Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-16 / 20. szám

Budapest, 1917. május 16. PűnKösdre megindul a helyi halózás A hajók éjfélig közlekednek A főváros tanácsa a mult héten terjesztette fel a kormányhoz azokat a kívánságait, amelyeket a Magyar kir. Folyam- és Tengerhajózási r.-t.-gal a budapesti helyi hajózás és átkelési forgalom lebonyolítására kötendő szerződésben akar érvénye­síteni. Ezeket a kívánságokat természetesen az át­meneti időben, amikor uj hajók építéséről a háború miatt szó sem lehet, mein tudja a szerződő társaság- teljes egészükben honorálni. Ezt ma már előre lehet látni, de annál inkább méltánylandó az, hogy a MFTR teljes igyekezetével minél előbb meg akarja szerezni a budapesti közönségnek azt a kényelmet, amelyet a helyi hajózás körül meglevő eszközeivel nyújthat. Értesülésünk szerint az igazgatóság, már a legköze­lebbi napokban közzé fogja tenni, hogy a helyi h a j ó k ö z1e k e d é s t pünkösd napján meg fogja indítani. Az átkelési forgalmat azonban az idén még a Csavargözös bonyolítja le, mert szer­ződése csak ez év végével jár le. A MFTR.-t a budapesti helyi hajózás lebonyolítá­sával tudvalevőleg úgyszólván az utolsó percben bízták meg, sőt a szerződés aláírásának formalitásai még meg sem történhettek. Az uj hajók építése a há­borús viszonyok között természetesen nagy időt vesz­nek igénybe, igy a társaság, hogy a fővárosi közön­ség kényelméről mégis gondoskodni tudjon, alkalmas hajók megvételével, esetleg bérbevételével kísérle­tezett. Ez az igyekezeté azonban teljesen kívüle álló okokból meghiúsult. Jóllehet, a társaság személy­hajóinak javarészét az aldunai katonai forgalom le­bonyolítására a hadvezetöség vette igénybe, a meg­levő eszközöket felhasználva Pünkösdkor megindítja a járatokat. A hajók az Eötvös-térről a budai oldal, az Alsó és Felső Margitsziget érintésével Óbudáig fognak menetrendszerűen közlekedni. Az átmeneti idő alatt a leküzdhetetlen nehézségek miatt természetesen nem fogják a hajók a tervbevett rövid időközökben útju­kat megtehetni; ennek ellensúlyozására azonban a MFTR. 600—700 utast befogadó hajók üzembeállítá­sával kívánja a forgalmat lebonyolítani. Hagy különben, a társaság milyen figyelemmel van a közönségre, azt az is mutatja, hogy már most az átmeneti idő alatt a régi helyi hajó-menetrend esti 10 órája helyett éjjel 12 órakor, tehát a nyári záróra idején indítja végállomásáról az utolsó hajóját, ami azt jelenti, hogy a közönség az utolsó pillanatig szórakozhatik és ráadásul még pompás éjszakai dunai utat tehet. A közönség szempontjából igen fontos az. egysé­ges jegyrendszer is, amelyet azonnal életbeléptéinek. Eszerint mindén hajómenet vasár- és ünnepnapokon is 20 fillér lesz. A gyermekek 1 m. 20 cm. magasságig ingyen utaznak két gyermeknek egy, három gyermek­nek pedig két jegyet kell váltani. Városházi kabaré. • • • Polgárnjesterjárás Budapesten. E héten polgármesterjárás lesz Budapesten. Meleg szeretettel várjuk a vidéki metropolisok podesztáit vendégszerető körünkbe. Hogy jól fogják-e magukat itt érezni? -- istenem; nem mi vagyunk az okai, lm cgyben-másban fogyatkozásuk lesz. őszinte aggodalommal figyelmeztetjük őket egy­két apróságra: 1. Amikor ideutaznak, ne utazzanak vasúton. A három órai ut három napig tart s kérdés, hogy meg­érkezik-e a vonat egyáltalán s ha megérkezik, ei- hozza-e az utast, minthogy közben ötvenszer kell igazolnia magát s éhen is halhat a hosszú utazás alatt. 