Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-05-01 / 18. szám

4 1918. május 1. kell fognunk. Említette a polgármester az élel­mezési kérdést is, ami szinte az átmeneti idő egyik feladata, éppúgy a közegészségügy kér­dése is. Nem ismerem a polgármester részletes terveit, de ha e két dologban, az élelmezés és a közegészségügy dolgában eredményeket kívá­nunk elérni, úgy mindkettő tekintetében csak úgy érhetünk el komolyabb eredményeket, ha ebbe a feladatkörbe Budapest környéke is bele- vonatik. Ezalatt azt értem, hogy a főváros kör­nyékén fekvő községek a két kérdésben, élel­mezés és közegészségügy dolgában a főváros hatásköre alá helyeztetnek. Nézetem szerint ugyanis a közegészségügyet csak úgy fogjuk eredményesen szolgálni, ha a különböző intéz­mények, kórházak, fertőtlenítő stb. fentartása mellett odatörekszünk, hogy a járványokat Bu­dapest környékéről be ne lehessen hurcolni a fővárosba. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a főváros és a környékbeli községek közegészség- ügye egységesittetik. Ami az élelmezés kérdé­sét illeti, oda kellene törekedni, hogy Budapest környéke olyan gazdasági művelési ágakkal foglalkozzék, amely az ottani lakosságnak ke­in setet és jövedelmet nyújt, másrészt az ottani produkált terményekben és az állattenyésztés terén olyan bőség éressék el, hogy a főváros ellátása biztosítva legyen és megszűnjék az az állapot, amire méltán ráillik az egyik miniszter vádja, aki azt mondta, hogy Budapest környéke valóságos Sahara. Természetesen a nagy mun­kához, amely a fővárosra vár, egy kielégített, megélni képes tisztviselői karra van szükség és azért csak helyeselhetem a polgármester kije­lentését, amely szerint igyekezni fog úgy a tisztviselői kar, mint a tanszemélyzet helyzetét olyan módon megjavítani, hogy azok gondtala­nul felelhessenek meg hivatásuknak. Egyes részletkérdésekre a kitűnő Programm nem ter­jed ki, de már a polgár mester-választó közgyű­lést követő szakülésekben hallottunk nyilatkoza­tokat a részletek kivitelére vonatkozólag is, ami igen érdekes perspektívát nyújt a jövőre nézve. Így felemlítette az uj polgármester, hogy a vá­rosszabályozás terén különösen a gyáripar ré­szére kellő terület kijelölése, valamint egy vi­rágzó gyáripar megteremtésére szükséges min­den előfeltételnek biztosítása egyik legelső gondja telsz. Ugyancs-a1' odanyilatkozott, hogy a vízvezeték kiépítése és a vízellátásnak minden igényt kielégítő rendezése az első teendők közé tartozik. Nem hallottunk még részleteket az uj polgármester közlekedési programún járói, de a költségvetés tárgyalásánál erre 'is ki fog ter­jeszkedni. Egyszóval a legközelebbi idő nagy és nehéz munkát ró Budapestre és kedvező auspiciurn, hogy egy kiváló munkás, egy eirnye- detlen szorgalmú ember és ahogy a főpolgár­mester üdvözlő-beszédében mondta, a közigaz­gatás egy virtuóza lesz az előmunkás, a ve­zető, aki tettre és. munkára szólítja föl Buda­pest egész lakosságát. Az ó szeretetreméltó egyénisége, mindnyájunkat bátorító és buzdító felhívása, meggyőződésem, nem fog eredmény nélkül maradni. Glücksthal Samu dr.:- Az uj polgármester programmja frázisok nélküli, tiszta munkaprogramul, amely teljesen az ő egyéniségére vall, mert ő már alpolgár­mesteri .ködése alatt is a városi adminisz­tráció minden terén folytonos és igen nagy­arányú munkát végzett. Programmbeszédében végigment az összes szükségleteken. A főváros láthatára ugyanis most igen sötét. A háború tel­jesen felborította a háztartás egyensúlyát, nincs lakás, nincs élelmiszer, nincs viz, rossz a köz­lekedés. egyáltalán minden üzem erősen szen­ved. A főváros lakosságának arra van szüksége, hogy mindezek helyretittessenek. A háztartást nem lehet többé ebben a helyzetben hagyni, amely csak arra alkalmas, hogy évről-évre sza­porodik a deficit. Más vár sokban, mint Bécs- ben és Berlinben, a háború alatt is egyensúly­ban tartották a bevételeket a kiadásokkal és uj bevételi forrásokról gondoskodtak, a létezőket pedig fokozták. Mi túlságosan bízunk abban, hogy a kormány fogja az egyensúlyt helyreál­lítani azáltal, hogy a háborús kiadások folytán előállott deficitet megtéríti és már hónapok előtt szó volt arról, hogy ötven millió koronái a fő­városnak megtérít az állam. Én bízom abban, hogy ez be is fog következni, mert kétségtelen, hogy a deficit túlnyomó része kizárólag a há­ború ráhatásából keletkezett. De még ha ez meg is történik, akkor sincs a kérdés végleg elren­dezve és akkor is gondoskodni kell a bevételek erőteljes szaporításáról. A polgármester a nagy takarékosságot is említette és kilátásba he­lyezte, hogy azt minden erejével el is akarja érni. Ha lehetséges a takarékosság révén lé­nyegesen javítani, végtel mii örvendetes lesz. Sajnos, nem bízom benne. A folytonosan foko­zódó költségek, a tisztviselők fizetésének ren­dezése csakis a bevételek fokozása révén lesz lehetséges. A polgármest ri Programm kiterjed az összieis szükségletekre. A vízmüvek gyors kiépítését helyezi kilátásba, a lakások tényleges felépítését, a közélelmezési intézmények kibő­vítését, kialakítását, egyszóval mindazt, amire a legközelebbi időben égető szükség lesz. Egy­szóval reám a polgármester ur programmja igen megnyugtató hatással vo-lt és én bízom abban, hogy Bódy polgármester ur, aki az ügyek legapróbb vonatkozásairól is tudomással bir és azokat közvetlenül irányítja, Budapest polgárságának helyzetét lényegesen meg fogja tudni javítani. Egyáltalán számolok azzal, hogy a főváros egy erős munkaprogramm megvaló­sításába kerül bele. Waigand József dr.: Örömmel hallottam Bódy Tivadar dr.- nak, az újonnan megválasztott polgármesternek programmbeszé'dét, amelyben erőteljesen han­goztatta azt a régen várt elhatározást, hogy a főváros háztartásában érvényt kiván szerezni az olyan igen szükséges takarékosságnak, őszintén szólva, nem is várhattam mást azi uj polgármestertől, akiinek alpolgármesteri műkö­dése is garancia arra, hogy a főváros gazdál­kodásában uj rendet fog meghonosítani. Bódyt mindenkor úgy láttam a tanácsban, mint a reá­lis gazdálkodás egyik szószólóját, akinek aka­rata azonban ezideig nem igen érvényesülhe­tett. Ideje volt, hogy eljöjjön ez az uj éra, mert őszintén szólva, már az összeomlással fenye­getett a főváros pénzügyig helyzete. Ez az oka, hogy nemcsak hiszem, de ..tudom, hogy Bódy alatt a reális gazdálkodás veszi- kezdetét és meg vagyok róla győződve, hogy sikerül neki idővel és fáradságos: munkával konszolidált ál­lapotokat teremteni. Bárczynak, a népszerű, bohém alpolgármesternek gazdálkodását én a főváros közgyűlésén minden alkalommal kri­tika tárgyává tettem, dacára annak, hogy a tehetséget és a nagy koncepciót nem tagadha­tom meg Bárczytől. Ö azonb n mindenhol és mindenben csak a szépet kereste és kontúrjai­ban látott mindent, a részletek az ő szemében kicsinyes dolgok voltak. Neki az volt a fontos, hogy a Dunaparton milliók és milliók beleölé- sevel egy szép ^"-’-dö épüljön, de soha sem tar­totta fontosnak, hogy példának okáért egy utcának a csatornázása rendbejöjjön. Meggyő­ződésem, hogy Bódy reális gazdasági politikája rendbe fogja hozni a főváros háztartását és mérséklődni fognak azok a folyton nagyobbodó terhek is, amelyek Budapest polgárságának vállait nyomják. Örömmel hallottam a polgár- mesteri programmbeszédben, hogy takarékos gazdálkodás veszi kezdetét a városházán. Ne­héz munka lesz azonban a csaknem féhnilliárdig emelkedett adósságok törlesztését és kamatter­heit viselni, de ha azonnal javulást nem lehetne is előidézni, abban mindenesetre bízom, hogy a háztartásnak bomlási folyamatát sikerülni fog Bódy Tivadarnak megállítani és a városházi gazdálkodást a rendes mederbe terelni. í¥kETOW-ciRÍttsÍ Í Ma szerdán május 1-én 2 ünnepi előadás 2 ! I délután V44 és este Vs8 órakor | Csütörtökön b.,4 órakor ) fé’áru előadások ■ Szombaton t/.,5 „ j teljes műsorral. ■ I Vasárnap V24 makor nagy előadás teljes | | műsorral. f I Minden este fél nyolc órakor nagy r előadás a szenzációs műsorral. I Hadimilliomosok a temetőben Tülekedés a sírboltokért A közgyűlésen most van- napirenden az a tanácsi előterjesztés, amely a sirhelydijak és az öntözési, gyepezési és sirboltnyitási dijak felemelését java­solja. Az előterjesztés figyelemmel van a szegényebb néposztályokra, de nem kíméli a gazdag embereket. És hogy ebben mennyire igaza van, .annak jobb bi- znnyitéka nincs, mint amit itt alább fogunk elmon­dani. Nagyon jól tudjuk, hogy milyen abnormális, bete­ges pénzbőség uralkodik ,a társadalom bizonyos ré­tegeiben ugyanakkor, amikor a dolgozó, a fixfizetcses elemek, a tisztviselők, lateinerek szinte megélni is alig tudnak. A hadimilliomosok azonban nem ülnek a pénzükre. Olyan mérhetetlenül sok van nekik, hogy legtöbbször nem is tudják, mire dobálják ki. A lóver­senyen pénzáradat folyik, a hadimilliomosok csillogó pénzhegyei a börzére csalják a kisembert is, a bak- karatot és egyéb hazárdjátékokat be kellett a k'ub- bokban szüntetni, mert a hadimilliomosok ott is meg­jelent pénze olyan arányokat adóit az előbb szelíd és mulattató játéknak, hogy az gyilkos veszedelemmé fajult. Akinek öt-hat öreg csészéje, két ócska fest­ménye van, az aukciót rendez, mert a hadimilliomo­sok mindent megvesznek, minden pénzt megadnak, amit kérnek. Szerencsére ezen az utón a társadalom egv és más osztályaiba is átszivárog a pénz. s így történik az, hogy mindenki könnyű szívvel válik meg a pénzétől. Valóságos tékozlás folyik Budapes­ten. A hadimilliomosok megcsinálták a könnyelműség iskoláját. Természetesen a hadimilliomosok eljövendő nagy pénzdinasztiák őseinek érzik magukat és Így családi ügyekre is rengeteg pénzt áldoznak. Tudunk például egy hadimilliomost péket, aki leányának esküvőjét nem az obiigát fényképen, hanem filmen ö r ö k it­tette meg. Innen van azután, hogy a hadimillio­mos dinasztiák sírboltokat is vásárolnak. A temtőkben is csak úgy lefoglalnak minden elökeiö helyet, mint például a színházban. Csak "ermészetes volt a közegészségügyi ügyosztálynak az az elhatá­rozása, hogy eleget tesz a pénzdobálók olthatatlan vágyának: drágább sírhelyeket árul, mert. amilyenek eddig voltak, azok nem tetszettek a hadiinilliomosok- nak. Túlontúl olcsóknak találták őket. Hogy' mit müveinek ezek az emberek a teme­tőkben, azt illetékes helyen igy jellemezték a Fővá­rosi ti i r 1 a p munkatársa előtt:-- Valósággal dől a pénz a temetőkbe. Ilyen állapotokat, mint ma vannak, még- sohasem lát­tunk. A hadimilliomosok és az agyongazdago­dott elemek ostroma arra indította a főváros közegészségügyi ügyosztályát, hogy például a budai részen levő temetőkben ma már az első sorban nem enged sírhelyeket eladni. Viszont a rákoskeresztúri temetőben nagy parcellát össze-vissza kellett szelni utakkal, hogy jó sok első soros sírhely legyen. Más ma nem kell az embereknek, csak első sor. Megható az is, hogy az emberek egyszerre milyen kegyelettel van­nak halottaik iránt. Régen el lefej tett sírokat egyszerre gondozni kezdenek, mert nem tudják az emberek, hogy hova tegyék — a pénzt. A temető-gondnokoknál egész bucsujárás van azokból az emberekből, akik gyepezéseket, ön­tözéseket és virágdiszitéseket rendelnek meg. Valóságos temető pompa bontakoznék ki ezek­ből az állapotokból, ha a nyáron a vízhiány út­ját nem állná. A múlt esztendőben ugyanis a te­metési kertészetnek a munkás kéz • és a viz hiánya miatt szünetelnie kellett. Az idén még természetesen nem tudjuk, hogy mi lesz. A ke- repesi temetőben máris sok a panasz, mert nem lehet napszámost 10—15 borona napibér alatt kapni és az öntözést ma is mindössze tiz leány végzi. line a hadimilliomosok inváziója a temetőkben. Xz előkelő sírhelyek árának felemeléséről szóló ta­nácsi előterjesztéshez kommentárként ajánljuk az el­mondottakat. Emésztést elöseqiro a lir^i‘ >4rTvlATTONl GIESSHÜBLER természetes alkaliás SAVANYU VIZE. Gázvezetéki javítások PÍIPANV Budapest, Alii, Rökk Szilárd-utca 30 rUunlll Telefoni József 1—48. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom