Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)

1919-01-29 / 5. szám

f

demli, hogy Budapest minden polgára megvetésével tisztelje meg :

„Egészen nyilvánvaló és meggyőződésem szerint minden vitán fölül áll, hogy bármilyen legyen egy országnak kormányalkata, a kormányzat sohasem mondhat le arról, hogy a fővárosban, az ország szivében összefutó életerőknek vérrel való táplálását és lüktetését ő maga irányítsa.

Mi más ez, ha nem a legközönségesebb intrika a főváros útban lévő autonómiája ellen? És Polónyi szerint a főváros számára csak egyetlen autonómia létezhetik: az, amelyet a közmunkatanács fönnmaradása biztosit számára. „Nem tudják, mit cselekszenek — kiált föl — hiszen a közmunkatanács megszünietése az önkormányzati ügykörnek szűkítését, sőt részben teljes megszüntetését vonná maga után.“ Nem, Polónyin többé nem lehet bosszankodni, Polónyi kedves, szenilis öreg bácsi lett, kinek csacsiságait megmosolyogja az ember, de komolyan többé nem számol velük.

A Margitsziget és a Játékbank.

A Margitszigetet is magának, illetve a közmunkatanácsnak követeli Polónyi. Kijelenti, hogy a főváros a szigethez semmivel hozzá nem járult és mint község a szigettel semmi, de semmi viszonylatban nincs. Ennek alapján „a közmunkák tanácsának a Margitszigetre vonatkozó egész hatásköre akkor is érintetlenül fönnmarad, ha a főváros önkormányzata másként szervezíetnék, mert ennek a kettőnek egymással semmi vonatkozása nincs.“ Egyszóval úgy képzeli Polónyi, hogy bár a közmunkatanács megszűnik, a Margitszigetre azonban azontúl is ő fog vigyázni, vagy pedig úgy, hogy egyedül és kizárólag a Margitsziget kedvéért meg keíl hagyni a közmunkatanács életét.

Érdemes a följegyzésre az az adat, hogy a Margitsziget ezidőszerint a Fővárosi Pénzalap javára tizenkilenc millió koronát, az Országos Növény keit céljaira kijelölt területben a kincstár javára két millió koronát, összesen tehát huszonegy millió korona értéket képvisel. A sziget a törvény értelmében forgalmon kívüli tárgy, arra zálogjogot bekebelezni és a szigetet egészben vagy részben eladni nem lehet. Polónyi tehát a közmunkák tanácsa javára azt az érvet hozza föl, hogy a sziget, mint tőke, sem a főváros, sem a kincstár számára forgalmi értéket nem képvisel. Hogy a kormánynak és a fővárosnak kedvét a Margitsziget birtokától még jobban elvegye, azt is bizonyítja, hogy

a Margitszigetnek még a kezelése is súlyos veszteséggel és nagymérvű ráfizetéssel jár.

A főváros pénzügyi helyzetét pedig csak súlyosbítaná, ha a többkiadásnak fedezése is ráhárulna.

Nem érdektelenek azok a pikantériák, amelyeket a margitszigeti jáíékbank peréről mond el Polónyi. Az első években az ajándék-sziget kezelése ráfizetéssel járt. Ezt az ürügyet fölhasználta „az egyéb üzleteinek okából biróilag megbélyegzett“ Lukács László kormánya arra, hogy jáíékbankot telepítsen a szigetre. „Már magának a játékbanknak terve — írja Polónyi — beleütközött a büntető törvényeknek tiltó rendelkezéseibe. A miniszterelnökség irattárában őrzött bizalmas iratok bő felvilágosítást nyújthatnak azokról a fondorlatokról, amelyekkel Lukács László és társai a törvénynek kijátszásé r tervezték.“

Lukács László presszióvai erőszakolta ki, hogy a közmunkatanács javasolja a játékbank felállítását. A íulajdonképeni ellenérték, amelyet a kormány befizetett pénzösszeg ellenében nyújtandó volt, lényegében abban a kormányhatósági jóváhagyási záradékban foglalandó biztosítékban állott, amely a jáíékbanknak büntetőjogi üldözését volt hivatva megakadályozni. Az Idegenek Kaszinójának ez a jóváhagyási záradék adta volna meg a büntetőtörvény paragrafusai alól való szalvusz kondukíuszt. Mikor már minden rendben volt igy, kitört a botrány és a hírhedt jóváhagyási záradék Lukács László asztalfiókjában rekedt.

