államtitkárt. posta- és távirő-vezérigazgatót, Vázso- nyi Jenő máv. elnökigazgatót. Varga Jenő dr. egyetemi tanárt és Rósz Jenőt, a Vasutas-szövetség titkárát. Az igazgatóság elnöke Veres Mihály dr. kormánybiztos lett, vezérigazgatója pedig G u t - hard Tódor. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL. Révai-nyomda Budapest. V., Ügynök-utca 8. sz. TÉLIKERT Kezdete fél 6 órakor TORELLO, a guruló embe*. UjVÁRI KÁROL1 uj szólóival. QUADRATUS zenebohóc. THEO DOR VOLLER, komikus. SYLVIA VIOLANT BORNIQUE nővérek. Hol jártál Flórián? a szezón legmulatságosabb operettje. Vasárnap délután fél 3 órakor féiheiyáíru előadás KRISTA LYPALOTA REVÜ-SZINHAZ VI., SZERECSEN-UTCA 35. TELEFON 120- 77 Műv. igazgató- Szőke Szakáll. Kezdete s/46 ór akor. Szőke Szakáll felléptével: nem aKnroü Helénát látni! Nagy aktuális, látványos revü és szenzációs varieté attrakciók. Vasárnap két előadás: a Kristály«» a r délután 7,3 órakor nyitva est e és este 3/,6 órakor 6— óráig HE DOBJA EL az elhasznált PHEDMTIKOT hanem töltesse BALLINlT-tn Pneumatika-Balilnlt —— autosbroncsgyár —•— Budapest, Vili., íriós-u. 10. — Telefon; József 5 —46. — CORSO Belváros, Váci-utca 9. KÉT POMPÁS „STAR“ ÚJDONSÁG. Március 17-én mutatta be A NŐVÉREK Dráma 5 felv. Vígjáték 3 felvonásban. Előadások: d. u. 4, 7aö és 7,8 órakor. B—BB8 MM— VI. kér., Nagymező-utca 17. Telefon 93—36. Minden este ®/46 órakor Most először: AZ ARANY MÓKUS HARSÁNY! ZSOLT BOHÓZATA Azonkívül a február hónapi műsor varieté slágerei. Jancsi Aréna ezelőtt BAROKALDI "V árosliget------A köröndben és a színpadon == sz enzációs műsor. Az előadások — minden időjárás mellett — köznapokon délután 3 órakor, ünnep- és vasárnapokon délután 2 órakor kezdődnek. Az esti előadások a közkedvelt Jancsi bohóc felléptével naponta 7, 8 órakor veszik kezdetüket. OMNIA mozgóképszikmAz A bánya titka Max Pemberton szenzációs regénye filmen. Az Uher-filmgyár slágere A megiKói Haloníornö Dráma 3 felvonásban. Előadások kezdete 3,5 és 7 órakor. Elővételi pénztár d. e. 11—1-ig és d. u. 4 órától