Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)

1919-02-19 / 8. szám

4

Budapest, 1919 február 19.

ki. hogy a főváros parlagon heverő területeit is ki fogjuk használni. A inai viszonyok mellett egyetlen talpalatnyi földnek sem szabad kihasználatlanul maradnia. A föld- mivelési miniszterül n tehát azt kívánja a fővárostól, hogy az összes kihasználatlan tel keit, földterületeit bocsássa rendelkezésre* hogy ezeken a területeken a főváros lakosságának ellátásain kert gazdaságokat létesítsünk. Erre az intézkedérre nemcsak a főváros lakosságának ellátása tekintetében van szükégünk, hanem azért is, mert ezáltal a munkanélküliség enyhítésére találunk majd igen becses orvosságot. Természetesen nem azokról a1 telkekről beszélek, amelyeket egy-két év alatt be fogunk építeni. Ezeken a területeken természetesen jelentősebb, állandóbb jellegű berendezkedésről szó sem lehet, teljesen be akarunk azonban rendezkedni ázó kon a telkeken, amelyeknek beépítésére öt-hat éven belül nem fog sor kerülni.

— És hogy gondolja az államtitkár ur. ki fogja mfcgmüveltetni ezeket a telkeket? A íöldmivelcsügyi kormány?

Ez azután mondta az államtitkár - nekem egészen mindegy. Megművelhetjük a telkeket mi, vagy megműveltetheti a fővá-^ ros, a fontos csak az. hogy a főváros területén ne maradjon egy talpalatnyi föld rnegmiveletlenűl és hogy a munkanélkülieknek minél több munkaalkalmat juttassunk.

„A butitok menjenek a Belvárosba!“

R»kányi a reakciós iskolaigazgatók ellen — Tanácskozások az iskolareformja koroí

Az u.i iskoláért a főváros néptanácsa nemes küzdelmet folytat, amit igazán természetesnek éis tiszteletreméltónak kell tartanunk, mert a forradalom vívmányait igazán vsak az iskolákban lehet megszílár- ditani. Ma a tanítóktól és tanároktól függ minden és le kell szögezni, (szerencséje az uj korszaknak, hogy a forradalom nagyjában és általában Budapest iskoláiban progresszív szellemű tanerőket talált, akiknek leikétől .mindig távol állott az a korlátolt és bünöis gondolatvilág, amelyet a régi rend reájuk szeretett volna oktrojálni.

A főváros néptanácsa ezideig azonban csak a legnagyobb általánosságban tudott irányelveket íel- áilitaui az iskolák számára: most kell sorát ejteni annak, hogy a nevelés egész rendszerét uj alapokra {fektessék. A pénteki tanácsülésben e kérdés körül nívós és termékeny vita fejlődött ki. Sajnos C z ó b e 1 Ernő dr. volt az, aki a nevelés reformjának, az uj iskola megalapításának kérdését éppen a legkevésbbé fontos ponton fogta meg. Az uj iskolát aligha az a kérdés építi fel. vagy dönti le, hogy áll-e igazgató az iskola élén vagy sem. Ez a rész inkább a tanerők szociális, belső kérdése, amit igenis el kell intézni, célirányosan meg keli oldani, de előbb az uj iskolát kell megcsinálni. Ezt az álláspontot C z o b e 1 Ernő dr.-ral szemben legerélyesebben B o- k.án’yi Dezső képviselte, aki .ez alkalommal emlékezetes beszédet mondott.

C zó bel Ernő dr. azt fejtegette, hogy az iskola- igazgatók állása a mai formájában meg nem tartható. Nemcsak arról van szó, hogy az igazgatók i g e u n a g y része nem rátermett a pe d.a- gó g i a i v e zc lesre, hanem arról is, hogy az igazgatói állás mai formája mellett még a rátermett igazgató is kénytelen elhanyagolni a pedagógiai vezetést, mert az igazgató ma házmester, gondnok, tollnok, minden, csak nem igazgató. Az állást kell tehát legelsősor ban reformálni és pedig olyan formában, hogy az igazgatói állást ketté kell választani. Legyen minden iskolának egy pedagógiai vezetője és egy gazdasági vezetője. Mind a kettő maradjon amellett t initó is, adjon órákat, hogy a gyermekekkel is megtartsa. a kontaktust. Az igazgatóknak se legyen több fizetése, mint az egyszerű tanítóknak és az igazgatói állás uc legyen, örök, hanem bizonyos idő után másra szálljon át.

Bódy polgármester szinte még tovább ment a reformban, mint a szocialista tanácstag, kijelentvén, hogy ö nem tudja elképzelni, . miért kelljen irnoki munkára tanítót alkalmazni, amikor azt egy hivatalnok is el tudja intézni.