2. Amikor lakást fogadnak: mondjanak le a la­kásról. Szállodában ugyanis nincs biztonságban az életük. Először is nem kapnak szobát, másodszor is egy éjszakára egy szobáért meg kell venmiök örök áron a szállodát, harmadszor ahogy lefekiisznek, meg­jelenik a polgári razzia s igazolniok kell magukat poí- 'gárilag, azután az erkölcsrendészeti razzia s igazol­niok kell magukat erkölcsrendészetileg, majd a ka­tonai razzia igazoltatja katonailag. Ha polgárilag iga­zolja magát a szegény vendég, elhurcolja az erkölcs­rendészeti razzia, ha erkölcsileg igazolja magát, ak­kor a katonai s ha katonailag, akkor a polgári. Itt nincs mentség! 3. Ha étkezni akarnak, mondjanak le az evésről. Etelt nem hozhatnak, mert ezt elkobozza a finánc, kenyeret nem kaphatnak, mert nem kapnak: kenyér­jegyet, tésztát nem: mert nem kapnak tésztajegyet. Húst nem kaphatnak, mert hústalan nap lesz és kávét sem, mert kávétlan óra lesz. Ha pedig mégis kapnak harapni valót, éhen fognak azután halni, mert rámegy erre egész élétiik fizetése. 4. Villanyosra ne üljenek: mert a halál fiai. Ko­csira ne is gondoljanak, mert a gondolatért is meg­veri a kocsis. 5. Ha szórakozni akarnak: ne szórakozzanak. A mulatóhelyek zárórája olyan, hogy a kinyitás előtt egy félórával kell csukni. Ha köszön: egy üveg pezsgő, ha előre lép: két üveg pezsgő; ha köhimt: három üveg pezsgő. Ha nőhöz szólt: ki kell hozatnia a ma­gyar nemzet egész pezsgő készletét, kifizetni annak az ötszörösét és ráíratnia házát az angyalra, menny­béli jussát a kiszolgáló pincérnek. 6. A zöldbe ki ne merészeljen menni. Inkább az arrasi vagy macedóniai frontra. 7. A cigarettát verje ki a fejéből. Trafikot csak akkor szerezhet, ha betör a dohányjövedékhez és ak­kor is csak két szivart vagy négy cigarettát. Ellen­ben albán, német vagy török dohányt szerezhet, ha rászánja a vagyonát. A rizikó kevés, vagy mákonymér gezésben hal meg utána, vagy maszlagos-nadragulya mérgezésben. 8. Felsoroltatnók még, hogy levegőt se szedjen, köhögni se merjen, köszönni, hátranézni, menni, aludni, gondolkodni se. j:: Egyelőre csak ez apróságokra figyelmeztetjük kedves vendégeinket. Jöjjenek közénk szeretettel. Mi keblünkre öleljük őket, megédesítjük perceiket s kegye­letünknek három napi itt időzás után parádés temetés­sel, díszsírhelyet rendelve, földi poraiknak adózunk, úgy ahogy azt a magyaros yend'égszeretet diktálja. Közgyűlés. Hosszas szünet előzte meg a szerdai közgyűlést, pedig az idő nyár felé jár már és a költségvetés tárgyalását ismét elha­lasztották. A napirend választással kezdődik, Csaplovits Pált és Farkas Gézát minden való­színűség szerint egyhangúlag fogják megvá­lasztani elöljárónak, illetve tanácsiegyzőneik. Az Országos Közélelmezési Hivatal öt esztendőre - eddig tart talán a béke utáni átmeneti idő­szak? — akarja kibérelni a piaristák rendházát. Kiirthy báró kívánsága parancs, de nagy kérdés, hogy a főváros hol kap most megfelelő más helyiségeket tai hivatalai számára. A kéménysep­rői szabályrendelet Vita tanácsnok sikerült al­kotása és benne régi kívánság, helyes közérdek érvényesül: a kéményseprő-kerületek arányosí­tása. A szerencsejátékok korlátozása iránt újabb feliratot akar a főváros intézni a kormányhoz; azt hisszük, minden igyekezet hiábavaló. Fontos tárgya a közgyűlésnek az állami tisztviselők ismert memoranduma, amely tárgy kedvező al­kalom lesz arra, hogy a főváros tisztviselőinek dolgában is kötelező, hivatalos nyilatkozatok történjenek. Pikáns pont lehet a városok kon­gresszusának képviselete, ha szóba hozzák — a városi pártot. Az sem valószínűtlen, hogy a Dénes-pört is belekeverik a közgyűlés pontjai közé valamelyes formában. — A lakbérrendelet megváltoztatásáról szóló sürgős indítványról lapunk más helyén Írunk. A Népjóléti Központ megalakulása. A Népjó­léti Központ szombati alakuló ünnepi ülése em­lékezetes dátuma marad Budapestnek, amely — Bárczy István dr. polgármester szavai szerint — a komoly, a mélyenszántó embervédelem munkájá­nak kezdetét jelenti. Korányi Sándor báró, S p r i n- ger Ferenc dr., G i e s s w e i n Sándor dr. fel­szólalásai szép emlékei maradnak ennek a napnak. Ha pedig a felvetett legszebb és legszükségesebb ideát, a hadi segélyek felemelését éppen a Népjóléti Központ kezdeményezésére meg lehet valósítani, akkor elérte első országos nagy sikerét. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy azoknak, akik az ünnepi ülésen csaknem teljesen csendesek és szótalanok voltak, Déri Ferenc dr. al­polgármesternek és Csergő Hugó dr. igazgatónak, elhatározó nagy érdemeik vannak a szombati bok­réta-ünnep körül. Bárczy polgármesteren kívül övék a legfőbb érdem, .amelynek gyümölcsei a buda­pesti nép számára érni kezdőnek. Az ünnepi alka­lomból megjelent különben a Népjóléti Központ hi­vatalos lapja, a Népjóléti Közlöny is, amely első megjelenésében is eleven, szép újságnak mutat­kozik, a nyomatott sorok között ott dobog Budapest szive. Olcsó cipő a városi alkalmazottaknak. A székes­főváros tanácsa átiratot intézett a Cipőközponthoz, hogy bocsásson megfelelő mennyiségű, jutányos áru cipőt a főváros rendelkezésére. Ezeket a cipőket a tanács részben a X. és XI. fizetési osztályba sorozott közigazgatási és közoktatási személyzetnek, részben a szolgáknak és altiszteknek, továbbá azoknak a közigazgatási és közoktatási alkalmazottaknak, akik­nek a fizetésük a X. rangosztályt meg nem haladja, fogja átadni. A Cipőközpont bizonyára méltányolni fogja a tanács kérését és nem fog elzárkózni az óhaj teljesítése elől. Iskolaköteles gyermekek összeírása. A közokta­tásügyi ügyosztály javaslatára a tanács elrendelte, hogy junius 17-én Írják össze a főváros területén tar­tózkodó iskolaköteles gyermekeket. Ez az intézke­dés azért vált szükségessé, mert Budapesten még mindig sok iskolaköteles gyermek van, akik nem látogatják az iskolát. Az összeírást a most működő lisztbizottság fogja végrehajtani. A lisztbizottsági elnökök tiszteletdija. A Fővá­rosi Hírlap irt arról a mozgalomról, amelyet az iskolaigazgatók, mint az egyes lisztbizottságok elnö­kei indítottak, mert munkájukhoz méltatlannak tar­tották azt a tiszteletdijat, amelyet a főváros nekik juttat. Most arról éresüliink, hogy a tanács méltá­nyolva az igazgatók szolgálatát, tiszteletdijukat havi 50 koronával felemelte. A háború az iskolákban. A tanács a „Magyar harctéri képciklus“ igazgatóságának engedélyt adott arra, hogy a székesfőváros egyes arra alkalmas helyiségeiben a tanulóifjúság számára .Hadseregünk a harctéren“ cim alatt vetített képekkel kisért elő­adásokat tarthasson. Az előadások célja a tanuló­ifjúsággal hadseregünknek a világháborúban kifejtett emberfölötti munkáját, megismertetni. Az előadások az iskolák fekvéséhez képest egyes központi elhe­lyezésű és arra alkalmas székesővárosi épületekben kerületenként fognak megtartatni. Az elemi iskolák I. és II. osztályú növendékei az előadásokon nem ve­hetnek részt. Belépődíj fejében minden növendék a középiskolákban 30 fillért, az alsóbbfoku iskolákban pedig 20 fillért fizet. Szegény gyermekek az egyes iskolák által tényleg befizetett belépődíj összegének' 10 százaléka erejéig az előadást ingyen látogathat­ják. Az összes bevétel 20 százalékba „Szé­kesfővárosi Népjóléti Központ“-ot illeti, amelyet az a szegény gyermekek felruházására fordit. Az elő­adások rendezésével a tanács az Idegenforgalmi Hi­vatalt bizta meg. Az Északmagyarországi egyesitett kőszénbánya és iparvállalat r.-t. május 21-én tartandó közgyűlésén az alaptőkét 4 millió K-róI 6 millió K-r.ai emeli föl 10.000 drb 200 K n. é. uj részvény kibocsátása utján. Tudnivalók a fémbeszolgáltatásról. Tekintettel arra, hogy a fémbeszolgáltatásra vonatkozó szigorí­tott rendeletek még nem léptek életbe — bár rövid időn bHül előreláthatólag erre is rá kerül a sor, — az önkéntes fémbeszolgáltatás lehetősége még mindig fennáll. Éppen ezért a Fémközpont fémbeváltó­helye (VII.. Erzsébet-körut 32.) és a többi fémbevál- tók működésűket, a hivatalosan megállapított egység­árakon a legnagyobb erélylyel folytatják. „Tengerre magyar!“ Mindenki csodálkozással és elragadtatással beszél mostanában a „Tengerre ma­gyar!“ cimii látványos revü kiállítási és művészeti szépségeiről, amelyek esténként a Fővárosi Orfeumban szűnni nem akaró tapsviharokat vált­ják ki. Gyönyörű, fülbemászó dallamait a közönség nemcsak a felvonások közben dúdolja, hanem szét­hordja az egész városba. A pénztárnál esténként ta- ousztalható nagy tolongásra való tekintettel előnyös, ha a közönség jegyeit már előre megváltja. Henry-aréna műsora változatos, kacagtató és kellemesen szórakoztató. Legkiemelkedőbb atrak- ciója a Pantzer-c söpört, amely a csodával ha­táros mutatványaival mindenkit lebilincsel. A Télikert májusi műsora nap-nap után zsúfolt házakat vonz. A közönség falrengető kacajjal kiséri Werbezirk Gizella minden szavát, aki az uj „Mei Schwester Rosi“ cimü bohózatban kitűnőt produkál. Zajos sikere van esténként a többi fényes számnak is. Beketow-cirkusz. A Beketow-cirkuszban ismét uj műsor látható. Beketownál. hiába, kiválóan jó és vonzó a műsor, ö a1 legszenzációsabb műsorokat 15 napon­kint felfrissíti uj számokkal és minden hónapban uj műsort ad. Azonban nagymestere a miisorösszeálli- tásnak, a jót sőt a legjobbat is fokozni tudja és igy rosszabb műsort sohasem láthatunk, hanem mindig jobbat az előzőnél. A mostani uj műsorban négy szenzációs újdonság mutatkozik be, a 2 Teims nagyszerű equiriblisták, a 2 Módi, rejtély a mágne­sen, Planet az ágyukirály és Miligni, a török vulkánember. Valamennyien a délutáni előiadásokon is fellépnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom