Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-10 / 15. szám

Hetedik évfolyam 15. szám Budapest, 1918. április 10-én taiiimiim»aliimjipmamaHiamamniiiaiiimimiiipmj3niBiiiainampiiiPinainauiamHiaiamamBinPinc ELŐFIZETÉSI AnTCKt Egész. évr>e .......... 28 Jf. Fel évr>e ............... 14 K­Eg yes számok kapha­tók a kiadóhivatalban. Városi, politikai és közgazdasági hetilap Felelős szerkesztő : T} OLCSÓ TEtTtlU Megjelenik minden szer­dán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VJ. kér. Sziv-utca ....... 18. szám Te lefon .............. 137-15 Na gy Budapest ez a szép és mindnyájunkat lelkesítő gondolát, ismét kisért. Pestvármegye úgy találja, hogy annál szebb leimig, minél messzebb szárnyalná túl a főváros lakosainak száma az egymilliót. A gondolat tetszetős is és a legelső, de nagyon fe­lületes pillantásra úgy is találja az ember, hogy igen sok szempont van, amely ékesen szónokol az egyesítés mellett. Ha azonban a dolgok mé­lyére csak egész kicsit betekintünk, látnunk kell, hogy Budapest számára a környékbeli községek beolvasztása nemcsak rossz üzletei, de egyenesen katasztrófát jelentene. Nem titok az sem, hogy maguk a szóban forgó városkák és községek maguk sem igém igyekeznek önállósá­gukat föladni és a kormánynak sincsen szán­déka megszámlálhatatlan milliókat áldozni egy nemes és szép gondolatért, amelytől azonban gyakorlati hasznot legalább egyelőre senki sem várhat. A Budapest környékén fekvő és az egyesü­lésre predestinált ajwó kommunitások megsér­tése nélkül elmondhatjuk, hogy ez a beolvasz­tás nem volna más, mint mikor egy müveit és a kultúra minden eszközét kihasználó társaság­ba becsöppenne valaki, aki előbb a pajták és az istállók környékén nevelkedett. Budapest, mond­ják, adózó alanyokat kapna, de vájjon mikor és hogyan tudnák ezek az adózó alanyok csak a kamatait megtéríteni annak a szinte kiszámít­hatatlan beruházási tőkének, amelylyel az apró rusztikus kisvárosokból a fővárossal vele élő, képére teremtett részeket lehetne formálni. Hol van az a töméntelen gazdagság, amely elegendő lenne mindazt az igényt kielégíteni, amit ezek a pestkörnyéki kis fészkek fővárossá való ved- Iésükhöz fűznek? Az uj villamos-vonalak, köz­müvek, utak, csatornák, vizi/ezeték, világítási eszközök, kórházak, iskolák mind olyasmi, ami­ben az újpesti, vagy az crzsébetíalvai Kossuth- vagy Árpád-utca, nem akar elmaradni egyetlen niiansznyira sem a Váci-utca mögött. Meg volna azonban a mód, hogy Pestme­gye .kívánsága azon a réven teljesedjék, hogy a kormány igen nagy összegeket áldozzon Bu­dapest mesterséges megnövelésére, amire azon­ban semmi szükség nincs. Erőszakos injekciók nélkül is gyönyörűen ki fog virulni ez a város. Ha azonban a túlbuzgóság mégis a mesterséges növelés mellett foglalna állást, amint azt Berlin és Bécs többször megcselekedte, akkor is ha­lasztást kell kérni a gondolat propagálóitól, mert egyelőre Budapesten arról van szó, hogy ott tudjunk a lakosságnak vízvezetéket és csa­tornát adni, ahol majd szükséglakásokat fo­gunk építeni. Egyelőre nem Nagy Budapestet, hanem barakkokat fogunk építeni. Egyelőre a háború romjait kell eltakarítani és egyelőre azt a régi Budapestet kell újból' a fejlődés régi vo­nalába beállítani, amely Budapest immár las­san, félszázad óta küzd és harcol verejtékes adófillérei vei azért, hogy önállóan emelkedjék tovább a világvárosok sorában. És lesz erőnk és akaratunk, hogy ezt egyedül is elérjük . . . A Lipótvárosi Társaskörben folyó hazard játékokról addig beszélt a fáma, amíg snlyos katasztrófával terhes bizonyítékokat kaptunk, sőt kapott a rend­őrség, meg a belügyminiszter is. A kis bankiul százezres kártyaveszteségéról mennydörögni ma npír felesleges, mert eb­ben a részben úgyis teljes a felháborodás és tahin az orvosság sincsen már messze. De beszélni kell azokról az urakról, akik biizlenek a maguk puritánságának dicsére­tétől, akik hófehér jógában Ítélkeznek má­sok fölött, holott tahin félóra előtt még egy véres, egy gyilkos^ egy becsületrabló makaóparti mellett kibiceltek. A Lipótvá­rosi Társaskör csillagai Kassai Ferenc és Stern Sándor urak ia főváros közgyűlésén a puritánság rét óráig, ők a vádlók, ők azok, akik minden kákán ff som óh keresnek. És most a saját otthonuk leiiiggönyzött ablakai mögül irgalmatlan ^ botrány zaja hattik ki az utcáira. Mi az, csak maskara volt-e, csak álarc volt-e az, amely mögül a közgyűlé­sen szavaltak, vagy ha nem, akkor ezentúl nem fognak az übermenschi makulátlanság pózában Ítélkezni elevenek és holtak fölött': 4 Ziegler Nándor ezúttal nem mint a vásárcsarnok