A hatvan évre szóló alapszerződésnek több mint negyven melléklete van. „Maga a játékbank és a tilos hazárdjátékban való részesedés mondja Polónyi — egy külön albérlet alakjában az Általános Forgalmi Részvénytársasággal és az Idegenek Kaszinója neve alatt szerepelt, akkor még jóváhagyott alapszabályokkal se biró ügyféllel lett ügyletileg lekötve.“ De

megszegte Lukács László a törvényt is,

mert az egész szigetet, tehát az Országos Növénykert céljaira szóló harminchatezer négyszögölet is hatvan évre bérbeadta. Polónyi leleplezi, hogy Lukács László panamájáról sohasem volt szó a minisztertanácsban, sőt Zichy János grófot, a kormány kultuszminiszterét se avatták be a dologba.

A panamás szerződés romjain azután most Polónyi szerint egészen kusza helyzel épült fel. A sziget mai értéke huszonegy millió korona, aminek öt százalékos kamata egy millió ötvenezer koronát lenne ki. A bérlőtársaság azonban a jóváhagyott szerződés szerint csak két- százhuszonötezei koronát fizet évenként, ami még csak 1.07 százalékos karnalozásnak sem felel meg. És Lukács Lászlóék hatvan esztendőre kötötték meg ezt a szerződést. A botránynak azonban még nincs vége. A 225.000 korona évi bérből ugyanis a fővárosi pénzalapnak egy árva fillérje sem maiad, sőt busásan ráfizet a kezelésre, A törvény szerint Habsburg Józsefnek évenként 220,000 korona járadék fizetendő, a fönnmaradó összeg tehát mindössze 15,000 korona. Ezt az összeget azonban a margitszigeti felügyelő javadalmazása egyedül fölemészti. Ami ezután következik, az egész kezelési költség, az adó, a hatvan éven át a íőke- vagyon-érték és a beruházások utáni kamatveszteség és az érléktörlesztés, ez mind ráfizetés. Maga a kamatveszteség öt százalékkal számítva 1,050,000 korona mínusz 225,000 korona egyenlő 825,000 korona évenként, ami

hatvan év alatt 49,500.000 korona károsodást tesz ki.

Van a szerződésnek egy pontja, amely szerint a mérlegszerű tiszta haszonból negyven százalékos részesedése volna a fővárosi pénzalapnak. Ez a rendelkezés azonban csak szemfényvesztés, mert a bérlőíársaság mérlegei ma deficitben vannak, de ha jobb idők következnek is, a fővárosi pénzalap részesedése a szerződés szerint a sorban olyan hátul következik, hogy arra előrelátható időben sor nem kerülhet, a részvényesek azonban bő osztalékhoz juthatnak. A veszteség megtérítésére volna hivatva az a tízmilliós újabb beruházás is, amely a bérlőíársaságoí az első íiz évben kötelezi. Ebből a beruházásból, dacára, hogy a hatodik évben vagyunk, eddig összesen alig egy milliót építettek be, a további beruházási terveket pedig a társaság, a nehéz időkre való hivatkozással, még csak be se terjesztette.

Most derül ki tehát Polónyi leleplezéseiből a Lukács-féle panamának igazi botránya, az a mérhetetlen ráfizetés, amelyet a kormány, ilieíve a fővárosi pénzalap a hatvan éves szerződés szörnyű áraként kidob az ablakon. Nincs más mód, mint ezt. a botrányos szerződést fölbontani megegyezéssel, vagy bírói utón, ehhez azonban sem a közmunkatanácsra, sem különösen Polónyi Gézára nincs szükség. Ilyen kényes ügyben, ahol óriási anyagi érdekek forognak kockán, ahol milliókat lehet megmenteni vagy eljátszani a köz számlájára, Beke Erzsébet ügyvédje nem szerepelhet.

INEW-YORK KAVEHAZ

1 Esténként

symphomkns zenekar ßj

hangversenyez. Iß | Elsőrangú étterem Bar

Ä kávéházban minden délelőtt Ú

:: leveskülonlegességek :: JjJ)

Vízvezetéki javítások

pnnÁMY Budapest. VIII.,Rokk Szilárd>u. 30. rUUHNi TG|efoni Jéjoeff 1-48. szám.

Budapest, 1919. január 29.

» « •

A Fővárosi Hírlap előfizetőihez.

