Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-19 / 38. szám

Hatodik évfolyam

Budapest, 1917. szeptember 19-en

38. szám

ELŐFIZETÉSI A ÍR 71 Ki

Égési, évre ........... 24 K.

Fel é

vre ................. 12 K.

Eg

yes számok kaphatók a kiadóhivatalban.

Várospolitikai és közgazdasági hetilap

Felelős szerkesztő t DOLCSÓ Emil

Megjelenik mindenszer- dán. Szerkesztőség és kiadóhivatal t VI. kér. Sziv-utca ...... IS. szám

Telefon ................ 137-13

Uj kölcsön

áll a főváros pénztárához, megnyílnak a zsilipjei a nagy pénzcsatornáknak. A polgármester már nyilvánosság elé bocsájtotta tervét és ezzel polgármesteri megeirősitést nyert az az információnk, hogy szó sincsen holmi fantasztikus és naiv sorsjáték-kölcsönről, lutriról, hanem komoly, nagy, végleges kötvénykölcsönt vesz fel Budapest.

Nem arrogáljuk magunknak azt a megállapi- tást, hogy szenzációs, uj dolgot hoztunk napvilágra, amikor a főváros legújabb hitelműveletéről irtunk. Hiszen a nagy beruházási kölcsön terve esztendők óta érik, tavaly pedig már közel volt a megvalósulás stádiumához. A kétszáz vagy kétszázötven millió kölcsönre valóban égető szükségei van a fővárosnak, amely már hosszú idő óta teljes meddőis'égre van kárhoztatva, éppen azért, mert üres a pénztára. Hiába mondja a belügyminiszter, hogy nagyon veszedelmes dolog a kölcsönmüveletekkel való operálás és a kölcsönök halmozása. A várospolitika mai fejlettsége mellett, amikor annyi szociális és kulturális igény vár kielégítésre, nem lehet uj, hasznos, szükséges, szop, jó dolgokat produkálni pénz nélkül, hiszen a fővárosnak nincs módjában erre a célra a rendes bevételeit igénybe venni és nem tartalékolhat, nem tehet félne a pénzéből, mint egy magántőkés, egy vállalkozó.

Szó sincs róla: ha csak azt vizsgáljuk, hogy ezentúl nem négyszáz, hanem hatszáz, vagy hatszázötvetn millió lesz Budapest passzív vagyona, adóssága, akkor horribilis számot nyerünk és laikus megállapítás szerint már nem is aktiv a főváros. Ez azonban nagyon szűk látókörű, kicsinyes okoskodás, amely elfelejti, hogy a hasznos beruházásra fordított kölcsöntőke nem vész el, hanem ellenkezőleg, a főváros j övied elmeinek fokozására alkalmas. Amikor tehát egy fővárosi kölcsöntranzakcióval állunk szemben, akkor a döntő szempont mindig az és egyedül azt kell vizsgálnunk, hogy a kölcsönt milyen célokra akarja fordítani a tanács és milyen beruházások fogják elnyelni a tengernyi pénzt.

Ebből a szempontból pedig úgyszólván kész programmot kaptunk máris. A polgármesteri expozé szerint a felveendő kétszáz-kétszázötven millió koronából elsősorban a Budapesti Általános Villamossági megváltási árát fizetik ki, ezenkívül a kislakások építésére, az Angyalföld csatornázására, kisajátításokra, a Tabán szabályozására, kórházak, iskolák építésére, közigazgatási épületek emelésére, a vízvezeték kibővítésére, laktanyaépitésre, a fuvartelep fejlesztésére, a kilencedik kerület szivattyútelepének létesítésére fordítják. Gazdag sorát Ígéri a polgármester az alkotásoknak és amikor Bárczy István hadat üzen a dermesztő tétlenségnek, az ipar és kereskedelem mozdulatlanságának, az épitő-ipar csődjének, a lakáshiánynak, az iskolahiánynak, a kórházhiánynak; — akkor a hadüzenet nyomán háború fakad és a háborúhoz pénz. pénz és pénz kell.

