Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)

1919-01-29 / 5. szám

7 Budapest. 1919. január 29. a tisztviselőtelepen az Elnök-utcában polgári leányiskola, eredetileg 770.000 ko­rona költséggel. — Az iskolaépítések harmadik csoportjába újonnan programúiba veendő és tervezendő is­kolák lesznek. Az uj szükségletekre vonatko­zólag Kabdebó Gyula műszaki tanácsos ur folytatott tárgyalásokat a közoktatásügyi ügy­osztály vezetőjével arra vonatkozólag, hogy az uj iskolákat milyen sorrendben és hol kell föl­építeni. Végeredményben ebben a kérdésben egy albizottság dönt, amelyben három tanács­tag : Bokányi Dezső, Becsey Antal és Forbáih Imre, valamint három külső tag: Erdős Sán­dor dr., Gerster Kálmán és Leszner Manó meghívott építészek vesznek részt. Az uj isko­lák tervezését a Hadviselt Építészek és Mér­nökök Szövetségére fogja bízni a tanács, akik a maguk kebelében klasszifikálíák tagjaikat arra nézve, hogy milyen sorrendben kívánják őket munkához juttatni. Miért késik az amnesztia-rendelet ? Uj kinevezések a rendőrségen — A meiiozeftekroi — Miért nem lett főta­nácsos Andrékáhől ? Pest megyében rendet teremtenek Mindenki érzi, hogy,,közbiztonság helyreállítása“ a legfontosabb államérdek. Igyekeznek is összefogni az összes hatóságok, hogy mindenekelőtt Buda­pest közbiztonságát tegyék -1 ij r .h ,e- t ő v é, mert akkor az ország nyugalma is biztosítva van. Valamikor kisjelentöségii kinevezések egyszerre nagy fontosságú kérdésekké nőtték ki magukat és nagy gondokat okoznak a minisztereknek. Érdekes, hogy Budapest közbiztonságának m o s- t a n i helyzete akadályozza meg az amnesztia-rendelet megjelenését, amely már hosszú idő óta húzódik és minden sürgetés elle­nére se nyer törvényes megerősítést. A hadsereg ügye valamikor messze túlnőtte a főváros kereteit. Ma a hadsereg megszervezését, a rend helyreállítá­sát is főleg Budapest miatt forszírozzák. Az illetékes körök annyira érzik, hogy ezek az apró mozaik­ügyek annyira összeíriiggnek, hogy együttesen, bírál­ják el a teendőket és az intézkedéseket ebből a ma­gasabb szempontból irányítják. A környék valami­kor teljesen izolálva volt a fővárostól, most pedig a környék nyugalmát is figyelembe veszik. Ezek a kérdések érlelték meg a belügyminiszté­riumban azt a szándékot, hogy a rendőrségen lehető­leg minden kérést és kívánságot figyelembe vesz­nek, a követelések teljesítésétől pedig csak a leg­ritkább esetben zárkóznak el. I g y mindé n e k- előtt a régi mellőzéseket veszik re­vízió alá. Mielőtt azonban ez megtörtént volna, ki­nevezték S zen tk i r á I y i Béla fökapitányh-lyettest címzetes főkapitánynak. Ez uj állás, illetve csak cim és erre azért volt szükség, mert Szilárd Rezső, a belügyminisztériumba beosztott fökapitányhelyettes, helyettes államtitkári címet kapott. A forradalom megteremtésében Szentkirályinak sokkal több része volt, mint Szilárdnak, a volt rendőrtanácsos általá­nosan elismert rendőrzseni és így méltánytalan volt, hogy' elmaradjon Szilárd mögött. Az ő kinevezése ezen a problémán segített. A régi mellőzések rekonstruálásánál a közvéle­mény hozzájárulását minden körülmények között ki | fogja vívni az a körülmény, hogy G e g u s s Dániel, a kiváló gyermekpszihológus és r e n d ö r t a 1 e1 n- t ii m, visszakapja a régi jogait és rend­őr f ö t a n á c s o s lesz. Geguss Dánielnek, B o d a Dezső volt főkapitánnyal volt afférja és ezért mellőz­ték. Gegusst annyira elkeserítették a történtek, hogy nyugdijaztatta magát és csak Sándor László hivatalbalépésekor tért vissza hivatásához, amely­nek annyi dicsőséget szerzett. Természetesen csak a rangsor végére került és sokan megelőzték. Ezen az igazságtalanságon segít a mostani teljes és ünne­pélyes rehabilitációja, amely fényes elégtétel egy meg nem érdemelt üldöztetésért. Nagyobb feltűnést fog kelteni egy hivatal­tisztnek és egy segédfogalmazónak hirtelen k a p i t á ny p k k á való kineve­zése. Valamikor vádak merültek fel ellenük, ame­lyek azonban, most már összeomlottak, mindkettő volt a harctéren és kitüntette magát. Az egyik közű­PESTI ÉLET Nem hiába mondták fel az idegeink a szolgála­tot, nem hiába jár az eszünk eddig ismeretlen uta­kon, megbolondultunk egy kicsit valamennyien. Az agyában megbomlott emberi lénynek pedig olthatat- lan szerelme a nyomtatott betű. A szerkesztőségek leggyakoribb vendégei mindenkor a bomlott eszü emberek voltak. Csoda-e, ha ezeknek a veszett hó­napoknak igazi csatatere a sajtó? Annyira igazi csatatere, hogy Berlinben egészen másodrendű kér­dés volt, hogy kinek a birtokában van az élelmezési hivatal: a véráradat azért folyt, hogy ki vonuljon be abba a romhalmazba, amely valaha a V o r \v arts szerkesztőségének büszke nevét viselte. És igy volt ez a héten nálunk Pesten is. A Déli Hírlap harcán át, a Pesti Hírlap ostro­mán és szétrombolásán keresztül egészen az újság­írók szabad szervezetének hatalmas csatáiig minden küzdelemnek szintere a sajtó volt. Csütörtökön este formális minisztertanácsot tartott Berinkey mi­niszterelnök, amely miniszertanácson mint egyen­jogú felek voltak jelen az újságírók is. A sajtó hete volt ez. És nem volt újságíró Bu­dapesten, akinek homlokán ki ne ültek volna a hi­deg verejtékcseppek, mielőtt jobbra vagy balra elhatározta volna magát. A Déli Hírlap szerkesz­tősége marcona, de egyeneslelkii tengerészek vé­delme alatt dolgozott. Valami csekélyke kis Berlin volt ezeknek a napoknak a karaktere. Egészen ko­molyan szép és tiszteletreméltó dolog volt az, amit a magyar újságírók müveitek az elveik védelmében. Az igazi ujságiró-hősök azonban Berlinben küzdöt­tek. Ezek a pesti napok aktualitást adnak arra, hogy egyet-mást elmondjunk hiteles, jóllátó forrás­ból a berlini ütközetek napjaiból. A legkritikusabb helyzetbe kerültek az U 11- stein vállalat lapjai, a Vossischc Zeitung, a B. Z. am Mittag, a Berliner lllustrirte Zeitung meg a többiek. Az iigy nem volt alkudozás nélkül. A Spar- takusz-cenzuna mellett megjelenhettek volna a la­pok, a megszálló kommunistáknak ezt a feltételét azonban nem fogadta el sem az Ullstein cég, sem az újságírók. A megszállt paloták helyett tehát a szom­szédban béreltek ki két cmeletet. Hat napon ál Írták meg az újságírók a reggeli és esti lapokat — min­den kísérlet kárba veszett, egyetlen lap sem jelen­hetett meg. A Vorwartset azonban egy oldal terje­delemben minden nap sikerült mégis megjelentetni valami elfelejtett, vagy ismeretlen nyomdában. Nem igy az Ullstein lapok, amelyeknek helyiségeit rend­kívül hamar kinyomozták a spartakuszok. Mire ostromot kezdtek volna azonban, már régen valahol a külvárosokba bujdostak a sajtó fürge emberei. A napilapoknál is érdekesebb, hősiesebb küzdel­met vívtak meg azonban a hetilaposok. A Berliner Illustrierte Zeitungot képek nélkül megjelentetni merő lehetetlenség lett volna. Cigarettákkal vesztegették meg az őriálló spartakuszokat, hogy a klisékért az ostromlott várba bejuthassanak. Ekkor azonban újabb és leküzdhetetlen akadályok merültek fel. Az Illustrierte nem jelenhetett meg rejtvény és rejtvény megfejtés nélkül. A múlt heti rejtvények megfejtése azonban szintén az Ullsteln-épületben maradt. A ro­vatvezető izzadó homlokkal egész map törte a fejét, amíg megfejtette az olvasók által beküldött ravasz rejtvényeket. Most megint a regényfolytatással volt baj. A szerző, Skowronek ur, valahol Kelet-Porosz- országban fekszik súlyos betegen. Szerencsére a folytatást olvasta a mettőr és igy nem volt nehéz a folytatást a derék tördelő információi alapján meg­írni. Hogy Skowronek mit fog szólam a hevenyészett munkához, az megint más kérdési. Az Otthonban és mindenütt, ahol Resten két új­ságíró összejön, heves és kíméletlen harcok folynak. De vigasztalódva kérdezzük, mi mindez ahhoz ké­pest, amikor az újságírónak kell megfejteni az ol­vasók által beküldött rébuszokat és nekik kell meg­fejelni a Skowronek ur rossz regényeit? ❖ A budapesti újságírók harcai részben már győ­zelemmel végződtek, részben pedig a győzelem ut­ján haladnak. A hét végére örömmámoros arcok vi­rítottak a szerkesztőségi asztalok fölött. AMnden új­ságíró mérhetetlen örömmel volt eltelve, hogy si­került hozzájárulnia a forradalom eredményeinek biztosításához. A forradalom eredményeinek igazi biztosítása azonban Parisból érkezett meg. Ama bi­Í zonyos Havas jelentés, amely Magyarország terü­leti integritásának többet használt, mint ötvenezer Teriiletvédö Liga és millió plakát, amely diadalnra­liik személyes szolgálatai révén is számit a nagy előléptetésre és valóban sokat, derekasan dolgozott. Csupán az az ellenvetés merülhet fel, hogy nem a kapitányi rangsor végére tették, mert igy* nehány derék és szorgalmas tisztviselő kerül háttérbe, akik ellen semmi panasz nem merült fel és akiket nem helyes elkedvetleníteni. Mindenesetre talál majd módot a főkapitány arra, hogy ez a lát­szólagos sérelem is eltűnjék. Az előléptetések különben hamarosan publikussá lesznek, sok uj főtanácsos lesz és a régebbi tisztvi­selők legnagyobb része legalább a kapitányi rangsort eléri. Van az előléptetéseknek egy kis politikai pikantériája is. Dietz Károly, az uj főkapi­tány senkit sem akart mellőzni és felterjesztette fő­tanácsosi kinevezésre A n d r é k a Károly rendörta- nácsost, mert soron következett volna. Andrékát a szocialisták nem nagyon szeretik, mert a régi vi­lágban mint a politikai osztály főnöke többször szembekerült velük. A minisztertanácson szembehelyezkedtek a í ö k a p i t,á,n,y előterjesztésével és A n d r é k á,t m.e.l.l.ő.z- t é k. A minisztertanács döntését sokan helytelení­tették, mert attól féltek, hogy az uj rendszer ellen­ségei ki fogják használni és majd nyíltan hirdetik, hogy a „politikai üldözés megint í e 1- ii t ö t te a fejé t.“ A minisztertanács védelmezői el­lenben azzal érvelnek, hogy Andréka azelőtt sokat ugrott és igy a személyét nem érinti a mellőzés. Sok szó esik politikai körökben az amnesztia el' maradásáról is. Illetékes helyen úgy nyilatkoztak, hogy Budapest közbiztonsága érdekében nem merik kiadni a rendeletet. A törvénytisztelet ugyanis tel­jesen megszűnt a fővárosban. A törvényszéki tár­gyalásokra nem mennek el a vádlottak és elővezetni őket nem lehet. Már most, ha újabb amnesztia-ren­delet jelenne meg, sokan úgy magyaráznák, hogy már szabad bűnt elkövetni, mert úgyis elengedik a büntetést. Komplikálja a dolgot, hogy az amnesztiá­nak nagyobb bűncselekményekre is ki kellene ter­jeszkedni, mert a kisebb bűnök büntetését elenged­ték, a politikai büntetést pedig már úgyis eltörölték. Ezért az a felfogás alakult ki, hogy csak felté­teles amnesztiát adnak. A büntetés egész vagy részletében való elengedését a ,,jóviselettől'* san, de eredménytelenül hirdeti, hogy n e m, ne m, sohase m. Wilson, Károlyi és C o o 1 i d g e: ezek azok a nevek, amelyeket a magyar történelem mindörökre szentségként fog őrizni. Károlyi szenve­dő, bánatos profilja, amelyet a forradalom óta szám­talanszor láttunk munkában lehervadva, reményte­lenségben, csiiggedésben elsárgulva, szombat estére boldog izgalomban izzott. A kormány tagjai boldogan látták, hogy megtörtént a sorsíordulat, Magyaror­szág nem veszett el ési nem dobták a papírkosárba a Wilsoni elveket. Károlyi külpolitikája igazolódott, a magyar horizonton egyszerre, mint a legfényesebb csillag jelent meg az a Ilit, amelyet Károlyi Mihály vallott. És mégis a fájdalom mélységes sóhajtása tör ki a lelkünk mélyéből: Budapest nem tudott lelke­sedni, Budapest csüggedt, Budapest szomorú bóíin- tással vette tudomásul, hogy a rablók, akik orszá­gunk ellen törtek, kegyetlen fricskát kaptak az orrukra. Sajnos, könnyet hullatóan, fájdalmas, de mi tűrés-tagadás benne: Budapest csúfosan m eg öregedett. És most, ha úgy tetszik, ébr edjenek a ma­gyarok. A „zsidó kormány“, ahogy a kabinetet nevezik, ebben a szörnyeteg-országban, ebben a nyárspolgár-városban soha nem erősödött volna meg úgy, mint most, ha az entente végre-valahára nem igazolja azt, amit Károlyi köztársasági elnök és a kabinet eddig cselekedtek. Az ellenforradalomnak, a savanyu, titkos sugdosásnak, amiben eddig az ellen­forradalmi törekvések megnyilvánultak, egyszer és mindenkorra befellegzett. Most már be kell látni ugyanis, hogy nem az ébredő magyarok, akiknek ülését vasárnap tengerészek pofozták szét, voltak azok, akik falragaszos fűzfa-verseikkel a csatát meg­nyerték. Ami most történt — adja isten! — meg fogja változtatni Budapest képét. A korbácsoló romá­noknak, a harácsoló cseheknek küldött entente üze­net hatása nem törhet ki másként, aminthogy vala­mennyien, magyarok, egymás nyakába omolva sír­junk örömkönnyeket. Egy fájdalmas martinam dia­dalmas győzelme ez, amelynek minden magyart meg kel! fognia és amelynek he kell igazolni, hogy Magyarország integritását cs,ak Károlyi tiltó kéz­mozdulata mentheti meg: magyarok! ne lépjétek át az igazság és jog detnarkácionális vonalát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom