Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-10 / 15. szám

A

Budapest, 1918. április 10.

Jön a cipőjegy

Legközelebb megjelenik a kormányrendelet - A főváros osztja el a bort — Vita Emil dr. tanácsnok nyilatkozata

Az elmult héten hírek jelentek me A arról, hogy Budapest lakosságának cipővel való ellátása kérdésében a főváros lépéseket tett és e tekintetben a jegyrendszer behozatalát kérte. Igen fontos lépésnek kell ezt tekintenünk, mert cipőért nemcsak, hogy teljesen megfizethetetlen árakat követelnek és a cipő- uzsora orgiákat ül, de «egyben olyan ember, aki a mágnás-suszterek és a hadimilliomosok szállítóinak kegyét és bizalmát nem bírja, lábbelihez nem juthat hozzá, érvényesülnie kell tehát ezen a téren is az igazságos elosztás elvének, amit természetesen csak a jól bevált jegyrendszer alapján lehet elképzelni.

Ebben az igen fontos kérdésben azzal a keressél fordultunk Vita Emil dr .tanácsnokhoz, hogy mondja el a Fővárosi Hírlap számára, mik a tervei e tekintetben a fővárosnak. A tanácsnok ur a következő felvilágosításokat volt szives adni:

A kereskedelmi miniszter úrhoz felterjesztéssel fordultunk, amelyben előadtuk azt a kérésünket, hogy a kereskedelmi kormány bizonyos bőr kontingenst bocsásson a főváros rendelkezésére. Hogy milyen mennyiséget lesz hajlandó a kormány kiutalni, azt természetesen mai még nem tudhatjuk, de a kiutalt meny- nyiséget a főváros fogja szétosztani es pedig a kereskedelem utján az iparosoknak.

A kiosztott bőrnek minden egyes darabkájáról a legszigorúbban be kell számolni és pedig azok által a jegyiitalványok áltál, amelyeket a közönség között fogunk szétosztani. A jegyutalvány pedig nemcsak az aj lábbelire, hanem a javításra is vonatkozni log.

— A tárgyalások a bőrmennyiségek kiutalása és a jegyrendszer behozatala kérdésében máris megindultak a kereskedelmi minisztérium és a főváros között. A kereskedelmi minisztériumot ebben a kérdésben Maly Ferenc miniszteri tanácsos képviseli. A tárgyalások a legjobb irányban haladnak és remélhetőleg mar legközelebb meg fog jelenni az a kormányrendelet, amely a rendszabályok behozatalát fogja eredményezni. A kormányrendelet intenciója az, hogy a cipő elosztása kérdésében is olyan igazságos rend alakuljon ki. mint amilyet a közönségnek az élelmiszerekkel való ellátása tekintetében látunk. A kormányrendelet megjelenése és a megfelelő bőrmennyiség kiutalása után sürgősen neki fogunk látni annak a munkának, amely azután ránk. a fővárosra hárul.

Rossz üzlet a közraktárak

Nem kap jutalékot a főváros

A fővárosnak ezidöszeriut a legrosszabb üzletei közé tartoznak a közraktárak, amelyeket a Leszámitolóbank bérel. \ bérösszeg maga nem biztosit túlságos jövedelmet a főváros számára, lényegesen javítaná azonban a főváros jövedelmét az a körülmény, hogy a szerződés a 6 százalékon fölül való tiszta haszonból részesedést biztosit számára. Eddig ez a részesedés úgy tudjuk — tekintélyes összeget tett ki, az idén azonban teljesen elesett a főváros a percentuális részesedéstől.

Már akkor, amikor a közraktári dijak emelésének kérdésében a Leszámitolóbauk és a fővaros zsűri elé mentek, ez a lehetőség meglehetősen előre vetette árnyékát. Amikor ugyanis a főváros redukálni akarta a bank emelési igényeit, akkor még csak a közraktáérak első félévi üzleti eredménye volt készen. A főváros ennek az első félévi üzleteredménynek' az ismerete alapján redukálta a bank kiváltságait. Ellenben amikói a zsűri összeült, akkorra' már készen volt a második félévi üzleti eredmény is, amely meglehetősen szomorú eredményt mutatott. Ez már maga elegendő volt arra, hogy a zsűri a bank kiváltságára a közraktári dijak magasabb emelése mellett döntsön. A közraktárakban ugyanis a mait esztendő második feleben nagyon megcsappant az áruk mennyisege. A gabonát és a belőle készülő őrleményeket részben a hatóság, részben a katonaság tartja kezében, inig a Budapest élelmezésére szolgáló mennyidéig állandóan olyan mértékben érkezik a fővárosba, ahogy szükség van rá. A

zsűri döntése után még egy újabb csapás érte a közraktárakat. A Közélel nezési Hivatal de- tektivjei ugyanis — mint ismeretes — kifürkészték, hogy egyesek sok árut halmoztak fel itt. Élelmiszereket, amelyeket azután lefoglaltak és a köz számára rendelkezésre bocsátottak. Ez a razzia még attól az üzlettől is megfosztotta a közraktárakat, ami ilyenformán még megmaradt volna. Az elrckvirálí élelmiszerek helye most szintén üresen áll és nagyokat ásít a jobb idők visszatérése után.

Ezek után nem lehetett meglepetés, hogy a Leszámitolóbank a múlt esztendei közraktári üzleteredményét 'ismerve, semmiféle jutalékot nem kap a főváros. A szerződés értelmében ugyanis, mint említettük, a ’'óváros csak a hat százalékon fölüli jövedelemből kap részesedést. Ezidén pedig a Leszámitolóbauk mindösze 2.8 százalékot tud kimutatni. A jövő, legalább a közeli jövő, még szomorúbb, mert az idén már az elkobzott élelmiszerek fekbérei is hiányozni fognak és legföllebb a felemelt dijak hoznak majd némi javulást. Egyszóval a háború alatt a közraktárak is rossz üzletté váltak úgy a bérlő bank, mint a főváros számára.

• • •

A budai basák rózsakertjei

Budapesten nagyon megbecsülik a halottakat... Nincs olyan szép, olyan magasztos hely az egész főváros területén, mint a farkasréti temető. Erre a temetőre néz le életvidám, derűs szemekkel a Svábhegy egyik lejtője, amely még ennek a tündérszép hegynek is valóságos kincse. A régi budai basák a török hódoltság alatt ezt a lejtőt nézték ki maguknak. Pedig a budai basáknak módjukban volt válogatni százszorszép nőkben és pompázó vidékekben. A telkek akkor még nem voltak olyan kapósak, mint manapság és ha kapósak voltak is, a basáknak mégis módjukban volt, hogy a szépségek vámszedői legyenek.

A Svábhegynek ez a lejtője akkor is olyan ragyogó volt. hogy a basáknak szemetszurt. Ma azt mondják, hogy nem mérhetnek ott rossz bort. ahova vasutasók, vagy íiakkerosok járnak: akkoriban ez a közmondásosság az élvezetek terén mindenesetre a budai basáknak járt ki. Így kerülhetett a budai basák legendás rózsakertje a Svábhegy oldalára. A rózsakertek szépségeiben ma már csak a történelem lapjain üdülhetünk. A törökvilág misztikus gyönyöreinek, keleti ragyogásának és illatának fókusa itt lehetett ezen a .tökéletes napos lejtőn. Es most jött egy ember, akinek finom lelkében újraéled mindaz a szépség, mind az az artisztikum, ami száz éveken át ragyog el hozzánk.

A budai basák rózsakertjét uj életre akarja kelteni Márkus Jenő dr., aki egyike Budapest leg- rajongóbb szerelmeseinek és aki elég erőt és művészi értéket érez magában, hogy uj virágzásba borítsa mindazt, ami sivár századokon át szürkeségbe fulladt. Villatelepet építtet M á rkus Jénő dr. a Svábhegy regényes lejtőjén és tündérkertet varázsol azon a földön, amelyet valaha a budai basák rózsafáinak lehulló levelei termékenyítettek meg. Abban a nagv- koncepcióju tervben, amelyet Márkus Jenő dr. a Magyar Bank számára kidolgozott, mindez benne van. Ráadásul még kulturhely is lesz a Svábhegy uj villatelepe. A tervben mint igazi újdonság szerepel, hogy színházat is fognak építeni, amelynek föltétlenül nagy jövője van. A budapesti ember ezentúl még ha színházba megy is, még az utat is megválogathatja, árnyas fák között mehet Hiába templomába a Margitszigeten és rózsáiu,gason át a Svábhegyen. Mégis igaz, hogy Budapest nem volt, hanem lesz . ..

Szabó Sándor dr. — udvari tanácsos. A budapesti városházán uj méltóságos urat ünnepeltek S z a b ó Sándor dr. tiszti’ főorvos személyében. Az örökké vidám, mosolygós és örökké dolgozó főorvos magas kitüntetése osztatlan örömet keltett nemcsak a városházán, de mindenhol, ahol- ezt a fáradhatatlan és lelkesedésben föliilmulhatatlan főtisztviselőt szeretik és becsülik. Szabó Sándor dr. háborús érdemei páratlanul nagyok. Dacára annak, hogy a valóságban nem régi főorvos, az egész háborít alatt ö küzdötte le Budapesten a járványokat és ö neki köszönhető, hogy egy pillanatig sem volt veszedelemben Budapest közegészségügye. Amikor a háború

ránk köszöntött, hivatalbeli előde, Magyaré vies Mladen dr. már nagybeteg volt és mindaz a törhetetlen munka és eröíeláldozás, amellyel frontot vont a háborús veszedelmek ellen, egyedül az övé volt.

Egynapi fuvar: 130 korona. A bérkocsisok nem állanak egyedül a fuvardíjak állandó emelése dolgában. Konflisra ülni lassankint már csak a hadimiiliomosok tudnak, hiszen ha a most folyamatban levő taksaemeléshez a közgyűlés hozzájárul, öt-hat koronánál olcsóbban a legrövidebb utat sem lelni majd megtenni. De még nagyobb csapás lesz a főváros lakosságára, ha a fuvarosoknak sikerülni fog az a merénylet, amelyet most terveznek. Eddig egy napi fuvar 100 koronában volt hivatalosan megállapítva, míg most a 130 koronára való fölemelést kérik. Azt is mindenki tudja, hogy a száz koronás fuvar csak a papiroson volt meg, a derék fuvarosok azonban száz koronáért szóba sem álltak az emberrel. Nem nehéz hát most elképzelni, hogy a hivatalos százharminc korona mit fog jelenteni a valóságban. A fuvar- árak ilyen hallatlan emelkedését azonban sokkal nagyobb és általános veszedelemnek kel! tartani, mint a konflisok taksaemelését. Hiszen a fuvarok árának ilyen mértékű emelését igen érzékenyen fogjuk legelsősorban az élelmiszerárakon megérezni. Ez azután a legszegényebb embert is sújtani fogja, mert konflis helyett még mindig lehet villamoson, vagy ami még előnyösebb. gyalog járni, de az élelmiszerek fuvarozásánál az áremelkedést minden betevő falatunknál meg kell fizetni. Katasztrofális jelentősége kezd lenni a fuvarbérek ilyen emelkedésének az építkezések terén is. Épen ma, amikor az építkezések minden áron való megkezdésére törekszik a kormány és a főváros, most csap le ránk a fuvarosok árdrágítása. Az anyagárak állandó emelkedése mellett még a fuvarnak ilyen irányú megdrágulásával számolni: egyet jelent azzal, hogy minden eddigi terv felborulhat. Állandó házak építéséről ma épen azért nem lehet szó, mert a mai anyagárak, fuvar- és munkabérek mellett az uj házak jövedelmezősége — tekintet- bevéve a lakbérrendeletet — senkire nézve sem lehet csábitő. Maguk a hatóságok sem építhetnek állandó házakat, mert a mai házbérek mellett csak ráfizethetnének az üzletre. Ezért kellett a ba- rakképitkezés mentő gondolatához folyamodni. A fuvarbérek ilyen emelése mellett azonban nagyon meg kell gondolni, hogy. a barakképitési tervek is nem omlanak-e össze? Kétségtelen, hogy a lovak tartása ma elég nagy összegbe kerül és a fuvaros-ipar sem tartozik azokhoz az üzletágakhoz, ahol a gyors háborús meggazdagodás virágai nyílnak, - de a száz koronás.napi fuvaron mindenesetre megvan a szép polgári haszon. A közgyűlésnek nem szabad ebben a kérdésben jósziviinek lennie, mórt igen nagy érdekek forognak kockán, sokkal nagyobbak, mint az, hogy néhány fuvaros a milliomosodás eddigi lendületét megtarthassa. A fuvarosok szerénytelen kérése különben már megérkezett a fővároshoz. A kérést egyelőre kiadták (jattéin Hugó dr.-nak, a fuvartelep igazgatójának, aki ebben a kérdésben szakvéleményt fog adni.

A tanítónő fája. A napokban izgatottan járt-kel: a városháza folyosóján egy hölgy, akiről később kiderült, hogy fővárosi tanítónő. Ügyosztályról ügyosztályra házalt, inig végre a számvevőségnél állapodott meg. A tanítónő feltűnően ideges volt, éredemes- nek találtuk utána nézni, mi járatban van. Végre sikerült a következő épületes történetet megtudnunk': A tanítónő 1916. évi november havában szabályszerű utalvánnyal fát rendelt a tiizelőszerraktárban. Annak rendje és módja szerint kifizette és eltette a nyugtát. Aztán szerényen várt, hogy majd megkapja a fát. Várt egy hónapig, egy évig, keresztülcsatázott két kemény telet, mig végre most a tavaszi napsugarak felbuzditották, hogy talán mégis jó lenne megtudni, mi van a fával? Zsebébe tette a nyugtát és végigházalt minden hivatalt, amelynek valami köze lehet a fájához, vagy ahova a másik hivatalból utasították. A fának azonban nyomát sem lelte. Sehol sem mondták neki, hogy menjen csak haza nagysád, holnap otthon lesz a fája, hiszen eleget várt már rá 1916. november óta. Nem mondtak neki semmit, csak azt, hogy se a fáról, se a pénzről nem tudnak semmit. Mig végre a számvevőségen megszólalt valaki és azt mondta: Ha a fáját meg akarja kapni, Nagysád, akkor nincs más módja a dolognak, menjen a bíróság, elé. No szegény Nagysád, most aztán gondolkozhatsz, hogy bepereld-e a tulajdon kenyéradó gazdádat!