L ii k á c s .lern"). V á m o s Jenő,. í 1.1 ii c k 1 i c h

Vilma és Preu-sz Mór tanácstagok egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy ennek a nagyfon- tosságu 'kérdésnek elintézését halapszák jel addig, amig a néptanács egybegyül, már csak azért is, mert kilátás van tarra, hogy a néptanács uj tagjai között kiváló pedigógiai szakemberek is lesznek.

Miután C z ó b e 1 Ernő kijelentette, hogy a dolgot halaszthatatlanul sürgősnek tartja, mert a tavi i t ó s á g izgatottan v árja a retormo t, Bokányi Dezső szólalt föl:

Nem az igazgatói állás kettéválasztása a fontos — mondotta — hanem az a legelső tennivaló, hogy minden reakciós, a pedagógiához nem értő igazgatót kihányjunk az iskolából. Ma a királyokat és a kormányokat, amelyek a nép elnyomói voltak, el tudta kergetni a forradalom, akkor néhány reakciós iskolaigazgató miatt sem fogunk kétségbeesni. Mihelyt a néptanács egybeül, az lesz az első indítványom, hogy minden iskolaigazgatót, aki az uj idők szellemének behódolni nem akar, ki kell dobni, hogy meg ne fertőzhesse a gyermekek lelkét. Személyes tapasztalataim, a kislányom iskolája révén megállapítom, hogy a butítás, a fertőzés, a telkek mérgezése épen a munkásnegyedek iskoláiban folyik a legveszedelmesebb mértékben. A munkások, gyermekeinek butítását nem fogják tűrni. Azok a tanerők, akik ezt a mérgezési munkát folytatni akarják, menjenek a belvárosba, ahol talán még mindig kedves az a szellem, amely a kapitalizmusnak olcsó munkaerőket akar nevelni.

Czóbel dr. újabb felszólalása után a tanács úgy döntött, hogy utasította a közoktatási ügyosztályt, tegyen részletes jelentést az iskola re- f o r rn járó 1. Ezt a javaslatot letárgyalják a szakbizottságok, s végül a fővárosi néptanács is.

A reform-munkálatokról különben illetékes forrásból. a következő információt kapta a Fővárosi Hírlap munkatársa:

Az iskolaigazgatók küldöttségének megjelenése kapcsán a tanügyi kérdések egész komplexuma napirendre került. A pedagógiai szemináriumban szorgalmas munkát végez a reformbizottság, amely az iskolai reformok részletes programmját dolgozza ki. Addig is, amig a reformíerv elkészül, megkezdődnek a legsürgősebb átmeneti intézkedések, amelyek között az iskolák egész sorozatának építése a legfontosabb. De sorra kerül a tanítói fizetések emelése, a szakfelügyelet kérdése, a tanterv reformja, legsürgősebb azonban a pedagógia vezetés kérdése, mert az igazgatók adminisztratív dolgokkal tulhaímozva képtelenek a vezetésre. A tanácsban az a vélemény alakult ki, hagy az igazgatói intézmény a men formájában megszüntetendő és az igazgatói teendők ketté választandók. Egyben pedig meg fognak történni a szükséges intézkedések a személyi revízió kérdésében is.

A gazdag grófok és a szegény mentők

Kova eh Aladár anekdotái

A mentők tönkrementek, de őszintén szólva, nem is nagy kár azért, hogy bekövetkezett az időpont, amikor be kell látni: nem lehet ennek a módfelett fontos közegészségi intézménynek a nyakába akasztani a koldustarísznyát, s aztán szabadon az útjára bocsá.itani. Ebben a pillanatban azonban még az égés föld között lebegnek a szegény mcnitök, mint a Mahomed koporsója. Kov.ách Aladár igazgató rohan niiniszteriumró 1 -m.iniszteriurnra, yégigszáguldja a városházát, hogy végre rendbehozza a mentők meg- cibált szénáját. Közben pedig a szomorú múltról —- nyilván a jobb jövő reményében — örökké reménykedve, hitét soha eL nem vesztve, vidám anekdotákat .mond el. Az anekdoták hősei a g a z d a g g r ó f o' k és a s z e g é n y rn e n t ő k.

Valaki azt mondja neki, hegy a grófok, akik örökkön a mentők patronusainak játszották ki magukat. bizony adhattak volna pénzt is. hogy a mentőket ki lehetett volna segíteni a hínárból. Kovácli Aladár jó demokrata, de ami igazság, azt ő el nem ferdíti.

