Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-23 / 4. szám
2 Budapest, 1918. január 23. CjXmBO&líí&MP egyik eszköze. De ki kell használni a vizek erejét egyébként is. Turbináknak és Diesel-motoroknak kell a szenet' megspórolni, mert a háború, ha nem tudtuk volna", mindenesetre bebizonyította; volna, hogy nincs fontosabb anyagunk a szélinél. — Törekedni kell azonkívül! arra is, hogy előbb-utóbb eljussunk a tilalomig, hogy fűtésre i\em szabad szenet hasznúink *■ Természetesen előbb gondoskodni kell az eszközökről, amelyek lehetővé teszik, hogy mindenki gázzal füt- sön. A szénnek fűtésre való használása ugyanis rendkívüli pazarlás. Hiszen a szén, amit a kályhába dobok, teljesen elég, hamuvá lesz, amikor a szénből én gázt, kátrányt és kokszot kapok. A kátránynak rendkívüli fontosságát pedig igazán nem kell külön bizonyítani, amikor tudjuk, hogy a kátrányból festéktől kezdve a parfümig mindent gyártanak. Amellett elengedhetetlen kellék az utak burkolásánál, a viztele- nitésnél és még számos más célra teljesen nélkülözhetetlen. — Amikor a közmüvek romlásáról beszélünk, akkor nemcsak a momentán segedelemre kell gondolnunk, hanem figyelembe kell venni ezeket a szempontokat is, amelyek a szénnel való gazdaságosabb bánást kívánják szolgálni. Népvándorlás a városházán Hírek Wildner tanácsnok távozásáról. — Két fogalmazó kilépése a városi szolgálatból. — Tanácsnokok uj beosztása. — Sallay főjegyző a szociálpolitikai ügyosztály ideiglenes vezetője. A főváros tanácsa rövid időn belül még nem igen ment át olyan gyökeres változáson, mint most. Egyik tanácsnoki hely a másik után üresedik meg, egyik hivatalnok a másik után távozik el. Ez a távozási láz ma már a kisebb tisztviselőkre is átragadt és nincs hét, amely e tekintetben legalább egy jól sikerült pletykát ne rejtegetné méhében. A héten például a legpozitivebb formában beszélték, hogy megint meg fog üresedni egy tanácsnoki állás. Mindenki arra gondolt, hogy B ó d y Tivadar dr. alpolgármester távozásáról van ismét szó és az alpolgármesteri szék betöltésével üresedik meg egy tanácsnoki állás. Ekkor azonban egész pozitív formában kelt hire, hogy Body most már végleg elhatározta a főváros szolgálatában való maradását. A tanácsnoki állás megüresedéséről szóló hir azonban tovább is a felszínen maradt és még ma is igen határozott formában kolportálják, hogy W i 1 d- n e r Ödön dr. tanácsnok készül megválni a fővárostól és ö keresi máshol az érvényesülést. Megállapítani természetesen senki sem tudja, mennyi a valóság ebből a hírből, mindenesetre igen sajnálatos körülmény lenne azonban, ha a városi főhivatalnokok szecesszióját még mindig nem lehetne megálltai® Az utóbbi időben úgyis pótolhatatlan veszteségeket szenvedett a főváros, kár lenne kihiresiteni a városházát azzal, hogy ott olyan arányú menekülés indult meg, mintha ellenség által megszállott terület lenne. A kósza hírekkel szemben azonban két tisztviselő távozása ezen a héten befejezett dolog lett. Az egyik Mártonrfy Máriusz dr. fogalmazó, aki a városgazdasági ügyosztályban dolgozott. A kiválóan képzett tisztviselőt az Iparegyesület hivta meg. A másik távozó ifj. Bókay János dr. segédíogalmazó, a fiatal poéta, akit a tanügyi ügyosztály vészit el, a Franklin-társulat- hoz megy, ahol irodalmi referens lesz. A tanácstagok uj munkabeosztása is küszöbön áll. Ezen a téren is hatalmasan virágzottak a kombinációk, maga a polgármester pedig a megoldásnak több módjával kísérletezett. A múlt héten még úgy volt, hogy nagyobb mértékben való áthelyezések lesznek, amelyek között Bárczy polgármester arra gondolt, hogy Vita Emil tanácsnokra bízza a pénzügyi és Csupor Józsefre pedig a szociálpolitikai ügyosztály vezetését. Újabban azonban úgy értesülünk, hogy a polgármester honorálva Vita Emil dr. kívánságát, hogy régi ügyosztálya, a köz- gazdasági élén megmaradhasson, ahol szakértelmére mindenekfelett szükség van, a pénzügyi ügyosztály élére az újonnan megválasztandó tanácsnokot, Sztankovits- Szilárdot fogja rendelni. Csupor tanácsnok sémi megy a szociálpolitikai ügyosztályba, hanem hir szerint ő lesz a közegészségügyi ügyosztály uj vezetője, mig a szoS3SMBMB—BBB——BŰM Háromszáz millió. Háromszáz millió egy