igazga­tója, hanem mint szakiró jelenik meg a szilien. Vagy hallotta-e tahin valaki róla. hogy mit tett az igazgató ur a háborús ín­ség leküzdésére? Találékonyságéival, ötle­tességével segitett-c megtölteni a vásárcsar­nokokat? Erre a kérdésünkre alighanem kevés választ kapunk. De arról már cikket ir Ziegler ur, hogy mit kell csinálni a há­ború után? Egy szánná, babérjait a háború után akarja learatni. Majd akkor, amikor megint maguktól telnek meg a vásárcsar­nokok. Most, amikor teremtenie kellene, cikket ir, amikor pedig majd mindenünk lesz, akkor jelentkezni fog, hogy föltalálta a Kolumbus tojását. Bár mi megelégedtünk volna vele, ha tyúktojásról gondoskodott volna, de — a háború alatt. ■fi A Brisztol és a Dunapalota lettek újabban a Dob- és Szerecsen-utcai kis piszkos kávéházak helyett az árdrágí­tók tanyái. A rendőrség innen emeli ki a spanyol zsidókat, akik a lengyelek közvet­len utódai lettek. Szégyene azoknak az elő­kelő helyeknek, hogy menedéket adnak a bűnnek, mert kétségfelm, hogy a gazem­berek számára mindig biztosabb menedék­hely volt a parkettes dzsungel, mint a nyo­mortanya. A pompás hotelek azonban ön­maguknak ártanak, mert aligha hihetik el, hogy a lövőben a régi fejedelmi vendégek egy födél alatt kívánnak majd lakni az uj árdrágítókkal. Budapest uj korszaka Főpolgármester- és polgármester-választás — A fővárosi törvény revíziója és a klikkrend­szer bukása — Kombinációk a személyi vál­tozások körül Uj seprők egész hadserege áll munkába a közeljövőben a városházán és ha a közmon­dás nem is mondaná, ezeknek a seprőknek olyan a kvalitásuk, hogy jól kell seperniük. Az uj főpolgármester, az uj polgármester személye bizonyos, az uj alpolgármester és az uj ta- náesnkok körül ma még részben bizonyta­lanság uralkodik, de itt nem érhetnek bennün­ket meglepetések és csalódások. A történelmi idők változásával lezáródik a főváros történeté­nek is egy korszaka, amely lendületes fejlődés­sel indult, de kényszeredett, nyomorgó, máról- holnapra való élésre zsugorodott össze a há­ború vas-ölelése alatt. Az uj korszak felé régi, kipróbált emberekkel indulunk neki, akik azon­ban uj posztokon fognak állani. Üde, friss ere­jükkel, akaratuknak tiszta lángolásával látnak munkához és ugyanazok, akiknek egy decen- nium előtt módjukban volt reményteljes mun­kába fogni, most a fájdalmas gátak és örvények leküzdése után uj posztjukon folytathatják a ki­építés nagy munkáját. Ma, e sorok megjelenésének napján Budapest törvényhatósági bizottságának minden tagja, aki módot tud szakítani hozzá, fölsorakozik, hogy ünnepélyesen hőköljön szavazatával fíárczy Istvánnak, aki a király első jelöltje a főpolgármesteri székre.. Ö maga kívánkozott ide, bármennyire sajnálja is mindenki a város első tisztviselőjének távozását, mégis mindenki abban a tudatban üdvözli öt uj méltóságában, hogy annak uj fényt és uj tartalmat fog adui. Mához két hétre pedig uj polgármesterként üd­vözölhetjük Bódy Tivadart, aki tehetségét, al­kotó erejét, szervező és kezdeményező képes­ségét most mutathatja majd meg igazán. Majd jön a sorban az uj alpolgármester, az uj tanács­nokok és az uj jegyzők. Ennek a nem személyekben, de hiva­tásokban való megújhodásnak nem ma­radhat el a jótékony hatása. Nem mondunk vele újat, ha ismételten konstatáljuk, hogy a legutóbbi időben valami különös és nekünk rosszulieiső elernyedés volt tapasztalható a fő­város adminisztrációjában. Visszaesés volt ez, de teljesen megokolt, mert a hibák régen és mé­lyen a rendszerben gyökereznek. Érdemes fő- tisztviselők hagyták el a városházát és volt, aki bátran kimondta, hogy minden bajnak hét­forrása ma is a klikkrendszcrben, a törvényha­tósági bizottság mai összeállításában rejlik. Legalább niegyedszázada annak, hogy ezek­kel a bajokkal mindenki tisztában van. Negyed­századdal ezelőtt konstatálta a pénzügyi bizott­ság, hogy „az autonómia nélkülözhetetlen felté­tele, hogy a polgármester vezére legyen a köz­gyűlésnek.“ 1897-ben, tehát húsz év előtt, már a közgyűlés maga követelte a fővárosi törvény revízióját és Deltái Ferenc hatalmas filippikát mondott: „A bajok forrása — igy szólt lesújtó kritikája — a közgyűlésben, a tanácsban és a tisztikarban van. A főváros adminisztrációjának legfőbb baja a felelősség érzetének teljes hiá­nya, mert ahol négyszáz ember között oszlik meg a felelősség, ott nincsen felelősség." Széli Kálmán belügyminiszter pedig 1902-ben egy le­iratában igy festette a bajokat: „Ha a háztar­tásban nem a váltakozó érdekcsoportok ötlet­szerű akarata, hanem egy céltudatos, tervszerű

Next

/
Oldalképek
Tartalom