— Nem lehetne azt mondani •— kezdi — hogy a grófok nem akartak volna segíteni. Karácsonyi ■gróf 30.000 koronát adott az első szóra. Egy másik- gróf azonban azt felelte:

•—. Ma nem tudok még adni. Bizonytalan a jövő. De ha megmutatják, hogy melyik holdföld az enyém, akkor szívesen adok a mentőknek.

Erre persze Kovách Aladár sem tudott felelni, miután nem volt módjában erre vonatkozólag kikérni B ii z a Barna véleményét.

— Tessék azonban elhinni — folytatta tovább — a mágnásoknak fogalmuk sincs arról, hogy mi az a pénz, nem is sejtik, mennyi egy hatos. Elmondok két esetet, amiből világosan kitetszik, hogy igaz. amit állítok.

Beállít egyszer hozzánk, a mentőkhöz, az öreg N á k ó gróf. Rettentően sápadt az ábrázata, idegesen. táncolnak az ujjal a sétapálcáján. Bent a műtőben egy tót napszámossal vesződnek a mentőorvosok. Hamarosan kiderül az összefüggés. A gróf autója elgázolt valakit az utcán'. A valaki a derék tót napszámos volt. A katasztrófa nem volt súlyos, hogy a tót mégis túlságosan nagyot ordított, annak az a magyarázata, hogy rettenetesen részeg volt az istenadta. Mindössze az orrán volt jelentősebb horzsolás, a doktorok éppen azt tapaszthatták, miközben, a tót vidáman énekelt, élénk alkohol-illatot terjesztve maga körül.

A gróf azonban nagyon izgatott volt.

— Tessék várni — mondom neki — majd megnézem, mi van a tóttal. Komoly-e a baja?

Egy perc múlva a legjobb hírekkel jövök vissza a műtőből. Nákó fellélegzik és a m.ellényzsebébe nyűt és kihúz egy marék nagybankót. Azt mondja:

— Tessék ezt odaadni annak a szegény embernek.

Gyakorlott szemmel azonnal látom-, hogy a grófnak sejtelme sincs arról, hogy mi a pénz. Megolvasom a bankókat. Tizenkétezer,hatszáz korona volt, ami egy orrhorzsolásért annak idején rettenetesen nagy összeg lett volna. \

— Ha ennek a felét adja oda a gróf ur — mondom — ebből az összegből akkor is rendbe jön a tótnak az egész faluja.

Nákó áimélkodott, de én folytattam:

— Ebből a pénzből száz korona a mentőké, (Ütvén korona pedig a tóté. a többit csak tesjsék szépem, zsebretenni.

A szegény horzsolt orrú tótnak talán még sohasem volt olyan - vidám estéje, mint akkor, amikor megkapta a Nákó gróf ötven koronáját. Akkoriban a drótostótoknak nem igen adtak ötven koronát egészben a kezébe.

*

Az egyik grófi családnál megbetegedett valaki. Eljöttek hozzám, adjak egy orvast, aki állandóan a beteg mellett lesz. Ismertem a családot, tudtam, hogy bőkezűen fizetnek, egyik legderekabb orvosomnak juttattam a jövedelmező állást.

Menjen el, kedves barátom — mondtam — magát nagyszerűen meg fogják fizetni ezért a műn káért. Ennek a munkának nagy hatása leisz a maga jövőjére. ’ fvV'i

Elmúlt két hónap és beállít az én barátom:

— No. engem ugyan meghonoráltak — mondta — havonként száz koronát adtak.

Akkor még a száz korona jóval többet ért, mint ma, de fejedelmi honoráriumnak mór akkor sem lehetett mondani. Én mégis, biztatom a doktort:

Csak menjen vissza, barátom. Ne adjon erre semmit, biztosítom, pótlólag tisztességesen meg fogják fizetni.

Aztán csönd lett. Hogy miért, rövidesen megtudtam.

Egy napon ugyanis a gróf igy szólt az orvoshoz.

— Mondja, kedves doktor, hova szalad maga minden délben és minden este?

Hazamegyek ebédelni éjs vacsorázni, mivel ennem mégis csak kell.

Ugyan kérem, mondja ismét a gróf — nem érdemes azért ennyit fáradni. Van itt a szomszédban egy igen kis vendéglő, ott egészen elfogadható kosz- tot fog kapni. A költségeit majd természetesen fedezni fogom.

Elmúlt megint egy hónap. És a gróf megint kifizetett 100 korona honoráriumot és 1000 korona e b é d p é n z t.

Mondom, nem tudják ezek az emberek, hogy mi a pénz. Száz koronát adnak egy havi munkáért és ezer koronát ebédpénznek. Persze, mert tudják, hogy ők hatvan koronát fizetnek ki a vendéglőben, akkor ügy ilyen szegény ördögnek elég lehet 30 korona is egy ebédre.