Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-12-24 / 52/a. szám
Budapest, 1919. december 24. ft 3 László ügyvéddel szemben még nem állítottak jelöltet a liberális pártok, de bizonyos, hogy Virternek legalább két ellenjelöltje lesz. A IV. kerületben Pékár Gyula visszalépett és egyelőre Samassa Adolf (kér. blokk) az egyetlen jelölt, de már nem sokáig. Az V. kerületben Kontra Aladár ref. lelkész a keresztény blokk jelöltje. A győzelemre alig van kilátása, mert ez a kerület hálás talaja a szociális pártnak és a demokratáknak is. Valószínű, hogy itt lép fel a szocialista Somogyi Béla, a demokraták pedig talán Schuberth Sándort jelölik. Benedek János régi hajdúsági kerületében iíog fellépni. A VI. kerületnek országos szenzációja van. Wekerle Sándor pártonkivüli programmal vállalta a jelöltséget és ezzel ellenfelének. Friedrich Istvánnak a sorsa ebben a kerületben megpecsételtetett. A VII. kerületben S á ndo r Pál kedden este bontott lobogót. Megválasztása több, mint bizonyos. Lehetséges^ hogy a nemzeti középpárt jelöltet állít, a keresztény1 blokk pedig talán Ajtay József pénzügyminiszteri tanácsost lépteti fel, de hasztalan. Kre u- t z e r Lipót is hiába próbálkozik itt. mert Sándor Pál mandátuma bizonyos. A Vili. kerületben igen heves harcra van kilátás báró Szt erényi József és a centrumpárti Fenyő Miksa között. A küzdelem teljesen nyílt. Van azután néhány önjelölt ebben a kerületben: Gál Jenő, az örök jelölt, Szemere György író (kér. blokk), H alma y Elemér (Apponyi-pártO, Rep:o l,t Károly (kér. blokk). Valószínű, hogy Szterényi és Fenyő között pótválasztásra kerül a sor. A IX. kerületben V á z s o n y i Vilmos kanterben fog győzni. Ellenje'ültje Lenkei Lehel Ludovíka-tanár a keresztény blokk programmjával — és a siker minden reménye liléikül. Érdekes küzdelem lesz a X. kerületben, ahol Sümegi Víflmos pártonkivüli, B r ó d y Ernő demokrata és T a u f f e r Gábor keresztény párti programmal lép fel. A XI. kerületben nem lesz komoly harc. Hegedűs Lórántot úgyszólván egyhangúlag fogják megválasztani. A m- brus Gyula a keresztény blokk jelöltje, de csak a zászló becsületéért küzdhet. Van azonkívül egy önjelöltje is a kerületnek — G a r a i Maró illusztris személyében. A XII. kerület a szocialista G azene, az ének, a fütyülés, és az ujongás. A legszebb ötletek, melyek nagyvárosi szép-elmének válnának becsületére, a legleleményesebb kópéságok, melyekre elő lehetne fizetni, merülnek fel köztük a munka közben, hogy öröm azt hallani és látni. Időközben azonban), mint stratégiai pont is, komoly szerepet játszott a Gellért-hegy. Budapest biokádja után való napokban lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson az 1541-ík esztendő, amikor legalább a budaiak nem voltak valami túlságosan bőviben az élelemnek és egyéb földi jónak. Buda várát csaknem bánom hónapig ostromolta Ferdinánd király 25.000 németből és magyarból álló serege Roggendorf vezérlete alatt. Bent a várban Izabella királynő, a kis János Zsigmond és Martinuzzi György védekeznek mindössze 2400 fegyveres emberrel. A hős védők sonra visszaverték a támadásokat, de beállott az ^még. A marha ára négyszeresre szökött fel, a várbeli mészárszékban lóhust mértek és a királyné konyháján bútorokkal fűtöttek. A kincses ládáik mell üt éhező polgárok összeesküdtek, hogy föladják a 'árat. Pálczán Péter kisbiró egy júniusi éjszakán megnyitotta a Boldogasszony czinterméhez vezető kiskaput, amelyen Roggendorf 300 fegyyverese a városháza piacára vonult be. Közben pedig megkezdődött a Gellért-hegyről a királyi kastély ágyúzása is. És emiatt hiúsult meg a csel, mert a Gellért-hegyi ágyú- szó fölriasztotta a várőrséget. Julius 31-én, aztán megérkezett Mehemet pasa serege, amely fölszabadította a várat és ellátta élelemmel az éhezőket Sőt a Tőrök Bálint vezérlete alatt álló várőrség Mehemet pasa segítségével ostrom alá vette Roggendoirftnak a Gellért-hegyen és annak déli oldalán elsáncolt seregét. Roggendoríék hajón akartak átkelni a Gellérthegy lábától Pestre, de seregét megsemmisítették és a törökök Pestet is hatalmukba kerítették. 1849-ben újra stratégiai ponttá lett a Gellérthegy, ahonnan a budai várat ezen a nagy tavaszon magyar hadak ágyúi ostromolták. Az első magyar huszárok május 3-án jelentek meg a Gellért-hegyen és kitűzték a három-színű zász- lét. Másnap a mintegy 30.000 főből álló magyar főhad, melynek Görgey volt a vezére, is megjelent rami Ernő biztos zsákmánya. Ellenjelöltje egy Homonnay Tivadar nevű keresztény blokkhoz tartozó vasutas. A XIII. választókerület miatt nem fáj a feje B á r c z y István igazságügyminiszternek. Keresve sem találhatott volna kellemesebb ellenjelöltet gelsiei Biró Zoltánnál, aki nem túlságosan komoly jelölt. A XIV. kerületben Ugrón Gábor a demokraták jelöltje. Szó van arról, hogy a függetlenségi párt Bakonyi Samut lépteti fel. A keresztény blokk jelöltje Száva János iskolaigazgató. A XV. kerület illusztris jelöltet kapott Éber Antal személyében. Nem hisszük, hogy a kerület polgársága mást küldene a parlamentbe és reméljük, hogy a függetlenségi párt Ábrahám Dezső államtitkár számára más kerületet fog találni. Fellép itt Kiss Ferenc demokratapárti és Kovács Emil ref. lelkész keresztény nemzeti egyesülési. A XVI. kerületben tisztázódott a helyzet az által, hogy Benedek Dezső visszalépett. A liberális polgárság jelöltje itt Márkus Jenő, ellenjelöltje M i k 1 ó s sy István kér. blokkhoz tartozó tanár. A szocialisták Márkusra fognak szavazni. A XVII. kerületben legtöbb esélye Heinrich Ferenc kereskedelemügyi miniszternek van. Lehetséges, hogy a demokratapárt is állít jelöltet. A keresztény blokk Weisz Kontrád vasutast jemlte. A XVIII. kerületben Fiizesséry Zoltán a demokrata jelölt. A nemzeti középpárt Lengyel Endre nevével megy a biztos bukásba, a keresztény blokk jelöltje Mali um ka Imre hutorgyáros. A XIX. kerület komoly jelöltje báró P erényi Zsigmond középpárti. A ellenjelölt neve: Avarífy Elek, pártállása: kér. blokk, foglalkozása: orvos. A XX. kerületben a liberális pártok még nem jelöltek. A .keresztény blokknak két jelöltje is van: Haller József ügyvéd és B udai Dezső mérnök. A két kőbányai kerületben rendkívül heves harc lesz a szocialisták és a keresztény szocialisták között. A XXI. kerületben S p o 1 a r i t s Györgyről). U s e t t y Ferencről, Székely Jánosról, Kiss Antalról beszélnek. A szocialista jelölt neve eddig ismeretlen. A XXII. kerületben csak a keresztény bi >kk áiütoft még jelöltet Szabó József személyében. a vár alatt. Az egyes hadtestek vezérei Nagy Sándor, Knézics és Kmety voltak. A Gellérthegyen jobb szárnyával a Dunára támaszkodva »Aulich vezérletével a II-ik hadtest ütött tábort. Valami túlságos nagy szerepe nem volt a Gellérthegynek abban, hogy Hentzi makacs védekezése megtörött. Annyit azonban följegyzett a história, hogy május 15-én éjszaka a Gellért-hegyről kilőtt gránát (felgyújtotta a királyi palotát, melynek déli része minden oltási kísérlet dacára leégett. Mikor a szabadságharcnak vége lett, az osztrák kormány erős várat építtetett, ez lett a citadella. •Fölvonóhid vezetett a zsarnoki uralom fellegvárába, ahol vártüzérek tanyáztak. Budapest előtt roppant titokzatossá, sőt gyülöltté lett ez a hely és a legenda azt tartotta, hogy a citadella ablakaiból egy-egy ágyú állandóan a parlament, a Muzeum, az Akadémia és a templomok felé volt irányítva. Mennyi volt igaz ebből, senki sem tudja, annyi azonban bizonyos, hogy a citadella Budapest ellen épült. 