Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-07-17 / 29. szám

2

fi

Budapest, 1913. julius 17.

— Az építkezések megkezdésére vonatkozólag történt-e újabban valami intézkedés?

— Az építkezéseket az állam végzi és így nekünk ebben a tekintetben nem kell külön gondoskodnunk. A mi akciónk most már tulajdonképpen a városház-udvarán felépítendő barakkokra vonatkozik, ahova majd a hivatalaink fognak költözni. A versenytárgyalást éppen a napokban Írtam ki, de őszintén megvallom, a mai viszonyok között legjobban szeretném, ha a munkálatokat házikezelésben tudnám végeztetni és ha lehetséges, erre is fogok majd törekedni. Ebben a tekintetben a legfontosabb, hogy a kormány elhatározta magát az építőanyagok lefoglalására, ami nem fogja megölni sem az ipart, sem a kereskedelmet, mert a kormány mindössze ázt fogja meghatározni, hogy mely anyagot mire szabad felhasználni és őrködni fog az árak tulhajtásának megakadályozása fölött.

— Budapest élelmezése körül készül-e méltóságod reformokra?

— Az élelmezés kérdése mindjobban kicsúszik a mi kezünkből és mindinkább az állam gondozásába kerül. Nekünk tulajdonképpen ma már csak a szétosztás munkája! maradt meg, amit tőlünk telhetőén kifogástalanul akarunk lebonyolítani. Ma már sem disznókat, sem burgonyát nem vehetünk, mindent a kormánytól kapunk és rendben van is ez igy, mert a lakosság élelmezése feltétlenül állami feladat. Sajnos, későn jutottunk el ehhez a belátáshoz és bizony a főváros: sok gondtól szabadult volna meg, ha a háború elején azonnal a kormány vette volna kezébe az élelmezés kérdését.

Elmondta még a polgármester, hogy nála járt Némethy Károly államtitkár, aki most távozik a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöki székéből és lemond a Közmunkák Tanácsában viselt tagságáról is. Azok a hírek, amelyek az államtitkári állásról való lemondásával foglalkoznak, nem igazak. A polgármester hálásan megköszönte azokat a páratlanul becses szolgálatokat, amelyekben Né- methy a, fővárost részesítette, azt a szeretetteljes gondosságot, amelyet Budapest minden ügyét akár a Közmunkák Tanácsában, akár a belügyminisztériumban kezelte.

Kánikula a közgyűlésen

Ha másért nem. azért is menjen el az ember a főváros közgyűlésére, mert itt mindig megtud valami szenzációt. Ha véletlenül elfelejtettünk volna a héten' újságot olvasni, megtudtuk volna. B á r c z y- tól, hogy meghalt az üreg szultán, amihez aztán a pipázóban Reiner Ede dr. tartott bőséges orvosi magyarázatot. Elmondta, hogy cukorbaja volt az öregnek és mégis hetvenhárom esztendőt élt. Szinte érdemes cukorbajosnak lenni. Amin aztán igen felvidultak a cukorbajos városatyák és be sem mentek a közgyűlési terembe, mondván, hogy Reiner dr. sokkal vigasztalóbb dolgokat tud nekik mondani, mint W i 1 d n e r tanácsnok, aki barakkok épitésével van odabent elfoglalva.

Ámbár a részvétlenségnek más oka is volt. Az. hogy itt a nyár, itt van visszavonhatatlanul, sok rosz- szul sikerült kísérlet után és csecsemőből egyszerre férfiúvá sérkent. Tipikus nyári, kánikulai közgyűlés volt. Nem változtatott ezen az sem, hogy P e r- czel Béla kérem-szépenjei egy kicsit felvillanyozták a közönséget. Buda szembeszállt ezúttal Pesttel és kijelentették, hogy ők bizony nem adják oda a Vérmezőt, hogy a Központok még azt a kevés levegőt is elvegyék a budaiaktól, ami megmaradt nekik. Nem, nekik nem kell a központok központjai, inkább parádézzanak tovább is a Vérmezőn a katonák. Beszédének azonban mégsem ez volt a« igazi szenzációja, ha nem a.z, hogy akadt végre egy kérdés, amiben az összes budaiak egyetértettek. Perczel is, Ripka is, Platthy is, Becsey is és Szigeti is. Mind valameny- nyien.

Ám Polnischer Gusztáv mint távszónok jelentkezett és radikális toliakkal ékesítette föl magát, de ebben a melegben igy sem volt valami nagyon szimpatikus jelenség. Ullmann Gyula keserűen kiáltotta oda neki a háziurak társadalmának nevében.

— ön egy bolseviki...

Az izzadó városatyák nem igen értették meg a

A gázárak uj emelése előtt

Nehéz esztendő a gázgyárban — Tülekedés a gázért — A koksz árát nem emelik föl

Ripka Ferenc dr. vezérigazgató nyilatkozata

A gázmüvek, dacára az anyagárak és munkabérek állandó drágulásának, a múlt évről is igen szép üzleti eredményt tud feltüntetni. Ami esemény egyébként a gázgyár körül készül, pedig bőségesen készül, az benne van a hivatalos beszámolóban. Elsősorban idetartozik, hogy a gázmüvek elérkeztek teljesítőképességük határához, ki kell bővíteni az óbudai gázgyárat, vagy uj gázgyárat kell építeni, ha ugyan a kecskeméti földgáz-kutatás kellő eredménnyel nem jár. A gázmüvek felé a mai nehéz időkben teljes érdeklődéssel kell tekintenünk és igy Ripka Ferenc dr. vezérigazgatóhoz fordultunk, aki az itt következő nagyon1 érdekes részleteket fejtette ki a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt:

— Az 1917. évi üzleti er;edménynyel nagyon meg vagyunk elégedve. Reális gazdálkodást iizünk, nem foglalkozunk rablógazdálkodással. Takarékos, okos üzleti politikával a békében szép tartalékokat értünk el, de rejtett tartalékaink nincsenek, ami képtelenség is lenne az e.lenörzés miatt. Tartalékainknak azonban a háborúban nagy hasznát vettük.

— Amilyen jó volt azonban az 1917. évi üzleti év, éppen úgy nem bízom az 1918. évben. Olyan nehéz esztendőnk lesz ez, amilyen még nem volt. A kiadásaink olyan mértékben fognak emelkedni, ami valaha elképzelhetetlennek látszott volna. Hogy mást ne emlitsek, a személyzeti kiadások többlete milliókat emészt föl. A tisztviselőknek most kiadott ruhasegélye

700,000 koronát tett ki, viszont a munkások egyszeri béremelése 1.200,000 koronára rúgott, ami együttvéve már ngyon megközelíti a kétmilliót. Hozzá kell ehhez venni a szénárak emelkedését és azt, hogy újabb emelkedésre is számítani kell. Nagy teher lesz a szénadó és a vasúti tarifák tervbevett újabb emelése. Ilyen körülmények között bizonyára nagy feladat lesz a gázmüvek Jövedelmezőségét megtartani.

— Természetesen ez — kérdeztük —• a gázárak felemelését fogják maga után vonni, mert aligha hihető, hogy ilyen többkiadások mellett a jövedelmezőséget meg lehetne tartani?

gyengéd célzást, amit a bolsevikiek mindenesetre kikérnek maguknak. A mélyen tisztelt közgyűlésben azonban e tekintetben i*gen megoszlottak a vélemények. Voltak, akik azt mondták, hogy sértés, voltak viszont, akik azt fejtegették, hogy kitüntetés. Ezen aztán két pártra szakadtak és megegyezés ebben a kérdésben lapunk zártáig nem is jött létre.

Fölállott azonban Alpár Ignác, akinek hatalmas korpusza olyan árnyékot vetett a teremre, mintha viharfelhők szálltak volna a plafonra. Alpár Ignác hatalmasakat mennydörgőit is, de vé^re is, minden okos dolog unalmas lesz a közgyűlésen, ha az ember már négyszer elmondta a bizottságokban. Beszédét hatalmas, öblös hangon mondta el, ami nála nem meglepetés ugyan, de ma egészen általánosságban az volt a divat, hogy kiabáltak az emberek.

Még B ó d y polgármestert is, aki pedig fuvolás, lágy hangon kezdte, elragadta a. hevület és a végén már valósággal szónokolt.

Furcsa nap volt. Szeszélyes szezonvégi előadás, ahol az emberek nem fukarkodtak a tetszésnyilvánítással. Ez a közgyűlés egészen ritka jelenség volt, mert nemcsak, hogy mindenkinek helyeseltek, de mindenkit meg is tapsoltak. Természetesen, a tapsból az összes szónokok azt a. következtetést vonták le, hogy sikerük volt, hogy okos dolgokat mondtak. Pedig a tapsolok nem gondolkoztak ilyen mélyen szántó módon, ök egyszerűen és igen becsületesen örültek mindig, amikor egy-égy beszédnek vége volt.

így jutottak el Gerbér Béla dr.-ig, akinek igen megszívlelni való beszéde volt. A kórházi rendelő orvosok és alorvosok mérhetetlenül szomorú helyzetéről beszélt, akik helyett a főorvosok kaptak fize- tésjavitást. Sajnos, ennél a becsületes, szociális érzékbe valló beszédnél már mindenki kiizzadt a teremből és sörszurrogátummal gyógykezelte magát. Csak az orvosok voltak jelen egynehányan, akik jobbára fel is szólaltak. Sajnos, hiába. A tanács méltánytalan, igazságtalan előterjesztését mégis elfogadták, mert tizennyolcán szavaztak mellette, 'tizenketten pedig ellene. Vagyis összesen harmincán.

A vezérigazgató felelet helyett a bécsi gázgyár hirdetését adta a kezünkbe:

— íme, a bécsi gázgyár éppen most emelte fel az egységárat. Es pedig olyan magasra, mint amilyenre mi már az idén felemeltük. Ma már Bécs is 26 fillérért adja a gázt, dacára annak, hogy a császárvárosban a gáz előállítási költségei lényegesen kisebbek, mint nálunk. Hogy csak mást ne emlitsek, a szenet sokkai kisebb utón kell szállitaniok, mint nekünk. Már pedig a gázgyár üzleti vállalkozás, amery jövedelem nélkül nem maradhat, igy aligha hiszem, hogy elkerülhetnénk; az árak felemelését.- Tulajdonképen pedig ebben nem is lehet semmi méltatlanságot látni. Hiszen ha a gáz ára is abban az arányban emelkedett volna, amilyenben ;az egyéb tüzelőanyagok ára, akkor ma nem 26, hanem 60 filléres egységárai lennének. Tulajdonképpen — ami elég szomorú, de úgy van, —yáz olcsó gázt, amely minden tüzelőanyagnál olcsóbb ma, nem a legszegényebb közönség használja, hanem a vagyonosabb és igy ez az osztály könnyebben kibírja az áremelést, ainelylyel még mindig jobban jön ki, mint a szegény néposztályok a szénnel, fával, petróleummal és gyertyával.

— Hasonlóképpen vagyunk a kokszszal is. A háború elején ezt az olcsó tüzelőanyagot tőlem telhetőén a legszegényebb néposztálynak tartottam fenn és az ő számukra osztottam szét. Sajnos, mióta azonban a szénbizottság működik, a szegényebb néposztályok elestek ettől az olcsó tiizelöszertöl. A szénbizottság ugyanis ezeket szénjegyekkel látja el, szénjegyre pedig csak olcsó és rossz magyar szenet lehet vásárolni, mert azt utalnak ki a szénkereskedőknek. Én azonban mégis arra törekszem, hogy a1 mai alacsony kokszárakat a végsőkig fentartsam, még akkor is, ha a gázárakat fel kellene emelni. Ennek oka pedig az, hogy a kokszot ma az intelligens középosztály kapja, ameiy — amint mindnyájan tudjuk — legtöbbet szenvedett a háború alatt. Jólesik tudnom, hogy ezek a szegény emberek legalább olcsó tüzelőhöz juthatnak.

— Egyszóval felkészülve várjuk a súlyos esztendőt, amely valószínűleg meghozza a gázárak emelését, de ismétlem, a gázmüvek üzleti vállalkozás, amelynek jövedelmezőségét meg kell tartania. Ha elkövetkezik a pillanat, amikor ez a jövedelmezőség a kiadások emelkedéA szavazás után szembe került Gerber Béla és Csupor tanácsnok.

— Miért nem szóltál előre? — mondta Csupor — el lehetett volna méltányosan intézni az orvosok ügyét.

— Szóltam a polgármesternek — felelt haragosan Gerber, aki még jobban íelgerjedt, amikor megtudta, hogy nem is érvényes a közgyűlés határozata.

—- Nem gilt az egész szavazás — fejtették ki a közgyűlési házszabálytudósok. — Meg lehetett volna akadályozni az egész határozathozatalt, ha felszólaltál volna és kijelented, hogy nincs a teremben az ügyrend értelmében kötelező negyven bizottsági tag. Csak harmincán voltak és harmincán szavaztak.

Az hozott azután egy kis megnyugvást, hogy Csupor 'tanácsnok kijelentette: reparálni fogja a dolgot. A vitának mégis derűs fináléja volt. K o- vács Aladárnak ' is szemrehányást tettek:

— Mért nem konstatáltattad te a határozatképességet, te tudtad, hogy negyven szavazat kell.

— Tudtam, tudtam — vallotta be Kovács Aladár — de nem mertem szólani, mert a következő tárgy a mentők Szubvenciójának felemelése volt.

Az interpellációk során S z e k u 1 a. Gyula is beszélt, ezúttal többé nem emlegette a Il-ik kerületi választást, amivel a pénzügyi bizottságban már megégette egyszer a kezét.

Unalmas, gyors referádák következtek ezután, az előadók kaleidoszkópja igen változatos volt, de akadt egy városatya, aki nem hagyta szó nélkül azt a szégyenletes tanácsi előterjesztést, amelyben a szolgáknak évi száz korona fizetésjavitást adtak. Legalább adjanak kétszáz koronát, amivel szintén nem lehet semmit csinálni, de mégis van valami formája a dobognak — igy érvelt becsületes meggyőződéssel Per lesz Dezső, de a. közgyűlés süket és szívtelen maradt. Erre már nem lehet azt mondani, hogy a kánikula miatt, mert ez a legkeményebb télen 1$ igy szokott lenni.