Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-03-20 / 12. szám
2 Budapest, 1918. március 20. többé segedelem. Máskor ilyenkor árvíz szokott lenni Budapesten, máskor a Duna 6—8 méter magas márciusban, ma pedig 120 centiméterrel kell bajlódnunk. Hiába beszélnek, hogy minek kellene és hogyan kellene lenni, hogy jó lenne, ha több kutunk lenne, de mit használ a több kút, amikor abban sincs viz, ami megvan. Azt hiszem, amióta följegyzések vannak a Duna vízállásáról, soha sem fordult efő, hogy ilyen alacsony vízállás lett volna;. Ka jünger vezér- igazgatónak az a véleménye, hogy a rendes tavaszi nagy viz már nem jön meg, az ilyenkor régen leolvadt a hegyek oldaláról és nálunk az idén ez nyolc méteres viz helyett 270 centimétereset jelentett, amikor a legmagasabb volt a Duna. Most még hátra van az úgynevezett csucsviz, amely úgy nyár közepe felé érkezik meg hozzánk. Az az egyetlen reményünk, hogy ezek a csucsvizek júniusra, júliusra tényleg ideérnek, mert ha ebben is megcsalódnánk, akkor akár közkutakat állíthatunk föl a budapesti utcákon. Megrendszabályozzák a gépjármüveket A főváros autóbusz-járatait beszüntették a benzinhiány miatt, de ha még annyi benzinünk lenne is, ma már valószínűleg akkor sem járhatnának az autóbuszok, mert a járdarongálásuk. — tekintettel a nehéz vasabroncsos kerekekre — sokkal nagyobb összeget tenne ki, mint amennyit a vállalat jövedelmez. így aztán a garázsba kerültek a viharedzett kerekű autóbuszok, várva a jobb időket, amikor majd megint lesz gummi, benzin, sőt még keramit- kocka is. Az autóbuszokkal együtt azonban nem tűntek el — a főváros utcaburkolatának többi ellenségei. Ma is hatalmas teherautók robognak végig utcáinkon és olyan károkat okoznak, amelyeket valaha el sem lehetett képzelni. A hatalmas vasabroncsos kerekek még csak elviselhetek lennének valahogy, de a háború címén rendkívüli módon túlterhelik ezeket a mahomed szállítási eszközöket és miután a háborúban minden sietős, soha nem látott sebességgel száguldanak végig az autók az utcákon. A mi soífőrjeink és autótulajdonosaink miatt hiába ültek össze és állapítottak meg tudós mérAdó-forradalom — Közgyűlési mozaik — No ez a nap jól kezdődik! — mondta valaki - az újságírói karzaton. (És akkor láttuk, hogy Ember Károly harcsa- bajusza föl és alá mozog, a belvárosiak meg bólinthatnak neki. Pedig nagy jóakarattal beszélt a tisztviselőkről, kár hogy ö beszélt. Újabb háborús segélyt kívánt a tisztviselőknek, mert hogy a drágaság növekedésében is akadtak újdonságok. Nem feledkezett meg az ideiglenes alkalmazottakról és a havidíjasokról sem, végül pedig igen okosan azt kívánta,, hogy azok a tisztviselők, akiknek fia, vagy fiai hadbavonul- nak. felszerelési segélyt kapjanak. Miből is vegyen egy szegény városi alkalmazott a fiának ma lovat és ágyút, ahogy a Lipótvárosban csinálják, de akár egy extra-bajonettet? Az indítványt kiadták a tanácsnak, de az is régi dolog már, hogy a tanács tervez és a. miniszter végez. így hát ennek a sorsa is a jövő titka ügyelőre. Most az adóforradalom Hóviharaként S zalai Mihály süvöltött bele a levegőbe. Hogy azt mondja., a .vizdijak és a szemétfuvarozás dijának felemeléséről^ és ezeknek az össze,gieknek a lakókra való áthárításáról szóló előterjesztést csak ma reggel kapta meg. Délelőtt néhány bankban volt dolga és éppen csak hogy feketekávé mellett belekukkanthatott. Ez nem elegendő arra, hogy lelkiismeretesen szavazhasson az előterjesztés — ellen. N i ig r i n y i György is ezen a véleményen volt és igy a házbéremelés a két közgyűlés között levő időtávlatnyira Prolongáltatok. ♦ És már állott is az adóforradalom. Ez a forradalom úgy tört ki, hogy Sztankovits Szilárd tanácsnok beült a,z lelőadói székbe. Ez adta meg a jelt, hogy az adó-bolsevikiek megkezdjék az ostromot. Meg kell adni, hogy ezek az adó-bolsevikiek csupa talpraesett szónokok. Halász Frigyes G a á r Vil mos, Glücks thai Sa,mu, ifj. Chorin Ferenc és nökök annak idején Párisban és Brüsszelben áthághatatlan rendszabályokat, a háborús automobilok ezeket az áthághatatlan rendszabályokat is átszáguldják. Most azután megálljt kiáltanak a vasabroncsos teherautóknak. Eddig is volt egy miniszteri rendelet a gépjármüvek forgalmáról, amely 1910-ből származott. Ez a rendelet azonban ma már elévült, aminthogy elévültek a finom, puha gummikerekek is és birodalmukat átvették a „vasbordás abroncsok.“ Most kísérleteznek a fabordás abroncsokkal, de addig is módosítani kellett a gépjármüvek forgalmáról szóló szabályrendeletet. A módosításra vonatkozó akció legelsösor- ban Budapest tanácsától indult ki, mert Budapest volt az, amely a vasbordák miatt legtöbbet szenvedett. A budapesti útburkolatok ma már teljesen tönkre vannak téve, sőt ma már nem akad vállalkozó, aki útburkolást jótállással vállalhatna, hiszen elegendő, ha ma egy ilyen vasbordás szállítóeszköz a ma szokásos suly- lyal és a ma szokásos sebességgel végigmegy egy uj burkolaton. A válalkozó rögtön hozzákezdhet a javításhoz. Két-három automobil pedig elegendő ahoz, hogy a jótállást vállalt vállalkozó ráfizessen az üzletre. Hogy mennyire igy van ez, annak legjobb bizonyítéka az, hogy ma egyetlen keramittégla egy koronába kerül. A főváros számításai szerint a teherautóknak a főváros úttestein végzett rongálása meghaladja az egymillió koronát a háború tartama alatt. A belügyminiszter méltányolva ezeket az állapotokat, ankétet hivott egybe, amelyen a szakértőkön, a katonaság küldöttein kívül ott voltak a főváros képviselői is. Ezen az ankéten megbeszélték a kérdés rendezését. Az értekezlet határozataihoz képest legközelebb meg fog jelenni a gépjármüvek forgalmáról szóló 1910-iki miniszteri rendelet módosítása, amelynek értelmében a vasbordás abroncsokkal biró gépkocsik maximális sebessége 8—10 kilométer lehet, terhet (hasznos súly) pedig egy-egy gépkocsira csak öt tonnát szabad rakni. Remélhető, hogy az uj rend mellett meg fog enyhülni a főváros károsodása, de remélni kell azt is, hogy a kormány az egyéb háborús kárpótlások között azt az egy milliót is megfizeti a fővárosnak, amit a teherautomobilok okoztak. R e i c h f e 1 d Izor vonultak fel a szónoki érvek öreg- ágyúival. Halász Frigyes nagy szónoki készséggel beszélt a mi adórend szer télén séigünkről, melyet most épen tetézni óhajtanak. A megoldást az adórendszer »egységesítésében látja, aminek alapjait Wekerlc Sándor már régen megvetette. A háború szédületes terheit amúgy slem lehet pusztán adókkal fedezni, ennek az útja, az ország ökonomizálása, vagyis a gazdasági gondolatnak a nép minden rétegébe való belenevelése. Miután pedig a közgyűlés szemében az adófizetés meglehetősen antipatikus, az ökonomizálástól pedig nem irtózik, lelkesen megtapsolták Halász Frigyest, aki alaposan ki is érdemelte a tetszést. Gaár Vilmos is azon a véleményen volt, hogy az uj adójavaslatok „elevlenen érintik a mi polgárságunk testét.“ Glücks thal Samu az agráriusok ellen mennydörgőit olyan szellemesen és annyi érvvel, amilyenekkel ma csak ő tud operálni a közgyűlésen. A legsúlyosabb kifogásán azonban az teilen voltak, hogy a pénzügyi javaslatok most másként készülnek, mint azelőtt, amikor előbb megtárgyalták a dolgokat az illetékes érdekképviseletekkel. Most úgy ugranak ki P'Z adójavaslatok a miniszterelnök koponyájából, mint Minerva Jupiternek a fejéből. A va,gyonadóvaI foglalkozott azután, amely nem más — mondta — mint az állam részesedése a polgár vagyonából. Meglepően kitűnő szónoknak bizonyult az adóforradalom negyedik szereplője, ifj. Chorin Ferenc.- Szűz beszéd — mondták az urak a dohányzóban — meg kell hallgatni. És akik vállalkoztak (pedig mindenki vállalkozott), nem is bánták meg. Az okosság és a szónoki készsélg olyan mértékét árulta cl a fiatal Chorin, mintha — Glücksthal hasonlatát applikálva — egyenesen Demosthenes fejéből ugrott volna ki. ö még tovább ment, mint a többi szónokok. Nemcsak a javaslatok intézkedései, hanem a megnyilvánuló szellem ellen is síkra szállott. Szinte minden mondatát tetszés és taps kisérte, viharos tetszés tört ki azonÉlelmlszerklKötö a Ferencvárosban Fock tanácsnok a barakk~épitkezésekrŐI és egyebekről A ferencvárosi helyi kikötő sorsa immár biztosítva van. A közgyűlés elfogadta az erre vonatkozó tanácsi előterjesztést és most már az építés, az alkotás munkája következik. A kormány jóváhagyása a már eddig elhangzott megnyilatkozások után föltétlenül biztosra vehető, különösen ma, amikor a dunai hajózásnak két olyan barátja áll a két illetékes minisztérium élén,’mint Szterényi józsef a kereskedelmi és Serény/ Béla gróf. a földmivelési minisztérium élén. A kérdés ilyen előhaladott stádiumában felkerestük Fock Ede tanácsnokot, aki a következő felvilágosításokat volt szives adni a Fővárosi Hírlap munkatársának : — Azok a kérdések, amelyek most a ferencvárosi helyi kikötő megépithetése tekintetében előttünk állanak, három csoportba oszthatók. Elsősorban a területi, másodsorban az önköltségen való szállítási, harmadsorban pedig az állami hozzájárulás kérdését kell elintézni a kormánnyal. A kormány azzal a feltétellel bocsátotta rendelkezésünkre a szükséges területet, ha a kikötő kirakási célokra fog szolgálni. Ebben az esetben biztosította hozzájárulását részes-part megépítésének költségéhez. E tekintetben azonban ma már nem állunk ott, ahol ezelőtt állottunk, mert az építőanyag és a munkaerő jelentékenyen megdrágult. Az államnak tehát viselnie kell a drágulási különbséget is. A függélyes part megépítésének költsége a fővárosé. Méltányos és természetes, hogy a többletet a kormány is viselje, hiszen az a fölfogás már megdőlt, hogy a kikötő csak a fővárosé. Ehhez a kikötőhöz csak úgy országos érdekek fűződnek, mint városiak. Így is, ilyen körülmények között is 15—16 millió korona az a költség, amelynek fedezése a fővárosra vár. Természetes tehát az a törekvésünk, hogy kieszközöljük, adjon minél többet a kormány, mert a kikötő az egész ország gazdasági érdekeit lesz hivatott szolgálni. — Ha ezzel is tisztában leszünk, akkor a legfontosabb kérdések végleg eldőltek. Rendben van az úgynevezett éleinnszerkikötő (kofakikötő) kérdése is. E tekintetben azon gondolkozunk, hogy nem lehetne-e a felső csúcson egy kisebb- szeríi vásárcsarnokot, vagy zöldségraktárat léban, amikor az uj adók megalkotásának módszeréről szólott : — Eddig azt a módszert követték törvényhozóink — mondta — hogy átvették a külföldi törvényeket és egyéb forrásokat, de nem hivatkoztak reájuk. Most hivatkoznak olyan törvényekre és forrásokra, amelyek — nincsenek. R e i c h f e 1 d Izor mondott még talpraesett beszédet, majd pedig uzsonnázni tértek a városatyák, ahova a túlzottan lelkiismeretesek hiriilhozták, hogy P o 1 n i s e r Gusztáv a saját számtöm.egei között ful- doklik. Be is rohantak, hogy kimentsék a számok ölelő karjaiból, d!e ekkorra az adó-forradalomnak szerencsébe vége is volt. Ezenközben pedig az első emeleten folyt a másik nagy csata. Választás volt, ami úgy tetszett, hogy nem fog meglepetéseket hozni. A tanácsnoki és a tanácsnok-főjegyzői állásra való választás nem keltett nagy emóciót, annál nagyobb volt .azonban a mérkőzés az elöljárói állásért. Bad á 1 Ede és Wiigh János nevétől volt hangos az egész uj városháza, csak éppen az outsziderként beérkezett H a- lász Elemérről nem beszélt senki. Győztesnek mégis leginkább Wigh Jánost tippelték. A hangulatok és az ábráza.tok gyakran és különféleképpen változtak, miközben a szavazatok összeolvasásáról szóló hírek elterjedtek a városatyák között. Bad ál Ede különben Platthyék jelöltje volt. A kerületközi bizottságban Platthy György nagy beszédet mondott mellette és korteskedett is, mint annak idején, amikor Hunkárt akarta plébánosnak megválasztatni a<z első kerületbe. Az eset szóról- szóra ugyanaz volt most is. Platthy legalább azt sejti, hogy megint R i p k a Ferenc húzta ki a gyékéüyt az ő jelöltje lába. alól. Nagyon haragusznak különben Platthyék R á e z Dezsőre és Ehrlich G. Gusztávra is, akikben szintén anti-Badál pártiakat sejtenek. A közgyűlési terembe a fürge Halász József igazgató hozza meg a hírt; :