összegben mindenesetre szép pénz, bár ma, a világháború idején nem igen iz- gatódik föl a.z ember az ilyenen, hanem veszi a papirost meg a ceruzát és kiszámítja, hány nap, vagy talán hány óra alatt lehetne ezt negyvenkettes mozsarakkal füstté tenni. Hát még'; ha azt számítanánk ki, hogy egyr negyvenkettes mozsárnak hány telitalálata kell ahhoz, hogy háromszáz milliót elpusztítson. Hát bizony olyan méretekhez szoktatott hozzá bennünket a világháború, hogy nincs olyan csoda, amin valami szörnyű módon meglepődnénk. Azért nem árt egy kicsit visszanézni a múltba, amikor még álmodni sem lehetett iljmn összegekről és amikor még sokkal boldogabban éltek az emberek, mint ma, amikor milliárdokkal hajigálóznak. Szinte el sem lehet hinni a mai hatvanegymilliós deficit és háromszázmilliós kölcsön mellett, hogy Pest városa valaha arra is rászorult, mint ma egy egész kicsi grajz- leros, hogy ezerforintos kölcsönt vegyen föl. Pedig erre is volt eset és pedig kétszáz esztendőnél nem sokkal több idő előtt. 1702-ből jegyzi föl a krónika, hogy Pest j városa, fölépíti városház céljaira a Schmiedt-féle házat és e célra 7 százalékos kamat mellett 1000 forintos kölcsönt vesznek föl. Hát ime, ennyit fejlődött Budapest 216 esztendő alatt : 1702-ben 1000 forintos, 1918-ban pedig 300 milliós adósságot csinál. 1920-ban a városház tornyának felépítésére megint 1000 tallér | kellett. Nem is csoda ez, hiszen akkor még csak J 13.000 koronás budgettel dolgozott Pestvárosa, igaz, ! hogy a deficit már akkor sem hiányzott, de az mindössze 200 forint volt a mai hatvanegy millióval szemben. lessék most elképzelni, milyen ügyes ember lehetett ilyen körülmények között lennersbergi L e line r János, Pestváros bírája, aki ebből a szegénységből'9000 forintot tudott lopni ! Pedig ellopta, el is marasztalták annak visszafizetésére, de a város egy rézkrajcárt sem kapott vissza belőle, viszont Lenner mester élete utolsó napjáig bent maradt a tanácsban. Hát persze hogy ilyen gazdálkodás mellett, az egyesüléskor Budapest nyakába beleszakadtak a régi adósságok is. A sok nyomorúság, amit eddig a három város külön-külön viselt; egyszerre az uj cég nyakába szakadt. A helyzet talán sohasem volt olyan aggasztó és válságos, mint akkor. Az uj üzlet ugyanis nem kevesebb, mint 26 millió teherrel indult meg, amely negyven esztendő alatt gyűlt föl aztán 358 millióra, most pedig mértföldes léptekkel sietünk a milliárd felé. Ilyenformán az, aki az egyesítés esztendejében született, annak fejére a város adósságából a bölcsőben még csak 90 korona 64 fillér jutott, negyvenéves korában viszont ez a.z adósság az ő személyét illetőleg 400 korona 58 fillérre emelkedett. Nem érdektelen Budapest negyvenéves történetéből kiszakítani egy táblázatot, amely a terhek növekedését a következő számokkal jelzi Év Összes teher Összes vagyon koronákban fiszta vagyon 1874 26.199,846 107.556,376 81 356,630 1580 29.713,050 119.666,334 89.953,284 1890 39.841,102 198.337,296 158.496,194 1900 120.474,800 322.161,218 201.686,418 1910 222 322,281 509 597,438 287.275,157 1912 357.906.61-5 645.184,524 287.277,909 Budapest különben meglehetősen gyámoltalan volt a kölcsönök felvételénél. Dacára annak, hogy tiszta, vagyona mindig felülmúlta az adósságokat, mégis igen sokszor busás kamatot fizetett. Az ok csak az lehetett, hogy a pénzpiacon túlságosan sötét színekben látták a városi gazdálkodást. A főváros legrégibb kölcsöne a.z volt, amelyet 1859-ben vett föl Buda Városa Schuller J. G. bankházától és amely kétmillió forintos volt. Ma már ebből a régi Budától származott szomorú örökségből nem áll fenn egy fillér se. Azután következett a kölcsönök egész sorozata,. Unalmas lenne valamennyit fölsorolni. Nem változtatott ezen az sem, hogy a nyolcvanas években részben a kiállítás, részben a nagyarányú építkezés és bevándorlás következtében az általános gazdasági viszonyok jelentősen javultak. Innen kezdődik mégis a főváros hitelének javulása is, amely egészen az ezredéves kiállításig tartott. Erről a két kiállítás határai közé szorított korról írja 1904- ben Va.szilievits János tanácsnok, a pénzügyi ügyosztály akkori vezetője : „Ezt lehetne a két határpontnak megjelölni s a két kiállítás közé eső időt a főváros pénzügyei virágkorának, de egyúttal a kevésbé takarékos gazdálkodás korának nevezni.“ Az adósságokkal szemben — mint láttuk — mindig kellő vagyonra tudott rámutatni Budapest. A föciálpolitikai ügyosztály máris megkapta uj vezetőjét, Sallay Árpád dr. főjegyző személyében, akit a polgármester megbízott a helyettes-tanácsnoki hatáskörrel. A Demjén Géza halálával megüresedett tanácsnoki állás betöltése alkalmával úgyis minden valószínűség szerint őt fogják megválasztani és akkor ő már uj posztján fogja teljesíteni tevékenységét. Csaták a Dim apart szépségéért Folkusházy alpolgármester a közmunkák tanácsa ellen. — A MFTR. tornyai és a DGT. darui. A tanács legutóbbi ülésein csatákat vívtak a Dunapart szépségéért. Két téma és két harcos szerepelt a csatában. A témák a MFTR. tornyai és a DGT. darui, a bajvívók pedig Folkusházy Lajos alpolgármester és Harrer Ferenc dr. tanácsnok, akik nem egymással, hanem a jelen nem levő ellenfelekkel szálltak szembe és erélyesen védték meg a Dunapart szépségét. A MFTR. tudvalevőleg a helyihajó és átkelési forgalom lebonyolítására az Eötvös-téren uj várócsarnokot épit. Áldozatkészen, a pénzt nem kiméivé, kezdte építeni a gavallér vállalat az uj állomást, amelyet annak rendje és módja szerint megterveztetett és gondja volt arra is, hogy valami olyat adjon, ami egyszersmind csinos is lesz. A tervező azonban kétségkívül elkövette azt a hibát, hogy az épületet magát tekintette csak, de nem törődött azzal, hogyan fog az uj várócsarnok belehelyezkedni a környezetbe? A MFTR. megszerezte a szükséges építkezési engedélyt és hozzáfogott a munkához. Az alapépület már készen is volt és megkezdődött a cicomázás, amikor egyszerre hírlapi támadások jelentek meg az építkezés ellen, amelyek kifogásolták, hogjf magas, terjedelmes és a pesti oldalról való kilátást veszélyeztető tornyokat építenek a MFTR. várócsarnokára. A támadásokat a tanácshoz intézték, ami arra indította a tanácsot, hogy tárgyalás ajá vegye az ügyet. Ekkor azonban kiderült, hogy a tornyok építésére nem is a főváros tanácsa, hanem a város vagyonát külön e célra alakított vegyes bizottság ötévenkint állapítja meg a közgyűlés jóváhagyásával. Ez a vegyes bizottság — úgy tudjuk — a háború alatt nem ült össze és igy hivatalosan ma sincs több vagyona a fővárosnak, mint 645 millió, holott értékek azóta rendkívüli módon emelkedtek. Kuriózumképpen érdemes megemlíteni, hogy a főváros vagyon-leltárában milyen értékkel szerepeltek az egyesítéskor és milyen értékkel szerepelnek ma a. bútorok és egyéb felszerelési tárgyak. íme : 1874-ben: 1,289.000 korona, 1912-ben: 12,291.000 korona. Milyen arányúak voltak Budapest beruházásai a.z egyesítés óta? 1873—1912 alatt szorosan vett beruházásokra a főváros 491,461.631 koronát fordított, amelynek mintegy kétharmadrésze kölcsönpénzből tellett ki, mig egyharmadrésze a községi alap bevételeiből került elő. Az összes beruházásokból jó harmadrész esik a. közművek : városépítési, útépítési, árvízvédelmi és rakpartépitési célokra, ha ebbe a csoportba sorozzuk a három közművet : a vágóhidat, a. gáz- és villamos-müvet is. A .gazdasági célokra fordított beruházásokra 15 százaléka, esik az összes beruházásoknak, ha pedig az előbb említett három közművet is ide sorozzuk, akkor a gazdasági célú beruházások összege 24.91 százalékra emelkedik. Vagyis azt mondhatjuk, hogy az összes beruházások egynegyed része jövedelemszerzési célzattal alkotott gazdasági beruházásokra, másik negyedrésze pedig közmunkákra forditta.tott. Az adósságok valóságos tengerén épült föl Budapest, amely még az egyesítéskor is kicsike fészek volt. Ez az a város, ahol mindig pénz kellett. A különbség csak a,z volt, hogy egyszer jobban, egyszer meg rosszabbul használták föl. Az egyesítés óta megkétszereződött a budapesti házak száma, az emeletes házak emeletsorainak száma pedig háromszorossá nőtt, az örökségül kapott huszonhatmilliós adósságból - várjuk csak meg a holnapot ! — nyolcszázmillió lett, pedig de nagyon sokat kifizettünk időközben, még többet pedig vagyonná varázsolták az építőmesterek, akik negyvenegynéhány esztendő alatt vagy kétmilliárdot tettek zsebre részben a főváros, részben a polgárság pénzéből.