Elismerjük, hogy a Bárczy-rezsim harmadik, vagy negyedik nagy kölcsönéhez a jóhiszeműen, becsületesen gondolkodóknak és aggódóknak is lelsz és joggal lehet szavuk. De éppen úgy, mint ahogy Ugrón belügyminiszter a fővárost korholó leiratában bírálta a kölcsön-mani- pulációkat, ám jobbat nem tudott . maga sem ajánlani a fővárosnak: — éppen úgy nem fognak tudni ellenérveket felhozni az aggódók sem. i

• • •

A közélelmezés

dolgában — köszönjük az entente szives kérdését — eléggé jól állunk. A Közélelmezési Hivatal uj elnöke, Hadik miniszter, rövid uralkodása óta is megmutatta, hogy Budapest igazi bar élt ja. Csupa örvendetes, lélekemelő vívmányokat jelentett be Folkusházy Lajos tanácsnok a tizes bizottságnak, Hadik miniszter fölemelte a lisztadagot, külön adagokat ad a, terhes nőknek, felemelte a nehéz testi munkát végzők pótadagjait, talán még zsemlét is kerít az asztalunkra. Azonkívül rekvirálási jogot adott a zöldségre, rekvirálni fogja számunkra a burgonyát is, megrendszabályozza a vendéglőket és kávéházakat, letöri azt a szemérmetlen uzsoráit, amit néhány'vendéglős és káivé- háztulajdonos megenged magának. íme, az uj korszak egyetlen dicsősége, egyetlen megnyugtató területe. Kürthy báró nem volt rossz, de Hadik gróf egyenesen kitűnő és a közéleimezés javítása a napi tál''világosabban mutatja, hogy bizony a szegény fővárost hiába szidták, nem tőle függött a rossz, de nem tőle függ — a jó sem.

Ugrón

Gélbor, az uj belügyminiszter, szigorú megjegyzésekkel fűszerezte azt a leiratot, melyben a folyó évi költségvetést jóváhagyta. Szigorú megjegyzésekkel? . . . Szóról-szóra azokkal, amelyekkel már tavaly és tavalyelőtt és azelőtt is szoktunk találkozni ugyanebből az alkalomból. Hagyományosan, leltár szérűié g veszik át a váltakozó kormányok váltakozó belügyminiszterei a főváros adminisztrációja elleni kifogásokat. Évről-évre olvassuk a költségvetést jóváhagyó leiratban, hogy az adósságok halmozása nagy baj, a tisztviselői állások szaporítása nagy baj, az autótartási költség nagy baj, az iskolaépítések szaporítása nagy baj, a személyzeti kiadások emelkedése nagy baj. Ellenben sohasem kapott még a főváros hasznos tanácsot a belügyminisztériumtól arra, hogy a sok rossz helyett mit tegyen. Negativ irányban mozog az elme és a kéz a belügyek minisztériumában és nékiink az az impressziónk, hogy Ugrón miniszter vaktában irta alá a régi rendszer embereinek munkáját, amelytől nem lesz okosabb a főváros.

A világítást

korlátozó rendelet megszületett — csekély örömére a főváros lakosságéinak. Tizenegy órakor megszűnik tekéit Budapest élete. Természetes, hogy az igy nyakunkba akasztott szigorú rendeletben megnyugszunk, — próbáljunk meg nem nyugodni! Azt azonban joggal követelhetjük, hogy az életörömök, az életszabadságok sokszoros korlátozásával szemben és kárpótlásul mindezért, legalább szénről gondoskodjanak azok, akik ránkparancsoiták a remeteséget. A kilátások éppenséggel nem kecsegtetők, de hiszen remélhetőleg nem fog megvadulni a természet, nem fog beköszöntem a tél már öszszel és novemberig, decemberig elég ideje van még a kormánynak arra, hogy rendet teremtsen és hogy biztosítsa a mi mindennapi szenünket.

