Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-10-30 / 44. szám

Budapest, 1918. október 30. ff 7 Jenő ügyvezető-igazgatót az igazgatóságba, Décsy Viktort a felügyelő-bizottságba u.i tagokul megvá­lasztotta. A Rimamurányi közgyűlése. A Rimamu- rá.ii'v-, Salgótarjáni vasmű r.-t közgyűlé­sén dr. Biró Pál vezérigazgató terjesztette elő az évi jelentést. A jelentésben rámutat az igazgatóság azokra az okokra, melyek következtében sem az előző üzletév termelési eredményét — miéig kevésbé a békeévek produkcióját — nem lehetett elérni, sem az előző éveknek megfelelő anyagi eredményt nem tudott a vállalat produkálni. A termelési költségek óriási növekedése a gyártmányok folytonos drágulá­sához vezetett. Az ár nívó olcsóbbodása csak akkor várható, ha a termelést újból a békés idők mértékéig lehet fokozni. Rámutat az évi jelentés, hogy a nyers­anyagok és a közszükségleti cikkek legnagyobb ré­szének állami kezelése minő akadályokat gördít a produkció elé, A közgyűlés egyébként jóváhagyta az igazgatóságnak a nyereség felosztására vonatkozó és lapunkban már előbb ismertetett javaslatait. Eh­hez képest a 15.2 millió K nyereségből, megfelelő tar­talékolások után, valamint jótékony és kulturális ado­mányok mellett, részvényenként 38 korona osztalékot fognak fizetni. A szelvényeket no­vember 1-től kezdve váltják be. Az igazgatóságba uj tagnak lovag dr. Adler Vilmost választották be. Az igazgatóság Seemann Jenő. Sátori Ernő és Pálmiai Andor igazgatóhelyetteseknek az igazga­tói. Hajós Zsigmond és Bécsi Mór cégvezetőknek aligazgató-helyettesi címet adta és Aczél Armánd íőtisztviselőt cégjegyzési joggal ruházta föl. A Hernádvölgyi Magyár Vasipar r -t. közgyűlése jóváhagyta az igazgatóságnak lapunkban már is­mertetett javaslatait az 1917/18. évi iizleteredmény felosztásáról. Ehhez képest a 4.5 millió nyereségből bőségei tartalékolások után 24 korona osztalékot kapnak a részvényesek. Az igazgatóság Márkus Dezső íőtisztviselőt cégjegyzőnek nevezte ki. A Csáky László gróf prakfalvi vas- és acélgyár r.-t. közgyűlése elhatározták, hogy a 973.726 korona tiszta nyereségből a tartalékalap megfelelő dotálása után 12 százalékos osztalékképp részvényenkint 24 koronányi osztalék kerül kifizetésre é.s a fönmaradó 260.786 korona uj számlára vezettetik át. A szelvé­nyek november 1-től váltatnak be a Budapest-Lipót- városi Takarékpénztár r.-t.-nál. Az igazgatóság ujjá- választása alkalmával Kovács J Kálmán éis Wi­ck e n b u r g Márk gróf választattak meg az igazga­tóság uj tagjaivá, A Magyar olaj- és zsiriparí központ r.-t. e hó 19-én tartotta meg K o h n Ignác kereskedelmi taná­csos elnök elnökléisével rendes közgyűlését. A Köz­pont működésének méretét mutatja, hogv a lefolyt üzletévben 336,214.260 K összforgalmat bonyolí­tott le. amivel szemben bruttó jövedelme 3,475.023 K. vagyis a forgalmazott összeg 0.95 százaléka. B i e n Ernő keretskedelmi tanácsos indítványára a közgyűlés az igazgatóságnak és a hivatalnoki karnak köszönetét szavazott. A közgyűlést* követő igazgató- sági ülésen a társaság elnökévé újólag báró dr. Küh­ner Adolfot választották meg. Az igazgatóság egy­úttal Grosz Gyula, Gr ott a Vilmos, Ipolyi Béla és Löwy Aladár cégjegyzéket aligazgatókká és Matte sdorfer Bélát cég-jegyzővé nevezte ki. Kiadja: a .FŐVÁROSI HÍRLAP* lapkiadó-vállalat A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó EmU. RÉVAI-NYOMDA, BU JAPES 1, V., ÜGY vÖK-UTCA 8 Az Ernst Muzeum aukciói. Budapest. VI. Értékes an i< szőnyeg jyüjcemény. Kiál itas : 1918 november 4-én és 5 én. Aukció: 1918. november 6-án. Az illustrált katalógus ára 3 korona. Előzetes jelentés. VII. Dr. Balassa Isivánné gyüj eménye. V II. Különböző mag ángy jtemény ékből. származó régiségek, ériékes porceUáncsopor- tok, szobrok, csészék u. m. Wien, M.issen, Herend, Höchst Ludwigsbu g és Frankenthal, F faragványok, kepek, miniatűrök és a ma­gyar királyi :: Iparművészeti íluzeum :: szőnyegeinek másod példányai. Kiállítás : 1918. november 16—19-ig. Aukció: 1918 november 20-tól kezdve d. e f 1 11-től 1-ig és d. u fél 4-től kezdve. A gazdagon illustrált katalógus, amelyet Dr E. W Braun, Csányi Károly, Dr Lázár Bé'a és Dr Térey Gábor’ mizeumi igazgatok írtak, megrendelhető az írnst- muzeumban, Budapest, V|. f agymezö-utca 8. *ra 15 K Szt-Lukácsfürdö téli és nyári gyógyhely, Budán, csuz, köszveny, ideg- és bőrbajok ellen Isza, t irdők, iszapborogatások, kő- és kádfürdők, külön férfi- és női vi/.gyógy ntézet, gőzfürdők és gvógyvizuszodák. Szállodák, gondos penzió. TfpiQlflÁiV f°rrásás vány viz étvágyat javít SLltlulíiLlI gyomorrontast megakadályoz, Óvszer fertőző betegségek e'len. Fiatalos üde arcbőrt varázsol elő 10 nap alatt és eltávolít minden teinthibát, u. m. mitesszer pattanás, ••á'gafolt, ránc, orrvörösség, likacsos hervadt, petyhüdt bőrt a Dr. Kayserling-féle szépitő- szer. A kúra egyszerű, otthon végezhető minden feltűnés nélkül. Befejezése után az arcbőr ragyogó szépségben, gyer­meki üdeségben és tisztaságban pompázik. Egy üveg ára 15 K bérmentve. Diszkrét szétküldés utánvéttel v. az összeg elő­zetes utalványozása ellenében Gyár: Hyvaríon & Co. Szétküldési hely: GROSS ANTAL Budapest, József-körut 23. szám. HAZAT VENNI VAGY ELADNI AKAR, ÚGY FORDULJON BIZALOMMAL HÁZTULAJDONOSOK FORGALMI VÁLLA- :: LATA RÉSZVÉNY-TÁRSASÁGHOZ :: (Budapesti Háztulajdonosok Szövetsége alapítása) Budapest, IV. kerület. Váci-utca 18. szám. ©ígo/ j ICETYLEÍi ampák és gyertyák Ä 1 lappal! fény 1 4 3yár-u. ^3. SZENTGYŰRGYLJÁRSA 1- központi fűtés, szellőztetés l l és vízvezeték berendezési - ' :::::: vállalat :::::: " ■ BUDAPEST, VII BAROSS-UTCA 88. ■ Telefon József 8-97 Mill H spániel nátha ellen legjobb védekezés a to­rok, száj- és orr-üreg állandó tisztántartása és fertőtlenít e- se. Ha 1 pohár vízbe 10-15 csepp DiHüH-sós^rszesit töltünk és ezzel torkunkat és szánkat naponta többször öblö­getjük, a fertőzés veszélye el­len eredményesen védekezhetünk, DIH9I1- sástasMsz Mindenütt kapható! Kis pa'ack á a ............... ..... ... K 3.50 Kf izép „ „ ...........................K 1 . ­Na gy , „ - -...........- .........K 20.­ME GJELENI' KatouaBéU,: Magyarország K özg azdasága beH című évkönyve. Nélh ülöshetetlen forrásmunka mindazoknak, a kik 1. A rendeletek tömegében, 2. gazdasági javaink érté e, 3. a termelési, forgalmi és árviszo­nyok, valamint 4. az orsz tg politikai és gazdasági eseményei tekintetében gyors és sza >atos tájékozódást akarnak szerezni. I A 700 olda'ra terjedő két kötet ára 40 korona. Megrendeihe ő TŐZSDEI KURÍR kiadóhivata ában Budapest, IV., Királyi Pál-utca 11 szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom