Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-06-05 / 23. szám
Budapest, 1918. junius 5. 7 natórium bőven fizető vendégei meleg szobákban gömbölyűre híztak. * Opiüretteszerü azonban a vizsgálat is, amely Hollán Miklós ellen folyik. A szokásos eljárás az volna, hogy a vizgsálat tartamára felfüggesztik állásától. A Ksod-nál ez nem igy van. Hollán Miklós változatlanul ellátja hivatalos teendőit és vizsgálóbiztosul két alárendeltjét: Sa- inorjay igazgatót és dr. Nyiry Istvánt rendelték ki. Előrelátható, hogy a függő állásban levő hivatalnokok hatalmas főnökük ellen nem fognak avval a szigorral eljárni, mint az a hasonló súlyos vádak tisztázásánál kívánatos volna. Mit jövedelmez Korányi bárónak a csírátlanítás? A nagybecskereki olajgyárnak részvénytársasággá való átalakítása alkalmával báró Korányi Frigyes, az Országos Központi Hitelszövetkezet vezérigazgatója az elnöki állást biztosította magának, ami legalább 40—50.000 korona évi jövedelmet jelent. Persze' az ilyen drágán fizetett szinekurák szintén megdrágítják a tengeriolaj árát. Ezzel azonban Korányi bárój nem sokat törődik, sőt az sem kedvetlenítette eb: hogy a kátyúba került becskereki olajgyár részére széles ez országban nem volt képes vezető igazgatót találni. Így aztán az. eszéki U n i ó-malom aligagzató- iát, F i s c h e r t szerződtette, akinek óriási fizetést biztosított. Nem csoda, hogyha Korányinak ez az eljárása újabb visszatetszést szült az alatta miiködő, agyonvegzált, össze-visszahelyezett és rosszulíize- -tett tisztviselői karban. Jellemző különben, hogy a csirátlanitási osztály Kecskeméti-utcai helyiségeiben még sosem volt Korányi báró, pedig gőgös autója naphosszat ott pöfög a Baross-utcai biirokrata-gép-i ház bejárata előtt. Még jó szerencse, hogy a Kecskeméti-utcában nem neheztelnek valami nagyon a báró tir elmaradt vizitéiért. Magyar liszt — Ausztriának. A két kormány között létrejött korábbi megállapodás alapján Ausztria tőlünk összesén negyven kocsirakomány lisztet kap. A budapesti malmok ebből a mennyiségből húsz vagont már leszállítottak, inig a hátralékos húsz vagon lé,lszállitá- sával most foglalkoznak. A szállításokkal' a Concordia, Egyesült budapesti, Gizella és a Pesti molnárok malmát bízták meg. A vasutak és hajózási vállalatok nyári menetrendje. Értesülésünk szerint a vasutak nyári menetrendjében ezidén nagyobb változás nem fog beállani. A Magyar királyi államvasutak vonalain mindössze két uj gyorsvonatpárt fognak beiktatni és mindkét gyorsvonat nappali lesz. Az egyik a tátrai gyors, a másik a fiumei, amely minden valószínűség szerint junius 15-én fog megindulni. A Déli Vasútnál most folynak a tárgyalások és úgy hírlik, hogy a vasút egy uj személyvonatpárt fog forgalomba helyezni és pedig Budapest—Nagykanizsa között és ez kizárólag a fürdőszezonban közlekednék. A Kassa- oderbergi vasutak menetrendje változatlanul marad, noha az északmagyarországi érdekeltek többször kérték a K s o d. igazgatóságát, hogy Zsolnánál Közvetlen csatlakozást létesítsen a budapest-berlini gyorsvonatokhoz. Sajátságos, hogy a Ksod. személy- és gyorsvonatainak a Máv. vonataival egyáltalán nincs csatlakozásuk és az utazó közönségnek Zsolnán a csatlakozásra 4—6 órát kell várakozni. Ugyancsak változatlanul marad a Q’yör—soprort—ebenf u r t i vasutak és az Ara d—c s a n á d i vasutak nyári menetrendje. A folyamhajózási társulatok közül a Magyar f o 1 y a m- és tengerhajózási r.-t. már életbeléptette a nyári menetrendjét és több uj hosszú- és rövidjáratu hajót helyezett üzembe. Ezzel szemben a Balaton tavi g ő z hajó z á s i r.-t. a forgalmat nagy arányokban csökkentet.e és egyelőre csak két hajót járat Balatonfiired— Keszthely és Siófok között. Ideje volna, hogy ez a halódó társulat, melynek korhadt hajói közveszélyesek, eltűnjön a Balatonról és helyébe uj és fejlődőképes vállalat alakuljon. A Balaiontavi gőzhajózási társaság harminc-negyven évvel ezelőtt épült, primitiv berendezésű gőzhajókat járat és az utolsó évtizedekben a Balatonon való utazást a társaság indolenciája tűrhetetlenné tette. A balatonmenti idegenforgalom ezért sem fejlődhetik és a Vasúti és hajózási felügyelőség helyesen tenné, ha ennek a leziillött vállalatnak „közlekedési politikáját“ alapos revízió alá venné. Diana kontra Erényi. A Diana kereskedelmi r.-t., amely tudvalevőleg megvásárolta Erényi Béla gyógyszerész védjegyeit, nem tudott a védjegyek eredeti tulajdonosától békés utón szabadulni és ezért ellene a pörök egész sorozatát kellett lefolytatnia. Az egyik ilyen legnagyobb port, Erényinek 715.000 K kártérítés iránt indított keresetét, a budapesti kir. törvényszék a napokban elutasította és Erényit 120.000 K pörköltség megfizetésére kötelezte. Magyar Fakereskedök Hitelintézete R.-T. folyó hó 3-án tartotta meg rendkívüli közgyűlését, mely számos részvényes jelenlétében egyhangúlag elfogadta, az igazgatóság azon javaslatát, hogy a Magyar Fakereskedelmi R.-T. részvényeinek megszerzése, másrészt pedig azon célból, hogy az intézet a békegazdaságban reá váró nagy feladatnak megfelelhessen, az alaptőke 40 millió koronáról 72 millió koronára emeltessék, fel. Az uj részvényekből elsősorban 100.000 drb. kerül kibocsátásra darabonként 720 K árfolyam mellett oly célból, hogy ezek ellenében az összes 80.000 drb Magyar Fakereskedelmi R.-T. részvény megszereztessék 4 drb Magyar Fakereskedelmi és 5 drb ugyancsak 200 K n. é. és. 1918-as szelvénnyel ellátott intézeti részvény cseréle alapján. A fennmuiradó 60 ezer drb uj részvény kibocsátása időpontjának és feltételeinek megállapítására az igazgatóság felhatalmazást nyert a-zzal, hogy ezekre az összes addig kibocsátott részvények birtokosait, ideértve a most kibocsátásra kerülő 100.000 darabot is, elővételi jog fogja illetni. Unió Szinházüzemi és Szinházépitö r.-t. céggel egy :íi Magyar Város- és Községfejlesztési f.-t. vezetése alatt álló konzorcium 6 millió korona alaptőkével részvénytársaságot alakított, amelynek alapszabályszerii célja: színházi üzemeknek berendezése és folytatása, mozgószinházak, valamint a színházi üzemeket célszerűen kiegészítő különböző rokonvállalatok létesítése; ezen célokra ingatlanok szerzése, színházak és mozgók építése és bérbeadása. Az uj társulat megszerezte a következő ingatlanokat: a Vilmos császár-ut, Ó-utca és Lázár-utca sarkán fekvő háztömböt, melynek alkalmas időpontban színházépítési célra való kihasználása terveztetik; a Király-utca 73. és Csengery-utca 28. számú bérházakát, melyek részben a Király Színház üzemét egészítik ki; megszerezte továbbá a Magyar Színház és az Iza- bella-tér 6. számú bérház tulajdonosának, a Magyar Színház r.-t.-nak részvénytöbbségét. A társaság átveszi a Király Színház és a Magyar Színház bérleti üzemét. Az igazgatóság tagjai: Báró Kohner Jenő (elnök), Beöthy László, aki az uj részvénytársaság vezérigazgatójaként fog működni és dr. Neumann Miksa. Az Első cs. kir. szab. Dunagözhajózási társaságnak május 29-ikén volt a közgyűlése Bécsben dr. S c h o n- k a Ferenc lovag titkos tanácsos elnöklésével. Az elnök bemutatta a közgyűlésnek C s a t á r y Frigyes udvari tanácsos vezérigazgatót és V a s Ferenc udvari tanácsos forgalmi igazgatót. A közgyűlés elfogadta az előterjesztett zárószámadást, az sztalékot részvényenkint 70 K-ban állapította meg és a íölmen- téseket megadta. Ezután a társaság részvénytőkéjének fölemelésére vonatkozó javaslatot tárgyalták és elhatározták, hogy az alaptőkét 14.400 drb uj, névrte szóló, teljesen befizetett, egyenkint 1050 K értékű részvény kibocsátásával 60.480.000 K-ról 75.600.000 K-ra emelik föl. Tekintettel-az adott viszonyokra és a most kibocsátásra kerülő hadikölcsönökre, az uj részvényeket csak a második félévben lehet kibocsátani. Erre való tekintetből az igazgatóságnak azt a javaslatát, hogy az uj részvények már 1918. január 1-től kezdődően részesedjenek az osztalékban, a közgyűlés úgy módosította, hogy az uj részvények csak 1918. július 1-étöl kezdődően lesznek osztalékjogosultak. A Mercur váltóüzlet r.-t. 1917. évi zárószámadásaiban a 129.139 kor. (1916-ban 131.692 K) áthozaton kívül az értékpapír- és váltóüzlet hozama gyanánt 695.397 K kamatnyereség fejében 1,139.823 K, jutalék címén 538.445 K és házbérjövedelemként 54.173 K bevételt mutat ki, úgy, hogy a bruttó bevétel 2,556.977 koronára rúgott. Ebből kiadtak költségekre 1,224.405 koronát és igy a tiszta nyereség 1,332.572 korona az előző évi 941.001 koronával szemben. Az igazgatóság a junius 8-án tartandó közgyűlésnek, miután a tavaly 20 millió koronára emelt alaptőkéből csak 10 millió részes az 1917. évi üzleti eredményben, 16 K, azaz 8 százalék osztalék fizetését fogja ajánlani. Első Biztosító Intézet Katonai Szolgálat Esetére. Élet- és Gyermekbiztositó Részvénytársaság. A folyó évi május 28-án Teleki Lázár gróf elnöklete alatt megtartott közgyűlésen az üzleti jelentés és a mérleg az elmúlt üzletévre, 1917-re vonatkozólag egyhangúlag elfogadtatott. A díj-, illeték- és kamatbevételek 4.7 millió koronára rúgnak. A biztosítási állomány az üzletév végén kerek 71 millió koronát tett ki. Esedékességek, visszaváltások és díjvisszatérítések címén kerek 3 millió korona lett kifizetve. A táraság össztartalékai, melyek elsőrangú értékekbe, főleg jelzálogkölcsönökbe és állampapírokba vannak befektetve, 31.3 millió koronát tesznek. A felügyelő-bizottság tagjai újra megválasztattak. A központi választmányba Szilágyi Lajos dr. cs. és kir. kamarás, országgyűlési képviselő lett választva. A Neuschlosz-féle Nasici Tanningyár és Gőzfii- rész Rt. közgyűlése jóváhagyta az igazgatóság összes előterjesztéseit. Miután az értékcsökkenési alapra 2,500.000 K-t, a gépujitási alapra 900.000 K-t fordítottak, a fenmaradó 2,841.794 K 99 fillért kitevő nyereségből a közgyűlés 250.000 K-t helyezett az általános tartalékalapba, 100.000 K-t a tisztviselők nyugdíjalapja részére és 100.000 K-t hadijóléti és jótékony- sági célokra szavazott meg és az alapszabályszerii levonások tekintetbe vétele után részvényenként 55 korona (27 és fél százalék) osztalék kerül kifizetésre. Az igazgatóságba uj tagul beválasztották grót Wenckheim Dénes titkos tanácsost, a felügyelő- bizottságba pedig Sugár Lajost. A Standard magyar faiermelők r.-t. (az erdélyi puhafatermelők kartelja) 1917. évi zárószámadásaiban 1 millió K alaptőke mellett 14.952 K tiszta nyereséget mutat ki, mig előző mérlege 14.174 K veszteséggel zárult. A kartel kinnlevőségei 42,188.844 K-t (1916. végén 17,437.366 K-t) tettek ki, mig hitelezőknek 41,287.338 (5,413.799) K-val és elíogadványokén 3,018.000 (3,562.000) K-val tartozott. A Magyar Szent Korona Országainak Fémközpontja Részvénytársaság pénteken megtartott közgyűlése az igazgatóság részéről előterjesztett 1917. éyi zárószámadást jóváhagyta. A Fémközpont 1917-iki üzleti éve 115.975.746.84 K áruforgalom után 1,114.968 K 02 fill, fölösleggel zárul. Az igazgatóság uj tagjaivá megválasztották Tőry Gergely állami ipariskolai igazgatót és Loósy József Viktor vezérigazgatót. A Melocco Péter cementárngyár és építési vállalat r.-t. az alaptőkét 5000 darab 200 K n. é. uj részvény kibocsátása által 1 és fél millió K-ról felemelte 2 és fél millió K-ra. Az uj részvényekre az eddigi részvényesek al pari árfolyamon elővételi joggal bírnak. Kiadja: a »FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. RÉVA1-NYOMDA, BUDAPEST, V., ÜGYi\ÖK-UTCA 8. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel érresitem a nagyérdemű közönséget, hogy székesfőváros tulajdonát képező 3-allért-fürdő és szálló oldszinti vendéglőjét és sűntését a bliítével asárnap, azaz junius 2-án megnyitottam. A Gel- ért-hegyre néző gyönyörű Terasz-t pedig, mely a fővá- osban egyedülálló a szépségében, rövidesen, a magas Öldszinten lévő éttermeket pedig a szállovai egyidejűleg yitom meg. A midőn a nagyérdemű közönség becses jártfogását kérem, szabadjon megjegyeznem, hogy éttereim a modern technika legújabb vívmányaival vannak Lzerelve és minden igyekezetem oda fog irányulni, hogy nagyérdemű közönség kívánságait minden tekintetben delégithessem. A nagyközönség pártfogását ismételten cérve, maradtam tisztelettel Frenreisz István FASOR KABARÉ VII., Aréna-iit 84=_ gazgató : Upor József. Telefon: 68—33 Művészeti igazgató : Zenei vezető : Balassa Jenő Marthon Géza Kezdete este 9 órakor. Vihar a Bakonyban. Hegedűs, Paulay, Vendrey felléptével. Kökény Ilona. Darabok, tréfák és szólók. Vasárnap és ünnepnap délután 5 órakor mérsékelt helyáru előadás. BEKETOW-CIRKÜS Budapest egyetlen cirkuszában Ma és minden este 1/ib órakor. j A teljesen uj júniusi sláger műsor. ! ? TACIANU T ! Délutáni előadások: Csütörtökön 6-án d. u. 1/24 órakor \ teljes esti műsor Szombaton 8-án d. u. Vs5 „ / félhelyár kkal. Vasárnap délután V24 órakor teljes helyárakkal, ünnepi előadás. Kávéház Vendéglő Székesfővárosi Pavillon Naponta :: SymfoniKus hansuerseny. ::