1899 óta azután, amikor a csöndes tótocskák szétkalapálták a bástya- gyiirüket, néma hellyé lett a citadella és a Gellérthegyet csak az ünnepi kirándulók zaja verte fel. Az oldalába lassanként parádés, kellemes villák telepedtek, békés, kedves hely lett az öreg hegy, amig az idén március 21-én azzal a hírrel lepték meg Károlyi Mihályt, hogy sok minden között a citadella is vörössé lett és az osztrákok emelte falak mögül Kun Béla és Pogány József ágyúi ásitoznak a miniszter- elnöki palota felé. Úgy mondják, ez volt a végső ok, amely Károlyit lemondásra kényszeritette. Azóta a kommunisták ismét komoly stratégiai pontnak kezdték tekinteni a vén citadellát és mikor a szovjet-ház előtt megjelentek az ellenforradalmár monitorok, innen ágyuzták őket vagy inkább a hült helyüket — másnap. És Budapestnek, ennek a megkínzott, agyongyötört szegény városnak nincs ma igazabb vágya, minthogy a citadella többé soha, de soha ne legyen stratégiai ponttá. Legyen az a pitykéző gyerekek őrök birodalma, vagy adják oda megint a tudós csillagászoknak, akik lessek onnan buzgó szemmel a jobb jövő hajnalhasadását . . . A tanácsnak nem kell kormánybiztos Oppozició készül? — Korséta a városházán A leendő, vagy nem leendő kormánybiztos körül újabban nagyon elcsendesedtek a hírek. Szombaton egészen félénken megint lehetett ugyan Polcnyi Géza nevét hallani, de ennek az I a magyarázata, hogy szombaton megint köz- ( munnkaitanácsi ülés volit és ilyenkor Polónyi li Géza nem mulasztja el az emberek memóriáját ij egy kicsit felfrissítem. A keresztény blokkban, úgy tudjuk, nem ejtették még el a kormánybiztos kinevezésének gondolatát, bár sokan azt mondják, hogy nem kell megvárni a nemzetgyűlési választásokat, hanem már most, akár a regi választójog alapján is, Össze kell iiünie az uj közgyűlésinek. Kormánykörökben azonban ezt az ötletet túlságosan fantasztikusnak tekintik;. Általában a kormánynak ezidőszerint sokkal fontosabb kérdésekkel kell foglalkoznia, mint a budapesti kormánybiztos kinevezése. A keresztény blokkban mégis a leghatározottabban állitják, hogy karácsonyig kinevezik az aj kormánybiztost, akinek személyére vonatkozólag eddig még nem tudtak megegyezni. A pártban különben az a nézet alakult ki a héten, hogy nem szabad hangosan gondolkozni. Ez alatt pedig azt értik, hogy amit ők a pártban beszélgetnek, az időnek előtte kiszivárog és a kelleténél hamarabb jut el Bódy Tivadar dr. polgármester füléhez. Bódy aztán veszi a kalapját, kabátját, beül az autójába és sürgősen gáncsot vet a kiszemelt kormánybiztosnak. így beszélnek a pártban, de valószínűleg sok a túlzás a dologban, mert ha a polgármesternek olyan befolyása lenne a kormányban, mint amilyet neki tulajdonítanak, akkor valószínűleg ő lenne már a kormánybiztos, vagy mi. Ami a legújabb személyi kombinációkat illeti, itt csak egy a bizonyos és ez az, hogy kebelbéli embert nem fognak kinevezni a városházára. mert, mimt mondják, a belső emberek többé vagy kevésbbé meg vannak fertőzve a demokrata nyavalyával és igy a keresztény pártnak nem lehet bennük osztatlan bizalma. így Si- pőcz Jenő dr.-ból aligha lesz kormánybiztos, bár hallottunk olyan hangokat is, hogy a kormány egyszerűen és végleg félretette a kormánybiztos kinevezésének kérdését, Ám nevezzék ki a kormánybiztost, most már az is kétségtelen, hogy bárki legyen az, nem valami szimpatikus fogadtatásra fog találni a tanácsban. A tanács igen nagy része, legelső sorban a keresztény pártokhoz tartozó tanácsnokok komoly ellenállást fognak kifejteni. A „Fővárosi Hirlap“ munkatársának alkalma volt egyik tekintélyes főtisztviselővel beszélni, akinek a keresztény pártban sok barátja és tisztelője van*. A következőket mondta: — Kormánybiztosra nincs szükség. Semmi értelme sincsen, hogy valakit ilyen cimen a nyakunkra küldjenek. Mert mi történhetik? Vagy az, hogy a kormánybiztos beül az újvárosházára, a Váci-utcába és odahivat referálni. Ezt meg fogom tenni neki, de ebből semmi politikai haszna nem lesz. A tanácsba beülni azonban nincs joga. Vagy van a fővárosnak tanácsa, vagy nincs. Ha pedig van, akkor oda többé se Bokányi, se más be nem teheti a lábát. — Ebből a fajtából elegendő volt már. Azt megteheti a kormánybiztos, hogy szétkergeti a tanácsot és maga ül be a hatalomba, de a tanácsot többé nem lehet tetszés szerint ide-oda rángatni. Hiszen sehogy sem látom a dolognak hasznát Ha ide küldenek egy jó modom, kedves bácsit aki nem avatkozik bele semmibe, annak nincs értelme, mert ha itt van isi, az történik ezentúl is, ami eddig. Ha pedig idekülI