Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-14 / 11. szám

Hatodik évfolyam

11. szám

Budapest, 1917, március 14-én.

biiiaiiiPiiiaiiiaiiipiiiaiiiniiiaHiaiiialügiiininpiiiDinniiipinniiiamniiípiiiaiiímuaiiigtiiaiiiaiiiaiiíDmc

ELŐFIZETÉSI fiWlKt

Egész, évre .......... 20 K.

Fé

l évre ................ IO K.

Eg

yes számolt hág hatóit a kiadóhivatalban.

Várospolitikai és közgazdasági hetilap

Felelős szerkesztő : Dacsó Emii

Megjelenik minden szerdán, Szerkesztőség ém kiadóhivatal: VI, kér. Szív-utca ...... IS, szám

Telefon ............... 137-13

A v

izdijakat

is felemelik, még hozzá nem is csekély mértékben. Huszonöt százalékkal drágább lesz a víz- fogyasztás, sőt az átalányok összegét hetvenöt százalékkal akarják felemelni. A deficit kiküszöbölését célzó buzgalom tehát még a vizet sem kíméli és maholnap talán a levegőt is megvonják a. pesti embertől, ha ingyen akarja élvezni, vagy füstmentesen. Hiszen tény, hogy a főváros nem válogathat az uj jövedelmek között, hanem a fogyasztási adókhoz, az árdrágításokhoz kell folyamodnia, mert a kevésbé népszerűtlen adónemeket az állam sajátítja ki. De azért a legújabb fináncpolitikai ötlet mégis fájdalmas, mert a háziurak kezébe erős fegyvert ád — a lakók ellenében. Egészen bizonyos ugyanis, hogy a háziurak a felemelt vizdijak címén felemelt lakbéreket fognak követelni és az igazságügyminiszternek súlyos lesz a helyzete, mert valóban effektiv kiadási többletről és könnyen kimutatható jövedelemcsökkenésről lesz szó, amellyel szemben alig van ellenérv. A világért sem szeretnék a háziurak malmára hajtani sem a vizet, sem a vizdijat és éppen azért kárhoztatjuk ezt az uj jövedelmi forrást, mert benne kiütközik a főváros könyörtelen, rideg, önző, egyoldalú pénzügyi politikája. Pénzügyi szempontból természetesen fölöttébb előnyös az olyan uj jövedelem, amely könnyen hajtható be, könnyen ellenőrizhető, kezelése nem jár uj költséggel s amely végeredményben négy vagy öt millió koronát hoz évenként. De a fővárosról úgy mondják, hogy az egy erkölcsi alapokon nyugvó valami és nem hadseregszál- litó, illem kalmár, nem uzsorás. A fővárosnak vigyáznia kell az etikai szempontokra és az a tendencia, amely csak azt nézi, hogy miképen lehet pár milliót előteremteni, de nincsen tekintettel a következményekre, — minden, csak nem erkölcsi alapokon nyugvó. Hallatlan szégyen, hogy az ország fővárosa koldusként kénytelen megalázni magát és polgárságának fizető- képességét, sőt fizetőképtelenségét is brutális teljességgel igyekszik kiaknázni. Nem volnánk elfogulatlan bírálói a közügyeknek, ha meg nem állapítanék, hogy a főváros kényszerhelyzetben van, ám a kényszerhelyzetért a kormány felelős, mert elvont a főváros elől minden progresz- sziv és tisztességes adójövedelmet. A fővárost egyenesen belekergeti az állam abba, hogy önmaga nyúljon jogtalanul a saját polgárainak a zsebébe és mert ezen ma már aligha fognak változtatni, hát legalább tessék levonni a konzekvenciákat és tessék a főváros háborús deficitjének legalább a felét a háborús milliárdokba belekalkulálni. Magyarországnak eddig közel tizennyolc milliárdjába került a háború; nem jo- gos-e, hogy a milliárdok őrült tömegében helyet szorítsanak Budapest csekély 37 milliós deficitjének? Miért éppen Budapest legyen az, amely örök időkre érezze annak a világzavarnak a súlyát, átkát, amelynek felidézésében semmi része nem volt. Követelni kell, hogy az állam siessen a főváros segítségére; meg kell értetni a kormánnyal, hogy Budapest háztartásának rendezettsége egyenesen nemzeti érdek és hogy Budapestet kárpótolni illik azért, amit a háború miatt szenvedett és megjutalmazni azért, amit a háború alatt teljesített. Vegye át az állam a tehertöbbletet és akkor nem lesz szükség kellemetlen jövedelemtöbbletre.

Body

alpolgármesternek sohasem voltak politikai ambíciói és pillanatig sem gondolt arra, hogy a parlamentbe jusson. Előállottak azonban a Víziváros vezető emberei és felajánlották néki a kerület mandátumát. Bódy alpolgármester vállalta a jelöltséget és tegye a kezét a szivére mindenki és mondja meg, hogy tudna-e valaki többet tenni a Víziváros és a főváros érdekében, mint Bódy alpolgármester. Minden rendben ment, egészen — a jelölő gyűlésig, amikor azután a megjelent féltucat főmungó egyhangú lelkesedéssel Kollár Lajost kiáltotta ki jelöltnek. És az öreg gázigazgató, a Közútitól elszakadt mameluk, ismét krokodil köny eket potyoghatott és reszkető ajakkal mondta ki a boldogító igent. Komédiát játszott a legelvielenebb pesti kerület és a komédia méltó volt a vízivárosi mungókhoz, méltó Kollár Lajoshoz.

A király

szerető érdeklődéssel fordult Budapest polgármesteréhez és megkérdezte tőle, van-e elég szene, elég lisztje, elég húsa Budapest népének. A legelső magyar ember tehát szivén viseli a mi sorsunkat és Béirczy polgármester valóban a helyzet magaslatára emelkedett, amikor nem felelt minden kérdésié a hagyományos igennel, hanem aggódó lelke őszinteségével mondta meg a királynak, hogy bizony a has, ha van is, nagyon drága és nagy baj lesz, ha leszállítják a kenyéradagokat, mert a szegény embernek most ez az egyedüli tápláléka. Talán lesz is foganatja a királyi kérdésekre adott válaszoknak és talán helyrehozza a legfelsőbb forum az alsófoku közegek mulasztásait.

Milliókra

rag az az összeg, amellyel a fővárost megkárosítja a kormány azzal, hogy a kórházi ápolási dijakat olyan alacsony összegben állapítja meg, mely mellett egyenesen ráfizet a nem budapesti illetőségű betegek ellátására is. Természetes, hogy ez már több, mint egyszerit takarékossági szempont a kormány részéről, ez már félre nem ismerhető, határozott rosszakarót és olyan rúgás, amely a deficit lejtőjén éri a fővárost és a mélységbezuhanás veszedelmével jár. A kormány azt követeli, hogy a főváros fizessen rá milliókat a kórházakra; arra azonban nem nyújt módot, hogy a főváros megfelelő jövedelemre tegyen szert, amely jövedelemből a ráfizetést pótolhatná. Ez a deficit egyenes és biztos útja és ez az a kormánypolitika, amely Budapestet fojtogatja.

A vízivárosi puccs

Bódy alpolgármester távozása

Városházi körökben érthető megütközést és visszatetszést keltett az a meglepetés, amelyben a Víziváros cégéres mungói részesítették a közvéleményt, elsősorban pedig Bódy Tivadar alpolgármestert.

Hogy a csúnya játék, amelyet a főváros első alpolgármesterével, rangban második tisztviselőjével Kollárék űztek, tisztában álljon mindenki előtt, elmondjuk Bódy jelölésének és kijátszásának hiteles történetét. Amikor Berzeviczy Albert főrendiházi taggá való kinevezését felsőbb helyen elhatározták, a kormány Bárczy Istvántól, mint helyettes főpolgármestertől kért munkapárti jelöltet a II. kerület számára. A polgármester habozás nélkül Bódy Tivadart ajánlotta és Tisza István gróf miniszterelnök kijelentette, hogy Bódy jelölését önömmel fogadja; A II. kerület munkapártjának vezetői, élükön' Kollár Lajossal, aki egy házilag történt jelölést kereken visszautasított, érintkezésbe léptek Bö- dyval. Az alpolgármester csakis azzal a feltétellel vállalta a jelöltséget, hogy sem Kollár, sem a többi munkapárti korifeusok nem hajlandók fellépni. Miután erre vonatkozólag a leghatározottabb megnyugtatást kapta, elhatározták, hogy Sándor Pál összeférhetetlenségének kimondása után Bódy megtartja programmbe- szédét. Március másodikén, pénteken Kollár Lajos megjelent Bódynál és akkor az alpolgármester és Kollár között a következő párbeszéd folyt le:- Kérlek, kedves Lajos, ismétlem, hogy ha te csakis abból az okból nem vállalnád a jelöltséget, mert feszélyezve érzed maigad velem szemben, úgy én kijelentem, hogy erről szó sincsen és a legnagyobb örömmel, minden harag nélkül visszalépek a te javadra.

Bocsáss meg, alpolgármester ur, hogy goromba vagyok veled szemben, de ha a hozzám közelebb állók szavára sem hallgattam, úgy a te rábeszélésedre sem változtatom meg azt a szilárd elhatározásomat, hogy nem vállalok mandátumot. A kerület képviselője te leszek

Bódy hazakisérte Kollárt és azzal váltak el, hogy Kollár négy napra Pozsonyba utazik és mihelyst visszajön, összehívja a II. kerületi munkapárt vezetőit és Bódyt hivatalosan pro- klamálják képviselőjelöltnek.

Március 7-én, szerdán délelőtt az alpolgármester telefonon felhívta Hennyei Vilmost, a választása elnököt s megkérdezte tőle, mi újság, megjött-e Kollár, mikor lesz a jelölő ülés stb. Hennyei erre igy szólt;

— Nagyon, nagyon el vagyok keseredve, mert közölnöm kell veled, hogy baj van.

— Mi a baj?

— Kérlek szépen, Kollár hazajött és most váci Hálni kezd. Kijelentette előttünk, hogy meggondolta a dolgot és hajlandó a jelöltséget elfogadni.

— És mit válaszoltatok néki?

— Kérlek szépen, Kollár a mi elnökünk, eredetileg is neki ajánlottuk fel a mandátumot és ezért nem térhetünk napirendre a kívánsága fölött. Mai déli 12 óráig adtunk határidőt neki a dolog meggondolására. Légy .szives és hívj fel engem 12 óra után. Fél egykor az alpolgármester telefonált Hennyeinek és azt a választ kapta, hogy a méltóságos ur a belügyminiszte-