Akikről megfeledkeztek

A főpolgármester mulasztása

A királyi kegy soha olyan vakító fényben nem sugárzott, soha annyi ember nem részesült az uralkodó r1: verésében, mint a háború alatt. A fronton és a front mögött özönével hullott és hull ma is az ordó és szintéi bolondos pechjének kell lenni annak, aki ki tudja kerülni, hogy egy Ferenc József-riend, vagy egy vaskorona-rend a mellére ne telepedjék. Természetes is ez, hiszen a háborúban mindenki fokozott munkát végez, nélkülözéslek mellett, megfeszített erővel dolgozik. Maga az idő hozza magával, hogy a kitüntetések sora megnövekedjék.

Csak egyieltlen hiely van az országban, amelyre eddig a kitüntetések záporából egyetlen csepp sieim jutott. Mintha esielrnyőt tartanának a budapesti városháza fölé, olyan szűz és szárazon maradt az ordók felhőszakadásában. Az ember elámulva kérdi, mi történt itt, hogy igy árván petrezselymet árulni hagyták a főváros háborús érdemeit. A minisztériumokban már az utolsó ajtónyitogatónak is van valami rndjelel, a kutyabagoisii községi jegyző és orvos is fölteheti vasárnaponként az aranyérdeimkervsz^et, csak a főváros főtisztviselőinek kabátja maradt csupaszon. Nagyon jól tudjuk, hogy a városházán senkinek sincsenek gomblyuk-fájdalmai, viszont mi magunk sídm taksáljuk túl a kitüntetésiek értékét, amikor azok amúgy is mindenkinek kijárnak; de épen azért kellene gondoskodni róla, hogy a főváros ne maradjon e tekintetben Hamupipőke, mert egy kis rosszindulattal még azt lehetne mondani, hogy a háborúban mindenki megtette kötelességét, csak a fővárosi tisztviselők nem, mert itt senki sem kapott kitüntetést.

Amikor a Tísza-kormány távozott, mindenki várta, hogy a fővárossal való nagy antagoniz- mns ebben az elégikus pillanatban megenyhül és a távozó kormány előkelő kitüntetésekkel fogja a sok feszültséget expiálni. Mindenki kapott kitüntetést, még ellenzéki politikusok is, még Tisza István gépirókisasszonya is, del a főváros maradt, ami volt: — mostohagyerek. Aztán jött az uj kormány, majd az uj kormánynak megint uj feje lett, a közvélemény tele volt a hittel, hogy a főváros igazi megbecsülései most következik, de megint nem történt semmi.

A közvélemény azonban azt is nagyon jól tudja, hogy őfelségéi, a király sz;eme nem láthat mindent, nem vehette észre egyedül azt a soksok érdemet, amit már meg is jutalmazott. A kitüntetések technikája az, hogy a főispán előterjeszti a kitiintetendőket és a kormány azokat vagy akceptálja vagy sem. Vájjon mi történt hát Budapesten? Ki Budapest főpolgármestere? Mi úgy tudjuk, Bárczy István. Ha pedig ő a főpolgármester, aminek semmi jelét sem látjuk, akkor vagy demokratikus kitüntetés-iszonyban szenved, vagy a kormány nem hajlandó előterjesztéseit honorálni. Mind a két eshetőségben tenni kell valamit. Ha a demokratikus kitüntetés- iszony áll fenn, akkor gondolja meg a főpolgármester, hogy :ez lehet az ő egyéni véleménye, de annak kedvéért nem szabad a főváros tisztikarát annak a szégyennek kitenni, hogy mindenkinek a munkája részesült már elismerésben, csak az övé nem. Ha pedig a kormány vagy a kormányok nem honorálják Budapest főpolgármesterének előterjesztéseit, akkor Budapest főpolgármesterének le kell vonnia a konzekvenciát.

Ha maga Bárczy István nem méltányolja azt, hogy a főváros tisztviselői és Budapest közegészségügyi és közgazdasági tényezői becsüle-