Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-02 / 1. szám
4 -1? frHetedik évfolyam Budapest, I9l8. január 2-án 1. szám pmniHaiTiniiimiiamamgiiiaiiígiiipniammiiDiiiDiaagiaiQiiiaiiiaiiimiiQmomamaiinamamamHiiiamc előfizetési AnnJCi Egész énme .......... 28 K. Fe t évre ............... 14 K. Eg yes számok kaphatók a kiadóhivatalban. Várospolitikai és közgazdasági hetilap Felelős szerkesztő : Dacsó Emii Megjelenik mindlen szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal s VJ. kér. Szív-utca ...... 18. szám Telefon .............. 137-15 Uj lesz-e az uj esztendő, vagy ez is csak olyan fájdalmakkal, átokkal telt, mint az a másik három, amely előtte elmúlt? Szilveszter estéjén csak félig volt szabad kiüríteni a poharat, amelynek valaha boldogan néztünk a fenekére. Újév hajnalán pedig szabadabb szárnyon lendülnek az ég felé a béke galambjai. Felerészben beteljesedtek a vágyak és Kelet felől megindulnak a legdrágább katonavonatok, amelyek rabságban sínylődött véreinket hozzák. Tele reménységgel, tele hittel ez a cinikus, hitetlen világváros, hangosan dobognak az anyai szivek, boldog könyek szivárognak a hűséges hitvesek szeméből és élietrekelnek a régi szerelmek temetőjének drága halottai. Uj élet kezdődik az uj esztendőben és talán egész hónapokat fognak pirosbetükkieil Írni a kalendáriumba. A szilveszteri hangulatban nem tudunk többé kételkedni, nem tudunk többé a régi. reménytéten, közönyös emberek lenni. Tekintetünk boldogan simogatja végig ezt a nagy várost, amelyről lassan-lassan le fogjuk húzni a halotti leplet és a béke diadalmas hadserege áttöri és felgöngyölíti az ácsorgók szomorú, eddig megingathatatlannak hitt frontját. A sziveket elhagyja a csüggedés, kisimulnak az idegeink, életre kap a régi munkakedvünk, mert tudjuk, hogy amit ezentúl építünk, nem rombolhatja te többé az ellenség. Vidám fényű lesz ezután a nap, esténkint kigyulnak majd a pompás lámpák és elvetve a napi munka gondját, nem fog fájni a holnap felé tekinteni. És elkezdünk építeni is. A töméntelen mulasztás nyomán, amely rombadöntótte mindenünket, uj világot kell felépítenünk. A fejlődő Budapest mohó vágygyal esik neki, hogy ne csak az elmulasztottakat pótolja, de tovább nőjjön és szépüljön azzal az irammal, amelyhez a lökést csak egy világégés tudja megadni. Uj házak nőnek ki a földből, megszaporodnak a közintézmények és el kell oltani azt a mérhetetlen szomjat, amely az emberiséget a vad esztendőkben a kultúra iránt megszállta. Pénz, tenger pénz kell mindehhez és a megromlott viszonyokból, a deficitek szánalmas kátyújából hatalmas virágzásnak kell fakadnia. A munka, az öttetesség, a termékenység, a teremtő erő esztendeje lesz az 1918-ik. És hogy azzá lehessen, bizony emberek kellenek a gátra. Egész férfiakra vár a rettenetes feladat: felépíteni, ami összeomlott, megteremteni, ami elvetélt és nagygyá tenni ezt a Budapestet, amely majd négy esztendőn át halotti csendben álmodott a jövőről, amelynek fényes kapui most kezdenek megnyílni. Falra borsót hány az, aki Budapest közönségétől valamit akar és nem dilit ida minden ember mellé két rendőrt és nem rendeztet a börtönörök hadseregével demonstráló felvonulást. Megint bebizonyosodott ez a vízvezetékek éjszakai elzárásánál. Megjelentek a szigorú plakátok, amelyek a viz záróráját akkorra rendeli el, amikor senkinek sincs rá szüksége, akinek meg van, az vegyen előre. Egy hét után kiderült, hogy a budapesti házaknak csak harminc százalékában tettek eleget a parancsaik. Mit bánják ezek az emberek, hogy holnap -viz nélkül lesz a főváros, mit bánjak, ha a zsír, meg a liszt miatt nein voltak bajok, törjön ki az ö hanyagságuk miatt a vizforradalojn. Budapest csak rendelkezéseket követéi, de azokat be nem tartja, A leiulört gyűlöli, de mégis ö az, aki nem tud nélküle: élni. sje % . ■ •■'o . A kí)/.épüieii'fck ' T"‘*> megint kitüntették magukat. A szegény viciknek a térdükig lógott a nyelvük karácsony második ünnepén, úgy söpörték, hányták a havat. Az emberek a magánházak előtt sima flaszteren mentek és hasra vágódtak a középületek előtt, ahol bámulatos kitartással várták meg, amíg jön az eső és lucskos piszokká oldja a rögökké gyúrt havat. Ha történt ezekben a napokban lábtörés, akkor csak középület előtt történhetett az meg, nyilván azért, hogy hatóság bizonyíthassa: nem öncsonkításról van szó. A templomok előtt is történhetett, vagy történhetett volna bőven szerencsétlenség és a jámbor lábtörött hivő bemehetett volna luilát adni az Istennek, hogy nálunk olyan hatóságok vannak, amelyek a rendet megtartatják, de meg nem tartják. * Az orosz béke hírére, dacára, hogy egyelőre csak feltételes és előzetes, megjelentek a röpke, de nekünk drága táviratok, hogy az orosz határon órák alatt lezuhantak az élelmiszerárak. A pesti polgár pedig boldog álmában már lelkesen gorombáskodik ’ az élelmiszeruzsonisokkal, akiknek eddig csak kézcsók után merte átnyújtani a keserves pénzét. Le fog tűnni az árdrágítók csillaga, a titkos diplomádéival együtt megszűnik a titkos kereskedelem is, amely csak a gazdagok számára élt, a szegény ember pedig táplálkozhatott az élelmiszer jegyek morzsáiból. Előkerülnek a Blitz és Braunok rejtett pincéiből a kincsek, amelyeket nem lesz érdemes többé dugdosni, meri a béke piszkos konkurr éneid jáv cd csak olcsó árak révén lehet fölvenni a versenyt. Vicánk, hőseink, drága testvéreink, címig a haza veszélyben volt, repülő szárnyakon jutottak el a keleti frontra. Vájjon mi lesz most? Mennyire van most az orosz határ Budapesttől? Mikor jut el ide is ciz élelmiszerárak vágy va-vágy ott krach ja ? Krátky tanácsnok elmondja a Várszínház Odisszeáját Építkezéshez ínia legnagyobbrészt hozzákezdeni sem mernek, ha pedig valamit mégis vakmerőén megkezdenek, az lassan, tempósan halad előre. Valaha a lipótvárosi bazilika vált közmondásossá, hogy száz éve épiil és soha sem készül el. Most ahány építkezést elkezdtek, annyi kis lipótvárosi bazilikánk van. Isten csodája, ha valami építkezést be lehet fejezni, valamit tető alá lehet vinni. Ezek közé a csodák közé tartozik a Várszínház átalakítása is, amely — úgy látszik — a töméntelen nehézségek dacára is rövidesen befejezést nyer. A Várszínháznak azonban szintén megvan a maga Odisszeája és bizony nagyon messze lennénk még az eredménytől, ha a munkát nem olyan két akaraterős és lelkes ember veszi a kezébe, mini- amilyen Krátky János tanácsnok és Bánfíy Miklós gróf, az állami színházak főigazgatója. Nehéz és küzdelmes munka folyik odafönt a várban, amelynek azonban az igazi verekedése különböző központok irodáiban játszódik le. A Fővárosi Hírlap munkatársának kérésére Krátky tanácsnok a következőkben mondta el a Várszínház Odisszeáját: — Maguk az építkezések, már persze ti mai V