A magyar sajtó óriási nehézségekkel küzd. A papirhiány, a gázhiány, a mindegyre szaporodó munkanélküliség teremtette uj nyomdai rendszabályok külön-külön és együttvéve megfojtással fenyegetik a magyar sajtót, amelynek pedig soha nagyobb és fontosabb szerepe nem volt, mint a tanácstalanság és csüg- gedés e napjaiban. Ezek a szomorú körülmények a napisajtói a lapok terjedelmének rendkívüli redukció- jára kényszeritette. Sajnos, a bajok nem maradhatnak hatás nélkül a FŐVÁROSI HIRLAP-ra nézve sem. Teljes erőnkkel azon leszünk, hogy ez minél simábban és minél kevésbbé érezhető módon történjék meg. Ha silányabb és kevesebb is a papirosunk, a szerkesztőség munkája csak értékesebb és becsesebb lehet. Az Ínséges állapotot egy pillanatra sem érezheti meg a lap tartalma és a mi munkánk becsületessége és kitartása. Ez adja meg nekünk,a hitet és reményt, hogy a FŐVÁROSI HÍRLAP közönsége a nehéz időkben is jóindulattal támogatja törekvéseinket.

Átalakítják a Rudas-fürdőt. Az öreg Rudas jól viseli magát, többet jövedelmezett tavaly is mint amennyit tőle vártak. Most aztán azt kapja jutalmul, hogy egy kicsit kicsinosítják, megfiatalitják. Persze nem szabad arra gondolni, hogy a főváros konkurrensí akar állítani a Gellért-fürdőnek, pusztán átalakításról és bővítésről van szó. A tervezési munkák előhaladott stádiumban vannak és a munka kiírása a közeli hetekben megtörténik.

Kár érte. Nagy kár. Bárczy István elment a közszereplés teréről, nem látni őt és nem hallani róla. Levélben búcsúzott a tanácstól és a polgármesternek is volt nehány meleg szava róla. A sajtó komolyan méltányolta rendkívüli érdemeit, bár ő sem kerülhette el a méltatlan megbántásokat. Most egy érdekes bu csuzíaíó került a kezünkbe. A Községi Munkás, amely mindenkor elkeseredett ellensége volt az eltávozott főpolgármesternek, néhány jellegzetes sort ir róla. Elmondja ugyan róla, hogy őt is „betemette Budapest piszka“, de meghajlik nagyszerű tulajdonságai előtt: „Budapest főpolgármestere lemondott. Vele eltűnik a főváros éléről egy olyan férfi, aki sorsát nem érdemelte meg. Évtizedeken át volt vezetője ennek a városnak. Képességei ambíciói és tisztességesnek indult fejlődése hivatottá tették arra, hogy nagyot, szépet alkosson, amilyenre csendes óráiban álmodozhatott.“ A megkezdett munkából — mondja tovább a kritika — félig kész tákolmány, a lendületből vergődés, a stílusból ciráda lett. Bizony nem minden sikerült amit kezébe veit és mindenekfelett nem minden úgy sikerült, amint megálmodta. De ne felejtse el senki, hogy amikor nagy müvére éppen a tetőt akarta rátenni, akkor tört ki a világháború és pusztított keserves öiödfél esztendőn át lerombolva mindent, ami szép és jó szándékot évtizedek alatt nagyszerű emberi elmék termeltek. És ne felejtsük el azt se, hogy kikkel kellett Bárczynak dolgoznia ? Egy halálra érett korrupt rend közgyűlésével, amely sohasem lehetett és sohasem volt Bárczynak méltó munkatársa. És mégis ilyen kerékkötők, ilyen kölöncök mellett is tudott pompásat teremteni. Igaza van a Községi Mun- kás-nak : „Kár érte. Nagy kár.“

A galíciaiak. A Fővárosi Hírlap legutóbbi szá. mának egy mondatát félreértették. Azt irtuk: megindult a vádaskodás hogy Liber kormánybiztos antiszemita és csak a galíciaiakat akarja kiíoloncoltatni Budapestről. Határozottan és kifejezetten vsdasko- dásroi irtunk, ami kizárja azt, mintha mi emeltük volna ezt a bárgyú vádat. De kiemeljük újra is, hogy Liber kormánybiztos egyenesen rendkívüli humánus' Sággal kezeli a galíciaiak ügyét. A galíciaiaknak már január elsejéig el kellett volna hagyniok Budapestet, de megjelent a kormánybiztosnál Ukrajna képviselője, aki kérte, bogy a rendeletét a szigorú tél miatt függesszék fel. így történt, hogy a kormánybiztos a galíciaiak iítartózkodását márciusig meghoaz-