Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-30 / 5. szám
Budapest, 1918. január 30. uuigvar és osztrák vonal alkalmazottai arany~ lagosan részesedjen J< belőle. A végrendelet egyedüli végrehajtója Czölder .J. dél i vasú ti igazgató, akit különben a rég megérdemelt (!) nyugalomból liivtak újra a tettek mezejére, egyelőre elvitette Mécsbe az egész hagyatékot, még pedig olyan titokban, hogy önkéntelenül felmerül az a kérdés. vájjon nein sikkadt-e el ez a hagyaték a magyar kincstár és a magyar alkalmazottak kúrára? Annyira talán még sem osztrák vállalat a Déli vasút, hogy az örökségi adó se illetné meg a magyar államot, s annyira nem mostohák a magyar alkalmazottak sem, hogy a Schlosserek, Czölderek és Babosokból alakult vének tanácsa még halottaiban is visszaéljen Brám igazgató intencióival. Mindenesetre felvilágosítást kérünk, még pedig egyenesen Gordon Róbert igazgató úrtól, mi van ezzel a millióval, amely immár a Déli vasút közvagyona, s amelylyel Czölder ur és társai annál kevésbbé rendelkezhetnek, mert ezek a fogatlan •oroszlánok már-egyáltalán nem tudnak rendelkezni. Vem emelik a betéti kamatlábat. Az Osztrák- magyar bank pénztárjegyeinek kibocsátásával kapcsolatosan fölmerült az a Ihr, nreily' szerint a fővárosi intézetek a betéti kamatlábat föl fogják emelni. Ez ügyben é/déklődtühk több budapesti nagybankban és azt‘az információt kaptuk-. hogy emelésről egyelőre szó sides. A budapesti pénzintézetek -jórészt) a- betéti, k-amablá- batjüdVhevőén mar a hetedik hadikölcsön előtt fölemelte és pedig oly betétek után, amelyeket hadikölcsön jegyzésekre fordítanak és állatni címletek céljaira tartanak lekötve. Ezeknek a betéteknek a kamattétele a nagyintézetekben közel négy százalék és igy egy újabb emelés az állami ejmletekre nem járna, kedvező hatással. Százmilliós hadikölcsönjegyzés. A honvédelmi minisztérium Hadsegélyző Hivatalának ellenőrzése mellett miiködő Magyar Országos Biztosi t‘ó-1 n t éz e t R.-T. a VII. hadikölcsön alkalmával gyűjtött.- hadikölcsönbiztositásokkal kapcsolatban a fővárosi, pénzintézeteknél már eddig eszközölt 6(1 milliós jegyzését Ifin millió koronára emelte fel. Az Általános Villamossági közgyűlése. A B u d a- p e- s-t i Általános V i 11 a m o s s á g i Rés z- v é n y t á r s a s á g ma tartotta közgyűlését dr. F o- d o r ■ István udvari tanácsos elnöklete alatt. Az évi mérleg 11667,026 korona 32 fillér tiszta nyereséggel zárul. Osztalék és feliilosztalékra részvényenként 25 koronát fizetnek ki, 80.000 koronát a társaság alkalmazottainak segélyalapjára utaltak, mig a fennmaradó 95.769 korona 12 fillért uj számlára Írták elő. A Lenáruközpcnt nehány nap múlva befejezi a felajánlott len- és íéllenáruk osztályozásának munkálatait. úgy. hogy a felajánlott áruk átvétele valószínűleg, mégi-ezen hó végén megkezdődik. Az átvételt: a kereskedelemügyi minisztérium két, a katonai igazgatás és a Lenáruközpont egy-egy képviselőjéből álló’ Átvételi Bizottság eszközli, amely Bizottság a kereskedelemügyi minisztérium által kinevezendő szakértők meghallgatásával állapítja meg az átvételi árakat. A -szakértők túlnyomó részben kereskedők köréből neveztetnek ki. Az átvételi árak akként lesznek' megállapítva, hogy a nagykereskedők és—a- kiskereskedők részére költség és‘haszon címén a gyári árakhoz .megfelelő százalék számittátik. Az Átvételi Bizottság gondoskodni fog arról, hogy a kereskedő1 két /károsodás n-e- érje, mert amennyiben a kalkulációs' árat 'a megfelelően igazolt beszerzési ár" meghaladja: ~a Központ a beszerzési árát és ahhoz számított megfelelő hasznot fog a'készletbirtokosoknak megtéríteni. . , t A Hajzaj Faternielö uj érdekeltsége. A, Hazai F a : e r m e 1 ő- R é s z v.-T ár sasá g megszerezte ss .....U R fi N ! A :: r¥sWrö s OHNET GYÖRGY REGÉNYE FILMEN Ezenkívül: Dr. HRRT NRPLÓJR izgalmas filmsorozat 3 részben. Előadások: Hétköznapokon 5, 1 ,/.>7,8 és 1/2\0 órakor. vasár- és ünnepnap 3, 1I25, 6, 1j28 és 9 órakor. -Pénztári órák•: d. e. 10—hé 1-ig, d/ u • 3 órától kezdve Gázvezetéki javítások PO&ÁNY Budapest, VIII. kér., Rökk Szilárd-utca 30. TELEFON: József 1—48. Kőim és Sehmergel fatermelő cég putuavölgyi erdőségeinek mintegy 200.0(10 köbmétert kitevő fenyő- faállományát, az épületben levő iparvasutat és fűrészt négymillió koronáért. Magyar-román ásványolaj r.-t. céggel, 3,640.000 korona alaptőkével uj részvénytársaság létesült Budapesten romániai ásványolajterületek kihasználására. Az alapítás élén a K ö o 1 a j f i n o m i t ó r.-t. áll. Az igazgatóság tagjai: Schreiber Viktor. F r o nini e r Vilmos, S c h v arz Adolf, dr. Stern Emil és Szirmai Oszkár. A vállalat budapesti üzleti helye: V.. Dorottya-utca 7. ________ _____________ Ki adja: a »FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. MAGYAR KÖNYVNYOMDA ÉS KIADÓVÁLLALAT R.-T. TELIKERT NAGYMEZ0-U. 22-24] Telefon: 167-25. Ascher Leo szenzációs operettje: i A SZÉP KOMÉDIÁSAIÉ Közreműködnek: Fritz Schrödter, Else Berna, Adela Baum, Victor Oberrenner és Karl Schober • Vasár- és ünnepnapokon délutáni előadás Hélhélyárakkal. * FOLSES CAPRICE T^“,ÍG! í ..... . .............— Telefon: 14—22. — ---------- jj ! Min den este 728 órakor ZEoOtrb Sándor1 felléptével j A titkos szövetség' j Bohózat. Irta Ármin József. Fordította Tábori Emil Der rote Bercsi 8 Komédia 1 felvonásban. írták Síinger és Taussig I és az uj szólómüsor. ! I Minden vasár- és ünnepnap délután fél 4 órakor | mérsékelt helyárü előadás. j Casinó-muiaióban (I. emelet) pazar ének- és Jtáncmiisor. Kezdete 8 órakor. kristälypalotaI Szerecsen-utea 35. Telefon: 120-77. Kezdete fél 8 órakor. STEmHRRDT uj bohózatban (Az ötödik nap) Steinhardt fenomenális ujcigá: nyos szólókkal. — Szőllössi Rózsi, Herendi Manci, Sand- wina, Fred Edlawi • stb., stb. A télikertben ydl—11-ig tánc. ÁÁX1 MOZGOKEP-OTTHOM TERÉZ-KÖRUT 28. sz. — TELEFON : 144-98. Jobb erkölcsöket Vígjáték 3'felvonásban.' A főszerepben : Rótt Sándor a_burleszk humor nagy művésze. Fred Roll 91. Kalandortörténet 4 felvonásban. Bukovina visszafoglalása A világháború leggönyörübb felvételei. Előadások kezdete : Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. Pénztár d. e;. 11-től 1-ig és d. u. 4 órától. Grünfeld Miksa | LIKŐRGYÁRA : Budapest, VII., Szövetség-u. 9 Telefon: József 15-46. SÖRRAKTÁRA: Budapest, VII., Munkás-u. 3. v Telefon : József 24-89. Az Első Magyar Részvény-Serfőzde főraktára, a müncheni »Kindlbräu« magyarországi vezérképviselete. Ha házat venni vagy eladni akar, úgy forduljon bizalommal a Háztulajdonosok Forgalmi Vállalata Részvénytársasághoz (Budapesti Háztulajdonosok Szövetsége alapítása.) Budapest, IV., Váci-utca 18. sz. M.MA(IYMEZÓ-Ii.ljf. mtIOW 9jifc Mindennap a januári műsor slágerei Otto Röhr — Edermont — Rolf & Raef ÖNKÉNTES KISASSZOHÜ cimü bohózatban Huszár, Ferenczy, Hunyady, Hollós stb. elsőrangú attrakció. Az előadás pontosan fél 8 órakor kezdőd k. NEMZETI (Ml) ORFEUM I!., Erzsébet-körut 31. Telefon 110-22. Minden este pontosan fél 8 órakor DAMRI9 Exotikus operett, rnrlDU Írták: Szenes Béla és Zzrkovitz Béla. Borzalmas apacstörténet Vígjáték, irta: Nagy Endre. ^ÍÍRtfARARP ' Szenes Béla művészi vezetése alatt üUnNfiuftnlIi 1 28—ll-ig az uj decemberi műsor. Csütörtök délután olcsó helyárakkal a teljes'esti műsor, az összes attrakciók fellépte. Nine; többé rongyos harisnya! Harisnyafejelés uj, szabadalmazott módszer szerint. Három pár régi harisnyából két pár uj harisnya készül. Munkadij páronkint: 1 korona 60 fillér. Gint: Harisnya- szanatórium, Budapest, VII., István-ut 16.1. em. 12. ajtó. Régi ezüst- és ékszertárgyakat, antik bútorokat,; „ porcellán-tárgyakat veszek mmm imre ékszerész BécJi-utci és Deák Ferenc-aíco. Saroküzlet. 1 Sä Hőszénbánya-sTéglsgyárTáPSület Ä.nin, Pesten (ezelőtt Drascbe) BSSSÄ § Keramit kocsiul kövek :: Fflyencie porczellán lereeKeramit lapok zek :: Keramit-, steró-, pillér Porcellán-szigetelők :: téglák ■ Egészségügyi és használati Travers-téglák : czikkek Falburkoló- téglák : Tüzáhó chamotte fiolák :: jj A társulat elválal j 1 elkészítését is :: Á a a burkolati munkák 1 rjegyzék díjmentesen 1