Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-04 / 36. szám

Budapest, 1918. szeptember 4. fi 5 szedet peakí a tartalékalap gyarapítására fordítja. Az elővételi jog 1918' s Zé p t e mb e"r 3-tól s l e p- t e m bér 10-ig b e z á r ó 1 a g gyakorolható a bank budapesti főpénztáránál és az in­tézet bécsi fiókjánál (I.,- fierrcngasse 2—4.) A terve­zett 40 millió koronás tőkefelemelés második 20 mil­lió koronás részletének kibocsátására vonatkozólag a közgyűlés utasította az igazgatóságot, hogy a majd megjelenő kormányrendelet értelmében a szükséges lépéseket saját hatáskörében tegye meg és a kor- mányengedély elnyerése után a kibocsátás föltételeit és módozatait állapítsa meg. A közgyűlés csupán az­zal az egv kikötéssel él, hogy a majd kibocsátásra kerülő valamennyi részvényt 6:1 arányban az akkori részvényeseknek ajánlják fel. A rendkívüli közgyűlés a földmivelésiigyi miniszter kiküldetése alapján dr. K o ó s Jenő miniszteri tanácsost az igazgatóság uj tagjává választotta. Magyar királyi állami pénztárjegyek. A pénz­ügyminiszter a Rothschild-konzorcium berlini tagjai­val' és pedig a Direction der Disconto-üesellschaft cimii intézettel, valamint az S. Bleichröder és a Mendelssohn őt Co. bankházakkal 150.000.000 márka 5 százalékos, 2 és fél év múlva lejáró m. kir. állami pénztárjegy átvétele tárgyában megállapodást léte­sített. Az uj 5 százalékos pénztárjegyek az 1916. év­ben ugyar.ilv összegben kibocsátott, f. é. október 1-én esedékes 5 százalékos állami pénztárjegyek birtoko­sainak fognak felajánl:atni. A hivatalos kicserélés ki­zárólag Németországban fog végbemenni és a vonat­kozó hirdetmény legközelebb megjelenik. A ki nem cserélt, lejárt 5 százalékos állami pénztárjegyek az­után a külföldön németbirodalmi márkában, az osz­trák-magyar monarchiában pedig a m. kir. pénzügy- miniszter részéről közhírré teendő átszámítási árfo­lyamon koronaértékben fognak beváltatni. A tárgya­lásokat a berlini pénzcsoporttal a m. kir. pénzügy- miniszter megbízásából báró U I 1 m a n n Adolf, a M aig y a r Által á íLo s H i t e.l b a n k vezérjgaz- , Katója vezette. ötemeletes bankpalota az Andrássy-uton. A M a­gyar Bank már régebben megvásárolta a Vilmos császár-ut összes házait, a Fürdő-utcától a Bank­utcáig. A bank a palotájával (Vilmos császár-ut 32.) szomszédos házakat is főleg hivatali célokra hasz­nálja, amennyiben az érdekeltségléhez tartozó válla­latok részben itt helyezkedtek el. A Ma.gyar Bank amerikai stílusban növekvő fejlődése és terjeszke­dése azonban további helyiségek igénybevételét teszi szükségessé, ennélfogva november 1-ére fölmiondta a Vilmos császár-ut 26. sz. házban levő részvénytársu­latok irodahelyiségeit. Kz a ház azelőtt a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Banknak és az érdekeltségé­hez tartozó részvénytársaságoknak szolgált otthonul. Az Ipar- és Kereskedelmi Bank, mint ismeretes, ta­valy beleolvadt a Magyar Országos Bankba és átköltözött annak Andrássy-ut 5. sz. alatt levő helyiségeibe. A Vilmos császár-uton maradtak azon­ban az egyesült két bank érdekkörébe tartozó ipar- vállalatok, névszerinti az Országos Fatermelő r.-t., a „Meta“ fémipar r.-t., a Balaton gyógyfürdők és-nagy­szállók r.-t., a Tordai celluloze-gyár r.-t., a Kálnói magyar chamotte-gyár r.-t., az Unió kereskedelmi r.-t., az Országos bérszántó r.-t. és az Országos bank zálogházainak a vezetősége. Helyiségeik föl- mondása következtében ezek a részvénytársulatok november 1-én kénytelenek lesznek az anyaintézet Andrássy-ut 5. számú házába beköltözni. Minthogy azonban a Magyar országos bank helyiségei a bank céljaira is szűknek bizonyultak, elhatározták, hogy a háromemeletes házat két emelet ráépítésével ö t emeletesre húzzák i ö 1. Ennek azonban aka­dályai vannak, mert az elavult építési szabályrende­let értelmében az Andrássv-uton három emeletesnél magasabb házat építeni nem szabad. Ez a tiltó ren­delkezés a mai lakásinséges időkben teljesen tartha­tatlan, azt haladéktalanul meg kell változtatni. A precedens, amely a megváltoztatásra alkalmat nyújt, most kínálkozik, amennyiben az Országos bank az ötemeletesre fölépítendő palotájának tervét már be­nyújtotta a városépítő ügyosztályhoz, (tanácsi III. ügyosztály), amely kiosztotta a magánépitési albi­zottságnak. Kétségtelen, hogy a bizottság hozzájárul a tervezett építkezéshez és a Közmunkák tanácsá­nak sem lesz ellene kifogása. A bank az építést még ez évben megkezdeni és befejezni szándékozik. A Magyar Országos Bank Részvénytársaság igazgatósága elhatározta, hogy f. év szeptember hó 12-ére egybehívandó rendkívüli közgyüléis elé azt az indítványt fogja terjeszteni, hogy a társaság jelenleg 50 millió koronát kitevő alaptőkéje emeltessék fel 75,000 adrab egyenként 100 korona névértékű uj részvény kibocsájtása által 80 millió koronára. A kibocsájtandó uj- részvényekből 37.500 darab a régi részvényesek birtokosainak 10:3 a rányban fog felajánl- tatni még megállapítandó feltételek mellett, mig a hátralékos 37,000 darab részvény, egv e célra alakult átvételi szindikátusnak fog eladatni a kibocsájtási ár­folyamot tetemesen meghaladó áron és két évi záro­lás kötelezettsége mellett. Az igazgatóság a tőkeeme­lést az intézet üzleteinek jelentékeny terjeszkedésével és azon törekvéssel, hogy a közeljövőben felmerü­lendő nagy pénzügyi követelményekkel szemben ide­jekorán kíván felkészülni — indokolja és adnak sike­res keresztülvitele a fentiek szerint teljesen biztosí­tottnak tekintendő. Élesztögyárak egyesülése. A Krausz szesz- és élesztő r.-t. e hó 21-én rendkívüli közgyűlést tart. amely tárgysorozata értelmében határozni fog a nagyváradi Moskovitz Mór és fia r.-t. céggel való egyesülés és ezzel egyidejűleg a társasági alap­tőke fölemelése tárgyában. A Moskovits-gvár az or­szág egyik legnagyobb és legjobban berendezett élesztőgyára. azonkívül gyógyszerészeti ólai- és ve­gyészeti cikkek előállításával is foglalkozik. A Krausz-gyár. minthogy nemrégen megszerezte a nagyváradi Adria ipari és mezőgazdasági r.-t.-ot is, most már három nagy élesztőgyárral fog rendelkezni és igv ebben az iparágban az ország legerősebb té­nyezőjévé vált. Az egyesült iparvállalatok elnöke ezentúl is Megy er y Izidor lesz. alelnöknek Mos­kovitz Miklós dr.-t választják meg és a vezérigazgató V o g 1 Lajos marad. A Guttmann S. H. Részvénytársaság tőkeeme­lése. A ( j u t t m aim S. H. Részvénytársa­ság ma délelőtt tartott rendkívüli közgyűlésén el­határozta. Hogy 20 millió koronás alaptőkéjét 50.000 darab 200 koronás és a bemutatóra szóló részvény kibocsátása utján tiz millió koronával, 30 millió ko­ronára fölemeli. Kiadja: a .FŐVÁROSI HÍRLAP- lapkiadó-vállalat A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó EmiL RÉVAI-NYOMDA, BUDAPEST, V., ÜGYNÖK-UTCA 8. Fiatalos üde arcbőrt varázsol elő 10 nap alatt és eltávolít minden teinthibát, u. m. mitesszer, pattanás, sárgafolt, ránc, orrvörösség, likacsos hervadt, petyhüdt bőrt a Dr. Kayserling-féle szépitő- szer. A kúra egyszerű, otthon végezhető minden feltűnés nélkül. Befejezése után az arcbőr ragyogó szépségben, gyer­meki üdeségben és tisztaságban pompázik. Egy üveg áral5 K bérmentve. Diszkrét szétküldés utánvéttel v. az összeg elő­zetes utalványozása ellenében. Gyár: Hyvarion & Co. Szétkiiidési hely: GROSS ANTAL Budapest, J6zseff-Rörut 23. szám. MARTOS ZOLTÁN cipő, szandál és bőrárugyár BUDAPEST, VIII., KISFALUDI-UTCA 19. Ajánl községi beszerzési csoportoknak és kórházaknak, továbbá községi üzemeknek szandálokat, commode házicipőket (Adria és cellulózé szövetből), fűzős félcipőket, szegedi mintára készült papucsokat és kórházi papucsokat. Használhatatlan dugókat és parafahulladékot veszünk bármily mennyiségben magas áron. Pneumatika Ballinit-gyár Budapest, Vili., Óriási-utca 10. — Telefon: József 52—46. TÉLIKERT Telefon 167-2. \ Kezdete fél 8 órakor VIGYÁZZ R CSÓKRR! Operett. Nagyszerű varieté műsor! 20 elsőrendű attrakció! Vasárnap d. u. 1 él 4 órakor féláru előadás! • Budapest egyetlen cirkuszában ; I Ma és minden este Vab órakor. 1 : nagyszerű uj szeptemberi műsor! Í 3 Merz, akrobatikai jelenet. Canary és 1 Piccolo, humoros zsonglőr-jelenet. I . Christians, légtornász-jelenet. i ■ ■ j Délutáni előadások: I [ Csütörtökön 5-én d. u. 1/-24 órakor teljes műsor I ■ fél helyárakkal. ■ j Szombaton 7-én d. u. 725 órakor teljes műsor ? 1 fél helyárakkal I Vasárnap 8 án és kedden 3-án d. u. l/,A óra- I kor nagy ünnepi előadás. FOLIES CAPRICE Téli helyisége: VI., Révay-utca 18. sz. Igazgatók: Keleti Testv. Főrendező : Tábori E. Karmester: Hetényi Heid Ibera Albert. Ma és mindé este 8 órakor az uj megnyitó műsor ! Újdonság ! Hotel Jobb mint otthon. Bohózat egy fel­vonásban — Irta és rendezte : Tábori Emil. — Novität: Der Nachtportier. Schwank in einem Aufzug, von Josef Armin. Regie : Em ! Tábori. Magánszámok­kal fellépnek : Springer Armin, Else Saldern stb. stb. Az 1. emeleti Kaszinó-Mulatóban : legelsörendü ének- és tánc­attrakciók. Kezdete fél 9 órakor. Megnyitó műsor!! 9IAAH 97 Bűnügyi rejtély 4 felvonásban. Filmre irta: Siklósi Iván Rendezte : Kertész Mihály. A Phönix évadnyitó slágere. Főszereplők : Várkonyi Mihály, Gál Gyula, Lugosi Béla, Szerémy Zol­tán, Balassa Jenő, Réthey Lajos, Klary Lotto, Z. Molnár Lá-zló. Azonkívül: A i/prnplt hPtPfl Vidám udvari játék 4 felvonás- n Áu|Jculi UulGy ban A címszerepben a legszebb német filmdiva Lisa Weise. ROYAL-APOLLÓBAN Az előadások kezdete : 5, 7 és 9 órakor. tőke GyörM építési vállalkozó. Teiefon 175—62. Ipartelep és iroda: V!., Hungária-körut 78. sz. MIS mozgókép-otthon A MEGNYITÓ-MŰSOR : A 100.000 koronás ruha. Pásztor Árpád filmregénye 4 felvonásban. A fő­szerepekben : Bayor Gizi és Virányi Sándor. Rendezte : Garas Márton. BOHÉMEK. Mu-ger regénye 4 felvonásban. Előadások kezdete : 5, 7 és 9 órakor. Pénztár d e. fél 11-töl fél l-ig, d u. fél 3 órától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom